A KÉT PÓLUSON.

Legutóbbi szegedi látogatásom alatt úgy hozta a véletlen, hogy a barátaim, egy délelőtt, két intézetbe vezettek el.

Az egyik volt a szegedi kisdedovó. A másik a szegedi csillagbörtön.

Szerény földszinti házikó az első; hatalmas derék palota a másik.

Kezdjük az elsőnél.

Körül ülik a két szobát az apró szentek. Az egyikben azok, a kik még nem tudnak semmit; a kiknek még dajka kell felügyelőül; a másikban már a veteránok laknak, a kik már tudósok. Hah, mennyi mindenféle mesterséget tudnak! Énekelnek, deklamálnak, humorisztikus előadásokat tartanak, tenyereikben kitapsolják az ütemet, ugrálnak és bujosdit játszanak. A melyiket csak mostanában hoztak ide, hogy tud bámulni azokkal a nagy szemeivel, az összecsücsörített szájával, hogy ezek a többiek már mi mindent tudnak! No majd ti is megtanuljátok, kicsikék! Ne féljetek semmit! Jó bácsi az igazgató! Mikor azzal a hegedüvel kiséri a nótát, világért sem huz rá a hegedü vonóval arra, a ki még a nótát nem tudja, vagy belesül. Nem büntetnek itt meg senkit. A ki jobb szeret kapókővel játszani, azt teheti. A ki pedig nagyon kiváncsi rá, hogy mi van abban a czifra táblás könyvben, annak megmagyarázzák, hogy ez a két lábu állat az öreg A, az a két hasu meg a B, a karéjkenyér a C, a konyhaajtó a H, az a sétáló a K, a kettős lajtorja az M, a kutgém a T, az asztal láb az X és így tovább; de azért nem szükség sirni, hogy az Ypsilon tótágast áll. Azért sem bántanak senkit, ha a krétával tetszése szerint új alfabetet talál ki. Hiszen azt deklamálja az a kis bátor férfiu, azzal a sürü fekete hajjal: «Ha kell nekem ákombákom Az udvart telefirkálom».

Czivakodásnak, veszekedésnek pedig hire sincsen. A kis emberek nagyon békeszeretők. Itt megtanulják idejekorán, hogy «ne bánts senkit, akkor téged sem bánt senki!» – Meg azt, hogy «a mi másnak fáj, az nekem is fáj.»

Így támad az ember!

Most menjünk a csillagbörtönbe.

Csillag!

Milyen szép név. Az ember azt hiszi első hallásra, hogy valami más plánétáról van szó, mely a kimult embereket befogadja, tán a Mars, vagy a Jupiter?

Hát hiszen úgy is van. Egy külön aszteroid ez, a mit azért teremtett az emberi bölcseség, hogy azokat az embereket, a kiknek a koponyáját az őserő hibásan alkotta meg, ide összezárja. Ezek úgy külön forognak a föld körül. Ezen a külön planétán nincs tél, tavasz, ősz, nyár. Tavaszszal nem nyilik itt virág, nyáron nem érik buzakalász; őszszel nincs gyümölcsszedés, télen nincs hó. Hanem azért mindenről gondoskodva van. Légfütés a zárkákban, fekvőhely, rendes öltözet, meleg étel. Itt van az a paradicsom, a hol csak Ádám lakik, Éva nélkül, kigyó nélkül.

Azért hivják csillagbörtönnek, mert a zárkákhoz vezető folyosók csillagalakuan futnak össze a középen, a hol egy roppant nagy fekete tábla van, sok száz lyukkal ellátva s a tábla mögött szövődik össze egy egész hálózata a távirósodronyoknak; minden zárkának van egy távirója. Ha valami baj van odabenn, megnyomják a gombot; egy szám kiugrik a megfelelő lyukból s a csengetyü megszólal. Minden tökéletes ezen az aszteroidon.

Hát a lakosok? Azok is olyan tökéletesek, a milyennek az embernek lenni – muszáj! Dolgoznak és nem beszélnek. – Így végzi az ember.

S mikor végig néztem ezeknek a másvilág lakóinak az arczát, koponyáját, eszembe jutott az a másik gyülekezet. Azoké az apró embereké.

Hisz az nem igaz, hogy az arcz izmaiban, a koponya kidudorodásaiban van az eredendő bün lakhelye; a gyermekek között is van olyan arcz, a kinek az ember azt mondhatná: «te! ha te háromszor akkora volnál, mint vagy, nem szeretnék veled az erdőn egyedül találkozni!» S a rabok között is van olyan alak és arcz, a kire, ha másutt látná, rá merné az ember az életét bizni.

Hátha ezeket is odavitték volna kis korukban a kisdedóvóba?

Talán nem kerültek volna ebbe a – csillagba.

A szegedi kisdedóvónak van nyolczvan növendéke, a szegedi csillagbörtönnek pedig nyolczszáz.

Majd jön idő, mikor megfordítva lesz az arány: a kisdedóvó igazgatójának lesz 800 tanítványa, s a csillagbörtön igazgatójának 80.

Csakhogy én azt nem érem meg.