21. SZUDOMA
Gábor Házsongárdy translation
Tolsztoj
A pszkovszkoi kormányzóságban a porchovszkom kerületben van a Szudoma folyócska. Ennek a folyócskának a partján van két hegy. Egyik szemben a másikkal.
Az egyik hegyen volt hajdan Vusgorod városa, a másik hegyen a régi időkben itélkeztek a szlávok. Mesélik az öregek, hogy erre a hegyre a régi időben az égből függött alá egy lánc és aki becsületes volt, az elérhette kezével a láncot, de aki bűnös volt, az nem tudta elérni.
Egyszer egy ember kölcsön kért egy másiktól pénzt és letagadta. Elvitték őket Szudoma hegyre és megparancsolták, hogy nyuljanak a lánchoz. Az, aki adta a pénzt, kinyujtotta a kezét és gyorsan megérintette. Most a bűnösön volt a sor. Az nem is vonakodott, csak odaadta a botját annak, akivel perben volt, hogy jobban elérje kezével a láncot. Kinyujtotta a kezét és megérintette. A nép ekkor nagyon elcsodálkozott, hogyan lehet mindkettőjüknek igazuk? De a bűnös botja belül üres volt és bele rejtette azt a pénzt, amivel tartozott. Mikor odaadta a botot az ember kezébe, a pénz annál volt, akitől kölcsön kérte, a bottal odaadta a pénzt is, ezért érinthette meg a láncot.
Igy megcsalt mindenkit. Ekkor visszahúzódott a lánc az égbe és többet nem szállott le.
Igy beszélik az öregek.