45. Ambrus és a sárkány anyja.
Reading edition
Volt egy királynak három fia, az egyik szebb volt a másiknál, és mind a hárman szerettek volna világot próbálni. Elment a két nagyobbik. A küssebbet az apja nem igen akarta, de az ës elment. A nagyobbik fiú volt Endre, a másik András, a másik Ambrus. Megpróbálta mind a kettő a világot, de körülbelül keves (így) szerencsére jutott, csak a küssebbiknek jutott.
A legküssebb találkozott egy oan esettel, hogy három sárkány volt a világban, kilenczvenkilencz legényt kért mindennap ebédelésére. A küssebbik rábízta magát, hogy ő azokat meggyőzi. Rá ës ment a munkára, ráment a csatára. Eggyel győzött, a hétfejűvel. Győzött a másikkal ës, a kilenczfejűvel. A tizenegyfejűvel nem győzött. Kérte a sárkány, változzanak aczélkerekké, menjenek fel egy hegyre, onnan lefutnak s ha ësszeütköznek, a melyikből szikra esik, al lesz a legyőzött.
S felmentek egy nagy hegyre, s leindultak, s a legény kereke szikrát ütött az aczélkerekből, megnyerte. De ez nem volt elég, a sárkányoknak volt háromnak három anyjuk, az egyik nagyobb mérges volt a másiknál. Azt mondta a nagyobbik sárkánynak az anyja:
– Ha megölte fiamat Ambrus, lesz e világnak a színén vér minden forrásból. A ki abból iszik, mind meghal.
Ambrus ezt megtudta, a vén asszonyt levágta.
A másik sárkánynak az anyja azt mondta:
– Ha megölte fiamat Ambrus, akkor leszek én egy nagy körtve fa, egy orszgút széjin, s ha valaki az én gyümölcsömből eszik, mind meghal.
A harmadik azt mondta:
– Ha Ambrus megölte az én tizenegyfejű fiamat, akkor leszek én szederinda a világon, s a ki átlépik rajtam, mindenik meghal. De ha Ambrus a kardját átdugja rajtam, akkor hát semmi se lesz.
De a vén bába attól megijedt, mert Ambrus nagy karddal ment elejébe, s elfutott. De Ambrus csinos ficzkó volt, s nagyon megszerette (t. i. a sárkány anyja).
Igy Ambrus tovább vándorlott hazafelé. Nem ës gondolt ő rája, még az öreg asszonynak a szovára se. Ment ő, utazott, meglátott egy kocsit. Megáll a kocsi, hízeleg egy vén asszony belölle s hívja. Ő rëarúgott a lábával a kocsitengelyhez, de rögtön rëaragadt a lába a kocsitengelyhez. Két macska húzta a kocsit, rögtön bé ës vitték a pokolba, mert ëppen a pokol szádán voltak.
Sírt szegény a szabadulásáért, de hiába. A vén asszony mindig csak hízelgett tovább, hogy elvegye feleségül. Ambrusnak má nem volt mit gondolni, csak ott kellett maradni. Kigondolása csak úgy volt:
– Tám csak megszabadulok!
Mind kérdette a vén asszony, mikor lesz nékik az eskükvésük. Meg ës lett, mert van pokolban ës pap elég. Esszeadták, ësszeeskették, így tovább éldegélt Ambrus a feleségével, a vén vasorrú bábával.
Volt neki egy szép szobaleány, a kit az a földről lopott volt el. A még jobban belészeretett Ambrusba, mind a vén banya. Nagyon keresték elszabadulásukat, rëa ës vitte, mert hát el ës szabanultak. Megkérdezte Ambrus a vén asszonyt, hol van neki az ereje, hol a tehetsége. A vén asszony megmondta. Vagyon neki egy hetvenhét éves bogara, s annak kilenczvenkilencz része, s a kilenczvenkilenczedikben vagyon az ő ereje. Ambrus rögtön a bogarat megölte, elvette a vén asszony erejét. A leány mán tudta minden titkát, rögtön felültek a kocsira hipp, happ! a magyar földön voltak, Igy szabadult Ambrus az alvilágról vissza.
Én ës úgy tanultam, s ha hazugság, én ës úgy adom vissza.
(Tóth Mihály, Zajzon.)