← Table of contents
Őszi fény

HÁNYFÉLE A BECSÜLET?

Reading edition

Szép mondás volt az egy birótól: «én csak egyféle becsületet ismerek.»

És igaza is volt. Úgy is kell!

A törvényszék nem mészárszék, a hol a húst minőség szerint mérik: más ára a szegyének, a tarjának, meg a felsálnak. A ki a biró elé hozza a becsületét, annak csak egyforma minőségből mérnek; ott nincs kövér becsület, vagy ösztövér becsület. A birónak azért van a serpenyő a kezében, hogy megmérje rajta, hány gramm lett belőle elvéve; a szerint taksálja a birságot. Kié volt, mié volt a becsület, ahhoz neki semmi köze. Ez az igazi jogegyenlőség – a biró előtt.

De másképen van ám a becsületkérdés a nagy biró: a világ előtt.

Azt mondja egyik dzsentlmen a másiknak: «oh, te tolvaj! oh, te svindler! oh, te zsebmetsző!» – Azonban kártya van mind a kettőnek a kezében s kártya közben nem sértette meg vele a másik úrnak a becsületét; mikor fökelnek egymás szivarjáról rágyújtanak s haza mennek. – Ha kártya nélkül mondta volna ezeket: nagy becsületsértést követett volna el vele.

Ellenben, ha egyik dzsentlmen a másiknak arra a kérdésére, hogy «mikor fizeted már ki a váltódat, a mit rajtam exekváltak?» azt feleli, hogy «nem vagyok én próféta!» hát ezzel a becsületén semmi csorbát sem ejtett. Ha ellenben kártyázás közben csinálta azt az adósságot s azt 24 óra alatt ki nem fizeti, elvesztette a becsületét s ki van tiltva minden társaságból.

«Te áruló! Te szédelgő! Te kókler! Te hitszegő!»

Becsületsértés ez? Oh nem! Csak képviselőházi nyájaskodás. A folyosón künn – ott már becsületsértés volna.

Ha egy bankár elmulasztja ultimóban kiegyenlíteni tartozásait, elvesztette becsületét: azt ünnepélyesen kiharangozzák a börzéből. – Nojszen, győzne harangozni a kaszinó kapusa, ha ott is ez volna a becsület-regula!

Ellenben, ha ugyanannak a bankárnak a differencziák kiegyenlítése alkalmával beütik a kalapját a fejébe, szépen kivasaltatja a kalapját s nem szól felőle senkinek; de ha dzsentrinek nem nyújt vissza kezet, a ki elé ő kezet nyújtott: az becsületsértés s orvoslást követel – vassal és nem vasalóval.

Egy virágcsokorral való megkinálás lehet az egyik hölgyre nézve becsületsértés, a másikra nézve nem az. Volt már a biróság előtt olyan eset is, hogy egy poéta szerelmes verset írt egy kisasszonyhoz, a ki ezt becsületsértésnek vette s ugyancsak meg volt akadva a biró, hogy mit ítéljen ez ügyben! Nem tudom, mi lett volna belőle, ha a vádló meg nem bocsát a vádlottnak.

Két szinésznő összekap azon a becsületkérdésen, hogy melyiket illeti meg az első ülés a páholyban? A két férj ezért megverekszik s egyik agyonlövi a másikat. A szinésznői becsület ennyire érzékeny. Ez Magyarországon történt. Ellenben Párisban két hires szinésznő érzékenyen összetűzött: madame Theo és madame Judic. Madame Judicnek a férje odament madame Theonak a férjéhez s úgy vett rajta elégtételt, hogy varratott vele magának egy frakkot. Madame Theonak a férje t. i. szabó volt.

Volt egy hirhedt affér, a miben magam is voltam egy ideig szekundáns, a minek az volt az alapja, hogy egy szerkesztő azt irta egy iróról (a ki különben garszon ember volt), hogy éjente gyanus utczákban jár fiakkeren. Becsületsértés-e ez? Tessék biró elé vinni! Csak úgy tudtunk a komplikált becsületügyből kiszabadulni, hogy a szerkesztő leköszönt az állásáról.

Egyszer Gyulai Pál megkritizálta Tóth Kálmánnak a költeményét s a szerelmes verseiről olyan formát mondott, hogy azok nem valódi érzelemmel vannak irva. Úgy de Tóth Kálmán azokat a menyasszonyához irta s annál fogva megesett az, hogy a kritikából becsületkérdés lett s Tóth Kálmán meglőtte Gyulainak a lábát. No, ha a kritika becsületkérdés számba menne, akkor nekünk már Gyulaival torpedókkal kellene egymásra lövöldöznünk.

De hát, hogy a legáltalánosabb becsületbeli fogalmakra térjek: ugyan becsület-e az, ha egy férj a feleségét megcsalja?

Úgy-e, hogy nem az?

És azért becsületsértés-e az, ha valakire azt mondják, hogy a saját feleségét megcsalja s a másét elcsábítja? Kirekesztik-e azt a kaszinóból, a klubból, az országházból? Úgy-e, hogy nem rekesztik? Tehát az és nem az?

S ha én azt mondom, hogy azon urak közül, a kik most ezt a lapot olvassák, annak, a ki így bánik a becsülettel, toll nőjön az orrán: tíz közül hány fog az orrához kapni? Keveset mondtam: ezret kellett volna mondanom.

És azért mégis megtörtént rövid idő alatt, hogy három igen nagyszerű, igen hatalmas és népszerű alak bukott meg azon a becsületbeli kérdésen, hogy a saját feleségét elhanyagolta s a más feleségének udvarolt. (Dilke, Boulanger és Parnell.) A biró a közvélemény volt, ezeknek a becsülete nem tűrte azt a homályt, össze kellett omolniok a közvélemény előtt.

A hányféle az ember, annyiféle a becsület s annyiféle annak az ára; hanem a biró előtt: ott csak egyféle van, csak a taksája változik – öt forinttól száz forintig.

Explore with AITake your curiosity a little further.

Reading settings