XV. FEJEZET. HA BÉCS MULAT.

Az asphaleia szövetségnek egészen kapóra jött az alkalom.

A vásár utolsó napja a népmulatságé volt. – S ilyenkor egész Bécs az utczán van s minden embernek a kezében van egy palaczk. Az idegenek úgy is hitták a bécsi népet, hogy «Flaschenträger».

Aztán a nép napján minden bolondság meg van engedve az utczán.

Más hely nincs is, a hol mulatni lehessen, csak az utcza.

Nincs még se Nobel-Prater, se Wurstl-Prater. Annak a neve még most «Császári vadaskert». Körül van kerítve az egész erős rácsozattal s kivül-belül puskás strázsák őrzik, hogy valami vadorzó be ne lopódzon. Ezek a ficzkók olyan okosak, hogy nem puskával lövik a császári vadakat, mert az nagyot durran, hanem számszeríjjal, a mi nem ad hangot. Ha rajta kapatnak, két fülük bánja meg. Csupán elegáns úri hintóknak engedtetik meg a vadaskert kapuján begördülni, de kiszállni azokból sem szabad, még csak egy tavaszi ibolyának a leszakítása végett sem. A Märzveilchen-szedés különben is a felső-ausztriai uralkodó herczegek felségi jogai közé tartozik.59)

A bécsi népnek tehát nem volt kertje, a hol mulasson, mulatott az utczán.

Ott aztán volt tarka élet.

Erre a napra minden polgárnak meg volt engedve, hogy a saját házában bort mérjen és harapni valót hozzá. Minden kapualja kedélyes csárdává volt átalakítva, s ki hová egy két széket és arra egy vasaló deszkát tehetett, azon árulta a kedvencz virslit, kvarglit és a méhsert.

Minden utczaszegleten énekeltek, muzsikáltak a vak hárfások és szemes hárfásleányok, a kiket külömben tulénekeltek a járó-kelő dalárok.

Hanem aztán minden kivánni valót felül multak az «Aufzug»-ok vagy a hogy a magyarok mondják «proseczcziók».60)

Nagy énekléssel járt a diákok felvonulása, kik nemzetségek szerint voltak dandárokra felosztva (a «magyar» nemzetség zászlója alatt egyesültek a csehek, morvák, illyrek). Kivont karddal valamennyi, úgy dalolták lelkesülten a «Gaudeamus igitur, juvenes dum sumus» zsolozsmáját. A csapat közepén jöttek a muzsák, hat ló vontatta díszszekéren, Minervával együtt. Ezek is mind diákok voltak.

De még fényesebb volt a pékek parádéja, a kik a török ostrom alatt mivelt hőstettek emlékére különös szabadalommal birtak a pompás utczataposásra. Császári lovasság kisérte őket elől hátul, közben czéhzászlókat emelve, s a hirhedett pékbillikomot ürítgetve, járultak a daliás péklegények nagy muzsikaszóval, s minden pékbolt előtt riadó tust huzattak, égre emelt kardokkal esküdve, hogy míg a nap az égen jár, nem lesz a világon párja a bécsi császárzsemlyének és perecznek!

E komoly és lélekemelő látványok után következtek a tréfásak.

Minden czéh iparkodott a másikon túltenni, elsajátítani a népélet hagyományos alakjait. A halászok díszszekerén látható volt az aranyhajú és halfarkú Donauweib. A csizmadiák tolták előre, kerekekre téve, a csunya nagy sárkánykigyót, melynek hátán egy czipészlevente ült, annak az emlékére, hogy hajdanában az egész Bécs városát rettegésben tartó tűzokádó sárkányt egy bátor csizmadialegény ütötte agyon.

A szabók népies alakja volt a hirhedett «Dame mit dem Todtenkopf». Egy dúsgazdag herczegnő, a kinek halálfeje van, s a ki férjet keres, – segélyül híva a hatalmas szabómesterség varázsát, mely pompás öltözetek által még azt a halálfejet is kellemesen elfeledteti.

A mosónők felvonulásának központját képezte a megkoszorúzott «rózsakirályné», a mészárosok ellenben kövér tulokkal, melynek szarvai aranyozott gombokat viseltek, jelképezték hivatásuk titkát, a kit követett a «Riesen Michel», egy nagyfejű óriás. Ennek az alaknak meg kellett hajolni, mikor a Burg kapuján keresztül vonult a menet.

De mindvalamennyin túltett aztán a hernalsi kertészek «Eselsritt»-je.

Ez a gúnyos felvonulás a Bécs alól elvert Kara Mustafa futásának a parodiájául volt évről-évre megujítva.

Elől jött egy csapat rongyos ember, ezek képviselték a szegény keresztyén rabszolgákat, kisérve kegyetlen janicsároktól. Kezükben perselyt csörgettek, a mikben könyörfilléreket gyűjtének az utczai közönségtől. Ha szép lányt találtak, annál nem érték be a Schinderlinggel61), hanem annak csókkal kellett magát a török rabságból megváltani. A török muzsikát harsogtató banda után lovagolt, a kapható legnagyobb szamáron, a lehető legkövérebb kertész, Kara Mustafa czifra kaftánjában, fején a nagy méhkasforma turbán, kezében kard helyett egy tehénfark, a mivel a szürkéjét gyorsabb haladásra ösztökéli. Azután a szekereknek egész hosszú sora, megrakva rogyásig mindenféle maskarás néppel, két oldalt banderium helyett a «Kakaslovagok» (Hahnreiter).

Ebbe a derendócziába éppen beleillettek a Lodoiszka herczegnő és kiséretének ökörvontatta társzekerei, a nélkül, hogy valami felötlést keltettek volna. Attól sem kellett tartaniok, hogy felismertetnek, mert az meg épen a bontonhoz tartozott, hogy az úrirend részt vegyen a népmulatságban.

Az általános vigasságriadalban, belevegyülve a népszerű gassenhauerek kardalába, együtt ujjongva pokulálva az utczarekesztő sokasággal, eljutottak valahogy a társzekereikkel egy utczaszegletéig a Fleischmarktnak, a hol aztán megrekedt az egész kocsisor. Legokosabb volt leszállni és gyalog vergődni tovább a sokaságon keresztül a kitűzött czélig.

Ez volt a Bafomet-templom. A Hanswurst-szinház.

A mai dicsőséges napon Freitheater volt. A magistratus kegyéből, a ki a szinházdirektornak búsás recompensatiót fizetett.

Ennélfogva aztán permanens volt a szinházi előadás.

Egyik komédiát elvégezték, a másikat elkezdték, utána szünet nem tartódott.

A közönség nem fizetett. A ki jött, letelepedett, a hol helyet talált, vagy várt, a míg hely üresedik, páholyban, vagy karzaton. A parterre zsufolva volt, ott ájuldoztak a közbe szorult fehér személyek.

Az asphaleia tagjai minden feltünés nélkül mehettek be a titkos helyiségükbe. Senkinek sem volt feladata más embereknek a jártát-keltét ellenőrizni. Készen tartott kosarakban szállíták magokkal a lakomához való ételeket. Ma nem lesz mult századbeli múmia-vendégség.