← Table of contents
Őszi fény

SZINÁN BASA.

Reading edition

– Hány nap van egy hónapban?

– Hónapja válogatja. Kiben harmincz, kiben harminczegy. – Egyben pedig csak huszonnyolcz.

– Jó volna, ha úgy volna! De a mostani szép julius hónapban öt vasárnap esik és igy annak csak huszonhat napja van: – Maróthy szerint, ötöt a harminczegyből, marad huszonhat.

– E bizony baj.

– És miután mégis, az astronomiai naptár szerint huszonhat forintot harminczegy felé kell szétosztani: jut minden áldott napra 84 krajczár, egy áldatlanra pedig csak 80.

– Hát az nagyon szép!

– Az igaz, hogy ha répát kapálnék, akkor csak 70 krajczárt kapnék egy napra. S még is csak kellemesebb munka a jó hüs szobában a papiroson előre-hátra tánczoltatni a tollat, mint odakinn a nagy melegben arra vigyázni, hogy a lábamba ne vágjam a kapát, vagy a mi nagyobb veszedelem: a laboda helyett a czukorrépát ne találjam kiirtani.

– Hát hiszen azért végeztél kilencz iskolát.

– És az államvizsgát is letettem. Nincs is én nekem semmi panaszom. Hálát adok a mindenhatónak, hogy ilyen biztos állásba jutottam, a hol mindennapra kijár a nyolczvannégy krajczárom s még szállásom is van s télire annyi targallyam, a mennyit összeszedhetek.

– No hát akkor mit téped a hajadat?

– Azért mert van! Nagyon is sok a hajam. Hamar elkoptatja a kalapot. Ez a mostani még csak három esztendős s már hogy néz ki? A tiszttartó mindig azt kérdi tőlem (pedig még az utczán leveszem), hogy «meddig hordom még ezt a palacsintát?» – Palacsintát! – Hisz ez a magyar mythologiába tartozik. Van is a világon palacsinta!

– Bizony új kalapot kellene már venned?

– Hitelbe? Nem! Adósságcsináláshoz nem folyamodom.

– Félreteszünk minden nap tiz krajczárt a konyhapénzből. Én azt megtakarítom a czikória kávén. Nekem jó lesz a tej is.

– Mit? Hogy te még arról a kis kávéról is lemondj? Azt már nem engedem. Mást mondok én! Nem rég volt dolgom egy kitanult férfiúval, a ki hat évi tanfolyam után, mint végzett szalmakalap-fonó hagyta el a szegedi csillagbörtönt; én írtam meg neki az instancziáját. Hálából megtanitott engem a szalmafonásra. Jön a nyár. Divat lesz a szalmakalap. Magam készítek magamnak kalapot. – Hanem a tiz krajczárokat azért félre rakjuk: de nem a te konyhapénzedből. – Én hagyom abba a szivarozást. Rájöttem, hogy rosszat tesz. Délelőtt elrontja az étvágyat, délután gátolja az emésztést, este pedig álmatlanságot okoz. Te neked kell az új kalap a nyárra. Hisz ez a mostani még leánykorodból való. Tudod, mikor ibolyával szedtük tele a mezőn?

– Azért nem szükséges neked a te megszokott szivarodról lemondanod. Van én nekem megtakaritott pénzem.

– Hol veszed?

– Hát mikor üres időm van, a béresnéknek szoktam a pruszlikjukra himzéseket varrni!

– No azt meg nem engedem többet! Hogy te ezeket a szép szemeidet ilyen megrontó munkával tedd tönkre! Az én feleségem a béresnéknek varrjon pénzért? Mit mond a tiszttartóné; ha ezt megtudja? Inkább magam dolgozom többet.

– Ugyan mit dolgoznál még többet? Hiszen úgy is reggeltől délig, déltől estig ott irsz a kanczelláriában.

– Hétköznap? De vasárnap is van a világon.

– De akkor meg nincs se irni való, se napidij.

– Hát a «Szinán basa?»

– Az a te egyetlen mulatságod! Mikor a többi gazdatiszt urak elmennek kuglizni, te azalatt leülsz és szindarabot irsz. Ez pótolja nálad a kártyát, meg a kávéházat.

– Hát nem olvastam fel neked belőle szép jeleneteket?

– Nekem nagyon szépek voltak. Annyit sirtam rajtuk, hogy csupa öröm volt.

– De a tiszttartónak is felolvastam. A meg akkorát nevetett rajtuk, hogy utoljára az oldalába állt a nyilallás a nagy kaczagástól.

– Hát ez mulatságnak elég szép, de mit hoz ez nekünk a konyhára?

– Várj csak kedveském. Tudod: ez a mi méltóságos grófunk, a kinek a jóvoltából élünk, áldott jó ember. Nagy kedvelője a művészetnek. Most építtetett a kastélya udvarára egy pompás theátrumot. Én csak a piktortól tudom, a ki a kuliszákat festette; mert nekem a kastélyba semmi bejárásom. Ő méltósága nem sokára nagy ünnepséggel nyittatja meg a szinházát, melyben a saját szintársulata fog működni. A saját karmestere készíti hozzá a zenét. A méltóságos úr azt szeretné, ha még az előadandó szindarab is a saját uradalmából kerülne ki. Egy hét előtt azt mondja nekem a tiszttartó: hallja maga diurnista! Meg van-e már fejelve az a komédia? – Mondok: Csak az utolsó ráspoly hiányzik még. – «Sohse gyaluljon, ráspolyozzon rajta többet, hanem hurczolja ide: aztán majd én átadom a karmesternek.» – Le sem engedte tisztázni. – Ott van már a kezében. – A legjobb auspicziumaink vannak. – Azóta minden nap izenget a karmester úr, hogy még ide kellene neki egy stanza, amoda egy mádrigál: meg egy couplette, meg egy románcz: kiváltképen chorus!

– S te azt mind tudod, hogy micsodák?

– Tudom-e? Hisz az államvizsgán is kitünőt kaptam a magyar költészetből. Azóta a tiszttartó is sokkal nyájasabb hozzám. Bizonyos, hogy elő fogják adni a Szinán basát a grófi theátrumban.

– No az bizony nagy dicsőség lesz!

– Mit dicsőség? Hát a remunerátió! A mi szeretett grófunk gavallér ember. Senkit sem hagy jutalmazatlanul. Meglásd, hogy lesz neked új kalapod, s nem kell érte se pruszlikokat kivarrnod, se a czikoriáról lemondanod. S csak az első lépés sikerüljön. Majd lesz még én belőlem más is, mint napidijért körmölő diurnista.

(Kopogtatnak az ajtón. Livrées inas lép be, boritékba zárt levélkét adva át a napidijasnak. Reszkető kézzel felbontja: elsápad.)

– Adj egy pohár vizet. Elszédülök. A méltóságos gróf úr hivat magához. Megyek azonnal – sietve: – kötelességemnek tartom. Adja át legmélyebb üdvözletemet.

– Frakkot, frakkot frissen! De jó, hogy ezt zálogba nem tettük. Fényes-e a csizmád? Hadd hozzam a kefét! Hát ez a nyakravaló hogy van felkötve? Skandalum! Ezt a zsiros kalapot csak nem teszed fel a frakkhoz. Itt a megtakarított pénzem. Végy magadnak utközben egy czilindert a kalaposnál!

– Élet vagy halál! Úgy érzem magam, mint a kit a vérbiróság elé idéznek. Asszony! Feleség! Ha reményeim teljesülnek, a legszebb kalapot hozom neked haza, a mi csak a masamódnál kapható.

– Hadd igazítsam meg a hajad.

– Nem! Nem! Csak a kezedet tedd a fejemre, áldj meg. S aztán imádkozzál. Van Isten az égben.

– Hát a kesztyüd? Itt van: nesze.

(Napidijas elrohan, s csak útközben veszi észre, hogy a vőlegényi kesztyüből kihizott, a mióta a felesége kosztján van. Asszonyka otthon marad, s nyugodt lélekkel lát a konyha után. Palacsintát készit, még pedig az utolsó maradékával a baraczk-lekvárnak, a mit a kasznárnétól ajándékba kapott. Ez az «ő» kedvencz eledele!)

(Félóra mulva betöri az ajtót a hazarohanó férj; a kibérelt czilinder klakknak lapitva a hóna alatt, nyakravalójának a csokra hátul a nyakcsigáján; liheg, mint a kit a vizből huztak ki; szemei kimeredve, arcza sápadt: összevissza beszél.)

– Szinán basa..: a méltóságos gróf… száz forint… Hivatal… nyolczszáz forint… királyi operaház… Itt a kalapod.

(De a hol annak a kalapnak kellene lenni, az az összeszorított ökle, a mit nem enged szétnyitni; kimerülten lerogy egy szalmaszékre. Végre gondos ápolás s egy pohár viz serkentő hatása mellett annyira magához tér, hogy artikulált mondatokat lehet belőle kivenni, a melyeknek logikai rendbe szedése után kivilágosodik az egész tényállás.)

A műpártoló mæcenás igen is nagyon szépnek találta a Szinán basa énekes szinművet; igen is előfogja adatni a saját szinpadán, sőt be fogja ajánlani a budapesti királyi operaháznak is előadás végett. Szerzői dijul egyelőre ád a költőnek száz forintot. Majd tantiemek is lesznek. És hogy jövőre nyugodtan szentelhesse magát a muzsának, kinevezi a napidijast magán irnokának nyolczszáz forint fizetéssel, kevés dologgal. Akkor aztán kinyitja a görcsösen befogott markát: «Itt az új kalapod!» a nyolczrétbe hajtott ujdonatuj százas!

– Én pedig palacsintát csináltam a számodra baraczkízzel.

– Nem! Ennyi boldogság egy napra! Ez álom. A kakas egyet kukorit s felébredek belőle.

– Azt a kakast pedig megsütjük vasárnapra pecsenyének!

S azóta ismét 30 és 31 napja van a hónapoknak, egynek pedig 28 vagy 29, a hogy az astronomus kicsinálta.

S fél év mulva csakugyan előadták Szinán basát, a kis diurnista darabját a magyar királyi operaházban, tetszés mellett.

Az egész mesében az a legjobb, hogy igazán megtörtént.

Még is jó ember volt az a Szinán basa!

Explore with AITake your curiosity a little further.

Reading settings