EGY FÖLTÉTEL ALATT.

Elbeszélés.

X. és Y. szomszéd földesurak és jó barátok voltak.

Y-nak volt felesége, szép, fiatal és szellemdús, X. pedig garçon volt.

Y. igen jól tudott pikétezni, a felesége még jobban, de X. legeslegjobban. Ezt játszottak együtt mindennap.

A pikét tulajdonképen két ember számára való játék, de játszhatják azt hárman is. A ki veszt, az pihen.

Ha ők hárman játszottak együtt, akkor az asszony rendesen megnyerte a játszmát a férj ellenében, mert jobban játszott; a házibarát ellenében megint megnyerte, mert az készakarva engedett neki. Ilyenformán az asszony mindig benne volt a játékban, míg a két férfi soha sem jutott hozzá, hogy egymás ellen játszszék.

Szép játék az a pikét nagyon.

Hanem egyszer mégis támadt X-nek valami etymologiai scrupulusa.

Etymologiainak nevezhető, mert abból támadt, hogy Y. kutatni kezdé, miért hivják a hármas pikétben azt, a ki pihen, «királynak».

Azért, mert meg van koronázva!

De már így nem szép játék a pikét.

A míg Y. ezen a sajátszerű nyelvészeti talányon törte a fejét, hogy miért «király» az a pikétben, a ki csak nézi? azalatt X. elnyerte tőle a birodalmat, neki megmaradt a korona.

A szép asszony megszökött a házibaráttal.

Ennek válóper lett a folytatása s új házasság a vége. Y. elvált a nejétől s X. összekelt a szellemdús szép asszonynyal, s rá nézve ezzel vége volt a vígjátéknak.

Hanem Y. nem tudott megnyugodni a sors végzésében: neki nem volt elég «egy sütetből egy lepény».

Hozzá volt már nagyon szokva, hogy legyen valakije, a kivel délutánonkint elkártyázgassék; de föltette magában, hogy mostanság olyan asszonyt keres, a ki maga legyen a királyné, ő nem lesz király többet.

Megtalálta. Egy derék, kapitális özvegy asszonyt a legjobb korban. Hatalmas, kaczkiás menyecske volt. Lovagolt, lőtt, mint egy amazon, a baltát úgy bele tudta vágni a fába, mint akármelyik kanász; a pipa is jól illett a szájába, hát még a sallangós «teremtették?» pif-pof jobbra-balra olyan könnyen állt nála, mint az «adjon Isten!» s ha megharagították, furkós bottal úgy kitakarította az udvart, hogy csak úgy ugrált ki a paraszt a kerítésen.

Ezt vette el második feleségül Y.

Az igaz, hogy ezt nem csábította el tőle senki. Rettegett attól minden férfi. Az ám; de ő maga legjobban.

Azonban ez nem tudott pikétezni; nem tudott más kártyást, mint épen csak «orronverősdit».

Az orronverősdi is igen szép játék.

A kinek kezében rekedt a kártya, attól azt kérdi a győztes: melyik felében a játszmának van a «vörös disznó»?

Ha az a felelet, hogy az «alsó»-ban, akkor alulról kezdik a kártyákat kihuzogatni s egyenkint a vesztes orrához ütögetni, mindaddig, míg a vörös disznó elő nem kerül. Néha a vörös disznó az ellenkező oldalon a legutolsó, olyankor mind a harminczkét lapot az orrához verik.

Mindez természetesen szép gyöngéden történik; a kiméletes kéz csak finomul végighúzza ellenfe orrán a kártyát, csak mutatja a «verést», csak tréfásan odapeczczent vele, legyint, de nem üt; kaczagva büntet.

Az új menyecske eleinte csak legyintett az egyes lappal, később aztán az egész játék-kártyával legyintett, utoljára legyintett minden kártya nélkül.

S így már nem szép játék az «orronverősdi».

… Egy nyári idényben véletlenül összekerült a szliácsi fürdőben X. és Y. Mind a ketten feleségeikkel együtt.

Y. még most is olyan szemeket vetett X-re, mint a vasvilla.

– Én nem tudom, panaszkodék X., ez az Y. úgy néz rám, mintha agarat loptam volna tőle.

Egy olyan kis fürdőn pedig nagyon szűk térre van a társaság összeszorítva s hamar kényelmetlenné válik, ha lát az ember valakit, a ki félrefordítja a fejét, mikor találkozik vele. X. nem állhatta tovább azt a kényelmetlen feszültséget. Egyenesen rajtahajtott Y-ra.

– Ugyan, bajtárs, ne tarts már tovább haragot! Látod, jó vége lett a dolognak. A mi elmult, jól ütött ki. Én gavallérmódjára helyrehoztam, a mit vétettem; te is vigasztalást találtál. Békülj már ki velem. Nyujtsd a kezedet.

De Y. csak a háta mögé dugta még mindig a kezét.

Pedig X. bajtárs olyan szívélyesen kérte bocsánatát.

– Jól van, mondá végre Y. Egy föltétel alatt kész vagyok neked megbocsátani. – Szöktesd el tőlem ezt a másikat is.