7. BURJONUSKA

Tolsztoj

Élt egyszer egy özvegy asszony, Marja, az ő hat kis gyermekével. Nagyon szegényen éltek. A kis pénzükön tarka tehenet vettek, az adott tejet a gyermekeknek. A legidősebb gyermekek legeltették Burjonuskát a mezőn és adtak neki moslékot otthon. Egyszer az anyjuk kiment az udvarra és a legidősebb fiu, Misa, felmászott a polcra, kenyérért, levert egy poharat és eltörte. Misa nagyon megijedt, hogy az anyja megveri, összeszedte a nagyobb üvegdarabokat, kiment az udvarra és elásta, a kisebb darabokat mind összeseperte és bedobta a moslékba. Az anya kereste a poharat, kérdezte, hol van, de Misa nem szólt semmit, és a dolgot elfelejtették.

Másnap, ebéd után kiment az anyja, hogy enni adjon Burjonuskának a moslékból és látja, hogy Burjonuska szomorú és nem eszik az ételből. Próbálta gyógyitgatni a tehenet, elhivatta a kovácsot. Mondta a kovács.

– A tehén már nem él sokáig, le kell vágni a husáért.

Elhivták a mészárost, és az levágta a tehenet. A gyermekek hallották, hogy az udvaron bőg Burjonuska, összebujtak mind a kályhán és keservesen sírtak. Mikor leölték Burjonuskát, lehúzták a bőrét, felvágták a nyakát és ott találták az üvegdarabot.

Akkor megtudták, hogy attól lett beteg, mert üveg esett a moslékba. Mikor Misa meghallotta, még keservesebben sírt és mindent elmondott anyjának a pohárról. Anyja nem szólt semmit, sírt ő is. Aztán azt mondta:

– Meghalt a mi Burjonuskánk. Hogy élnek meg a kis gyerekeim tej nélkül?

Misa még jobban sírt. Nem jött le a kályháról, mikor a többiek mind ették a tehén fejéből készült kocsonyát. Minden éjjel látta álmában, hogy Vaszilij a szarvánál fogva hozza a tarka Burjonuska fejét és az szomorú szemekkel néz rá és véres a nyaka. A gyermekeknek azóta nem volt tejük. Csak ünnepnapokon került tej a házba, mikor Marja a szomszédoktól kért egy-egy pohárral.

Meghallották, hogy a falu urasága dadát keres a gyermekeihez. Azt mondja az öreg nagyanyó a leányának:

– Engedj el, én elmegyek dadának, megsegít téged az Isten egyedül is, a gyermekekkel együtt. És én, ha Isten úgy adja, visszajövök egy év mulva, pénzzel.

Igy is lett. Az öreg anyóka elment az urasághoz. És Marjának még nehezebb volt az élete a gyermekekkel. A gyermekek tej nélkül éltek egész évben, csak túrót és kását ettek és soványak lettek és sápadtak.

Eltelt az év, megérkezett haza az öreg nagyanyó és hozott húsz rubelt.

– Na, leányom – mondta – most megvesszük a tehenet.

Örült Marja és vele örültek a gyermekek.

Elment Marja az öreg Vaszilijhoz a piacra, tehenet venni.

A szomszédokat megkérték, hogy vigyázzanak a gyermekekre, és az öreg Zachara nagyapót megkérték, menne velük megvenni a tehenet. Imádkoztak az Istenhez és elmentek a városba. A gyermekek kifutottak az utcára és vártak, nem látják-e a tehenet.

Találgatták, vajjon milyen lesz a tehén? Tarka, vagy fehér? Arról beszélgettek, hogyan fogják etetni. Vártak, vártak egész nap. Elmentek egy mérföldnyire a tehén elé. Már kezdett sötétedni, hazamentek.

Hát ime látják, hogy az utcán kocsin jön a nagyanyó és a kocsi mögött megy a tarka tehén, a szarva oda van kötve és mellette megy az anyjuk és egy száraz ággal nógatja. Odafutottak a gyermekek, egyre nézegették a tehenet, vettek kenyeret, füvet, kezdték etetni. Anyjuk ezalatt bement a kunyhóba, levetkőzött, kiment az udvarra a kis székkel és a sajtárral. Leült a tehén alá, megtörülte a tőgyét. Hát uram Isten! elkezdte fejni! A gyermekek leültek köréje és nézték, hogyan bugyog ki a tej a tőgyéből a sajtárba. Megtöltötte az anya félig a sajtárt, levitte a pincébe és adott a gyermekeinek egy-egy pohár tejet vacsorára.