19. A csaló vándorló legények.

Voltak egyszer valami vándorló legények hárman. Ők vándoroltak, elmentek egy városba és nékik nem volt egy keréczár. Hát azt számították, hogy menjenek és egyik egyet szerezzen bé, a másik mást.

Az első azt mondja, hogy ő megy, és kenyeret szerez. Hát ő elment. A mind a szolgáló mënyën a kenyérszërën, kérdi tölle:

– Nincs egy kis hubeszkád, hugom?

Hát azt mondja a szolgáló:

– Álljon meg egy kicsit, leteszem a kast, visszafutok haza, és hozok én egyet magának.

No letette a szolgáló a kast, és visszament. Addig a vándorló legény a kast csak fëlvëllintëtte, és elment oda, a hol voltak szállva. No immán a kenyér megvolt.

Most a második elment, a hol árulták a halakat. Volt egy cseberben egy tíz darab pisztrang, egy öreg ember árulta egy gyermekkel. Azt mondja az öreg embernek, hogy mit kér azért a tíz darab halért. No hát a mit kért, megigérte, s hogy ő azt viszi a főtisztelendő úrnak, és hogy a gyermek menjen vélle, és ott kifizetik.

Elvitték egy oan helyré, a hol egy ajtón bément, és ott letette a halakat, aztán bément a tiszteletes úrhoz és azt mondta:

– Itt van egy gyermek, a ki meg van hibázva az eszében, és hogy imádkozna réta, hogyha tudna segíteni réta. Itt hagynám a gyermeket a főtisztelendő úrnál.

Hát ő ott ës hagyta a gyermeket, de a halakat a nagy pap nem látta. Ő a halakkal elment, és a gyermek ott maradt. A gyermek hallgatott, és a pap imádkozni kezdett. És egyszer azt mondja a gyermek, hogy:

– No mán a halakért fizessen.

Hát a nagy pap aztán látta, hogy bolond, és elkergette a gyermeket.

No immán, kenyér volt, hal volt, no immán a harmadik szokotáljon bort. Elment a kórcsomába, és mind ott leskelődött a pincze torkában. Éppen a szolgáló hozta ki a bort egy nagy korsóval. Azt mondja a szolgálónak, adjon neki egy deczi pálinkát. A szolgáló leteszi a korsót a borral, és elmënyën a pinczébe hátra, hogy hozzon neki egy deczi pálinkát. No ő aval felvette a korsót a borral, és elment a szállásukra.

No most ettek, ittak, minden volt elég. Immán azt számították, hogy hogy mesterkedjenek ők, hogy pénzt tudjanak faszolni. Hát a három vándorló legény közül egynek jó ismerős volt egy nagy gazdag uraság. Azt mondja a vándorló legény:

– Menjünk el, kérjük el a kocsiját s a lovait, s a legszebb öltöző ruháját.

Elmentek ők oda és elbeszéli ez a legény, hogy ők el akarnak menni egy másik városba, hát legyen szíves adja oda a hintót a lovakkal, s a legszebb öltöző ruháját csak huszonnégy órára. Adnak száz forintot, de csak akkor fizetik meg a pénzt, mikor visszajőnek.

No odaadta, felültek ők hárman. Az öltöző ruha bé volt pakolva egy kocsiládába. Elindultak, a mint mentek a mezőben, találkoztak egy sátoros czigánynyal. Azt mondja egy a három közül a sátoros czigánynak:

– Dobd el azt az üstöt a hátadról, jere ide, légy király, mert né ebbe és ebbe a városba kell király, és most megyünk, hogy keressünk.

No a czigány eldobja az üstöt, egyszeribe levetkeztetik, de mossák igen-igen mindennel, de úgy ës feteke volt. Felöltöztetik abba a szép rend öltöző ruhába, felültetik a hintóba, elmennek abba a városba, a melyikbe volt szándékuk. Elmennek egy nagy vendéglőbe, békéredznek, kérdik a vendégfogadóst, hogy lenne-é egy tisztességes szoba a király számára, külön.

– No igen – azt mondja a vendégfogadós.

Bévezetik a czigánykirályt egy szép terembe, ëppeg esve volt vacsorakor, egy hat órakor. No hát viszik a királynak az ételeket, italokat, de ő nem tudott németül, és meg volt tanítva, hogyha kérdik, hogy az étel hogy tetszik, mondja, hogy: ja ja. Csak annyit mondjon.

No hát aztán a czigányt esve, mikor le kellett feküdni, a királyt levetkeztetik abból a gunyából. Ott volt egy szép vetett ágy, a czigányt mezíttelen oda lefektetik.

No hát reggel ezek felköltek hamarébb a vándorlegények, s azt mondják a vendégfogadósnak, adjon nekik egy ezer forintot, hogy ők menjenek ki a piaczra egyet-mást vásárolni, míg a király ő felsége felkel, aztán ő megfogja fizetni. Egyszeribe kiolvassa a vendégfogadós nekik az ezer forintot, felülnek a hintóba, mennek a vásárba, de többet vissza se mentek.

Várja a vendégfogadós, hogy vissza menjenek, vagy a király ő felsége felkeljen, de nem mentek vissza, a király se kőlt fel, mert csórén volt az ágyban, hogy keljen fel? Egy tíz órakor nem győzték várni, elmënyën egy inas, megnyitja az ajtót és visszahúzza magát. Elmënyën a másik, az ës megnyitja az ajtót, hát akkor a király felemelkedik mezittelen. Mondja a legény a vendégfogadósnak:

– Ni a király itt van, de csupa mezíttelen.

Oda mënyën a vendégfogadós, látja minyát, hogy meg van csúfolva. Elvëszën egy kólbácsot, úgy elverte a czigányt, hogy azt a szép házat mind összegazolta, a mint sokat ëtt volt az este a jó ételekből. No hát ennyi volt a dolguk, az ezer forintot elvitték.

(Id. Fazekas Fóris Mihály, Pürkerecz.)