1. A KIS CICA

Tolsztoj

Volt egyszer egy kisfiú, meg egy kislány, Vaszja és Katja. Volt nekik egy macskájuk. Tavasszal a macska eltünt, keresték a gyermekek mindenfelé, de nem tudták megtalálni. Egyszer a nagy hombár mellett játszottak, hát hallják, hogy a fejük fölött, vékony hangon miákol valami. Vaszja fogja a létrát, és felmászik a hombár padlására. Katja lenn maradt és kérdezte:

– Megvan? Megvan?

De Vaszja nem felelt. Végre lekiált Vaszja:

– Megvan! A mi macskánk,… és kis macskái vannak: milyen csoda! Jöjj fel gyorsan!

Katja hazaszaladt, kért tejet és elhozta a macskáknak.

Öt kis cica volt. Mikor megnőttek egy kicsit és kezdtek már kimászni a sarokból, ahol születtek, fogtak a gyermekek egy kis cicát, a szürke, fehér lábút és hazavitték. Az anyjuk velök örült és megengedte, hogy a cica náluk maradjon. A gyermekek etették, játszottak vele és magukkal vitték aludni.

*

Egyszer kimentek a gyermekek játszani az útra és elvitték a cicát is. A szél összehordott egy csomó szalmát az útra, a cica a szalmával játszott, és a gyermekek örültek neki. Azután találtak az út mellett piszkebokrokat és megfeledkeztek a cicáról.

Egyszer csak hallják, hogy valaki erősen kiáltja: „Visssza, vissza!“ és látják, hogy jön egy vadász, előtte pedig két kutya szalad, meglátták a cicát és meg akarják fogni. De a cica, – még butácska szegény, – ahelyett hogy futna, leül a földre, meggörbíti a hátát és nézi a kutyákat.

Katja megijedt a kutyáktól, kiáltozott és futásnak eredt előlük. Vaszja már okosabb volt, odarohan a cicához, és egyszerre érkezik oda a kutyákkal. A kutyák meg akarták fogni a cicát, de Vaszja rávetette magát gyorsan a cicára és eltakarta a kutyák elől.

A vadász futva sietett oda és elkergette a kutyákat. Vaszja pedig hazavitte a cicát és sokáig nem vitte többet magával a mezőre.