XVI.

Egyik előadás alkalmával egy nagyon előkelő főúr próbára akarta tenni a szemfényvesztőket.

Az volt a kitudandó, hogy az a szivar, a melyet Demeter a levágott fő szájába dug, ugyanaz-e, a melyet Fedor a fogai között tart, mikor ismét a fejéhez kerül?

Ezt igen egyszerű módon lehetett kitudni.

A főúr ott ült az első sorban: a notabilitások számára föntartott dísz-zsöllyében. Mikor a szivarozás jelenetére került a sor, elővett a tárczájából egy ezüsttel borított s piros szalaggal övezett havannát (darabja Londonban három shilling) s azt nyújtá oda Demeternek, hogy kinálja meg ezzel a levágott főt.

Ez még nem nagy veszedelem.

Hasonló szivar bizonyosan van a bohócz zsebében is. El van az készülve az ilyen gáncsvetésre.

Hanem a Danaus-ajándék még más furfangot is rejtett magában. Ebbe a szivarba egy hosszú aranytű volt elrejtve, melynek gombját az ajándékozó monogrammja ékesíté.

A rémjelenet alatt a szivarnak körülbelül fele el szokott hamvadni.

Mikor a hatásos jelenetnek vége volt, a fölszabadított Fedor talpra ugrott, a magasrangú főúr fölszólalt: «szeretném azt a szivart látni».

Fedor kivette a félig elégett szivart a szájából s odanyújtá a főúrnak.

A szivarba dugott arany tűnek a feje már meszsze kiállt az elégett csutakból. – Bizony ugyanaz a szivar volt az, a melyből a levágott fő fujta a füstkarikákat, mely folytatta a pöfékelést, mikor Demeter üstökénél fogva a levegőbe emelve tartotta. Az volt a Fedor szájában. A főúr szivara kézről-kézre járt; mindenki láthatta benne az arany tűt.

Ezzel aztán még kitalálhatlanabbá lett a varázsló mutatvány.

Az a szivar tanuskodott mellette, hogy a levágott és helyretett fő ugyanaz.