← Table of contents
Sárga rózsa; A Kráó

V.

Reading edition

Egész éjjel mellette volt a leány. Senkinek sem engedte át a helyét a beteg ágya mellett.

Pedig a mult éjjelt is átvirrasztá.

Nem így!

Ez a penitenczia érte…

El-elbólintott a széken ülve a nagy álmosságtól, de egy nyögése a betegnek rögtön felébreszté; valahányszor annak a fejére hideg borogatást tett, a saját szemeit is megmosta, hogy ébren maradjanak.

Az első kakaskukoritásnál aztán megszállta a bajfordító álom a beteg idegeit. Kiegyenesedett s szép egyenletesen horkolni kezdett.

Először azt hitte a leány, hogy az halálhörgés és megijedt tőle, hanem aztán nagyon megörült neki. Ez becsületes jófajta horkolás. Csak az egészséges ember tud horkolni. S ezzel a horkolással egyuttal gondoskodik róla, hogy a másik ébren maradjon.

A míg a kakas másodikat kukoritott, jó verset aludt.

A beteg arra fölneszelt és nagyot ásitott.

Hála az égnek! Már ásitani is tud.

Ekkor már megszüntek a görcsök. Tudják azt mindazok, a kik az idegeik zsarnoksága alatt szenvednek, micsoda nagy lutrinyeremény egy olyan egészséges ásitás a görcsök után!

A leány ismét akart neki kávét adni: a legény félrekapta a fejét, s azt motyogta, hogy «vizet».

A leány átkopogtatott a doktorhoz, a ki a szomszédszobában aludt, megkérdezve, hogy szabad-e a betegnek vizet adni? azt kér.

Erre a doktor fölkelt s kijött slafrokban, papucsban, maga akarta megnézni a beteget.

Meg volt elégedve az állapotjával.

– Jól megy a dolog. Ha már szomjazik, az jó jel. Adhat neki vizet, a mennyit csak kiván.

Megivott a beteg egy karafinával.

S akkor aztán elaludt csendesen.

Ezt bizony elnyomta a buzgóság – mondá a doktor. – No most már maga is elmehet Klárika aludni: ott az ágya a gazdasszony szobájában. Majd én nyitva hagyom az ajtót s vigyázok a betegre.

A leány olyan szépen kérte.

– Hadd maradjak itten. Lehajtom a fejem az asztalra: úgy alszom egy szikrát.

Hát ráhagyták.

Egyszer aztán arra riadt fel a leány, hogy már világos van, a verebek csiripelnek az ablak előtt.

A beteg legény most már nemcsak aludt, hanem álmodott is.

Nyitva volt a szája, valamit motyogott. Valamin nevetett.

Fel-felnyitotta a szempilláit; de az nagy erejébe kerülhetett: meg-meg leragadtak. Az ajkai szárazon, epedten nyiladoztak.

– Adjak vizet? suttogá a leány.

– Ahán – lihegé a beteg, behunyt szemmel.

Odavitte hozzá a vizes palaczkot.

De annak nem volt annyi erő a karjában, a tenyerében, hogy azt a vizes üveget a szájáig tudja emelni. Ennek a vasgyúrónak! Úgy kellett megitatni; fejét föl kellett emelni.

Az alatt is aludt félig.

Mikor aztán a feje megint visszaesett a vánkosra, elkezdett danolni, – talán csak folytatta a nótát, fennhangon, a mit álmában elkezdett; a dévaj nótát:

«Hogy ne volna jó világ? Czigány leány, magyar leány, mind virág!»

Explore with AITake your curiosity a little further.

Reading settings