A RÉGI SZÉP RESTAURÁCZIÓK.

Az 1848/9-iki szabadságharcznak egyik legfényesebb napja a piski hid körüli ütközet. A hidat már elfoglalták az osztrákok, ekkor azt mondá Bem: «Ist die Brukken verloren, Siebenburgen verloren!» s erre a 11-dik zászlóalj, az Inczédy csapatja szuronyszegezve vívta vissza az elveszett hidat, s a hadállást mindvégig megtartotta aztán a magyar sereg.

Ebben az elkeseredet harczban a veres pántlikás önkéntesek is résztvettek, s helyreállították a nemzetőrök becsületét. Különösen kitünt egy őszbevegyült szakállú önkéntes e csapatból, ki puskaagygyal verte szét az ellenséget az elfoglalt ágyú mellől. Az ütközet után a vezér különösen megdicsérte a vitézlő hazafit, a mire ez nagy flegmával azt felelte:

– Mi ez mind a Papszász restaurácziójához képest?

Hát neki az egész piski ütközet csak longa méta lapdázás volt! Hanem az a bizonyos tisztujítás, az volt a valami! Ott neki kilencz lyukat ütöttek a fejébe, s ugyanannyi fehér tollasnak törte ő be a fejét!

Pedig hát nem az volt a leghiresebb restauráczió a században. A megyének a neve nem akar az eszembe jutni, a hol ez végbe ment; a negyvenes években történt. A tisztujítás napján korán reggel felgyülekezett mind a két tábor a megyeház udvarára, a hol a tágas kőfallal kerített térnek két oldalán elkülönítve állíttatának fel, jelöltjeik nevét lobogtató zászlóikkal. Előre lehetett látni egy tekintésre, hogy a zöld tollasok nagy kisebbségben vannak a veres tollasok felett. A lefolyt éjszaka sokat eltántorított. Erős volt a kapaczitáczió! Jártak a tallérok. Sok ember megrágta a szijat: renegát lett és dezertált. Nagy volt az elkeseredés a zöldtollas táborban. Etetés, itatás, nemes érczekkel való nyomatékozás mind alkotmányosan bevett módszerek. A hogy nagy Frigyes mondta: a hadjáratban azé a győzelem, a kinek a zsebében marad az utolsó tallér. Azonban ennek ellenmódszere is van, a mit az uzus a praxisnak megenged. Azon az oldalán a megyeház udvarának, a hol a zöld tollasok álltak, kezdett el a nemes vármegye valami új börtönfélét építtetni, a falak csak félig voltak készen, a sok tégla ott hevert rakáson.

Fenn a megyeház termében nagy volt a vitatkozás a kandidatura fölött, a szónoklatok lehallatszottak az udvarra; lenn az udvaron mind a két tábor rekedésig ordította az alispán jelöltjei nevét, míg végre egy órai lárma után megjelent az erkélyen a nagy fekete tábla ezzel a felkrétázott szóval:

VOX.

Kezdődik a szavazás.

Mielőtt megkezdődnék, bezárják a megyeház kapuit, bejönni nem szabad többé; a leszavazott nemes urakat a kis ajtón bocsátják ki az utczára.

Ebben a pillanatban elkezd a téglazápor hullani a veres tollasok fejére onnan az építmény felől.

A veres tollasok nem vették tréfára a dolgot, s nagy rohanással futottak a kapu felé; boldog volt, a ki a téglából nem kapott. Néhány percz alatt tiszta volt a veres tolltól a vármegyeház udvarra. De még ez a taktikai siker nem volt elég a zöld tollas tábornak. Ők még kellő mértékben ki is akarták használni a győzelmüket. Utána rohantak a futó ellenfélnek, kiverték a városból s még a városon kívül is, a sík mezőn, az országuton püfölték végig a hitehagyottakat.

Ez alatt azonban megérkezik a város másik oldaláról egy elkésett csapatja a veres tollasoknak; a kik messze földről jöttek s útközben nagy lelkesedést ittak a tanyán. Voltak százötvenen.

Ezek nyitva találván a megyeház kapuit, szépen berukkolának, s látva, hogy a vox ki van írva a fekete táblán, követelték, hogy kezdődjék hát meg a szavazás.

Meg kellett kezdeni. A veres toll egyedül volt az udvaron.

Mire aztán a zöld tollas tábor visszakerült a vármegyeház udvarára, már akkor zárt kaput talált maga előtt. Odabenn folyt az alkotmányos aktus.

Ők voltak ezerötszázan: a veres tollasok pedig csak százötvenen. – Hanem az utóbbiaknak vasvilláik voltak. A megyeháznak rácsos kapuja volt; a mint azt a zöld tollasok be akarták törni, a veres tollasok vasvillákkal szúrkálták őket agyba-főbe; a megsebesültek jajgatására megfélemlett az egész tábor, abba hagyta az ostromot. És ekkor az a százötven verestollas kirontott a fokosaival, vasvilláival a zöld tollasokra. S ugyanazon az úton, a melyen egy órával elébb ezek verték ki a városból az ellenpártot, megűzték ezek a győzteseket vitézül, s aztán visszatértek szép rendén voksolni.

VÁROSI TISZTÚJÍTÁS.

Hogy hajdanában a királyi városokban is divott a restauráczió, még pedig a megyei választásoknál még szigorúbb szabályok szerint, t. i. évenkint megújítva, annak bizonyságát találjuk egy 1681-ben kiadott krónikában, melyben a kassai biróválasztás szertartásai vannak leírva.

Minden évben, háromkirályok napján az első hajnali harangszóra minden kapuját bezárták a városnak s azon percztől fogva a déli harangszóig senkinek sem szabad a várost elhagyni. Se oda bejönni.

Hajnalhasadtakor a város fürmendere maga köré gyűjti a száz tagból álló külső tanácsot; melyben egyenlő számmal vannak képviselve a város lakói, nemzetiség és vallásfelekezet szerint. 33 magyar, ugyanannyi német, és tót; – kálvinista, lutheránus és pápista. Századik maga a fürmender.

Ez a száz kiválasztott férfiú állapítja meg szavazás utján, hogy ki legyen a következő évben a kassai biró? Maradjon-e a régi, vagy új következzék utána.

Ha a százak között megállapodás jött létre: akkor az egész külső tanács kivonul proczeszszióban a temetőbe. A temető ez alkalomra vastagon be van terítve szalmával.

A mint a százak egybegyűltek a temetőben, kiküldik a heroldot, hogy hívja meg a küldő tanács nevében az új választott birót a körükbe.

Mikor az új választott biró megindul, megszólalnak a város tornyaiban valamennyi harangok s addig el nem hallgatnak, a mig a biró a városházára vissza nem érkezik.

Jön pedig a biró egy újdonatúj szekéren, mely elé hat fekete ló van fogva. Az a szekér pedig meg van rakva simára gyalult hosszú tölgyfa-hasábokkal.

A szekeret kisérik a város czéheinek mesterei, templomi zászlóikkal és mesterségeiket bizonyító jelvényeikkel, melyeket később a biró házánál leraknak.

A mint a temetőbe ért a diszmenet: a fürmender kikiáltja a választott birónak a nevét; a melyre a jelenlevők háromszoros vívátot kiáltanak, a városi trombítások és dobverők háromszor üdvriadót recsegtetnek, az új birót a két legidősebb tanácsúr egy karszékbe leülteti, s arra a négy legifjabb tanácsúr felemeli őt karszékestől a vállaira.

Akkor azután a fürmender e szavakat intézi hozzá:

«Így fog tégedet Kassa városának közönsége egész biróságod alatt a vállain hordani, ha városunknak, hazánknak és vallásunknak híven fogsz szolgálni. Ha ellenben árulóvá lennél a város, a haza és a vallás ellen: ama hasábfákból, a miken idejöttél, fogunk máglyát rakni a számodra, itt ezen a helyen, a temető kertben s ezen égetünk meg.»

(S egy ízben szavuknak is álltak a kassai polgárok.)

Innen azután visszatérnek ismét a városba és sorra járják minden felekezet templomait s mindegyikben isteni tiszteletet szolgáltatnak: a kálvinista templomban magyar, a pápistában német prédikáczió tartatik – bevett szokás szerint rövid. Annál hosszabb azonban a lakoma, melyet a város az új biró tiszteletére rendez, melyhez hivatalos minden czéhbeli polgár, külső tanácsos, pap, katonatiszt és egyházfi. A lakoma alatt a városi kórus, a regenschori vezénylete alatt mindenféle betanult vocal és instrumentál zenedarabokkal emeli az ünnepély magasztosságát. – Ebéd után a város fiatal legényei kopja-szúrással és lóháton való dulakodással fejezik ki hazafias délczeg jókedvüket; éjjelre nagyszerű örömtüzek a hegyeken, s általános lámpa-kivilágítás rekeszti be az ünnepélyt.

Így ment végbe a városi restauráczió ezelőtt kétszáz esztendővel.