X.

Pár nap mulva a választási nagy nap után bejelenté Jacques Pluhar Filibert grófnak Degoud Raoul urat.

Filibert gróf annyit hallotta emlegettetni ezt a nevet az utóbbi napokban, hogy emlékében maradhatott. Ez az Ellinor választási vezére.

Elébb tanácsot tartott a gróf Fernandeal.

– Tud ön valamit erről a monsieur Degoud Raoulról?

– Soha sem hallottam a nevét az utóbbi napok előtt.

– Meg akar látogatni.

– Fogadja el a gróf, de az én jelenlétemben. Majd akkor aztán megtudjuk, hogy kicsoda ez az úr.

Filibert gróf bebocsáttatá a látogatót.

Degoud Raoul nyilt tekintetü férfi volt, a harminczas évek javában, vonásai naiv őszinte kedélyre vallottak, modora egészen ment a világfias hetykeségtől, nagy világos kék szemei előlegeztették számára a bizalmat.

– Gróf úr! monda, én egyenesen idejövetelem czéljára térek. Engem Armignol város notabeljei felszólítottak, hogy választassam meg magamat a leköszönt maire helyébe hivatalutódnak.

– Hát választják a maireket Francziaországban? Az én időmben kinevezték őket.

– Az a császárság alatt volt. A köztársaság választást rendel.

– S hajlandó ön azt elfogadni?

– Engem ez az állás kielégít.

– Vannak önnek ajánlatai?

– Nincsenek. Én Waldeck-Rousseau miniszterrel tartok, a ki azt mondá: «nekem elég, hogy egy képviselő ajánljon valakit egy hivatalra, hogy azt az embert ki ne nevezzem». A képességemet bebizonyíthatom.

– S mennyiben tartozik ez a dolog én rám?

– Elmulaszthatlan kötelességemnek tartottam mindenek előtt Armignol legtekintélyesebb nagybirtokosának jóakaró véleményét kikérni, a mi rám nézve irányadó lesz. Ellentétekkel küzdeni nem akarok.

– Pedig ahoz ön nagyon ért.

– A lefolyt választásokra méltóztatik czélozni. A politika egészen más, mint a hivatal. Mikor képviselőválasztásról van szó, azokra a hetekre minden szabálya a törvénynek, a lovagiasságnak, az igazságszeretetnek, még a logikának is fel van függesztve, a parlamentbe mindenféle szerpentinákon és spirálokon keresztül, labyrinthokon át lehet bejutni. Szabad is. De egy közhivatalba csak egyenes úton, nyilt ajtón át szabad megérkezni.

– Ugyan mondja ön meg, komolyan veszi De Quimper Ellinor képviselő mind azt a hitvallást, a mit a piaczon hirdetett?

– Gróf úr. Van nekem egy ismerős patikárusom Párisban, a ki a hirhedett «fogszivarkákat» feltalálta, melyeknek hirdetményével minden hirlapban találkozunk. Egyszer azt kérdeztem tőle: «ugyan kedves barátom, használnak a fogaknak azok a te hirhedett szivarkáid?» Az én emberem egyet mosolygott: «az én fogaimnak használnak!»

Filibert gróf felkaczagott.

– Nagyon jó! Hát hiszi ön, hogy De Quimper Ellinor híve marad a royalista pártnak?

– Azt hiszem, hogy az első alkalommal a boulangista párthoz fog átszegődni, felelt rá gyorsan Degoud. S aztán mosolyogva tevé hozzá: A mivel egyébiránt nem nagy aposztaziát fog elkövetni.

– Ön derék, nyiltszívű ember, monda a gróf. Pártolni fogom a jelöltségét.

… Degoud Raoul egyhangúlag lett megválasztva Armignol mairejenek.