← Table of contents
Magnéta; Tégy jót

X.

Reading edition

Egy nap ismét folytatták a Magnéta produkczióit.

Addig nem kaphatta meg Prokopin úr az Anadyoméne képet.

A «kerekasztalnál» azonban nagy lakodalmat tartottak az új házaspár micsodájára. Nehéz rá megtalálni a kifejezést! Más rendes menyegzői esetnél azt mondják, hogy «tiszteletére», de a «csikart polgári házasság» (Noth-Civilehe) eseténél ez a szó lehetetlen. A kiket ilyen «rugdfelshaddott» (ez nem angol szó) módon bogozott össze az állam, azoknak jobb elbujni a hátulsó szobába s eltagadni magukat – kondoleáló vizitek elől; nappal ki nem jönni az utczára, este is csak paraplé alatt, akár esik, akár nem. Lakodalomról szó sem lehet, hisz a vendégeknek égne ki a szeme, ha az ilyen államilag megbillogozott társadalmi exlexnek nyilvánított menyasszonyt és vőlegényt egymás mellett ülni látnák. Hanem az ilyen esküvő (!) estéjén magukban gyűlnek össze a jó ismerősök, a tisztelők, isznak nagyokat az új házasok egészségére s azt a sok pajkos élczet, sikamlós adomát, a mit e poharazás közben elmondanak, mulatságos lecturré lehetne összegyűjteni. Így tettek a hajdani rómaiak is a fescennináikon. S miért ne lennénk mink is rómaiak – ha tehetjük?

A fescennina savát-borsát Prokopin úr toastjai szolgáltatták szikrázó hülyeségekben. A mi annál szebb volt tőle, minthogy a lakoma számláját is ő fizette; mégis jó kedve volt.

– A vendéglői számla még hagyján; de a fogadáson elvesztett félmillió rubel! (papirrubel természetesen), mondá Commerzienrath Ritter von Sonnenfeger, vasuti vállalkozó, poharát Prokopin úréhoz koczintva.

– Dejsz azt még előbb el kell dönteni, hogy ki vesztette el a fogadást? védekezett Prokopin úr.

– Nálam föl van jegyezve szó szerint, allegált MacMerimac, az irlandi clan, jelenleg amerikai petroleumőrgróf s fölolvasta a jegyzőkönyvéből: Iván herczeg kötelezi magát utána ugrani a Magnétának a csillagos égbe. Ezt megtette.

– És azután!…

– És azután elragadni az alme-övet. No arra úgy hiszem teljes jogot ád neki az osztrák büntetőtörvény, mely szól a Noth-Civilehe szabadalmazott gonosztettéről.

Mindenki elhitte Iván herczegnek, hogy Magnéta azonos Kornblue Reginetta menyasszonynyal. A polgármesteri helyettes és a két tanu, a ki tudta a valóságot, nem volt hivatalos erre a lakomára.

– No de elébb látni akarjuk azt az alme-övet! rikácsolt Ben-Szaid effendi, az alexandriai regalebérlő. Ide kell azt hozni, ehez az asztalhoz. Összetépve szabály szerint, a hogy Cirkassiában szokás. A csecsenczeknél is be szokták mutatni a nászvendégeknek a menyasszony összetépett övét.

– És abból mindenikünknek kell kapni egy szalagot! pretendálta Papyropulos herczeg, a ki azzal dicsekszik, hogy ő kiterjedt pirateriát űz az Archipelagosban, a hol az épen olyan tisztességes keresetmód, mint nálunk a börze.

– Herczeg Iváné az, a mi a markába szakadt a pántlikából! kiabált Don Baccador, a ki sejtetni engedi, hogy ő egy spanyol trónpretendensnek az alteregoja.

Ilyenformán az egész internationalis bonvivant zsinat megállapodott abban, hogy a mai nap tönkrement alme-öv roncsain igaz kannibáli passióval osztozni fognak.

Arról természetesen szó sincs többé, hogy a Magnéta folytassa productióit.

Ezer és egy ok szól ellene.

Először is Iván herczeg rangja nem engedi meg, hogy a hitvese még ilyenféle látványosságok közlönye maradjon. Ez affront volna a családi méltóság ellen.

Másodszor bizonyosra vehető, hogy most már a hitfelekezetében leleplezett Magnéta ellen az antisemiták okvetlenül spectakulumot fognak inscenálni.

Az ezeregyedik okot nem lehet már hallani a nagy kaczagástól.

A Magnéta nem is repülhet már az ég felé. Hiszen…

Stb.

Annál nagyobb volt aztán az asztaltársaság elbámulása, mikor a menyegző utáni reggelen újra megjelentek az utcza-sarkokon a repülő tündéres plakátok: «Magnéta újból fölrepülése.»

És pedig ugyanazzal a repkedő szalagos alme-övvel.

Ez absurdum! sőt paradox!

S ezen előadáson olyan hideg arczot mutatott a Magnéta, mint egy halott. A világítás is olyan volt, hogy folyton zöld színt játszott az alakja.

– Ah! Ez bizonyosan a lelke, élczelt monsieur Flagellán, a franczia, a ki állítólag tizenkét elsőrendű lapnak a levelezője. – Az a bizonyos lélek, a kit Iván herczeg fogadásszerűleg kiszívott s aztán idefujt közénk.

Az antisemiták azonban megemberelték magukat s nem csináltak semmi randalirozást. Legfeljebb egy kicsit pisszegtek, ha egy habitüé tapsolni próbált.

Az éjféli vacsoránál disgustálva jött össze a nobel társaság.

Kondoleálni kezdtek Prokopin úrnak, hogy nem vesztette el a félmillió rubelét…

– No csak várjanak önök holnapig! Majd holnap lesz, a mi lesz!

Explore with AITake your curiosity a little further.

Reading settings