VI.

A jó társaságban az volt a szokás, hogy ha a gentlemanek egymás között fogadásokat kötöttek, a fogadott összeget a vendéglős kezébe deponálták.

Iván herczeg igaz jó orosz bankjegyekben adta át a maga tételét, öt ezer rubelt, Prokopin úr pedig egy darab csekkben (írjad checks). Szólt az ötszázezer rubelre – «saját rendeletre». A hátlapján «fizetendő… rendeletére» a csekk-tulajdonos nevével. A rendelő neve kitöltetlen maradt.

Az éjfél utáni tábldótnál Prokopin úr száz pezsgőt rendelt frappiroztatni.

– Ah! Ma ön traktál? kérdé Iván.

Mind a ketten theater paré mintán voltak öltözve, frakkban, fehér mellénynyel, kravátlival.

– Nem. Ön traktál.

– Hogy-hogy?

– No hát abból az ötezer rubelből, a mit öntől elnyerni szerencsés voltam a fogadáson.

– Mire is fogadtunk csak?

– Arra, hogy ön elhozza, troféumképen a Magneta alme-övét és még egyebet – holmi kiszivott lelkekről.

– De az nem volt stipulálva, hogy «mikor»? Sem az, hogy ez plein air mellett, vagy villanyvilágítás mellett történik.

– Hát babra játszunk? Kalamburra (calembourgh) fogadunk. Ön fiaskót csinált.

– Semmi fiaskó. Olvassa ön ezt a levelet.

Prokopin úr fölnyitá a kezébe adott levelet, neki szegezte az arany fogantyus lornyettjét s a míg elolvasta, nagyon eltátotta a száját.

Azután előhivatta a hoteliét, visszarendelte a száz palaczk pezsgőt, a társaság előtt fönhangon deklarálva, hogy a pari még nincs végleg eldöntve, csak igyék kiki a maga kontójára.

Azután pedig egy kabinet partiküliét rendelt fölnyittatni, két terítékkel; borból haute Sauternet.

– Hol van «la» kompanyon? kérdé a konfidens garszon.

– «Lö», mondá Prokopin úr, karonfogva Ivánt s a külön szobába vezetve. Ezúttal ő lesz a tétatét osztályosa.

Mikor aztán egyedül maradtak, kiteríté az asztalra a levelet Prokopin úr.

– Ez nagyot fordít a dolgon. Lássuk csak, mit ír ő tündéri fensége, a földkirályné leánya.

A levelet Magnéta írta a megzavart előadás után.

«Uram. Ön, mint jó nevelésű ember, tudhatná, hogy egy hölgyhöz fejtetőre bukfenczezve beugrani nem szokás; művészi előadást megzavarni pedig a közönség iránti tiszteletlenség. Ha önnek valami mondani valója van hozzám, jöhet vele fényes nappal, reggel 12 órától 2-ig fogadok mindenkit, a ki tisztességes látogató. Ha pedig bensőbb közlendői vannak velem, eljöhet hozzám az előadás után egy órával theára s elmondhatja tartózkodás nélkül, négyszem között. Én amerikai leány vagyok; meghallhatok mindent a maga teljes érthetőségében. A természetben nincs semmi titkolandó. Jöhet ön akár holnap este. Fehér kravátli sem kell hozzá. Aztán majd én is megmondom önnek a magam véleményét a legvilágosabb kifejezésekkel, minden flirt nélkül. Magnéta.»

– Ez eddig jó, monda Prokopin úr. Tehát ön holnap el fog menni a Magnétához, bizalmas tétatét theára s a következőket fogja neki mondani…

– Kérem, azt én jobban tudom, hogy mit fogok neki mondani.

– Dehogy tudja! Hagyjon csak engemet beszélni. «Istennőm! Azt a tegnapi ugrásomból a végtelenbe megtudhatta ön, hogy én önt őrülten szeretem s mindenre képes vagyok azért, hogy önt az égből lehozhassam a földre.» Ha a társalgás regényes színezetet igényel, elmondhatja ön a Magnéta előtt azt a népmesét, melyben az elbűvölt halászlegény elragadja a varázstó hullámaiból a férfigyilkos tündér királyleányt s csinál belőle jó sütő-főző földi menyecskét. Ez az a bizonyos lélekkiszivás s helyébe más lélek befujása. Hajdan boszorkányságnak hivták, most hipnotizálás és szuggesztio. – Ehez ön is ért, csak az lesz a baj, hogyha a médium úgy vissza találja önt hipnotizálni, hogy megcsendül bele a füle. Ennél kivált præponderál a villanyosság.

– No hát ezt mind nem fogom neki mondani.

– Hát hisz én is azt mondtam, hogy nem fogja neki ezt mondani; hanem a következőt: «Miszsz Magnéta! nézze ön, itt van nekem a tárczámban egy csekk ötszázezer rubelről; a hátlapján csak egy név hiányzik, annak a neve, a kinek ez összeg kiszolgáltassék, a tulajdonos által beiratva. Ha akarja ön, önnek a nevét fogja beirni. S ehez nem kell egyéb, mint az ön akarata. Akar-e ön velem egybekelni? Akár a spanyol polgári házasság szerint: egyidejűleg a templomban a pap és jegyző előtt, akár a franczia szokás szerint: csupán a jegyzőnél; akár a muszka divat szerint, az oltár és három pópa előtt, egyházi énekkel; akár a bécsi törvény szerint, a Nothcivilehe mellett, akár a gretna-greeni kovács előtt, az nekem mindegy. Nálam csak az a fődolog, hogy ön elfogadja ezt az ötszázezer rubeles csekket és ráadásul engemet, mint obligát férjet.

– Well!

– Well ám. Hanem – az algebra szerint: semmi a semmivel sokszorozva = semmi. Semmi a semmihez hozzá adva megint semmi. Gondolja ön, hogy én a semmit megveszem félmillió rubelért?

– Dehogy gondolom. Ön ád másik félmillió rubelt – a valamiért.

– Okos beszéd.

– Ön azt gondolja, hogy ha egyszer a Magnétának ura van, ez az úr könnyen vazalljává tehető egy még nagyobb úrnak, mint például egy vojvoda egy szultánnak.

– Ön éleseszű fiatal ember.

Iván herczeg a tenyerét a poharára tette, hogy Prokopin ne tölthessen abba a hautsauternből.

– De hátha csalatkozik ön abban a föltevésben, hogy egy fiatal gentleman képes lesz egy ily alávaló alkura?

– Nem hiszem, hogy csalatkozzam. Mert jól ismerem a fiatal emberemet. Önnek a herczegsége ott van már, a hová a Magnétát beugratta: a holdban. Utolsó vagyona ez az ötezer rubel, a mi fogadásunkra le van téve. Ha ezt elveszti ön, nincs más választása, mint a pisztolyai között kikeresni a legszebbet s annak megcsókolni a száját. Ez lesz aztán az igazi lélekkiszívás. Ki törődik vele? Ilyen borzashajú ficzkó marad még elég a világon. Üresség nem fog ön után maradni. Ha pedig az én ajánlatomat beveszi, akkor két helyet is betölt ön ezzel a figurával.

– Jól van. Ide azzal a chekkel. Elveszem a Magnétát.

– Hja! De én csak bizonyítékoknak hiszek: a mik láthatók, megfoghatók.

– Hát hiszen az lesz a házassági levél.

– Az még nem elég bizonyíték. Az lehet szinpadi komédia.

– Hát lefotografiroztassam magamat vele együtt, mint vőlegény és menyasszony, a Magnétát teljes araköntösben?

– Közelít az igazihoz. Csakhogy háttal előre. Ha ön azt akarja bebizonyítani, hogy csakugyan «ura» a Magnétának, akkor ön elő fogja mutatni nekem a tündérnőnek egy fényképét – minden alme-öv nélkül.