30. A három mirha.

Volt egyszer egy király, annak volt három fia. A három fiú között meg akarta osztani a birtokát az öreg király. Azt számította az öreg király, hogy a birtokát adja a két fiának, és volt neki még három érdeke, annak a három érdeknek olyan ereje volt, hogy a mit gondolt, mindjárt meglett. És azt adta a legküssebb fiának. A más kettő elvette a künn való birtokát és aval az öreg király elhagyományozta a birtokát. Az öreg királyné elküldte a legküssebb fiát iskolába, s két hét alatt az öreg király meghalt.

Hogy meghalt az öreg király, átvette a két nagyobb a birtokot, a királyné elvette a legküssebb fiúnak a három érdemét. A legelső érdem volt az aranyóra, s ezt átadta a legküssebb fiúnak. Ez a fiú elvette az aranyórát és járt az iskolába. Többi társai ës jártak iskolába és gondolták, hogy hogyan van néki annyi pénze, mikor hazunnat nem küldnek sehogysem. De a királyfiú nem mondta meg, hogy hát mi az oka.

Történt egy vasárnap, hogy elment ki sétálni, s a mint sétált egy leánynyal, a leány azt kérdi tölle:

– Honnat van kiednek annyi pénze?

A királyfiú azt mondta a leánynak, hogy:

– Nëzd meg ezt az órát. Ezt a zsebedbe teheted, mindenféle meglesz, a mit gondolsz, unyan nagy ereje van.

Sétáltak egy erdő alatt. A mint az erdő alatt sétálnak, azt mondja a leány neki.

– Hallja kend, feküdjünk le erre a zöld pázintos helyre.

Aval letelepedtek a zöld pázintos helyre, a királyfiú a fejét a leány ölébe tette, s elaludt. Hogy elaludt, elvette tölle az órát, a királyfiútól, s ott hatta aluva.

A királyfiú felébredt, elment haza, elbeszélte az édesanyjának, hogy hogy járt ő egy leánynyal. Az édes anyja megporoncsolta a királyfiúnak, hogy az asszonyi állattal ne társalodjék többet. Azt mondta neki:

– Hát fiam, egyet elvesztettél, még csak kettő vagyon.

– Hát csak kettő vagyon, édesanyám? Még egyiket adja ide, úgyës még marad egy.

Az édesanyja odaadta a nyaklánczát, és elment a fiú az iskolába. Megint az a leány meglátta, hogy méges csak unyan díszbe jár. Elszámította a leány, hogy majd megkérdi, hogy mi annak az oka. És meg ës történt. Más vasárnap elment a leány sétálni és találkozik ës vele, s megkérdi, hogy mi annak az oka. De a királyfiú nagyon szerette azt a leányt, s megint megmondta, hogy minek van unyan nagy ereje. Elmentek újra arr a helyre sétálni, leültek arr a helyre, a hol voltak azelőtt. Abbizën a legény elaludt, a leány elvette tölle a nyaklánczát, otthatta a királyfiút. Megkérdette, a mikor felkelt a királyfiú, hogy vajjon merre ment. Egy öreg ember állott mellette, azt mondta az öreg ember, a leány rég elment.

A királyfiú sirásra kerekedettt, elment megint haza az édes anyjához, és az öreg anyja eljedëtt, hogy mi van a fiával. Azt mondja:

– No fiam, még csak ez az egy nyakkendőd van, ha ezt ës elveszted, mindenedet elvesztetted édes fiam. Unyan erősen ügyelj, mind a két szemedre.

És odaadta a nyakkendőt.

A fiú megint elment az iskolába, felfogadta magába, hogy asszonyi állattal nem beszél. A más vasárnap délután találkozik ugyanezzel a nővel. Kezdette kérni a két elvesztett érdekét. A leány azt mondta, hogy este visszaadja. No jó, ha visszaadja, gondolta a fiú, elvárja ő estig. Azt mondja a leány a fiúnak:

– Gyere, menjünk arrafelé sétálni.

Mennek arrafelé, a hol azelőtt sétáltak. Letelepednek arr a helyre, ahol azelőtt letelepedtek. Azt mondja a leány a királyfiúnak, hogy tegye az ölébe a fejét. Azt mondja a királyfiú, hogy elsőbb (előbb) letelepíti azt a nyakkendőt a földre. A leány azt mondja, nem bánja, terítse le. A leány tudta, hogy már milyen ereje vagyon annak a kendőnek. Mihelyt a királyfi az ölébe tette a fejét s lefeküdt, azonnal elaludt. Szépen kihúzta alólla a nyakkendőt, és feltette a királyfiúnak a hátára. És azonnal azt gondolta, hogy legyenek ëppeg a világ végén. A hogy kigondolta, azonnal a világ végén lettek mind a ketten. A leány levette a királyfiú hátáról a nyakkendőt, most leterítette a földre, s reája ült. Azt gondolta, hogy ott legyen, a honnan elindultak. A hogy kigondolta, ott ës lett, a honnan elindultak.

A királyfiú magára maradt a világ végin. Felëbredëtt egyszer a királyfiú, mëgjedëtt, hogy ő milyen csodálatos helyt van. Megindul ő egy úton, s a mint megyen az úton, elér egy folyóhoz. Annak a folyónak olyan ereje volt, hogy a ki abból a vízből ivutt, minden hussa a csontról leszakadozott. Abból ő vett egy kulacs vizet, nyakára akasztotta, s ment tovább. No és a mint ment, mendegélt, talált egy almafát, azon voltak unyan nagy piros almák. Azt gondolja magában, hogy szakaszt rólla vaj kettőt-hármat. A mint zsebretette a három almát, hát lát egy táblát, ria felírván, hogy a ki abból eszik, akármilyen beteg, egészséges lesz. És még szakasztott hármat, azt ës bétette a zsebébe, s elindult.

Egyszer elérkezett abba a városba, a hol az a leány volt, s felöltözött ő mind orvosi ruhába. Éppen akkor az a leány majdnem halálos beteg volt. Meghallotta akkor a leánynak az édesanyja, hogy minyen nagy orvos érkezett a városba, s egyszeribe küldnek utána.

– Menjetek emberek, hozzátok azt az orvost, amelyik mán megérkezett.

Elmennek az orvos után és elhozzák. Az, mihelyt bémënyën a házba az orvos, hát megüsmerte a leányt, de a leány a királyfiút nem üsmerte meg.

Azt kérdi, mi a baj. Azt mondja, hogy nagyon fáj minden. Azt mondja az orvos a leánynak, hogy ő nem tudja meggyógyítani addig, azt mondja, amíg a három mirhát az asztalra nem teszi, a melyiket a királyfiútól elvett. Azt mondja a leány, hogy:

– Itt a kócsa a ládának a zsebemben, és nyissa ki. A szögelletben van a három mirha. Egy arany óra, egy arany nyakláncz és egy nyakkendő.

És aval kiveszi az orvos azt a három mirhát. Azt mondja a leánynak:

– No leány, itt van ez a kulacs, igyál abból.

Odaadja, iszik a leány abból a kulacsból, minden hussa a csontról leszotyogott. Hogy látta az orvos, hogy már a leánynak vége, azt mondja a leánynak:

– No leány, üsmersz ingem? Én vagyok az a királyfi, a kitől elvetted ezt a három mirhát.

De megsajnálta az orvos, adott neki egy almát, s azt mondja:

– Most egészségesebb vagy?

Azt mondja a leány, most jobban van.

– No – azt mondja – én elveszem ezt a három mirhát, ezek az enyimek, és még adok egy almát neked, holnap reggel edd meg.

Aval elbólcsuzott a királyfiú, elvitte a három mirhát. Elment vélle az édes anyjához, és megmondta, hogy visszahozta a három mirhát. Azt mondja a királyné a királyfiúnak:

– No fiam, szerencsés ember vagy most, viseld magad boldogul, én elmegyek innet hazunnat, te itt maradsz.

Aval elbólcsuzott az anya, a fiától, elment hazunnat. A királyfi egyedül maradt három hétig odahaza, s hogy az édesanyja nem jő vissza, elmegyen, hogy felkeresse. Meg ës találta, a legnagyobb bátyjánál, de már ekkor a padra volt téve (meghalt). Ő hát azt számította, a három mirhát zsebre teszi, és elmegyen a világba. Elment s mái napon ës mënyën, ha meg nem halt.

(Csabai György, Tatrang.)