44. A legszebb királyné leánya.

Volt egy asszony, egy királyasszony, a ki a világon a legszebb asszony volt. (Küsasszony volt, azt kellett volna írja.) Több királyok kérték, de alig akadt egy, a ki őt el tudta feleségül venni, olyan szép volt. Hëzzaadta magát a legszebb királyfiúnak. Ő el ës terhesedett, várta, hogy legyen néki egy gyermeke. Lett is egy oan szép leánya, a ki még nálánál ës szebb volt.

De volt néki egy félretérítő (csábító?) öreg boszorkánya, a ki azt mondta, hogy:

– Te mán szép voltál, de a te leányod hétszerte szebb, mint te.

Ő azért nagyon haragutt, a királyné, hogy mért van nálánál szebb a világon. Azt mondta a vén boszorkány, vessék el az ő leányát, hogy ne legyen szebb mind ő a világon. El ës vetette a vén boszorkány. Bépakolta egy bölcsőbe és elvetette az erdőben. Megtalálták ezt a rablók s felkarolták s felnevelték, isten angyalának nevezték, olyan szép volt.

De tőlt-múlt az üdő, s a bűvös boszorkány adott néki egy tükröt, s a mind azt mondta: szebb a leányod ez világon! No hogy így kitudódott, hogy él, az édes anyja mindig kereste a halálát a leánynak a vén asszonynyal, a boszorkánynyal. A boszorkány ellopta a rablóktól és még visszakerült az édes anyjához.

Ennek az édes anyja megint megundorodott, hogy mért van szebb mind ő a világon. Adott néki egyszer (a boszorkány) egy gyűrűt. Mihelyt rëahúzta (a leánynak) az ujjára, mindjárt meghalt s vitték ki a temetőbe. A rablók ott ës elrabolták, a kiknél volt előre (első ízben). Lehúzták a gyűrűt az ujjából és feltámadott. Mint egy halott szentnek tartották.

De tőlt-múlt az üdő s a tükör esmënt azt mondta: Szebb a leányod ez világon! Az anyja mind sírt, hogy mért szebb a leánya, mind ő. Akkor a vén asszony megint ellopta a rablóktól s egy hajtőt dugott a fejébe. Bétették egy évegkoporsóba s egy iromszarvasnak a szarva közé kötötték.

Hogy az iromszarvasnak jutott a szarva között, ment egy királyfiú vadászni, a kinek sose tetszett e világon leány. A szarvast le akarta lőni, de mégis meglátta, hogy valami a szarva között volt, tám valami koporsó. Nem lelőtte, hát megszelidítette. Meg ës fogta s meg ës szelidült az iromszarvas, hazavitte az édes apjához. A koporsót levették, bévitték a szobába, vajjon mi lehet benne. Ugyan sírt, hogy mit talált benne, egy gyönyörű szép királyküsasszonyt. De kihúzta a hajtőt a fejéből s akkor kiszökött a királyküsasszony belölle. Aztán ő volt neki a kedvese, mint halott kincset tartotta. El ës vette feleségül s még most ës élhetnek, ha meg nem haltak.

(Tóth Mihály, Zajzon.)