VII.

Degoud Raoulnak hítták a Harlekin faiseurjét.

A kik régebben ismerték, azok még emlékeznek rá, hogy a neve Good Ralph volt. Mikor még Connecticutban lakott. Ott találtak egymásra Ellinor gróffal. Az segített ennek a yankeetrickekben.

Onnan hozta el magával Francziaországba. Egy «De»-raggal lett a nevéből jó hangzású indigena, s itt is ő volt Ellinor totum-facja.

Csakhogy itt a yankeetrickeket és barnumfogásokat már «zsenicziklus»-nak nevezték.

Degoud Raoul természetesen maga is viveur volt, mint a patronusa. Mindig bőven volt a költőpénze. Senki sem kérdezte tőle, hogy honnan veszi? Ő volt a faiseur a Harlekinnál. Ez az újkorbeli Mózes. A mely sziklára ráüt a varázsvesszejével, abból forrás fakad.

Egy reggel (tizenegy és tizenkét óra között) meglátogatta Ellinor gróf bizalmas barátját. Az épen a dolgozó szobájában volt s egy vehemens filippikát irt a legújabban alakult dynamitgyár ellen; nem azért, hogy azt a Harlekinben kiadja, hanem, hogy a vállalat syndikátusától a czikk meg nem jelenéseért egy illendő summát kipréseljen.

– Monsieur Degoud!

– Csak tessék leülni. Mindjárt készen leszek.

– Én már készen vagyok, Monsieur Degoud! Ön az én nevemre egy húszezer frankos váltót hamisított.

Degoud Raoul félbe sem hagyta az irást, csak úgy félvállról veté oda:

– Hát mit tartozik az önre?

– A «szent kékségre!» Ha ön a saját acceptjét az én hamisított girómmal látja el, az csak tartozik én rám valamelyest!

Erre mégis letette a tollat Degoud Raoul.

– De hát ez önnek valami új dolog? Hát volt önnek valami baja valaha az én váltóim miatt? Én sokat koczkáztatok. Pontosan fizetnem kell. Hát akkor ott veszem a pénzt, a hol találom. Most épen vesztettem. Mihelyt fordul a koczka, rajtam a sor: beváltom a trattámat s önnek semmi köze hozzá.

– De már ezuttal én beváltottam önnek a trattáját.

– Hát minek tette azt?

– Azért, hogy önnek a nyakát a kezembe kaphassam.

– S mit akar ön az én nyakammal?

– Hát azt, hogy önnek a fejét jobbra vagy balra fordíthassam, s ha úgy kerül, egészen kitekerhessem.

– Ez a tréfa kezd tragikus lenni.

– Ennek a tréfának a vége a bagno. Ön tudni fogja, hogy a váltóhamisítás díja a bagno.

– Hát már most miféle más útat akar ön a számomra kijelölni, a melyen a bagnoba juthatok?

– Ellenkezőleg. Én önből becsületes embert akarok csinálni.

– Hát akkor aztán ön hogy él meg?

– Ön nekem épen egy zsenicyklusomban, mint becsületes ember, fog lényeges szolgálatot teljesíteni.

– Kiváncsi vagyok erre a hivatalra.

– Megmondom a czímét. Ön meg fogja magát választatni armignoli mairenek.

– Micsodának?

– Mairenek. Az annyi, mint polgármester. Igen tekintélyes állás.

– Hol van az az Armignol?

– Dél-Francziaország Perpignan departementjában. Csinos kis mezőváros. Központja a hasonnevű választókerületnek. Az én nagybátyám, gróf Trimeric Filibert uradalmával szomszédos.

– Hát nincs ennek a mezővárosnak maireje mostanság?

– Van. De hogy az mi módon adjon önnek helyet: leköszönés vagy elcsapatás útján-e? az már az én gondom.

– De hisz engem senki sem ismer Armignol városában.

– Az megint az én dolgom lesz, hogy megismerjék és megválaszszák. Azontúl is ki fog önre terjedni jóakaratú gondoskodásom. Az installatió, a representatió költségeiben bőkezű leszek. Azt akarom, hogy ön feltünjön, hogy a lakosság és a vidék bizalmát megnyerje.

– Ez túlhaladja a képzelőtehetségemet.

– Pedig olyan egyszerű, mint a Columbus tojásának a históriája. Most épen küszöbön állnak az új parlamenti választások. Én fel fogok lépni az armignoli kerületben képviselőjelöltnek.

– Micsoda? Hát ért ön valamit a politikához?

– Hát van a világon politika? Vagy megfordítom: hát van valami a világon, a mi nem politika?

– Van önnek valami meggyőződése?

– Annyiféle, a hány kell. De ez mind nem az ön dolga. Az ön feladata velem jönni a választó kerületbe s a miről én beszélek, arról még lelkesebben szónokolni, a költségeket az ön kezének kell kiosztani, hogy én érintetlen maradjak.

– S az armignoli képviselőválasztás csak előjátéka annak, hogy én armignoli maireé választassam meg?

– Talán igen. Talán más czélja is van. A parlamentben aranyeső esik. De ne puhatolózzék ön tovább. Készüljön az útra. Önnek a nyaka a kezemben van, – ha nem fordul, a merre én fordítom, akkor kitekerem.