25. KÉT TESTVÉR
Gábor Házsongárdy translation
Tolsztoj
I.
Két testvér elindult együtt utazni. Délben lefeküdtek pihenni az erdőben. Egy kicsit aludtak, aztán felébredtek és látják, hogy mellettük egy kő fekszik és a kövön valami írás van. Elkezdték olvasni és olvasták:
„Aki ezt a követ megtalálja, az menjen egyenesen az erdőbe a felkelő naphoz. Az erdőben talál egy folyót. Usszon ezen a folyón keresztül a másik partra. Meglát egy medvét a medvekölyökkel, vegye el a medvekölyköt a medvétől és fusson anélkül, hogy hátranézne, egyenesen a hegyre. A hegyen meglát egy házat és a házban megtalálja a boldogságot.“
Olvasták a testvérek az írást, és szólt a fiatalabb:
– Jöjj menjünk együtt. Lehet, hogy átusszuk a folyót, eljutunk a medvekölyökkel a házba és együtt megtaláljuk a boldogságot.
Mondta az idősebb:
– Én nem megyek az erdőbe a medvéhez és neked sem tanácsolom. Először: senki sem tudja, vajjon igazat irtak-e arra a kőre, lehet, hogy csak tréfa az egész. Másodszor: hogyha igazat irtak is és elmegyünk az erdőbe, beáll az éjszaka, nem találunk el a folyóhoz és eltévedünk. De még hogyha megtaláljuk is a folyót, vajjon átússzuk-e? Lehet, hogy gyors és széles. Harmadszor: Hogyha keresztül uszunk is a folyón, vajjon könnyű dolog-e elvenni a medvétől a medvekölyköt? Hátha megtámad minket és elveszünk a boldogsággal együtt. Negyedszer: még ha sikerül is elvenni a medvekölyköt, nem futhatunk fel a hegyre, anélkül, hogy visszanéznénk. De főképen azért nem tanácsolom, mert ugyan milyen boldogságot találunk abban a házban? Lehet, hogy olyan boldogság vár ránk, amilyenre egyáltalában nincs szükségünk.
II.
Mondta a fiatalabb:
– Én nem úgy látom a dolgot. Nem hiába áll ez a felírás a kövön. És az egész írás nagyon világos. Először: szerencsétlenség nem lesz belőle, ha megpróbáljuk. Másodszor: ha nem megyünk, valaki más olvassa el az írást a kövön, elmegy, megtalálja a szerencsét és mi nélküle maradunk. Harmadszor: fáradság és munka nélkül a világon semmi öröm sincs. Negyedszer: nem akarom, hogy azt gondolják, félek valamitől.
Szólt erre az idősebb:
– A közmondás azt tartja: Aki a nagyobb boldogságot keresi, a kicsit elmulasztja; és még: Ne igérj darut az égbe, hanem adj cineget a kézbe.
Mondta a fiatalabb:
– Én meg azt hallottam: Aki fél a farkastól, nem megy az erdőbe, és még: Fekvő kő alatt nem gyül meg a víz. Amondó vagyok, mennünk kell!
A fiatalabb elment, az idősebb meg ott maradt.
Csakugyan elérkezett a fiatalabb testvér az erdőbe, megtalálta a folyót, átúszta és a parton meglátta a medvét. Éppen aludt. Megfogta a medvekölyköt és hátra sem nézett, úgy futott a hegynek. Mikor a tetejére ért, szembe jött vele a nép, kocsira ültették, bevitték a városba és megtették cárnak.
Öt évig uralkodott. A hatodik évben háborút indított ellene egy másik cár, legyőzte, elfoglalta a várost és elkergette őt. Akkor ismét elindult vándorolni a fiatalabb testvér és elment a bátyjához.
Bátyja a faluban élt, sem szegényen, sem gazdagon. Megörültek egymásnak a két testvér és elbeszélték egymásnak életük folyását.
Mondta az idősebb:
– Látod, igazam volt. Én egész idő alatt nyugodtan jól éltem, igaz, hogy te cár voltál, de sok keserűséget is láttál.
Mondta a fiatalabb:
– Én bizony nem bántam meg, hogy elmentem az erdőbe a hegyre; most ugyan rosszul megy sorom, de van mire visszaemlékeznem az életemben, neked nincs semmi emléked.