AZ A BIZONYOS DOLOG.

Gróf ** S** barátunk egyike volt annak a vitéz «ezer»-nek, a kikkel egykor Garibáldi kiszállt Marsalánál s elfoglalta Siciliát s a kikről most «I mille» regényét irja.

Természetesen magyar emigrans volt. Volt ide haza egy megátalkodott uzsorás hitelezője, a kinek kamatokban kétszer is lefizette már a tőkét; de azért a tőke maga csak fenmaradt. A kibujdosáskor a többi országos jók között ezt a derék jó hitelezőt is itthon hagyta, s az aztán meg is siratta őt nagyon s bizonyosan imádkozott is érte, hogy valahol meg ne lőjjék, s hogy az Isten a dolgát nagyra vigye.

S a hitelezők imádságát meg szokta hallgatni az ég. ** S** barátunkat nem lőtték meg, ellenkezőleg az olasz kormány vitéz tetteiért kinevezte ezredesnek.

Ki örült ennek jobban mint a jámbor uzsorás? Ő volt a legelső, a ki Magyarországról gratulálni sietett ékes prózában a kitüntetett magyar vitéznek, tudatva vele, hogy még mindig nem felejtette el, sőt «azt a bizonyos dolgot», (értsd váltót) melyet a gróf nála hagyott, még mindig becses ereklye gyanánt őrzi, s alig várja, hogy azt neki sértetlen állapotban bemutathassa, elannyira, hogy nem resteli, lefáradni Turinba, hogy azt a «bizonyos dolgot» (értsd pénzt) tőle személyesen átvehesse. Hozzá volt téve, mintegy nyomatékos fenyegetésül, hogy az illető nem restelendi, szükség esetén egyenesen magához az olasz kormányhoz fordulni.

Posta fordultával meg jött rá a válasz.

A kérdéses uzsorás ezen a dicséretes minőségén kívül még az erdélyi provisoriumnál hivatalnok is volt. Valami adóbehajtó.

Olvassa tehát a választ.

«Hazafiui köszönetem nyilvánítom önnek azon önfeláldozó buzgalmáért, hogy azt a bizonyos dolgot a mit 49-ben önnél hagytam, mindekkorig jól eldugván megőrizte. Fölöttébb megörültem rajta, hogy ön szándékozik személyesen Olaszországba, hogy azokat a bizonyos dolgokat átvegye. Már szóltam Klapkának, Türrt is értesítettem róla. Csak jöjjön minél előbb, mindent készen fog találni».

A jámbor adóbehajtó majd a fülét ejté el ijedtében. Tudta, hogy Olaszországból jövő leveleket itt-amott el is szoktak olvasni. Ő már lóg! Épen akkor vadászott a rendőrség legjobban olaszországi ideális fegyverszállítmányokra.

Rohant a szerencsétlen a kapott levéllel a rendőrségre, feladta maga magát: hogy ő bizonyos dolgokat akart ugyan kapni odakinn; de azok nem ágyúk, sem puskák. Alig tudta a boldogtalan tisztára mosni magát.

Hanem aztán többet nem is lépett levelezésbe emigrans ezredesekkel; ha még olyan feledhetetlen emlékek kötötték is valamelyikhez.

Ezóta megkapta már a bizonyos dolgokat; a másik bizonyos dolgokról pedig nem szól többé az irás.