II.

A nézőtért elhagyó férfiak, természetesen, ebben az egész csodában azt subsummálták legjobban, hogy miképen nem hull le az a csípőre vetett bayadér, mikor a Magnéta fejjel aláfelé száll?

«Bizonyosan oda van öltve vékony fonallal a selyemtrikóhoz.»

«De hát a két vége, a mely a levegőben repked?»

«Annak a szélében pedig vékony ezüstsodrony lehet huzva, mely annak gyürődési hajlásait szabályozza.»

«Igen; de az a két fátyolvég minden fordulatánál az alaknak új ránczokra változik.»

Volt olyan okos ember, a ki louisdort nyomott a deklamáló úr markába azért, hogy annak a titkát megtudja tőle.

A Cicerone volt olyan okos, hogy zsebre dugta az aranyat s őszintén megmondta:

«Egyszerű magnetizmus az egész, uram.»

Meghítták vacsorára. Azt is elfogadta. Ugyanabban a házban, a hol Magnéta produkcziói vonzották az elegáns világot, mindjárt ott is tartotta azt az újan établirozott trattoria, a hol száz frankon alul nem vesztegetik a vacsorát. Monsieur, vagy mister (biz én elfeledtem a nevét a deklamáló úrnak) izléssel tudott szupirozni; ámbár nem hallgatta el, hogy odafönn (a belle étágeban) Magnétánál sokkal jobb Chateau Lafittet és Mummot isznak s a whitestable osztrigák is nagyobbak.

Ott azután poharazás közben, bizalmas társaság előtt elmondta a jó czimbora a Magnéta csodatételeinek a titkát.

Az egész mesterség egy óriási villanytelepen alapul, melynek akkumulátorai oly erőkifejtést engednek, hogy mázsányi terheket fölemelhet.

«Hisz azt tetszik tudni az iskolából, hogy minden magnesnek pozitiv és negativ polusa van. A Magnétának mind a két kézcsuklóján van két széles aczél karperecz. A positiv delej, mely a feje fölött lebegő holdban van, ezeknél fogva huzza föl őt a magasba, mikor aztán megfordulva a saját tengelyén, visszafelé akar szállni, akkor meg a negativ delejt fordítják feléje a földglobusban s az paralysálja a saját testének a pondus specifikumát.»

Voltak sokan, a kik ezt is elhitték. Egy szó sem igaz belőle.

«De az az endiablé bajadér?»

No hát végtére csak elő kellett rukkolni az igazi titokkal.

«A Magnétának saját testi adománya a legnagyobb fokú delejesség. A félkezének a taszításával úgy a falhoz tudja vágni a legerősebb férfit, hogy ottragad. (Szapriszti!) S ha valakinek az öt ujját végig húzza az arczán, hát egyszerre elalszik s a míg föl nem ébreszti, addig azt kénytelen tenni, a mit ő parancsol neki; s ha azt mondja neki, hogy egye meg a viaszgyertyát, hát megeszi s magasztalja, mint ludmájpástétomot. Ez mind különös természeti adomány! Állati delejnek determinálják a szaktudósok. Hiszen tetszik rá emlékezni, kis diák korunkban elégszer próbáltuk: a spanyolviaszk szálat oda dörzsöltük a posztó ruhánkhoz s akkor az a papirszeletkét messziről magához rántotta s ott tartotta függve, míg maga ki nem hült. Hát ugyan ez a bajadér tapadásának a magyarázata. A Magnéta saját testi delejessége. Biztosíthatom önöket, uraim, hogy az a kötött szövet, a mit a produkczióknál visel, annyira hozzátapad az alakjához, hogy nincs az az erős női kéz, mint hogy az elektroszimpatikus, mely azt előadás után le tudja húzni róla. («Hát?») Hanem e végett kell neki tartani egy antipathikus nőcselédet, a kit különösen ki nem állhat. Egyedül ez képes ennél a toilettjénél segítségére lenni.

(Már most csak teljesen föl van világosítva minden titok?)

«Hiszen holnap majd megláthatják önök; a holnapi előadásnál a Magnéta nem a bajadért fogja viselni, hanem az «alme-övet». Annál majd teljesen meg fognak győződhetni az urak az állati magnetizmus diadaláról a pondus speczifikum szabályai fölött?

A habituék már délig arról álmodtak, hogy mi az az «alme-öv?»

A jockeyklub olvasótermében soha sem volt nagyobb kelete a keletindiai illusztrált kiadásoknak. Mind az alme-övet keresték. Ez az! Ebben jön elő a Magnéta? Lehetetlen! Az már szép lesz!

Egy üres hely nem maradt a Magnétatheátrumban.

A ki ülőhelyet nem kapott, vesztegetési kisérleteket tett az impresáriónál, hogy csak állni engedje a szinpad közelében, a proscenium előtt.

– Nem lehet, uram! A rendőrséggel jönnék összeütközésbe. A szinpad előtt ugyanis egy rézhíd vonul egész hosszában végig, a pódium mentében pedig egy horganysodrony huzódik át. Ezek tartják fönn a villanyfolyamot. Ha valaki rá talál lépni arra a rézhídra s meg találja fogni a sodronyt, olyan ütést kap az egész testében, hogy három napig úgy fog járni, mintha lovon ülne: összehuzott térddel. Nem. A parapetton innen nem szabad a Magnéta-szinpadhoz közelíteni.

Én magam is az izolatorról deklamálok.

Tehát, ha van önnek uram parketjegye, megláthatja a Magnétát az alme-övvel; ha nincs, prænumeráljon holnapra, akkor is éjszaka lesz.

No hát mielőtt a tündérmesét folytatnók, elébb becsületesen számot kell adnunk az egész vállalatról.

Mert, hogy ez egy vállalat, arról az eddig előadottakból is mindenki elővéleményt szerezhetett.

A Magnéta nem fenomén, hanem entreprise.

Azt már mindenki sejtheti, hogy a Magnéta (a művészetét illetőleg) a legraffináltabb komédiásnő. Figuránsnő, kombinálva szemfényvesztői allürökkel.

A mellett (a személyére nézve) lehet egy teljesen ideális, sőt ártatlan regényhősnői specialitás, de in ultima analysi még is csak poseirozó figuránsnő.

Megelőzi egy világvárosba megérkezését (mondjuk, Páris, London, Bécs, Szent-Pétervár) az a «tény», hogy egy épen akkor épülő félben levő új házat (egyikében a leglátogatottabb utczáknak) megvesz az előreküldött impresárió a még más országban tündöklő Magnéta számára. Holmi százezer forintnak oda sem néznek.

Egy bűvésznő, a ki százezer forintot bocsát előre, semmi esetre sem tartozik az alsórendű komédiásnők közé,

Azt az újon épült házat azonnal alapos átalakítás alá veszik. Emeletek stukaturjait törik át, pinczeboltokat szakgatnak föl. Azután saját önkezelésű villanyvilágítást vezetnek be. (Azon időkben még egészen új intézményt; Bécsben a villanyossági kiállítás éve előtt.) A szöglet-parterren a legpompásabban fölszerelt étkező-termet nyitnak, diszítve freskókkal, stukkokkal és kariatidákkal s ellátva a szokatlan fényű villanyvilágítással. A vendéglő elébb adatik át a közhasználatnak, mint a szinpad. Csak azután hozzák nehéz szekereken az óriási kazánokat, gépeket, rengeteg üvegtáblákat, a mik a villanyos szinpadi apparatushoz tartoznak. Utoljára jön a Magnéta butorzata; nagy összegre biztosított vasúti szállítmány. Egy vasláda, a Magnéta ékszereivel, drágaságaival, két detektiv kiséretében. Mind ezt megtudja a közönség a hirlapokból.

Az pedig tény marad, hogy a Magnéta-szinpad a bűvésznő tulajdonául van bejegyezve a telekkönyvben; a vendéglőt az ő bérlője kezeli; az emeletet egyedül ő maga lakja a cselédségével és gépészeivel; az istállóban az ő fogata áll s ha egyszer odább költözik más metropolisba, a szinházat és a lakosztályát bezárják; közhasználatra csak a vendéglő hagyatik; a ház alig jövedelmez három perczentet.

És ilyen saját háza minden európai és amerikai fővárosban van a Magnétának.

A Magnéta tehát mesésen gazdag.

Nem is lehet máskép. Mindennap tesz a bevétele másfélezer frankot.

Lehet nála látogatást tenni, magas rang és nagy vagyon által kitüntetett férfiaknak. A Magnéta előkelő úrnő módjára fogadja a tisztelőit. Herczegi etikettel folyik a társalgás. Gallonirozott inasok hordják körül a frissítőt. Zongoráznak és gordonkáznak művészi preczizióval. A Magnéta társalog minden művelt világnyelven.

Anyja nincs.

Hiszen az maga a felséges «Gea». A föld.

Anyósnak nem volna épen kellemetlen a «Föld», a míg csak a hozományról van szó; de bezzeg, ha elkezd veszekedni!

Szabad az udvarlás!

Az impresário ugyan ott lábatlankodik a közelében, de előre megmondja mindenkinek:

– Uraim! Én nem vagyok a Magnétának sem bátyja, sem imádója, sem erényőre; engemet úgy vegyenek, mintha ott sem volnék. A nehézségek rajtam kívül keresendők.

Egy ilyen tündéri szépségnek pedig nem lehet büntetlenül az ég és föld között lebegni.

A mágnesnek is vannak mágnesei: arany és gyémánt.

S ha vannak tündérkirálynők, vannak azokkal egyenrangú ezüstkirályok, petroleum-fejedelmek, indus maharadzsák, muszka herczegek és börzeszultánok, a kik előtt mindig nyitva tündérország.

S ha van olyan istenasszony a földön, a ki megér egy milliót, hát van olyan millió is, a mi ekviváleál egy istenasszonynyal.

A Magnéta boudoirasztalán azonban volt egy marokinba kötött album, melyben szabad volt az előkelő financzkirályoknak lapozgatni.

Abba az albumba voltak elhelyezve az európai minden nagyhatalmasságok adóhivatalainak nyugtatványai, valamennyi fővárosból; a miknek tanulmányozásából kiderült, hogy a Magnéta, azok után az adótételek után, melyeket a hitelesen kimutatott bevételeiből az államnak fizet, az ország első virilistái közé tartozik.

Most nézzük már meg a második föllebbenését.