32. Erőn túl való.

Volt egyszer egy szegény asszony, a ki nem tudta, merre hajtsa a fejét (t. i. olyan szegény volt). Az erdőben lakott szegény feje. Nem volt idős asszony, alig volt egy 26–27 éves. Ott megúnta magát, kijárogatott az erdőbe, hogy ne töltse unyan búsan az idejét. Az erdő közepében volt egy lófej, s addig nézegette azt a lófejet, míg elterhesedett a fehérnép és született neki három ikergyermeke. Az a három ikergyermeke oan erősen nevekedett, hogy a mikor egy hónaposok voltak, mán egy esztendősöknek lehetett számítani őköt.

Az a három fiú mán nagyra felnevekedett, de unyan kemények voltak, hogy párjukat nem lehetett volna találni ezen a világon. Egyiket elnevezte Kőmorzsálónak, a másikat Fahorgasittónak, a harmadikat Erőn túl valónak. A Kőmorzsálónak unyan ereje volt, hogy akármilyen nagy kősziklát ësszemorzsált, unyané (olyanná) csinálta, mind a lisztet. A második fia pedig unyan erős volt, hogy akármilyen nagy vastag fát, ha igyenes volt, meghorgította. A harmadik is, unyan ember nem volt, a ki vélle bírjon, vaj megkötözze. A küssebb fiú félbolond volt, nem volt elég esze, a második pedig igen okos, a harmadik legokosabb. Számították, hogy elpusztítják a bolond ëccsikët. Czélt ës tettek rëa, hogy elpusztítanák, de semmimódon nem tudták.

Az anyjuknak volt egy bikája, de unyan szép bika volt, hogy azt kimondani nem lehetett. És ëppen halálán volt az öreg asszony. Azt mondja a három fiának:

– Hát egyéb jussom nincs, hogy megajándékozzalak tüktököt, hanem azt a bikát oszszátok el.

Amikor mán ezeket elhagyományozta az öreg asszony a három fiának, hát meghalt, lejártak az öreg asszonynak a végső órái.

Elkezdnek egyezni a három testvér, hogy oszszák el a bikát, de hogy milyen formán, azt csak ők tudhassák. Azt számítják, hogy a bikát hajtsák ki az erdőre, és mindegyik csináljon egy-egy pajtát (istállót) egymás mellé a három testvér.

Úgy ës tettek. Csináltak három pajtát. A két testvér kőből nagy czifra pajtát, a bolond pedig csak kertből (kerítésből) csinált és sok leveles ággal befödte. Elmennek a bika után, hogy hajtsák haza, és meg ës egyeztek ők, hogy a kinek a pajtájába a bika bémënën, hát azé lesz. Hajtják a bikát hazafelé, és a mikor a kapun béért a bika, igyenest fut a bolond pajtájába, és kezdi enni azt a sok zöld levelet, a melyikkel béfedte a pajtát. Igy hát a bolondé lett a bika.

A két testvérnek nagy nehézségükre esett, hogy a sok pénzt ők elverték a pajtákra és a bika nem lett az övék. Megint czélt tesznek és azt számítják, hogy megütik (agyonütik) a bolondot. Egy estére kerekedve a bolond kiment az erdőre sétálni, és a két testvér botot vesznek a kezükbe és lesbe állanak, hogy ha jő hazafelé, hát akkor agyonütik. De a bolond mikor megtért, a két testvér meg volt bújva két fa háta megé. Visszajövetelében megpillantja a két bátyját két bottal. Felkap egy kőszikla darabot és úgy megvágja a nagyobbik bátyját, hogy minyát szörnyet halt. Ezt mán látja a küssebbik bátyja. Elejébe fut és kéri, hagyjon békét, bár őt ne üsse meg, ha a bátyját megütötte. De erre a bolond nem akart heveritteni, hanem kivette a bátyjának a kezéből a botot, és a küssebb bátyját úgy ütötte fejbe, hogy minyát meghalt. Aval indult hazafelé.

Mikor hazaért, hát a bika mán megette volt a pajtát, a melyiket ő épített. Kijött a kapuba, kezdett ordítani. Azt mondja neki:

– Hát mért ordítasz bika? Vaj nagyon ehetnél?

A bika pedig ordított tovább. Gondolta magában, hogy a bikának nagy kedve van, hogy az erdőbe kimenjen, ő elereszti. És kieresztette a kapun, s elment az erdőbe a bika, ő pedig nem ment utána, hogy nëzze, merre mënën. Azt számította, hogy az erdőben fű elég van, ott az ő marhája jól él.

Eltelt vaj négy-öt nap, ő pedig nem ment a bika után, hanem elhatta, csak számította, tán csak visszajő. De többet soha vissza nem került. Úgy gondolkozik, ha a bikája elveszett, ő most a sertéseket ës mind elpusztítja. Elment bé és egyenként kezdi kiereszteni a sok disznyót a pajtából. Elveszen egy fészit, és a hogy a disznyók jőnek egyenként ki, mind agyonveri őket. A mikor mán az utolsót agyonütötte, azt mondja magában: No mámost szerencsére megmentődtem a disznyóktól ës, most van hogy mit egyem.

Kicsit gondolkodott és egy oan gondolata jött, hogy ő mënyën valahova szolgálni. Kimënyën az erdőbe, és ott azt számítja, hogy ő elmënyën csépelni a királyhoz. Vág ő cséphadarót, hogy készítsen csépet, oan vastagot, mind egy itató cseber, és egy csépnyelet, oan vastagot, mind egy kártya (fakanna). A cséphadarónak a hosszúsága volt egy meteröl (így), és a a csépnyelnek (így) pedig két meteröl. Elviszi haza és a disznyóknak a bőrükből csinál nyaklót, ësszeköti a nyaklóval a cséphadarót a nyelhez.

Ez a bolond nem volt magos ember, de ereje erőn túl volt. Elveszi a csépet a vállára és elindul a királyhoz, hogyha adna a király csépletni. El ës mënyën, és látja a királyt éppen a pityvarban. Azt mondja neki:

– Király ő felsége, életem-halálom kezébe ajánlom, vagyon neked csépletni való gabonád?

Azt mondja a király:

– Van nekem. Vaj talám te akarsz csépelni? Hát mit fizessek, ha cséplesz?

Azt mondja a bolond neki, ő nem kiván egyebet, csak a mennyit elbír.

Azzal a király megörvendett, hogy hiszen a nem sok, ha csak annyit viszën, a mennyit elbír, és átoladja neki a csűr gabonát. És kezdi csépelni, de napjában kicsépel 50–60 hektó búzát. Ezt látta a király, hogy milyen ügyes ember, hogy mennyit tud csépelni napjában, kérdi tölle, hogy hát hol lakik. S azt mondja, hogy ott az erdő közepében van neki a háza. Megint kérdi a király:

– Hát van még édes apja, vaj édes anyja?

Elbeszéli a bolond legény, hogy neki volt anyja és két bátyja, és okosságuk miatt mindakettőt agyonütötte.

Csépelt három hétig a királynál, mán elfogyott a három asztag gabona, a negyedik asztag búzának a más héten kezdett nekifogni. Egy vasárnap elmënyën a királyhoz, és mondja a királynak, hogy ő elmënyën, hogy csináltasson zsákot, hogy a mibe hazavigye a részét, mert csak zsákot hoz, aztán visszajő, kicsépli a más asztag gabonát ës.

Elment ő a községbe, és a hol csak zsáknak hírét hallotta, mind ësszeszedte és kiszabta egybe, hogy annak a négy asztagnak a gabonája mind beléfért abb a zsákba. Elvitte hátra a csűrbe és letette, és elmënyën, és jelenti a királynak, hogy ő hozott zsákot, és nekifog a negyedik asztag búzának, hogy kicsépelje. Leülteti a király és enni-innya ad. Miután ëtt s ivutt, hát azután elment ki, elvette a csépet, kiterítette a sok temetetlen búzát és azon a héten kicsépelte. Kész volt mán vele, és nekifogott, hogy bérakja a zsákba. Hát abbizën a sok búzát a zsákba mind bérakta, és felvette a hátára, és elindult vélle ki a kapun. Azt kiájcsa a királynak:

– Jó egészséget király ő felsége, mert én kivettem a részemet és megyek!

Kiszalad a király a csűrbe, és látja, hogy nincs egy szem se, és mind viszi a sok temetetlen búzát. A királynak volt egy igen hamis bikája. A király haragjában kiereszti a bikát, hogy ölje meg azt a paraszt legényt. Igyenest a bika annak a bolond legénynek futott, de lekapja a csépet a válláról és úgy üti a bikához, hogy minyát megdöglött a bika. És azt ës felkapja a vállára. Felteszi a bikát a zsák tetejére, és elindult haza. Azt számította, hogy má most van mit egyék. A király pedig úgy maradt, mind az ujjam, gabona nélkül. Azt számítja a király, majd elpusztíttatja ő.

Másnap kerekedve, elhivatja azt a paraszt (bolond) fiút, és béfogta neki négy ökrét, hogy menjen el a vadkertbe és hozzon el neki egy szekér fát, hátha a vadak megeszik.

El ës mënyën ő, béfog négy ökröt és mënyën a vadaskertbe. És a hogy bémënyën, egyszeribe nekitér egy fának, és kifogja mind a négy ökrét, megköti a négy ökrét a négy kerekhez (így), és nekifog egy nagy fának, kidőti a gyükeriből, ágostól, bogostól, levelestől együtt felteszi a szekérre. Ő hazunnat merëndét tett magának, és leült, hogy egyék. Amint eszik, hát egyszer jő egy medve, és nekifog egy ökörnek és megeszi, és ahogy megeszi, hát elakar menni. Ő pedig felkel és azt mondja a medvének:

– Hohó, nem úgy barátom! Ha megetted az ökröt, nem én húzom haza a szekér fát, hanem te!

Megfogta a medvét és megkötötte a lánczczal a kerekhez, ahol volt az ökör megkötve. Miután megkötötte a medvét, újra leül, hogy egyék, hát látja, hogy jő egy oroszlán ës oda. Az ës igyenest nekimegy egy ökörnek és megeszi. Má most csak két ökör maradt. Azt ës megfogja a paraszt legény és megköti a más kerekhez a láncczal. Odament egy elefánt ës. Az ës mëgëtt egy ökröt, az ës el akart menni. És azt mondja:

– Hohó, barátom, nem én ettem meg az ökröt, hanem te!

Megfogja és megköti azt ës a más kerekhez. Most csak egy ökre volt és három vadállatja. Hát látja, hogy jő a tigris. Ammán messziről csitórgatta a fogát az ökörre. Az ës odamënyën és megeszi a negyedik ökrét ës. Hanem ő nem volt rest, megfogja a tigrist, és azt ës megkötötte. Aztán megint leült és eszik. Miután ëtt, hát elment és vágott egy ostornyelet, s az ostornyelre egy hatöles hosszú kötelet kötött. Béfogja a szekérbe a rúdra a medvét és az elefántot, elől pedig a tigrist és az oroszlánt, és akkor eléveszi a hosszú ostort, irgalmatlanul kezd pattogtatni ki a vadaskertbe, hogy még a vadak ës rezzentek a csattogás mián (miatt).

Ezt látta a király mán messziről, hogy hajtja a bolond legény a négy vadállatot, lezáratta a vaskaput, hogy bé ne hajtsa oda. Elért a bolond legény a király kapujához, hát látja, hogy a kapuk bé vannak zárva. Visszatér és elindul az ő házához és odaviszi a fát. A mint a kapu nem volt az övé olyan széles, hogy a fa bétérjen, hát abbizën a háznak egyik oldalát lehúzatta. Bémënyën, kifogja a négy vadállatot, bévezeti őket azokba a pajtákba, a melyiket az ő két okos bátyja építtetett a bika számára. De mámost azt számítja magában, hogy a vadállatoknak enni ës kellene. De honnan adjon, mikor nincsen, csak gabonája?

A király városában volt egy gazdaember, a kinek sok báránya volt. Elgondolkozik és elmënyën ahoz a gazdaemberhez, hogy vegyen tölle bárányt. Azt kérdi, hogy mit kér annyi bárányért, a mennyit ő elbír a hátán. Azt feleli az a gazdaember, hogy harminczkét forintot. Belé ës egyezett a bolond legény és kifizeti. Elé hajtat a gazdaember vaj négy sereg bárányt, hogy válogasson, a melyiket akarja, azt vegye. Aval kapja magát a bolond elmënyën haza, elveszi azt a nagy zsákot, a melyikbe a búzát a királytól hazavitte és elment oda a zsákkal a juhász gazdához. Azt mondja neki:

– No barátom, hajtsad elé a bárányokat, hogy válogassak.

Elé ës hajtják a bárányokat és nekifog és a négy sereg bárányt mind beléhányta a zsákba. Békötötte a szádát és szaladt hamar haza, hogy adjon enni az ő kedves marháinak. Csak tátva maradt a gazdaembernek a szája, mert az a paraszt legény mind elvitte a sok bárányt.

Ennik ad a vad állatoknak, egyszer eszébe jut, hogy a kopacz hídláson, hogy nem tudnak heverni, az igen erős. Gondolkozik, hogy honnat vásároljon szalmát a vadállatok alá.

A mezőben volt valami négy asztag szalma, kirakva kaszajba. Odamënyën ahoz az úrhoz, a kié volt a szalma, és megkérdi, hogy nem adna-é el abból a csumó szalmából. Azt feleli az úr, ő el. Azt kérdi, hogy mennyi kell. Azt feleli a paraszt, csak négy háttal kell, és kérdi, hogy mit kér azért a négy hát szalmáért. Azt mondja az úr, hogy ő négy hatost kér. Odaadja a négy hatost, és elmënyën ki a mezőre, egy kaszaj alá béfurja magát, egyszerre viszi haza az egészet. Három kaszajt, háromszor elvitt. Az úr pedig nem ment ki, hogy lássa, hogy mennyi szalmát viszën, mert gondolta, hogy három hát szalma a nem ës üsmerszik egy kaszajból.

A bolond utánment a negyedik kaszaj szalma után ës, de abból a negyedik kaszaj szalmából hibádzott vaj négy szekérrel. A bolond pedig elment az úrhoz, és megjelentette, hogy három öl szalmát elvitt. És egyszer azt mondja, hogy hájszë (hát hiszen) ott elég szalma van, vegyen a mennyi kell. Azt feleli vissza a bolond az úrnak:

– Hát maga nem ért? A hát szalmából hibádzik vaj négy szekérrel.

Ejjed (elijed) az úr, hogy hát mit mond a bolond, és kimënyën, hogy megnëzze a szalmát. Hát látja, hogy csak egy kaszaj szalma van, amelyikből eladott négy szekérrel. Egyszer megint felel a bolond, hogy adjon neki még négy szekér szalmát. Nem volt mit csáljon az úr, perbe kerekedtek. Mikor a perbe mentek, azt mondja a parasztnak a biró:

– Hát maga megfizette a szalmának az árát? És mennyit adott?

Azt feleli a paraszt:

– Vettem négy hát szalmát, és a négy hát szalmáért adtam négy hatost.

Aval bizën a törvénynek eleget tett a bolond, és az úr meg kellett hogy vegye azt a négy szekér szalmát, a melyik hibádzott a kaszajból. Felvette a hátára a negyedik kaszaj szalmát ës, és elvitte haza.

Nagyon örült a bolond annak a négy marhának, a melyik neki volt. De a király a gondolatját nem vette le még a legényről, csak azon volt, hogy valahogy mégës elpusztíttassa a bolondot. És elhivatja.

Volt neki egy ház, oda az ördögök szoktak járni. Azt számítja a király, hogy odaküldi, és az ördögök széjjeltépik egy éjjel. Hát abbizën el ës hivatja a bolondot és azt mondja neki:

– Te menj el abba és abb a házba, és őrözzed, nehogy valaki odamenjen.

Azt mondja a paraszt:

– Én elmënyëk, miért ne, ha jól fizet.

És azt ës mondta, hogy néki merëndébe tegyenek vaj öt oldalast, vaj négy kenyeret, mert ő sokat eszik. Hát úgy ës tett a király. Bétett vaj öt oldalast, vaj négy kenyeret, felveszi a paraszt a hátára, és elmënyën abb a házba, hova a király küldötte őt. Este lefekszik, de nem tudott aludni. Megint felkel, tüzet csál, húst sütött, és az asztal mellé ült, hogy egyék. Hát egyszer csak egy ördög kopogtat az ajtón és azt mondja:

– Jaj de fázom.

Azt feleli a bolond legény:

– Jere bé, mert itt benn nem fázol.

Aval az ajtó kinyílik, és az ördög bélépik az ajtón, és igyenesen tart az asztalhoz. El akarja venni elölle a húst. S azt mondja a bolond az ördögnek:

– Héj barátom, nem a húst, hanem az asztal alatt a csontokat!

Hëzza akar nyúlni az ördög a kezével az asztalon való húshoz, megkoppantja a kezét a bolond legény és azt mondja neki:

– Vedd el innét ezeket a hargas karmaidat! Nem megmondtam, csak az asztal alatt a csontocskák a tiéd?

Mikor mán a beszédet végbe szakasztotta, megint egy kopogtat az ajtón. Annak ës azt mondja:

– Jere bé, mert nem fázol.

Bémënyën a második ördög ës, és az ës egyenest az asztalhoz tart, el akarja venni előlle a húst. A bolond legény annak ës megüti a kezét és azt mondja:

– Vedd el a hargas karmaidat, csak az asztal alatt való csontocskák a tiéd!

A mikor mán ezeket ës kibeszélte a második ördögnek, a harmadik ës kopogtat bé az ajtón. De annak mán mérgesen kezdi kiabálni, hogy jöön bé, mert itt benn nem fázik. Béjött a harmadik ördög ës, az ës igyenest az asztalhoz tart. Annak ës csak azt mondja, a mit a más kettőnek mondott azelőtt. Ett csendesen, a három ördög pedig nëzték, a míg ëtt.

Egyszer felkel a bolond legény az asztaltól és azt mondja a három ördögnek:

– Hát tü mért jöttetek ide?

S azt feleli a három ördög a bolond legénynek, hogy azért jöttek, hogy kössenek barátságot egymás közt. Azt feleli a bolond legény:

– Velem csak úgy köttök barátságot, ha innet, ebből a házból ki nem mentek, és a mit én poroncsolok néktek itt bent, ha tü azt megteszitek.

Egymás mellé állítja a három ördögöt, és azt mondja nekik, hogy:

– Mutaszszátok meg mind a hárman a kezeteket.

A három ördög szívesen megmutasztják mind a hat kezüket, és azt mondja nekik:

– Igen hargas ujjatok van, meg kellene igyenesíteni.

Azt kérdik az ördögök tölle:

– Hogy kell azt megigyenesíteni és hol?

Azt feleli a bolond legény:

– Majd minyát megmutasztom.

Aval kinyitja az ajtót és azt mondja nekik:

– Tegyétek bé a kezeteket ide az ajtó sórkához a nyillásba.

A három ördög béteszi a kezüket az ajtó sórkához a nyillásba, és akkor riacsapja az ajtót és bécsipedte az ördögöknek a kezét.

Az ördögök pedig el kezdtek ordítani istenül, kérték, hogy ereszsze el őköt, mert annyi pénzt hoznak, a mennyit csak kéván, a mennyi abb a házba belé fér.

Elsőben is ő a kérésére csak egy ördögöt eresztett el. Az az ördög egy óra alatt annyi pénzt hozott, hogy felét a háznak majd megtöltötte pénzzel. Akkor azt mondta neki:

– No barátom, te most menj dolgotokra.

Miután elment az ördög dolgába, hát azután a másikat ereszti el, az ës annyit hozott, hogy mán csak annyi hely maradott, a hol az ajtó ki tudott nyílni. Annak ës azt mondta:

– Ez elég barátom tölled. Hanem menj dolgodba és mondd meg, ha vaj egyet látsz oan barátodat, hogy erre ne jöön, mert valami nem jól jár.

Aval az ördög megköszönte a jóságát, hogy eleresztette és elment. Azt mondja a legutolsó ördögnek a bolond legény:

– Hát én tégedet elereszszelek-é, vaj itt tartsalak?

Az ördög pedig nagyon kérte a bolond legényt, hogy ereszsze el. Azt mondja az ördögnek a bolond legény:

– Én eleresztlek tégedet, de a hivu a házfödele alatt üres, és ha azt megtöltöd te azt reggelig pénzzel, hát akkor aztán elmehetsz a barátaidhoz.

Az ördög mennyre, földre esküdt, hogy ő reggelig megtölti a hivut pénzzel, a bolond legény eleresztette. Még nem ës virradt meg, mán az ördög meghordta azt a sok pénzt, hogy nem fért volna bé még egy egy darabocska se. Elbúcsúzott az ördög a bolond fiútól és azt mondja:

– Köszönöm barátom a szüvességedet, hogy nékem elégséges pénzt hoztál, hanem erre a földre többet ne jere, mert ha én valahol meglátlak, akkor másképen beszélek én veled!

Az ördög el ës ment, elig várta mán, hogy kiszabaduljon a bolond ember kezei közül.

Reggel felé a király a szolgálóját odaküldi ahhoz a házhoz, a hol az ördögök szoktak járni. Elmënën a szolgáló az ajtóhoz és kezd kopogtatni. Azt kérdi a bolond legény, hogy ki a. Mondja a leány, hogy a király küldi, hogy nëzze meg, mit csinál. Azt mondja a leánynak:

– Menj haza és mondjad a királynak, hogy küldjön szekeret vaj egy hatot, mert az éjjel az ördögök annyi pénzt hoztak, hogy mind a hat szekér megrakodik belölle.

A szolgáló ezekre a szavakra azonnal ment a királyhoz és megjelentette, hogy né annyi pénzt hordtak az ördögök abb a házba, a hova a bolond legényt tette, hogy őrözze. Azt izente a bolond legény, hogy küldjön vaj egy hat szekeret, hogy hozzák el. A király ezt nem hitte, hanem még jól felpofozta a szolgálót, hogy mit beszél. Vaj talán csak álmadozik?

A király elküldte most a legokosabb szolgáját. El ës ment a szolga, hát látja, hogy annyi pénz van, hogy még az ajtót se bírják kinyittani a pénz miatt. Visszatér és megjelenti a királynak, hogy nem hazugság, a mit a szolgáló beszél, való szent igaz. De a király annak se adott egészen hitelt, hanem ment saját ő maga a király, hogy nëzze meg, hogy él-e még az a bolond legény, vaj meghalt, vaj talám a szolgáló és a szolga hazudott néki. Hát a mikor odaér, hát elijed a sok temetetlen pénzen és kérdi a bolond legénytől, hogy ki hordta azt a sok pénzt abb a házba. És azt kérdi a bolond, hogy mért nem hozott szekeret. Azt feleli, hogy nem akart hitelt adni a szolgának és a szolgálónak. Azt mondja a bolond:

– Ha nem akart hitelt adni, abból maga egy krajczárt se kap.

Jó három pofot vág még a királynak s azt mondja neki:

– Láss utad után, ha te egy becsületes embernek és egy fehérnépnek nem akarsz hitelt adni.

Aval a király eljött onnat, ő pedig hazament a házhoz és elvette azt a zsákot, a melyikbe a gabona volt és hazavitte az egész aranyakat.

(Csabai György, Tatrang.)