3. Erős János.

Volt egyszer egy özvegy asszonynak egy fia. Felnőtt mán tizennyolcz esztendős koráig, semmit se akart dolgozni. Jánosnak hítták a fiút. Az anyja búsult nagyon, hogy mi lesz az ő fiával, mikor még egy szikrát se akart tenni egyik helyről a másikra, csak béült a sutuba és… őrölgette a hammut. Mikor húsz esztendős lett, építettek egy házat a szomszédban. Éppen a gerendákat akarták felhúzni a házra. Azt mondja az anyjának:

– Mit kopácsolnak azok ott túl a szomszédban?

– Házat építnek fiam. Mindenki dolgozik fiam, csak te nem akarsz dolgozni.

– Elmënyëk én ës – azt mondja – segítek.

Elment, hát éppen a gerendákat húzták fel a házra. Kénlódnak ide ës, tova ës, nem bírják.

– Álljatok félre onnét semmiháziak, felrakom én, ne féljetek!

– Menj el hammuőrlő, nem érsz meg egy hagymát!

– Bizën tük sem érdemlitek meg az ételt!

Aval megfogja a gerendákat és felhányja a házra. Lett néki becsüllet aztán, mindenüve elhítták napszámba. Megéltek becsülletesen az anyjával, a mit keresett, abból.

Volt egy biró, egy fösvény biró akkor a faluban. Azt mondja Jánosnak:

– Szegődj hëzzám János. Eltartlak esztendeig édes anyáddal együtt, csak bért egyebet nem adok, hanem a melyik hamarébb megharagszik, annak a hátából egy pár bocskorszíjut és bocskort ki kell hogy vágjunk.

– Nem bánom én biró úr, legyen úgy hát!

Volt egy nagy darab cziheres fízese, és volt egy csomó juha a birónak.

– No János, egyéb dolgod nincs, kiűzöd a juhokat és a czihert kivágod mind őszig.

Kiűzi János első nap a juhokat. Nëzi a tarisnyában, hát nincs semmi étel. Ő ës bizën nekiállott, megfogott két juhot, a legszebbeket, megnyúzta és megette. Tüzet csált, megsütötte s megette.

– No János, vágtál-é ki sokat? – este kérdi a a biró.

– Igen én kettőt, a legszebbeket.

A biró azt gondolta, a czihert vágta ki, a legszebb bokrokat, kettőt. Másnap megint kihajtja a juhokat, merëndébe akkor se tettek semmit. Akkor nap ës megfogott két juhot, megsütötte s megette. Harmadik napján ës csak úgy csált. Negyedik nap kiment a biró maga, hogy lássa, János mit dolgozik. Hát látja, hogy a juhokban hiányzik hat, cziher semmi sincsen kivágva.

– Hát Jancsi, mit dolgoztál? – kérdi a biró.

– A mit lát a biró úr. De hát haragszik-é ezért?

– Nem haragszom János.

Számbavette a biró, hogy Jancsinak enni kell, mert egyébaránt nem dolgozik és a juhokat ës mind megeszi. Másnap tett neki kenyeret, szalonnát, hagymát és egy kicsi pálinkát ës. János nekiállott és mind kitépte, egy szikrát se vágott.

No elfogyott a cziher. Hát másnap elmentek szántani a biró úr s János. Volt egy nagy csomó faszujkakaró hazavive a biró úr házához. Délben, mikor az ökrök ettek, s a biró úr ës, s ő ës, azt mondja:

– Biró úr, én egyet bogározhatnám haza. Nékem oan szokásom van, hogy mikor szántok, bogároznom ës kell.

Megindult János, mind futott hazáig. Ott volt a kántor, a birónénak volt szereteje. Hogy látja Jánost, hogy jő messziről, azt mondja:

– Kántor úr, csak valamerre bújjék el, mert baj van, – azt mondja.

Elbújik a kántor, bé a pest megé. János bémënyën, kérdi a biróné:

– Mi baj van János?

– Azt mondta a biró úr, hogy a fuszujkakarót mind hányjam bé a pest megé.

Kapta magát János, béhányta mind a hegyével, a hogy meg volt hegyezve. Jól ësszeszurkálták a kántort, Aval visszafutott a mezőre. Kérdi a biró:

– Nohát bogároztál János?

– Igen, biró úr, most dologra mehetünk.

No estig szántottak. Este hazamennek, panaszkodik a biróné, hogy János hazajárt s né mit csinált. A faszujkakarót mind béhányta a pest megé. De azt nem mondta meg, hogy a kántor ott volt.

Másnap megint elmennek szántani, délben megint elbogározik. Akkor ës elmënyën haza, és a kántor ott volt. Meglátja a biróné:

– No valamerre el kell bújni, mert megint jő János.

Mondja a kántor:

– Egye meg a manó Jánost, mert vaj tátos, vaj paraszt (bolond). A multkor ës jól megszurkált, ma vajjon mi történik véllem?

– Menjen csak, bújjon el hamar, mert itt van. Az ajtó megett van egy kád gyapjú, abba kuczorodjék bele.

Bémënyën János, kérdi a biróné:

– Miféle baj van?

– Azt mondta a biró, főzzek két üst vizet s forrázzam meg az ajtó megett a kád gyapjút.

Úgy ës tett János. A biróné ellenkezett, de nem volt mit tegyen, mert János felfőzte a vizet, rëaöntötte a gyapjúra, s visszabogározott a mezőre.

– Kibogároztad magadat János?

– Ki, biró úr, immán dolgozhatunk.

Dolgoztak estig, este hazahajtottak. Felesége megint panaszkodott, hogy János odahaza járt s a gyapjút megfórózta, ő nem akarja Jánost többet tartani szolgának.

– De hogy pusztítsam el, hogy küldjem el, mikor fogadásunk van? Minnyát a bocskort meg a szivut a hátamból kivágja.

Kitalálja hát a biró, elküldi Jánost egy nagy erdőre.

– Menj el János – azt mondja a biró – van nekem egy disznyócsordám s egy disznyópásztorom az erdőben. Vigyél néki egy inget s egy gagyát. Mondjad, vegyen fehér inget s fehér gagyát, mert már rég nem vett. S hajtsátok haza a disznyókat.

Elmënyën János, de a birónak nem volt disznyócsordája semmiféle, csak azt számította a biró, hogy az erdőben a vadak egyék meg.

Mënyën János, viszi az inget és a gagyát, de jár az erdőben ide s tova mindenfelé, sehol disznyócsorda, se disznyópásztor nincs. Egyszer a nagy erdőben talál egy csoport vaddisznyót, a medve mellette, kerítette a medve a vaddisznyókat. Meglátta János, gondolta a disznyópásztor.

– Álljon meg – azt mondja – vegyen inget s gagyát, hoztam fehért, s hajtsuk akkor haza a disznyókat.

Miklósnak, azt mondta a biró, hivják a disznyópásztort.

– Álljon meg Miklós bá! Hoa mënyën?

A medve elkezdi: mammammamm.

– Ne ma (majd), ne ma, most rögtön vegye az inget, azt poroncsolta a biró úr!

A medve csak ódarolt ide ës, tova ës. Megfogta János a medvét, s:

– Miklós bá – azt mondja – itt az ing s a gagya. Vegye fel s hajtsuk a disznyókat!

A medve nem akart. János megfogta s vaj két pofot adott neki. A medve megint elkezdi: mammammamm.

– Ne ma, most rögtön hajtsuk a disznyókat!

A medve, hogy látta, hogy János kezdi pofozni, felhágott egy fára.

– Szálljon le onnat Miklós bá, hajtsuk a disznyókat, elkéstünk, este lesz.

A medve nem. Akkor János elévett egy nagy rudat, leszúrkodta onnat.

– No hát most se jő Miklós bá?

A medve elkezdte: mammammamm.

– Mind csak ma, mind csak ma. Most rögtön! – mondta, s megragadta a fülét. Egy jó pofot rittyentett neki s húzta. A rúddal kerítette a disznyókat, a más kezével fogta Miklós bát. A disznyók ës, hogy látták, hagy a rúddal egyet-egyet kapnak, ësszegyűltek csokorékba s mentek. Csak egy kan, az nem akart menni, mind ment Jánosnak, hogy harapja meg. Úgy agyon csapta a rúddal, hogy minnyát felfordult. Megmejjesztette s megsütötte, odaadta Miklós bának, hogy egye meg.

Megették jól, ettek, megint elindultak. Miklós bát eresztette s kajátott rá, hogy kerítse a disznyókat. Csak ódarolt ide s tova, nem akart semmit se dolgozni. Megfogta még (ismét) a fülét s vitte.

– Úgy ës hazahajtom a disznyókat, s magát ës hazaviszem. A biró úr poroncsol egy szolgának.

Hazamennek, a mikor a kapun bé akarnak hajtani a disznyókkal, hát látja a biró.

– Jaj szerelmes istenem – mondja a feleségének – jő megint János, űz egy csomó disznyót.

Azt mondja János:

– Ez a Miklós bá nem ér meg két karajczárt. Feladtam a fehér inget, fehér gagyát, s még sem akar jőni. De nagyon jól eszik, a kenyérnek a felét megette. Ennek ne adjon egy bért ës, nem érdemli meg.

– Jól van János fiam, nem ës adok egy karajczárt se, nem életrevaló ember.

– De hoa rekeszszük a disznyókat?

– A csűrbe rekeszd bé s Miklós bát rekeszd bé a disznyóólba.

Úgy ës tett János. Bérekesztette a disznyókat a csűrbe s Miklós bát a disznyópajtába. De másnap azt mondja a biró:

– Mit adjunk ennek a sok disznyónak enni? Megeszik a fejemet, ha vissza nem űzzük az erdőbe – azt mondja a biró. – De azt vissza kell űzni!

János azt mondja:

– Én disznyópásztor nem leszek. A biró úrnak ha tetszik, űzze ki. Ha nem, Miklós bával űzesse ki s verjen rëa, ha nem akar.

De a biró egyikhez se mert menni. Se a disznyók közi, se Miklós bához. Azt mondja:

– János fiam, vágjuk le őket, de az egészet.

No vágni kezdik. Vágják két nap a disznyókat s pergelik meg szalmával. Harmadik nap elfogyott a szalma. Mivel pergeljék, nem volt.

– János fiam – azt mondja – erigy, menj el a szomszédba, kérj kölcsön szalmát.

Elmënyën János a szomszédba s kér szalmát a szomszédtól. Azt mondja a szomszéd:

– Hátul a csűr mellett van, s onnat vigyél János, a mennyit gondolsz.

János az egész bugja szalmát felveszi s viszi az udvaron át a kertből. De a csűr szëgébe megakadt, nem tudta tovább vinni. Kérdi a szomszédot, hogy szabad-é a csűrt egy cseppet mozdítani?

– Szabad János, szabad.

Gondolta a szomszéd, hogy szabad-é vinni? (T. i. hogy János azt kérdezte.) János megfogta a csűrt, taszította a csűrt, s elvitte a szalmát. Megpergelték a többi disznyókat, a mi még hátra volt, s gondolkoztak, hogy hova tegyék a sok húst, szalonnát. Hova, merre?

A biró mind azon törte a fejét, hogy Jánost hogy pusztítsa el valamerre. Volt egy nagy kút, a kibe nem volt víz, az udvaron. A biró azt számította, hogy a disznyóhúst rakják bé abba a kútba. No beállította Jánost a biró, rakta bé a húst. Mikor felét bérakták a kútba, akkor egy nagy malomkövet a kút szádára tétetett a biró, hogy János ne tudjon kijőni. János látja, hogy nem adnak több húst, hogy rakja, két lábát két oldalba veti és kijő a kútnak a szádához. Hát látja, hogy a malomkő ott van a kút szádánál. Ő bizën neki, s a fejét bédugja a malomkőnek a likába. Kiáll a kútból a malomkővel a fején, mënyën a biró elejébe s jó napot köszön.

– Adjon isten jó napot biró úr! Ilyen kalapja biró úrnak sose volt. De azt kérdem, hát húst mért nem adnak többet?

Azt mondja a biró:

– A mást eladtam János.

Hát akkor jő egy híradó, hogy kell egy húsz-harmincz ember a faluból. Nagy verekedés van, az országot el akarják foglalni mások. Megörvend a biró, hogy most Jánost csatába küldi, háborúba. Eléhívja Jánost s azt mondja:

– János fiam, menni kell háborúba.

– Hát biró úr, ott mit kell csinálni?

– Egyebet nem János, csak verekedni.

– Jó, biró úr, elmënyëk – azt mondja.

Volt a birónak egy fehér lova. Bémerëndélt Jánosnak, tett piliszkát, lisztet, disznyóhúst, egy nagy serpenyőt. János elindult. Odaér a háborúba, hát azt mondja:

– Elsőbb főzök egy piliszkát és azután kezdek verekedni. Eszem jól.

A mint főzte a piliszkát, hát jöttek az ágyúgolyók az ellenségtől.

– Ne dobigáljatok éngemet, mert bizën pórul jártok!

De abbizën, csak jöttek a golyók. Ki mellette, ki az üst felett ment el.

– Ma (majd) bizën kidöntitek a piliszkafőző üstömet. De lesz bajotok, csak helytelenkedjetek!

Hát egy ágyúgolyó többek közül ëpp az üstöt találta. Darabokra tört, s a piliszka kiömlött. János megharagszik. Volt közel egy sátor, kikapott egy sátorlábat, rëaront az ellenségre és mind ëssze-visszapallotta őket.

Meghallja a király, hogy milyen ember jött, hogy az ellenséget megverte. Eléhívatta és megtisztelte jól, a leányát feleségül adta. Csaptak egy nagy lakodalmat. Tál, kalán elég volt, de istenes ember volt, ki egy csepp levet kapott volt. Én ës odamentem, kértem, adjanak egy kicsi húst. Egy ember a csonttal jól megdobta a ballábamat, máig ës sántikálok vélle. Itt közél a szomszédban volt egy öreg embër, annak a feje tiszta kopasz volt. Fejér Márton Samunak hítták volt, az ës odajött volt s kérte, hogy adjanak egy csepp levet. Egy megharagudott s egy tál forró lével leöntötte. Szegény feje úgy halt meg, kopasz fővel. A fiatal párok máig ës élnek, ha meg nem hóltak. Itt a vége, fuss el vélle.

(Fazekas Fóris Mihály, Pürkerecz.)