XXII. FEJEZET. «IO, EL RE.»
Reading edition
Az udvari cancelláriában első műtét volt, a min Györgynek keresztül kellett esni, hogy a diák öltözet helyett egy eddig soha nem látott jelmezt adtak rá, mely egészen a termetére volt szabva.
Azután két Hofcharge közé fogva felvezették a Schweizerstiegén keresztül, az uralkodók arczképgallériáján végig a nagy gobelinok termébe, melynek falait remekbe készült szőnyegek fedik; a nagy Savoyainak diadalait megörökítő képekkel. Egy kép Erdély meghódolását ábrázolja a Habsburg-ház királya előtt: az akkori időbeli boncsokos, kaftányos magyar főurak korhű alakjaival.
A teremben csak egy ülőhely van: az a mennyezetes trón. A király számára. A többiek állnak.
A teremben díszruhás főurak, mellvértes katonák, hermelines főpapok voltak együtt, halkan suttogva egymás közt.
A két udvaroncz odaállítá Györgyöt a trónnal szemközt.
A kamarások botjának kopogtatására mindenki rendbe állt félkörben a trón előtt: az oldalajtó megnyilt, s belépett, cancellárjaitól kisérve – a király.101)
Komoly, halavány, indulatnélküli arcz; szürkülni kezdő szakállal és bajuszszal; viselete egyszerű, fekete selyem spanyol öltözet, rövid gallérpalásttal, fején lapos barét, nyakában az aranygyapjas rend láncza.
A főurak fejüket mélyen meghajtva álltak, míg a király trónján helyet foglalt.
Az uralkodó alig emelve föl szempilláit, tekinte az előtte álló ifjura, ki az udvaroncz sereg közül délczeg magatartása által kivált, s halk, melancholikus hangon szólt hozzá.
– Lépj közelebb, hivünk, Giunchi György gróf.
Erre a szóra merészen emelte fel a homlokát az ifju s halkan, de hallható hangon mondá:
– Én, György, Rákóczy Ferencz fia vagyok. Atyámat: a koldusok fejedelmét meg nem tagadom.
A képtelen elszörnyedés hangja zúgott fel egyszerre a magas gyülekezetben.
A király egyet inte csillapítólag, keskeny, lágy hajlású kezével; arra csend lett s aztán három ujjával az ifjura mutatva így szólt:
– Úgy van. Rákóczy György vagy. Fia Rákóczy Ferencz fejedelemnek. De nem annak a Bécs városi koldusok királyának, a ki e fényes nevet bitorolja. A te atyád Erdélyország nagyfejedelme volt; a ki a nevét a történelem legfényesebb lapjaira irta fel. Mint őseimnek ellensége, nyilt csatában harczolt ellenünk: Isten úgy akarta, hogy mi győzzünk és ő bukjék el. De a midőn minden fényes czimét elveszté is, megtartá a legfényesebbet: a «jó keresztyén» czimét. Távol e világrésztől a Fekete tenger partján él a te atyád, egy maroknyi hivével együtt, kiket isteni félelemben egyesít. – És te igaz fia vagy a te nagynevű atyádnak, velünk anyai ágról vérrokon: kedvelt hivünk, kit születésének kitünő fénye, s jeles lelki tulajdonságai felette ajánlanak s kit már gyermekkorától fogva felséges házunk gyámságába s pártfogásába vettünk s ki hűséges magaviselete, engedelmessége s jó akarata által kegyelmes indulatunkat magára vonta; – s a kinek mi kiváló érdemeiért két hübért adományozunk, mint Sicilia királya, melyek egyikét Del Contrasto, másikat Valle di Giunchinak nevezünk. Ez utóbbit siciliai grófsággá teszszük s adományosát a siciliai grófok minden előjogaival felruházzuk: s ez adományt annak minden törvényes utódaira kiterjesztjük. Azonfölül 2500 scudi évdijat adományozunk a birtokhoz, mely hivünket Rákóczy Györgyöt Di Giunchi grófot s minden utódait elidegeníthetlenül megillesse s az alkirály engedelme nélkül még ideiglenesen is zálogba ne vétethessék.102)
A király szavainak elhangzásával örvendező suttogás támadt a főuri hallgatóság közt.
Az egyik udvaroncz, a consiliarius, Györgynek a vállára tette a kezét, lefelé nyomva az ifjut.
De a fejedelemfinak vasból vala a térde, nem tudott meghajolni. Ennyi kegyosztás után sem!
Pedig odatették már a kezébe a huszonnégy pergamentlapra terjedő donatios levelet.
Ekkor a király még egy pecsétes levelet vett elő. Ezt már a palástja zsebéből.
– És azonkivül én, mint nevelő atyád, még egy ajándékkal bocsátalak el. Ime atyádnak a végrendelete, melyet hozzánk küldött, azzal a kérelemmel, hogy azt fiának adjuk át, vedd kezünkből. Ez az atyai örökséged.
Most azután nem volt többé vasból a térde Rákóczy fiának.