23. A CÁR FIA ÉS A TÁRSAI
Gábor Házsongárdy translation
Tolsztoj
Két fia volt a cárnak. A cár az idősebbiket szerette, és neki adta az egész birodalmat. Az anya nagyon sajnálta a fiatalabb fiát és szembeszállt a cárral. A cár megharagudott rá és mindennap volt náluk ilyen perpatvar. A fiatalabb cárfiu azt gondolta: Jobb nekem elmenni valahova. Elbúcsúzott apjától, anyjától, felvette a legrégibb ruháját és elindult vándorolni.
Az úton találkozik egy kereskedővel. A kereskedő elbeszélte a cárfiunak, hogy azelőtt gazdag volt, de minden holmija beleesett a tengerbe, és most elmegy idegenbe szerencsét próbálni.
Együtt mentek. A harmadik napon csatlakozott hozzájuk még egy új társ. Örültek neki és új társuk elmondta, hogy ő parasztgazda. Volt háza, földje, kitört a háború, mindenét összegázolták, udvarát felégették, nem tudott ott tovább élni, most megy munkát keresni idegen földre.
Mind a hárman együtt mentek. Elérkeztek egy nagy városhoz és leültek pihenni. Egyszer csak így szólt a paraszt:
– Nos testvéreim, most elmegyünk sétálni a városba, aztán mindenikünknek munkát kell vállalni, kiki amihez ért.
Mondta a kereskedő:
– Én tudok kereskedni, ha volna egy kis pénzem, nagyon sokat nyernék vele.
A cárfiu mondta:
– Én sem dolgozni nem tudok, sem kereskedni, én csak uralkodni tudok. Ha volna birodalmam, nagyon jól tudnék uralkodni.
Mondta a paraszt:
– Nekem nem kell pénz, sem birodalom, nekem csak legyen lábam, hogy mehessek és karom hogy dolgozzam, majd megélek és eltartalak titeket is. Mert különben amíg kapsz pénzt és amíg kapsz birodalmat, éhenhaltok.
Mondta a cárfiu:
– A kereskedőnek pénz kell, nekem birodalom kell, neked erő, hogy dolgozzál, de a pénz, a birodalom és az erő Istennél van. Ha Isten akarja, ad nekem birodalmat, neked erőt, de ha nem akarja, sem neked erőt, sem nekem birodalmat nem ad.
II.
A paraszt nem akart ráhallgatni és bement a városba. A városban megfogadták, hogy hordjon fát. Este kifizették a bérét, odasietett a társaihoz és így szólt:
– Ti csak várjatok a birodalomra, én már dolgozom.
Másnap elvette a pénzt a kereskedő a paraszttól és bement a városba.
A vásárban megtudta, hogy a városban kevés a vaj és mindennap várnak új küldeményt. A kereskedő elment a kikötőhöz és várta, várta a hajót. Nemsokára megjött a hajó a vajjal. A kereskedő oda sietett mindenkinél előbb a hajóhoz, felkereste a tulajdonost és megvette az egész vajat és odaadta a pénzt. Azután elment a kereskedő a városba, eladta a vajat és az ő munkája húszszor annyi pénzt hozott, mint azelőtt a paraszté és a pénzt elvitte a társainak.
A cárfiu így szólt:
– Most aztán én megyek be a városba. Ti mindaketten szerencsések voltatok, talán én is az leszek. Istennek semmi sem nehéz, ha neked parasztnak ad munkát, a kereskedőnek üzletet, a cárfiunak ad birodalmat.
Elment a cárfiu a városba, látta, hogy a nép összegyül az utcára és sir. A cárfiu kérdezte, hogy miért sirnak. Azok mondták:
– Még nem tudod, az éjjel meghalt a cárunk és másik cárt nem találunk.
– Miért halt meg?
– Ugy kell lenni, hogy valami gazember megmérgezte.
A cárfiu felnevetett és így szólt:
– Az nem lehet.
Egyszer csak az egyik ember ránéz a cárfiura, észreveszi, hogy nem úgy beszél velük és nem olyan ruhát visel, mint a városbeliek és elkiáltja a magát:
– Testvérek, ez az ember eljött hozzánk, hogy kémkedjék a mi városunkban.
Lehet, hogy ő maga mérgezte meg a cárt. Látjátok, beszél, de nem úgy ahogy mi és nevet, mikor mi sirunk. Fogjátok meg és vigyétek a börtönbe.
Elfogták a cárfiut, bevitték a börtönbe és két napig nem adtak neki enni. A harmadik napon odamentek a cárfiuhoz és elvitték a törvényre. Az egész nép összegyült meghallgatni, hogyan itélkezik a törvényszék a cárfiu fölött.
A törvényszéken kérdezték a cárfiutól, hogy miért jött ebbe a városba?
Mondta a cárfiu:
– Én cárfiu vagyok, apám az egész birodalmát a bátyámnak adta és az anyám pörölt miattam az apámmal. Én ezt nem akartam, elbúcsúztam apámtól és anyámtól és elmentem világgá. Az úton találkoztam két társammal, egy kereskedővel és egy paraszttal és velük jöttem a ti városotokba. Mikor leültünk és lepihentünk a város előtt, mondta a paraszt, hogy most dolgozni kell, kiki amit tud. A kereskedő azt mondta, hogy ő kereskedni tud, de nincs pénze. Én azt mondtam, hogy én csak uralkodni tudok, de nincs birodalmam. A paraszt azt mondta, hogy mi éhen fogunk veszni, ha pénzre és birodalomra várunk, de hogy neki van ereje és karja és hogy ő ellát minket is a magáéból. Bement a városba, szerzett pénzt és nekünk hozta. A kereskedő ezzel a pénzzel elment és keresett tízszer annyit. Azután én mentem a városba és ime ott elfogtak és bezártak a börtönbe és két napig nem adtak enni és most ki akarnak végezni. De én nem félek semmitől, mert tudom, hogy minden Isten kezében van és ha Istennek úgy tetszik, ti cárrá választotok engem.
Amint úgy elbeszélt mindent, a törvényszék meghallgatta és nem tudták, mit feleljenek.
Egyszer csak az egyik ember a tömegből elkiáltja magát:
– Ime Isten küldte ezt a cárfiut. Nem kaphatunk jobb cárt, válasszátok meg őt cárrá.
És mindnyájan megválasztották őt cárnak.
III.
Mikor megválasztották cárnak, elküldött a cárfiu, hogy felkerestesse utitársait a városon kivül.
Mikor elmondták nekik, hogy hivatja őket a cár, azok felugráltak. Azt gondolták, hogy elkövettek valami rosszat a városban. De lehetetlen volt elfutni, elmentek tehát a cárhoz. A lábai elé borultak, de a cár azt parancsolta, hogy álljanak fel. Akkor ismerték meg a társukat. A cár elmondott nekik mindent, mi történt vele és így szólt:
– Látjátok, nekem volt igazam. A jó és a rossz, minden Isten kezében van. És Istennek nem nehéz birodalmat adni a cárnak, üzletet a kereskedőnek és munkát a parasztnak.
Megjutalmazta őket és megengedte, hogy éljenek az ő birodalmában.