XXII.
Reading edition
Mikor Magnéta magára maradt, végig vágta magát arczczal a szőnyegre. Szép, hosszú haja a fején túl omlott.
Zokogott hosszan, keservesen.
A bukott angyal…
Milyen magasról esett le! A paradicsomból. A szív paradicsomából.
Vége mindennek.
Művészetnek, ábrándnak, boldogságnak.
Megcsalták, elárulták, eladták…
Mikor aztán jól kisírta magát, fölczihelődött, a haját összebogozta, fölállt.
Akkor aztán a két öklével fenyegetőzött az ég felé.
Olyan volt, mint egy boszúállásra felgyürkőzött sorsnemtő.
Odament az iróasztalhoz, kezébe vette a lúdtollat.
Milyen gyönyör! Azt tudni, hogy ebben a csöpp tintában tartjuk annak az életét, a kit szeretünk!
Az a csöpp tinta az utolsó gondolatjegyig ki lett irva.