A HOCHBREITENSTEINI URALKODÓ HERCZEG.

Elbeszélés.

X. úr. (Már megint X. Ez egy másik. Az X. Y. és Q. igen nagy család. Mikor mind együtt lesznek, kiadjuk a viselt dolgaikat egy könyvben ily czím alatt: «X. Y. Q. történetei».) Tehát X. úr igen élelmes ügyvéd volt Bergengócziában. Bergengóczia pedig ott fekszik Göcsejben; hanem hogy Göcsej merre van? azt soha sem tudod meg, a lakosai eltagadják; ha az egyik faluban kérdezed, hol van Göcsej? ott azt felelik, hogy hátrább kezdődik még, s ha a másikban kérdezed, ott azt állítják, hogy már elhagytad.

Tehát itt járt X. ügyvéd úr a levátákra, itt szokott allegálni, inhibeálni, informálni, replikálni, néha-néha emendálni, de kiváltképen exequálni. Volt is igen jó hire és elég szép jövedelme.

De mind annál nagyobb volt az ambitiója.

Hát hiszen «dat Justinianus honores».

Hát körülnézett a székváros szépségei között, úgy találta, hogy vágyait leginkább ki tudná elégíteni Juliska: elismert bálkirálynéja a székváros és környéke mindazon birodalmainak, a miket miként Didó Carthagót, egy ökörbőrrel kerítenek körül: t. i. a tánczoló párok czipőtalpaival.

És «Juliska» szép név; csak az a baj, hogy három prædicatum van hozzá; egész természeti nagyságában «Sásbereki és Paradicsomi Czoborhegyi Czobor Julianna kisasszony» a másod-alispán kisasszony-leánya.

Ezt nem adják oda egy X-nek, ha még olyan híres ügyvéd is; de még csak annyi prædicatuma sincs, hogy X².

X. úr csak olyan kurta nemes ember volt; semmi rangja. Ha mégis fő fiskalis volna! De hát ahhoz meg hiányzott a nexus.

Egyszer csak hozzák a hírlapok a nevezetes ujdonságot, hogy a Hochbreitensteini uralkodó herczeg X. urat nevezte ki udvari ügynökévé és meghatalmazottjává Magyarországon. Az indokok is el voltak mondva, miért? X. ügyvéd úr több rendbeli ócska családi levéltárok átkutatásánál oly csalhatatlan okiratok birtokába jutott, melyek kétségtelenné teszik, hogy a Hochbreitensteini uralkodó herczeg közvetlen örököse és jogos tulajdonosa egy deficziált magyarhoni családnak s illetőleg hátragyott birtokainak, minek becsértéke hat és nyolcz millió között variál.

E nevezetes fölfedezésért az uralkodó herczeg az agensi kinevezéssel egyidejűleg megküldé X. úrnak a «veres griffmadár» érdemrendének kis keresztjét. Természetesen egyelőre csak a kicsit. Ez még csak foglaló.

Hanem hát nagy dolog Bergengócziában a griffmadár, ha csibe is; mikor ott senkinek sincs medaillonja, kivéve a koldúsbirót, a melyik pénteken a perselyt hordja, s igazolásul egy nagy bolond rézcsillagot hord a szűrére szegezve.

Most aztán már adták volna X. barátunknak Juliskát szivesen. Csak hogyhát az is igen természetes, hogy mikor az embernek «veres griffmadara» van és hozzá a Hochbreitensteini uralkodó főagense, akkor nem reflektálhat többé holmi alispán-kisasszonyokra. A régi szerelmi viszony condescendáltatott; X. barátunk kénytelen volt a pertractatiók végett felmenni Budapestre; az intermediatiók alkalmával megismerkedett egy Brilliantenstein bankár konteszével, a nem annyira szép, mint kellemes, ámbár puposhátú gazdag Reginával; kinek kezét rögtön sietett is impetrálni.

Brilliantensteinnak pedig az a kifogása volt X. barátunk ellen, hogy nem elég gazdag.

Erre az exceptivára rögtön megérkezett a Hochbreitensteini uralkodó herczegnek egy donatioja X. úr részére, melyben számára egy háromezer holdból álló birtokát inscribálja, jutalmul azon hű szolgálatokért, melyeket a felfedezett okmányok nyomán családjának okozott. A kiperelt örökség most már köztudomásúlag nem nyolcz, hanem tíz millióra rúg fel. E nagyszerű adományozással egyidejűleg megérkezett a «veres griffmadár» középkeresztje is, a herczegi koronával. Zengett e nevezetes ujdonságoktól minden hazai hirlap.

Most aztán adták volna már kontesz Reginát két kézzel X. barátunknak, hja, de mi az embernek egy bankárleány, ha már egyszer a griffmadárból a kotlóst is megkapta? X. barátunk most revocálva a Regina-féle kötelezettségeket, áttette hatáskörét Bécsbe. Természetesen még a legfelsőbb jóváhagyás volt hátra a Hochbreitensteini uralkodó herczeg részére, hogy nagyterjedelmű birtokait elfoglalhassa.

Bécsben megismerkedett X. barátunk Lőwenmaul nyugalmazott tábornagygyal. Annak volt egy igen szép princzessze; az ismeretes sasorrú szépség, Hortense; az operaház páholyában valamennyi lorgnon tűzpontja. Most ennél inhibeált új szerelmi viszonyt s sikerült alperesét rövid időn amicara birni, míg egyszer az apa nem ingerálta magát a szerelmi zálogperbe, sequestrálva leánya szívét, mely már úgyis concursus alatt volt, azon jogczimen, hogy actornak nincs semmi világbeli rangja: rang nélkül pedig házasodni nem lehet.

Hiszen «ha csak lú kell!» monda erre a Hochbreitensteini herczeg, s rögtön megküldé X. barátunknak a «comthúr-keresztet» csillaggal. Itt van már a griffmadárnak a kakasa is! Az pedig tudva lévő, hogy együtt jár az ezredesi ranggal és széles kékveres szalaggal. Tehette volna a nagyherczeg, hogy Generalpæchter vagy Tambourmayor czimet is küldjön hozzá, de valószinű, hogy Lőwenmaul tábornok azokra elébb-utóbb ráismert volna, hogy nem katona charge-ik.

A comthurkereszt is igazán meg volt érdemelve. A roppant birtokok Magyarországon véglegesen meg lettek nyerve a Hochbreitensteini nagyherczeg számára, csupán azon teher járt velük, hogy valami félmillióra menő beruházásokat kellett még megtéríteni egy mellékágon öröklő családnak, mely jelenleg Párisban lakik s marquis de Grandpipe nevével világosan elárulja a magyarországi «Nagypipájú» ősnemességből való eredetét. Most X. barátunknak át kellett tenni székhelyét Párisba, mi által természetesen a generalis princzesszével kötött viszony is ad acta tétetett.

A Grandpipe marquisi családban volt egy istenasszony, a kinek Eugenia Crescentia Lætitia Innocentia volt a neve, superlativusa a szépségeknek. X. barátunk, ki félmilliót negocziált a de Grandpipe et de Petittabac marquisi családnak, prioritást követelt magának (másodsorozatút-e?) a bájos istennő kezére nézve, saját kezét igérve cserébe.

Az ajánlat nagyon kedvező volt; az összes európai sajtó hirdeté a nagyszerű örökösödési pert, melyet X. úr megnyert a Hochbreitensteini uralkodó herczeg javára s a legelőkelőbb salonok látták a győzelmes ügyvédet, ki tíz milliót vívott ki, hármas érdemrendével feldiszítve ragyogni vendégcsoportjaik között; ő maga is egy millió értéket képviselt, mit fáradozásai jutalmául kapott. Csupán csak egy scrupulusa volt a Grandpipe marquis-családnak: az, hogy miért nem lehet X. úr legalább báró, vagy ha egyéb nem, hát Ritter? mert már csak olyan egyszerű «Herr von»-nak nem lehet egy istennőt feleségül adni.

Ekkor jött elő aztán a Hochbreitensteini fejedelem legmagasabb kegyével. Megküldé X. úrnak a «veres griffmadár gyémántokkal kirakott keresztjét, a mely, mint tudjuk, a grófi czimmel jár együtt s arra minden ujságot bejárt a hír, hogy a Hochbreitensteini uralkodó fejedelem X. urat kinevezte a franczia udvarnál nagykövetének, X. úr már jelen is volt a diplomatiai testület gratulatiójánál szent Napoleon napján nem szent Napoleon udvarában, tánczolt gróf Persignynével, udvarolt herczeg Metternichnének, kártyázott princz Plonplonnal s Napoleontól megkapta a becsületrendet. Azt is leírták már, hogy milyen trousseaut ajándékozott menyasszonyának, hogy Pietri és Larochefaucoult lesznek a násznagyai; hogy a Boulevard Sebastopolon van a hotele, ott van kitűzve a Hochbreitensteini herczegi pavillon az erkélyre stb.

Hát egyszer valami bolond franczia ujságirónak eszébe jut azt az orczátlan kérdést intézni a világhoz: hogy «valjon csakugyan létezett-e valahol a kerekföldön egy Hochbreitensteini uralkodó herczeg?»

Erre az emberek egymás szeme közé néztek s elkezdtek nevetni s azután elkezdték szidni az ujságirókat. Az ujságirók meg egymást. A franczia journalisták a németeket, hogy minek lovalták fel őket, a németek a magyarokat, hogy minek szedték rá? s valamennyien a politziát, hogy miért nem vette ezt a tréfát hamarább észre?

X. úr aztán ott hagyta Párizsban a Grandpipék istenasszonyát a négy keresztnévvel, Bécsben a Lővenmaulék princzesszét a sasorral, Pesten a Brillantensteinék kontesszét a kellemes, de púpos háttal, s hazament Bergengócziába megint replikálni, exequálni s a Juliska kisasszonynál novisálni.

Ott meg aztán perbe fogták, hogy minek csalta meg a világot ilyen horrendus bolond módon kicsinált stellióval?

Akkor aztán ő nevetett. Hát minek hagyta magát ilyen bolond módra megcsalni?

Azóta szép tisztességesen él Bergengócziában.