46. Aczél, kova, fitil.

Egyszer volt, hol nem olt, volt egy öreg ember s annak az öreg embernek volt egy tizenhárom éves fiacskája. Ők ketten dolgozgattak úgy lassan, hogy annyit kerestek, hogy úgy megéltek napról-napra. Úgy éldegéltek ők tovább s egyszer bizony a fiút bésorozták katonának. S hogy bésorozták katonának, s a fiú hazunnan nem kapott semmit, hát ő ott ës gyengén éldegélt a katonaságba.

Jött egyszer egy vasárnap, s elmënën délután három órakor ki az erdőbe sétálni. Sétál ő elé s hátra, s a mint ott sétál, jő egy öreg asszony. Hát az öreg asszony azt mondja:

– Adjon isten jó napot, vitéz uram!

A katona ës azt feleli:

– Adjon isten, édes mányi!

Nohát ő így az öreg asszonyt mányijának fogadta, s az öreg asszony kérdezi, hogy mit keres ő ott az erdőszéjbe. Azt mondta az öreg asszonynak, hogy:

– Édes mányi, szegény fiú vagyok, eljöttem ide sétálni. Édes anyám nincsen, az édes apám nagyon öreg, nem küldnek nekem soha semmit.

– Nohát – azt mondja az öreg asszony, – édes fiam, gyere velem.

S elindultak ők ketten, a katona az öreg asszonynyal, s mentek két egész áldott nap. Harmadik napján béértek egy nagy mezőbe s mentek egészen harmadik napján délig, a mező közepéig. Hát akkor ott értek egy olyan kút formájú lyukat, és az öreg asszony a katonát leküldötte oda, hogy ott van neki három háza, s hozza fel a harmadik házból, van egy tűzvasa, van egy fitíl és van egy darabocska köve. De a szegény katona azt mondta, hogy ő nem mënyën le, hogyha nem ád neki valamit.

Azt mondta az öreg asszony, hogy:

– Itt a nyakkendőm és a surczom. Menjen le és az első házban mind rézpénz van, de azt a pénzt őrzi egy nagy fehér kutya. A mint bényit az ajtón, ne ijedjen meg a kutyától, hanem a nyakkendőt és a surczot terítse le az asztalra és a kutyát vegye fel az ölébe s tegye fel az asztalra. S mikor jő ki, a kutyát szépen tegye vissza és a surczot vegye el. És így a második és a harmadik házban ës. Pénzt annyit vihet, amennyit akar, csak az aczélt, a kovát, meg a fitilt adja ide.

Nohát a szegény baka úgy csinált. Bément az első házba és bément a másik házba ës. Hát ott volt egy roppantott nagy feteke kutya. De abban a házban tiszta ezüst pénz volt. És ő kapja magát, leteríti a ruvát az asztalra, rëateszi a kutyát oda. Abbizën ő elhányja a rézpénzt és megrakja magát ezüstpénzzel. A hova csak lehetett, mindenüve tett, még a sapka karimájába ës. Nohát abbizën leteszi a kutyát a helyire, elveszi a ruvát és a surczot, és úgy mënën a pénzzel tovább a harmadik szobába. A mint bényit abba a harmadik szobába, hát látja, hogy van egy roppantott nagy veres kutya. Neki a szeme világa elveszett, mert annyi arany pénz volt abban a szobában, hogy a szeme nem lepte bé. Ő bizën kapja magát, leteríti a surczot az asztalra és a ruvát, felfogja a nagy veres kutyát az ölébe és felteszi az asztalra. Hogy sok arany pénz volt, ő bizën az ezüst pénzt lerakta és megrakta magát tiszta arany pénzzel. És ő akkor keresni kezdette az aczélt, a fitilt és a kovadarabot. Keresi, keresi, s ott megtalálta ëppen az asztalon a pénz között. S elveszi az aczélt, a kovát és a fitilt, és kifelé indul a házakból, hogy menjen ki az öreg asszonyhoz.

Nohát mënën, mënën kifelé. Mikor kijő, félig, az öreg asszony lekëjájt, hogy hát:

– Jösz-é Gábor?

Azt mondta Gábor erre, hogy hát:

– Igen, igen, jövök.

Hát így szép lassan kiér a lik szádához, s kéri az öreg asszony tölle a fitilt s az aczélt s a kovadarabot. Azt mondta a katona, hogy hát:

– Ugyan öreg mányi, mire való ez magának?

Az öreg asszony azt mondta erre, hogy nem szabad tudja itt senkinek. De a katona mégës vallatta az öreg asszonyt, hogy mondja meg neki mire való az. De hogy az öreg asszony nem mondta meg, ő baonétot húzott és megölte az öreg asszonyt. És nálla maradott a három szerszámdarab.

Nohát ő bizën elment azzal a pénzzel, a kit hozott, a kávéházba. És ő múlatott reggelig s reggel kifizeti, a mit kellett, a vendéglősnek, és elment, csináltatott a szabónál egy rend kadéti ruhát. A szabó kért tölle a kadéti ruháért egy marok aranyat, és ő hármat adott.

Elindult ő a városon végig és ott nem ösmerte meg senki. És ő bément egy más kávéházba és múlatott tizenkét órakorig écczoka. Nohát ekkor kifizette, a mit követelt a vendéglős, és megfizette a kontóját, és akkor azt mondta a vendéglősnek, hogy adjon neki egy szobát. A vendéglős rendelt neki egy szobát, és bémënyën ő abba a szobába és kirakja az asztalra azt a sok pénzt, a kit ő kihozott onnan. És ott múlatgat lassan, egyedül. S abbizën szivaradzott, s elfogyott a mësinája. Szégyenlëtte, hogy a vendéglőstől kérjen, hát abbizën eszébe jut néki, hogy van néki egy fitilje és egy aczél darabja és egy kovadarabja. Nahát ő bizën eléveszi azt a három darabot, és mikor egyet koppant, akkor nem gyullott meg a fitil, de látja, hogy egyszeribe ott van a nagy fehér kutya. Ő bizën még koppant kettőt egymásután egyszerre. Mikor kettőt koppantott, a fitil úgy meggyullott, hogy egy pillanatra öt czentiméter égett el. Akkor ott van egyszeribe a fekete kutya meg a veres kutya is.

Nohát abbizën a kutyák azt kérdik a katonától, hogy:

– Mi van, édes gazdám?

Azt mondja:

– Most nincsen semmi, mert már meggyujtottam a szivarat, de – azt mondja – kell nékem egy szép fehérnép.

Nohát azt mondja a veres kutya, hogy itt a szomszéd országban, azt mondja, van a királynak egy szép leánya. Nohát elmënën a veres kutya és elhozza a leányt, és a kadét megcsókolta szépen háromszor úgy, hogy a leány nem ëbredëtt fel álmából.

Abbizën a kutya visszaviszi s leteszi a küsasszonyt az ágyba, a hol aludt. És a kutya elmënën vissza a gazdájához, és visszaküldi a gazdája mind a három kutyát a szobákba.

És visszamennek a kutyák a helyükre, és mondja reggel a királyküsasszony az édes apjának, hogy né, őt álmában mintha egy kadét megcsókolta volna háromszor. Nohát erre bizën a király felállított egy sereg katonaságot a kapujához posztnak, hogy nëzzék, meg, hogy az ő leányához ki jár bé.

Abbizën felállottak a katonaság, és mikor megint az öste eljött, hát jő a nagy veres kutya, hogy vigye el a királyi küsasszonyt. Akkor a sok katonaság mëgjedëtt s jettibe mindegyik a földre esett, és a kutya úgy megint elviszi a királyi küsasszonyt a kadéthoz. És megcsókolgatta a kadét háromszor a küsasszonyt, és megint a kutya visszavitte.

És kérdezi reggel a király a leányt, hogy hát az éjjel mit látott álmában. Abbizën azt mondta a királyküsasszony, hogy megint azt látta álmában, a mit a múlt éjjel. Abbizën hát a király kimënën s kérdezi a katonaságot, hogy láttak-e valamit. Azt mondták a katonaság, hogy ők bizën nem láttak semmit.

Nohát úgy a király másnap östére felállított három batalión katonaságot posztnak. Nohát eljő öste és várják mimmerén, hogy mi lesz. Ekközben a király felkötött a leánynak egy kupa kását egy tarisznyácskába és a katonaságnak mind egy darab krétát adott a kezébe, hogy a melyik leghamarébb meglátja, hogy hova viszik bé, hogy a kapura csináljanak egy keresztet.

Nohát abbizën a kutya eljött s úgy kivitte a leányt az életből (házból), hogy nem látta csupán egy. Nohát erre az egyre az egész utána mentek a kutya után, és mikor ahhoz bévitte a kutya a leányt, oda csënáltak a kapura egy keresztet.

Nohát a kutya, a meddig a katonaság visszament, addig a kutya a leányt hazavitte. És mikor jő vissza a kutya, ëszrevëtte, hogy né egy ösven van kásából és a kapun egy kereszt vagyon. A kutya megmondta a gazdájának és a gazdája azt mondta, hogy:

– Më, egy darab kréta. – És feltett a kutyának a hátára egy vékáni kását, és hogy menjen onnan addig a kapuig. – És akkor harapd ki a zsákot alól és hordozd el aztot az egész városba és keresztezz meg mindegyik kaput.

És a kutya úgy csënált. És mikor elvégezte, hogy megkeresztezte mindegyik kaput, akkor visszament a gazdájához és megmondta, hogy megcsinálta, a mit poroncsolt.

Nohát abbizën a király reggel megkérdezi a katonaságot, kérdezi a leányát:

– Nohát mit láttál az éjjel álmodban?

Akkor azt mondta a leány:

– Mindazt, a mit eddig.

A katonaságot megint megkérdezte, még egyszer, és a katonaság azt felelte, hogy:

– Már rëaakadtunk, a hova elvitték a küsasszonyt.

Nohát felül a kocsiba és elindul ki a városba, hogy nëzze meg, hoa vitték az ő leányát. És a katonaság ment elől, hogy mutaszsza meg, hogy hol van a kereszt a kapun. Hát látja a király, hogy mindenütt a kása elhullatva, és minden kapun meg van keresztezve, és egy se reménykedett, hogy tisztán melyik lehet.

Nohát így elmënyën a király nagy szégyennel, és másnap estére a katonaságnak rendelt kék plajbászt. Nohát megint eljő este és a veres kutya eljő és elviszi a küsasszonyt. És meglátták, hogy viszi és a katonaság utána ment és egy keresztet csináltak a kék plajbásszal a kapura.

Nohát abbizën reggel kérdezi a király a leányát, és a leánya azt felelte, hogy:

– Igenis, édes apám, mind csak azt az álmot láttam, a mit eddig.

De – hogy szavamat ne felejtsem – a küsasszonyt, a meddig hordozták, sose ébredt fel.

Nohát kérdezi a király a katonaságot, hogy láttak valamit-e? A katonaság azt felelték:

– Igenis, császárunk, meg van jelezve, a hova elvitték.

Nohát abbizë rëaakadtak a kadétra, és a kadétot elfogták és vasba verték, s elitélték, hogy akasszák fel. Abbizë a kadét a börtönből, a mint kitekintett, meglátott egy izét, egy suszterinast. És mondta neki:

– Me fiam, adok neked két marok aranyat, és me a kócs, és menj el ebbe s ebbe a vendéglőbe. – És megmondta neki az ajtószámot ës. – És van az asztalon egy fitil, egy aczél és egy kova darab, és hozd el azt nekem, és hozd vissza a kócsot ës.

Nohát a fiúcska elmënën s elhozza az aczélt és a kovát és a fitilt, akkor a fiúcska béadja neki és megadja a kadét a fiúcskának a két marok aranyat.

Nohát eljő az üdő, hogy vigyék a kadétot és akaszszák fel. Nohát elviszik a kadétot, a mint viszik, útközben találkozik egy napszámos emberrel. Nohát azt mondja a kadét a napszámos embernek:

– Öreg bácsi, adja nekem a pipáját és adjon nekem egy pipa dohányt, mert adok két marok aranyat.

Nohát az öreg megörült a pénznek, s odaadja a pipát, s ad neki egy fél pakét dohányt. S mikor felakasztanák, azt mondja, hogy engedjék meg neki, hogy még bár egyszer gyujtsa meg a pipáját, hogy még ereszszen bár két füstöt. És megengedték a kadétnak. Eléveszi a pipáját s rëatölt, eléveszi a kovát s az aczéldarabot s a fitilt, s abbizë ő hármat koppant egymásután, hármat gyorsan. Mikor hármat koppantott, ott volt mind a három kutyája. Akkor a sokrémüség nép megijedtek a kutyáktól és hanyatt estek, mindamennyi, ëppen a király maradt egyedül. És akkor ő a királylyal szembement, kihúzta a kardját, hogy vágja le, és a király azt mondta:

– Édes barátom, ne vágj le, mert neked adom a leányomat és neked adom fele királyságomat.

Nohát abbizë úgy ketten hazamentek, és a király odaadta a leányát és rëairatta fele királyságát. Ha meg nem haltak, máég ës élnek.

(Fórizs Márton, Zajzon.)