XXXIII. FEJEZET. A KÖZÖS FÜRDŐBEN.

Györgynek elég volt egy hónap Rodostóban arra, hogy egész kedélye lelankadjon. Az az örökös egyformaság. A túlságos ájtatoskodás. A fejedelem vagy ír, vagy farag, vagy esztergályoz. Nyul- és fogolyvadászat minden negyednap, még ha «varrótű esik is», a hogy Mikes mondja. A borzasztó fűszeres ételek. Az ismeretlen nyelven folytatott disputák, a mik tolmácsolva még érthetetlenebbek. Aztán sehol egy női arcz. Bárha cseléd volna is, bárha vén asszony volna is! Akár csak egy fegyenczházban. Csupa férfi!

– Beteg az én fiam, mondá a fejedelem a kamarásnak.

– Nem beteg biz az, hanem únja magát.

– El kellene őt vinni a savanyúvizforrásra.

– Azt hiszem, hogy jobban szomjuhozza az a meleg, édes forrást. (Ezek a saját szavai Mikesnek.)

Pelargus elmondta már, hogy György minő paradicsomi boldogságnak volt részese Siciliában. Mikor egyszer-egyszer olyan nagyot sóhajt, bizonyosan a szép Io jut eszébe. A nagy szerelemből egyszerre ideesett megint, mint Klimius Miklós, egy idegen planétára, a hol az asszonyok élőfából vannak, gyökeret vertek a földbe, s a fára mászót pofonütik az ágaikkal.

Egy szép kánikulai napon (épen szent István király napján) aztán hírül hozá Mikes a herczegnek, hogy a fejedelem el fogja őt vinni magával az Ali-kői fürdőbe, a hol a férfiak, vegyest a nőkkel, a legszebb leányokkal mind egy közös tóban fürdenek, még pedig egész Istenadta minémüségükben.

György el sem mosolyodott már erre az érzékizgató biztatásra. Előre sejté, hogy ebből is az lesz, a mi a vadászatból. Oroszlánt igér, nyulat ád.

Lóháton jó öt órajárás a hirhedett Ali-kői fürdő Rodostóhoz.

Mikor a fejedelem, fiával és a kiséretéhez tartozó urakkal megérkezett, épen javában volt az évad.

Egy völgyteknő mélyében van a gyógyító erejű víz, Allah szabad ege alatt, bekerítetlenül, csak az alsó részén, a hol a víznek lefolyása van, fedi a partját egy hatalmas calamusnádbozót, összeboruló legyező-alakú lombleveleivel, alatta pedig a sárga virágú nympheák terjengetik széles áterezett sötétzöld leveleiket a víz szinén. Ez a hölgyek számára való bejárat a fürdőbe. A férfiaknak nincs szükségük védő árnyékra.

A völgy két oldalát ellepik a sátorok, egyszerűek és pompásak. Némelyik csak egy lepedőből áll, a másik keleti szőnyegekkel van feldíszítve s kamrákra felosztva. Azonkivül száz meg száz szekér van a völgyben, melyeken a távol országból idecsődült népség tanyázik ernyők alatt.

Valami száz lépésnyire a fürdőtótól van aztán egy ponyvával kerített cserény forma, a hölgyek számára, kik a fürdés után oda szaladnak, lemosakodni. Akkor mindenki legeltetheti rajtuk a szemeit.

A fejedelem és kisérői is küldöttek előre sátorokat, a mik már készen vártak rájuk. De mire ők a fürdéshez elkészülének, már akkor a tó csaknem tele volt emberekkel, a kik állig lemerülvén, csak a fejeikkel valának a szabadban.

Györgynek nagyon jó előérzete volt, hogy ez a fürdői gyönyörűség is hasonlítani fog a vadászat örömeihez. Az Ali-kői tó sárfürdővel szolgál. Az egész egy iszap-medencze, fekete, meleg és büdös.

A sártükör felett sok női fejet is látni. Azok között a török hölgyek arcza arról különböztethető meg, hogy egy vékony fátyol van a homlokán átkötve. A görög és örmény hölgyek arcza ellenben fedetlen, ezek, minthogy ólom és higany tartalmu arczfestéket használnak, a mint ebbe a kénpárás degetbe belépnek, egyszerre olyan feketék lesznek, mint a szerecsenek.

Mikor aztán a hölgyek megelégelték a fürdést, akkor kiszállnak a tóból, s futnak a cserény felé. Szabad őket megbámulni. Az egész testük be van zománczozva vastag sárréteggel. A cserény mögött lemosakodnak, s ott azután kapnak gyapot lepedőt, a mibe tetőtül-talpig beburkolva kerülnek ismét elő s ballagnak a sátoraikhoz.

Ilyen patinával aztán maga Anadyomene se lehet kellemes.

A herczegnek is meg kellett fürödni, Mikes Kelemennel együtt.

«Azt tudom, hogy úgy jöttünk ki, mint az olyan állatok, a kik makkot esznek,» írá Mikes. «Ott a sok asszony, leány, kik felkendőzik sárral magukat és a kik olyanok, mint az ijesztők, sárosan, de nem másként.»

«Abból a fekete apothécából a savanyuvízre kell menni, abból harmad napig kell inynya, a mennyit lehet, hogyha azt akarja valaki, hogy úgy megtisztuljon, mint a kristály.»

«De minthogy a görög papok semmi alkalmatosságot sem mulasztanak el, a hol egynehány polturát nyerhetnek, azért ezt a vizet is meg kelleték szentelni, mert a nélkül nem volna hasznos.»

«Ez a víz épen hozzáillik a sárfürdőhöz, mert ha az egyik utálatos, a másik fertelmes».

«Ez a víz nem savanyú, hanem sós, az is rossz ízű, zavaros.»

«Egészségesnek nem használ, a ki beteg, még betegebb lesz tőle.»

Így ismerteti meg azt a drága italt egy hét évvel előbb írt levelében Mikes. (1720. aug. 23.)

Ugyan hogy vitte rá a lelke, hogy hét évvel később azt írja: «mi is ott voltunk s jól megitattuk (a keserűsós vízzel) a herczegünket. De azt nem poharankint kell inni, hanem serlegenkint. A ki harmadnapig vagy negyven ejtel vizet a gyomrába tölthet, annak már nincsen szüksége a Hypocrates orvosságára. A való, hogy a mi herczegünk annyit nem ivott, de az olyan orvosságra nincsen szüksége, és a nyavalyáját baráttánczczal109) kell orvosolni. Nincsen is jobb orvosság annál, mert mind a testnek, mind a léleknek használ, se szebb táncz annál nincsen. Némely historicusok ugyan azt mondják, hogy a «menyasszonytáncz» vigabb…

György herczeg nem kivánkozott a Mohamed paradicsomát még közelebbről megismerni.

Mikor a fürdőről visszatértek, a fejedelmet egy sürgöny várta Konstantinápolyból.

A franczia nagykövet tudatá vele az örvendetes eseményt, mely a franczia királyi családot érte. A királyné, a kinek eddig gyermeke nem volt, egyszerre ikreket szült, két leányt.

Azt mondja erre Mikes: «a kezdet elég bőséges. De inkább akarták volna, ha fiun kezdette volna. De az a jó ájtatos királyné a fiura is kiszerzi az engedelmet».

Szóba került, hogy ez örvendetes esemény fölötti gratulatióját a fejedelemnek is illendő lesz átadatni a franczia királynál, még pedig külön megbizott által.

De ki legyen ez a megbizott? A ki egyúttal egyéb dolgairól is beszélhet az internált fejedelemnek a franczia király előtt. Az most bizonyosan királyi jó kedvében van, s kegyelmes elhatározásokra hajlandó.

A vállalkozó és erre alkalmas urak már elmentek Francziaországba, Bercsényi és Esterházy ifju grófok.

A fejedelem azt kérdezé a tanácsosától, hogy nem jó lenne-e György herczeget küldeni Versaillesba a gratulátióval?

Többen helyeselték a szándékot, de mások ellenmondtak. Különösen Mikes Kelemen. Az ifju herczegnek nem jó iskola a franczia udvar. Bécsben csak hidegen élvezte a poklot; de Párisban melegen fogja megkapni. Aztán nagy szüksége van rá, hogy anyanyelvén, a magyaron beszélni megtanuljon. Azt pedig sehol másutt meg nem tanulhatja, mint itt, a magyar száműzöttek telepén. Azonkívül is legfőbb ideje, hogy valami vallásos neveltetésben részesüljön, mivelhogy még csak imádkozni sem tud, s sem az Ó-, sem az Új-Testamentomot nem ismeri. Az elmulasztott oktatást megadhatja az ifjunak a fejedelem udvari papja, a ki jeles pedagogus. Ennyi argumentumok mellett aztán rábirta Mikes a fejedelmet, hogy ne Györgyöt küldje Versaillesba az üdvözlő irattal, hanem Pelargust.