← Table of contents
Őszi fény

CSEL-CSAL.

Reading edition

(Elbeszélés.)

Scrogs Melchizédek kitünő hirhedett methodista lelkész volt New-Yorkban.

Imaterme egyike volt a leglátogatottabbaknak. Nemcsak azért, mert a legjártabb utczák keresztezésénél volt kiválasztva, nem csak azért, mert a szomszédságában semmi circus és állatmutogató tanyája nem volt elhelyezkedve; de főképen azért, mert a nagytiszelendő úr hozta be azt az igen üdvös reformot a kultustéren, hogy a bibliafelolvasást szép fiatal hölgy végezze a kathedrában.

Ez új vonzerő volt a mennyországhoz vezető utak megnépesítésére.

Ezt ugyan a többi methodista papok – nemcsak hogy schismának nem kiáltották ki, sőt inkább mindannyian siettek utánozni, csakhogy hiányzott náluk a fő kellék, az ellenállhatlan bájos bibliamagyarázó «Deborah», a ki maga volt Melchizédek úr egyetlen leánya, miss Dezdemona: a szépségversenyen harmadik pályadijat nyert celebritás.

Miss Dezdemona tizenkilencz éves volt: nem is szándékozott több lenni, a mig férjhez nem megy.

Azt mondanunk sem kell, hogy kitünő gazdasszony volt. Ő vitte a háztartást: ő látta el a konyhát. Bele tudta tenni a tepsibe a rostbeafet, vagy az űrűczombot, úgy küldte el a sütőhöz, s ha visszahozták, maga szeletelt belőle annyi darabot, a hányan az asztalnál ültek. A szárdinás szelenczét fel tudta bontani ollóval; s a sajtból ki tudta választani azt, a mi a legérettebb. A theásüst alatt pedig épenséggel nagy gyakorlatot és hivatást eláruló ügyességgel tudta meggyújtani a petroleumos mécsest. Azt is tudta, hogy varrás közben a gyűszűt nem a hüvelyk újjra, hanem a középső újjra szokás szorítani.

Ennyi házi erények mellett miss Dezdemona maga volt a személyesített jó erkölcs és szemérmetesség. Az utczán nagy karimáju kalapot viselt, s annak a széléről köröskörül fátyol volt alá húzva az álláig és nyakáig: mint a hogy a czukorsüteményt le szokták takarni a dongók és legyek elől.

A házi erényeit a megboldogult anyjától, a nagykarimáju kalapviselést pedig nagytiszteletü atyjától örökölte: mikor karöltve mentek együtt az utczán, a nagy kalapok miatt kétfelé kellett tartaniok a fejüket, mint az orosz kétfejü sasnak.

Fentebb kiemeltük miss Dezdemonának a varrásbeli ügyességét, most eszmetársulás útján (értve a szemérmetességet) újból visszatérünk rá.

– Hanem elébb küldjétek ki a szobából a gyerekeket; mert a mi itt következik, az nem az ő füleiknek való.

Tehátlan…

A saját ruháit ugyan nem szokta miss Dezdemona maga varrni; Amerikában a ruhát nem varrják; hanem készen veszik. Bővebb értesítést ad erről a Singer varrógép.

Azonban…

Nagytiszteletü Scrogs Melchizédek úrnak volt egy leveli békája, mely egy befőttes üvegbe ideiglenesen véglegesítve, meteorologiai észleletekkel töltötte a legtöbb idejét. Mint tudvalevőleg minden szaktudós, úgy mister levelibéka sem adott sokat a viseletére. Nem csak hogy a vízben úszkálás alatt; de még mikor a lajtorján felmászott is, a legkezdetlegesebb követelményeit is az illemnek figyelmen kivül hagyta.

Ez alkalomból tünteté ki miss Dezdemona szabászati tehetségének kifejlett voltát s egyúttal erkölcsi érzületének alapszinezését: egy darab zöld selyemből a legtökéletesebb úszó jelmezt varrva a hidegvérü természetbuvár számára.

– No már most be lehet hívni a gyerekeket, fel van öltöztetve a leveli béka!

Azonban nem a leveli békáról van itten szó; hanem egy, az öltözködés tudományát nagyon is alaposan értő egyéniségről, a kinek a neve mister Caracalla Snobbings.

Egyike a legveszedelmesebb fajtáknak, a kik előtt semmi sem szent; még a női ártatlanság sem.

Eszközei voltak a bűnös vállalkozáshoz, felkunkorított bajuszán, középütt választott haján s a halántékait ékesítő sechsereken kívül, mesés nagyságú s számokban alig kifejezhető kincsei.

A szép bibliaolvasónőt régóta kiszemelte mister Caracalla Snobbings legközelebbi áldozatául. Szinpadról elcsábítani egy szép leányt már nagyon elcsépelt thema; hanem a kathedrából elcsábítani: az már valami! Egy hölgyet, a kinek kezében a biblia, háta mögött az oltár, előtte a keresztelő medencze.

Azt előre is tudhatta mister Caracalla, hogy a Mammonnal e helyen győzni nem lehet. Tehát mit fundált ki ördögi praktikával?

Felöltözött szegény theologus diáknak, kopott nyári paletotban: így állított be a nagytiszteletü Scrogs Melchizédek házához, kegyes pártfogásáért esedezve. Olyan ostobának tette magát, hogy mr. Scrogs elhitte neki, hogy papnak készül. Oda fogadta az ifjút a házához s ingyen oktatást és ebédet adott neki.

A széplelkű miss Dezdemona olyan szeretetteljesen bánt a szegény, elhagyott ifjúval, mintha csak édes testvére lett volna. Az ebédnél ő rakott a tányérjára. Egyik nap volt rostbeaf burgonyával és heringgel; másik nap volt hering rostbeaffel és burgonyával, harmadik nap burgonya heringgel és rostbeaffel. Mikor aztán misster Caracalla Snobbings úgy találta, hogy már többféle variatiot ez a tárgy meg nem enged: egy este egy nyitott levéllel a kezében s könyekkel a szemeiben belépett mr. Scrogs dolgozó szobájába, ezen szavakkal:

– Atyám! Most kapom a lesujtó hírt, hogy az én szeretett nagybátyám, misster Gossippy Senakérib halálán van, s engemet óhajtana még egyszer látni.

– Akkor ne késsél fiam; indulj rögtön. Hol lakik a nagybátyád?

– Chicagóban.

– Chicagóig a vasuton harmadik osztályú jegy ára öt dollár. Adok neked tizet, hogy vissza is jöhess.

– Óh atyám! hogy fogom ezt neked visszafizethetni?

– Te rá fogsz emlékezni a tartozásodra, majd ha egyszer sok pénzed lesz; én bizonyára el fogom azt felejteni.

S még egy shawlt is adott neki az útra.

Miss Dezdemona pedig belecsempészett a zsebébe egy jól præparált sandwichtset utravaló eleségül.

Egy hét letelte után pompás új divatú phaeton állt meg nagytiszteletü Scrogs Melchizédek úr háza előtt. A hintó elé tizennyolcz egyforma szinü telivér paripa volt fogva, s azokat ő maga hajtotta: mr. Caracalla Snobbings.

Alig lehetett ráismerni, mint a hernyóból kibontakozott pillangóra.

– Atyám! szólt ragyogó orczával az ifjú: ime lássad az új Caracalla Snobbingset. Az én dicsőült nagybátyám, mister Gossippy Senakérib engemet tett általános örökösévé: rám hagyva tiz millió dollárnyi vagyonát.

– Már most hát az én tíz dolláromat is megadhatod.

– Azt nem teszem: sőt örökké magamnál tartom, hogy holtomig adósod lehessek: mivelhogy annak köszönhetem ez örökségemet, hogy a te gondjaid alatt készültem istenes pályára. Én e tiz dollár adósság kamatjai fejében tégedet és egész családodat, a ki csak hozzád tartozandó, örök időre úri kényelemben foglak eltartani. Részesíts abban a nagy boldogságban, hogy ülj fel a phaetonomba, mélyen tisztelt leányoddal, miss Dezdemonával együtt, s tekintsd meg a nagybátyám által rámhagyott falusi palotát Brooklyn mellett, melyet otthonul szántam.

Mister Scrogs azt mondta, hogy ha leányának nincsen ellenvetése: ő felül a hintóba. Miss Dezdemonának pedig nem volt ellenvetése.

Mikor fel kellett kapaszkodni a hátulsó ülésbe, azt kérdezé mister Scrogs mr. Caracallától:

– De már ugyan mondd meg, mért nem fogattál husz lovat a kocsid elé?

– Azért, mert a nagybátyám, a megdicsőült Gossippy Senakérib végrendeletében meghagyta, hogy tizennyolcz lónál többet ne foghassak soha a kocsimba.

– Akkor nagyon helyesen cselekedtél, ha a megdicsőült végakaratát tiszteletben tartottad.

S ekként vitte végig Brooklynon a methodista papot s annak szép leányát a gonosz szándékú férfiú, tizennyolcz lovat hajtva a kocsis ülésből.

Egy hónap mulva aztán visszaküldte őket New-Yorkba egy fél lovas cabon.

Hogy mi történt a tizennyolcz paripa, meg az egy szál dikhencz között eső idő alatt: arról nem szükséges gyerekek előtt beszélni.

A gonosztevő bizonyosan házasságot igért a szép miss Dezdemonának; de nem volt rá tanu: jobb lett volna, ha nem igért volna neki házasságot, de lett volna rá tanú.

Az öreg úr sejtett valamit.

Tizennyolcz lóval érkezni, fél lóval visszatérni: erre Dániel próféta azt mondja, hogy «kutya van a kertben.»

Mikor hazaérkezve, beléptek a szobába, miss Dezdemona meglátta az üvegben a leveli békát, a gonosztevő kibontakozott az úszó ruhájából s megint csak úgy ficzánkolt a paradicsomi ős «batrachos» jelmezében. Erre miss Dezdemona elájult.

Mivelhogy minden elájulásnak felocsúdás a vége: mister Scrogs elővette miss Dezdemonát az eszmelánczolat végett.

S az eszmelánczolat folytán rájött a valódi tényállásra.

«Téves informatio» esete forog fenn.

Mondhatni inkább «helytelen gyógykezelés».

Sőt nagyon közel jár az eset a «pactum leoninum»-hoz: az oroszlán szerződéshez, a midőn minden haszonélvezet az egyiké, minden megterheltetés a másiké.

Ez így nem maradhat.

Egy korán reggel tiz órakor mister Scrogs Melchizédek azt mondá a leányának: «add fel rám a havelockomat».

A havelocknak a két oldalzsebe gyanus tárgyak körvonalait árulá el.

Aztán azt mondá a leánynak: «kövess».

Felülének egy közúti gőzkocsira s leszállának mind ketten mister Caracalla Snobbings háza előtt.

Mister Scrogs bejelenteté magát mister Snobbingsnál, a leányát künn hagyta a társalkodó szobában.

Midőn szemtül szemben állt a csábítóval, azt kérdé tőle:

– Uram! Van önnek lelke?

– Nem tudom. Még nem beszéltem vele.

– Hiszi ön a másvilágot?

– Jó az a parasztnak; de én nem kérek belőle.

– Uram! Ön egy család boldogságát feldúlta; akarja ön e hibáját helyrehozni?

– Uram! A mi elmult, az visszahozhatatlan.

– Uram! Lásson ön itt lábainál térdepelve. Lelkész vagyok, s én térdelek a bűnös előtt. Szabadítsa ön meg leányomat a pokolból, a hová maga után csalogatta, s én, a pap, leimádkozom önre az ég bocsánatát.

– Menjen ön maga is a pokolba, nagyon jó világ van ott; válaszolt erre nevetve a világfi.

Ekkor aztán büszkén emelkedett fel a térdéről az ősz férfiú.

– No hát ha nem használt ön előtt semmit a lelkész könyörgése: akkor itt áll ön előtt a «férfi», a becsületében megsértett apa. Nem vagyok többé lelkész, hanem csak ember, a ki elégtételt követel.

Ezzel előhúzott a havelockja zsebéből két pisztolyt a lelkész.

– Válaszszon ön. Egyikünknek ma meg kell halni.

– Ez már helyes. Monda Caracalla, kapva a kedvező fordulaton. Sokszor történt vele már ilyen eset.

– Az lő elébb, a ki akar: hörgé a sértett apa elhatározottan.

– Magam is úgy gondolom.

Distantiába álltak, megosztozva a pisztolyokon. Caracalla lőtt először s erre Melchizédek halálordítással rogyott össze.

A lövésre és a kiáltásra berohant a parloirból miss Dezdemona, s a mint a földön vonagló atyját megpillantá, oda borult reá.

– Óh drága jó atyám! Mit tettél én miattam! Hadd haljak meg veled együtt én is.

S ki akarta venni az öreg kezéből a pisztolyt.

Melchizédek azonban félkarjára emelkedve, így hörgött:

– Nem úgy leányom! Még én is lövök!

S azzel a felemelt pisztolyt a csábító szívének szegezte.

Miss Dezdemona kétségbeesetten sikolta fel.

– Nem! Nem! Inkább az én szívemet lődd keresztül. Atyám! Ne őt! Ne öld meg! Én őt még most is szeretem! Én haljak meg inkább.

Erre a halálra sebzett kegyes atya végtelen fájdalommal tekinte végig, Niobeként könnyekben felolvadó leányán: egy velőket fagyasztó gúnykaczajt hallatott, s arra a pisztolyt kiejté kezéből, s végig terült a földön, a két lábát elnyujtva és megrázva, az állkapcsát félrerántva, s a szemeit felfelé fordítva, meghalt.

Erre a leány felragadta az atyjától elejtett pisztolyt s azt a saját homlokának szegezte.

– Hát én is követlek a halálba, drága jó atyám.

– No, no, kicsikém, ne ízélj! Aczide azt a mordályt.

– Nem! Nem! Meg akarok halni. Úgy sem szeret már senki.

– Dehogy nem szeret! Hát én ki vagyok?

– Nem hiszek neked többé.

– Becsületemre mondom.

– Hányszor esküdtél, hogy feleségül fogsz venni.

– Akkor csak esküdtem; de most becsületszavamra mondom, hogy feleségül veszlek; csak azt a pisztolyt tedd le.

– Becsületszavadra mondod, hogy nőül veszesz?

– Becsületszavamra mondom, hogy nőül veszlek!

… «Akkor áldásom reátok» rebegé a szegény halott, felemelkedve halálos álmából.

– Nini! Hát ön nem halt meg, mister Scrogs?

– Nem ám. Volt annyi eszem, hogy nem tettem golyót a pisztolyokba. Hanem ezúttal tanu előtt tette ön a házassági igéretet. Azért már csak tessék úgy térden állva és kéz fogva maradni.

Azzal hirtelen előrántotta a havelockja másik zsebéből az esketési könyvecskéjét, ráolvasta belőle az ifjú párnak szóló hivatalos formulárét, megáldotta őket, s aztán, mint a ki dolgát legjobban végezte, ott hagyta a leányát, most már férjezett «mistress Snobbingst» boldog élete párjának a karjai között.

Mister Caracalla Snobbings aztán vakarhatta a fejét, midőn kitalálta, hogy mit jelent az a szó, hogy «csel-csal?»

Explore with AITake your curiosity a little further.

Reading settings