← Table of contents
Vándormadár

XVI.

Reading edition

Nyár elején történt, hogy Dénes ösmeretlen irásu, női kézből való levelet kapott. Egykedvűen bontotta föl a borítékot, – úgy sejtette, hogy valami meghívó vagy jótékonysági kérőív, – de mikor ránézett az aláírásra, a homloka egyszerre földerült.

A gyöngyszemhez hasonló, sűrűn összefutó sorok végén ez a két szó állott: „Bogdány Vera“. – Abban a pillanatban a férfi hirtelen maga előtt látta a német vonat rozsdavörös pamlagait, női nevekkel telekarcolt tükrét, a párás ablaktáblán át megpillantotta a Zöld Falu fűzfaővezte kápolnáját, keskeny fehér kőfalát, és tisztán hallotta, amint a kerekek azt csattogják: „Bogdány Vera, Bogdány Vera“.

Vera tanácsért fordult Illésfalvyhoz. Az ura még mindig a Zöld Faluban sinylődött, a gazdaság, kellő vezetés nélkül, egyre gyöngébben jövedelmezett. Az asszony szándéka az volt, hogy eladja a birtokot, s azután kimegy gyermekével Berlinbe. Miután azonban gazdasági dolgokhoz csak keveset értett, Dénest kérte meg, jelölné meg neki a módokat, amelyek révén legjobban értékesíthetné Füzesért. A végén pár sort magáról is írt az asszony: hogy csöndben telnek napjai, hogy sokat olvas és hogy nagy öröme telik gyermeke fejlődésében. A panaszok csak a sorok közül szólaltak meg, csöndesen, halkan, az asszony hallgatag lényéhez simulva.

Bár a levél tartalma egyszerü és tartózkodó volt, Illésfalvy mégis úgy érezte, mintha egy más világról kapott volna üzenetet, egy más sarkról, ahol a lélek megújhódik, új színeket, új érzéseket talál. A csöndes asszony, – amint évek hosszu során át nyugodtan, emelt homlokkal ül a lassan kanyargó Tisza mellett és komoly arccal néz szembe az élettel, – alakban, jellemben újra megnőtt előtte és végtelen rokonszenvesnek tetszett.

Dénes két napig elgondolkodott rajta, mit válaszoljon a levélre, azután arra a meggyőződésre jutott, hogy így, távolból, üzleti dolgokban nem igen lehet tanácsot adni.

– Hogy volna, ha elutaznék Füzesérre? – villant meg egyszerre agyában.

Egy pillanatra meghökkent, de a következő percben már izgatni kezdte a gondolat, amelyet okszerü érvekkel iparkodott aláépíteni. Ha tanácsot akar adni, mindenekelőtt, nemde, látnia kell a birtokot, meg kell vizsgálnia az épületeket, végig kell járnia a földeket, át kell tanulmányozni a számadásokat. Csak így lehet helyes képe az egészről, csak így bocsájtkozhatik tárgyalásba az esetleges vevőkkel. Mindez megokolt volt, de Illésfalvy közben elfelejtette, hogy maga sem a legjobb gazda, s hogy üzleti ügyekkel sosem szeretett bibelődni. Ám nem akadt senki, aki ellentmondjon terveinek, a tulajdon lelke pedig már ott járt a csöndesen keringő Tisza korhadt füzei mellett.

Este Dénes végleg elhatározta, hogy Füzesérre utazik.

– Holnap reggel pár napra elmegyek, – szólt lefekvés előtt Teklához.

A leány kérdő pillantást vetett barátjára, de nem szólt semmit.

Illésfalvy, aki ellentmondásra volt elkészülve, egy kissé elszégyenkezett önmaga előtt, s úgy érezte, hogy mégis bővebb magyarázattal tartozik.

– Üzleti ügyben járok, – mondotta közömbösséget színlelve, – egy birtokot ajánlottak megvételre.

Tekla nem vette észre a hazugságot; arca nyugodt és tiszta volt. A leány helybenhagyólag bólintott, s rögtön utánanézett, rendben van-e Dénes podgyásza és intézkedett, hogy a kocsis ne aludja el a hajnali vonatot.

Illésfalvynak egy pillanatig fájt a hazugság, de aztán vállat vont s azzal vigasztalta magát, hogy őszintesége esetén a multkorihoz hasonló kellemetlen jelenetnek tette volna ki magát. Pár perc mulva már egészen napirendre is tért a dolog fölött.

Hajnalban három órakor kopogtatás ébresztette föl Illésfalvyt. A szobába Tekla lépett be. A leány az éjet ébren töltötte egy karosszékben, az arca sápadt és beesett volt az álomtalan óráktól.

Dénest egy pillanatig ujra a lelkiösmeret furdalta.

– Remélem, hogy mihamar visszakerülök, – szólt, pár jó szóval adózva a leánynak. – Gondoljon néha reám… igen?

Tekla csöndesen bólintott.

– És maga is… megigéri?

– Ezt csak nem kell külön megigérnem? – mosolygott Illésfalvy.

Az ablak alá könnyü nesszel szaladt a kocsi. A lovak zablája meg-megcsörrent.

Egy óra mulva Dénes már a reggeli gyorsvonaton ült.

Explore with AITake your curiosity a little further.

Reading settings