A LŐPOROS LÁTOGATÓ.

Elbeszélés.

W... bankár, a legelső magyarországi financier, a ki megmutatta, hogy nálunk is meglehet gazdagodni, ha valakinek esze, vállalkozó szelleme és szerencséje van hozzá, igen jó viszonyban élt Pestmegye akkori első alispánjával, Ny. P.-al.

A többek között Ny. P. volt a bankárnak a keresztapja.

Igaz, hogy a keresztfiú ötvenesztendős volt, a keresztapa pedig csak harmincz; de a helyzetet mindjárt megérthetővé teszi az a körülmény, hogy W... bankár ez idős koráig a Mózes hitét követőkhöz tartozott s azoknak igen tekintélyes és buzgó előljárójuk volt.

Egy reggel meglátogatja W. az alispánt, és így szól hozzá:

– Én felkérem önt keresztapámnak: kálvinistává akarok lenni.

– Szolgálatára állok; monda Ny... P.; de miért épen kálvinistává, miért nem egyszerre katholikussá? ez uralkodó vallás, ez ád legtöbb előnyt az áttérőnek.

– Igaz, szólt a bankár; de hát így áll a dolog. Az ærarium most hirdeté ki a bánáti kamarai bérletét. Csak három napi határidőt tűzött ki a csődre. Ez arra való, hogy a bérlet a bécsi bankárok monopoliuma maradjon. Én el akarom ezt ütni az ő kezükről, olyan magas ajánlattal, a minőt ők nem is sejtenek. Igy is nagyon jó vállalat lesz az. De nem versenyezhet más, csak keresztyén. Nekem tehát ki kell keresztelkednem, hogy győzelemhez jussak. Ha a pápistákhoz megyek, azok olyan hosszú czeremóniát csinálnak velem, hogy elkésem a csődületből; de a kálvinistáknál áttérhetek még ma, holnap mehetek Bécsbe, s holnapután enyim a kamarának a bérlete. A fiamat aztán már katholikusnak kereszteltetem. Az ráér.

Igy lett Ny. P. keresztapja W.-nek, W. kálvinista, a fia katholikus, a leánya maradt atyái hitén.

Gyönyörű szép leány volt. Mintaképe Szulamithnak, az «énekek éneke» eszmény alakjának, Ny. P. maga is nagy bámulója volt bájainak.

A bankár hajlandó lett volna leányát hozzá adni nőül: «nem lenne rossz partie!»

De Ny. P. éles szemekkel birt, jól vette észre, látogatásai közben, hogy a szép fekete szemek napsugarai egy planétát világítanak meg, Z. Miksa, ábrándos arczú, szöghajú ifjú alakjában s nem akart napfogyatkozást előidézni közöttük.

Z. Miksa könyvvivő volt a bankár irodájában: derék, szorgalmas, eszes és jámbor életű ifjú, régi hű hivatalnok; ki egész nap ott dolgozott az irodában főnöke magán dolgozó szobája mellett, az egész család becsülte: voltak chanceai a szép fekete szemek irányában.

Egy reggelen ajtóstól rohan be Ny. P. alispánhoz a bankár.

Fején nem volt főveg: csak otthoni kabátja volt rajta, az is szétnyitva, nyakkendőjének csokra hátul a nyakcsigolyáján, lábán házi papucs, alig tudott szólni, úgy el volt fulladva a futástól.

Mikor nagy nehezen annyira lecsillapodott, hogy összefüggő szavakat tudott előhozni, akkor aztán megtudta tőle Ny., hogy mi történt vele?

A legkoraibb reggeli órákban egy régi ismerőse látogatta meg a bankárt, kivel csak üzleti dolga volt mindig, Cs..cs gazdag bánáti földes úr ügyvédje. Fontos és sürgetős ügyben jött hozzá.

A bankár leültette őt maga elé a karszékbe, úgy, hogy az iróasztal közte és a látogató között maradt.

Ez elővigyázattal azóta szokott élni, a mióta egy báró H. r. k. r. kikapta kezéből a húszezerforintos váltóját és lenyelte.

Mondá az ügyvédnek, hogy adja hát elő azt a sürgetős és fontos ügyet.

Az ügyvéd igen röviden szólt:

– Uram. Én rám a főnököm tegnap húszezer forintot bizott, s én azt az éjjel mind elkártyáztam. Ha ma rögtön elő nem tudom teremteni azt a húszezer forintot, akkor én semmivé vagyok téve.

– No ez bizony elég sürgős és fontos ügy önre nézve, szólt hideg flegmával a bankár.

– Én tehát nem tehetek mást, mint hogy önt felkérem, ajándékozzon nekem húszezer forintot rögtön, különben itt ön előtt lövöm magamat agyon.

S azzal egy felvont sárkányú pisztolyt ugratott át a markába a bő kabátujjából, hol azt eddig rejtve tartá.

A bankárnak is ott hevert mindig egy pár pisztoly az asztalán netaláni orvtámadások elleni védelemre. Hanem hiszen ez esetben a támadó csak öngyilkossággal fenyegetőzött. A bankár hideg vérrel felelt:

– Én rám nézve pedig ez az ügy se nem sürgetős, se nem fontos.

– De nagyon fontos, szólt nevető akasztófahumorral az ügyvéd, mellényét és ingét hirtelen felszakítva; mert, nézzen ön ide: itt van a mellemre kötve tizenöt font lőpor: én ebbe lövök bele s akkor ez önt is a falhoz mázolja, engemet is.

A bankár vérét fagyni érzé ereiben, a mint hallá, hogyan csörgedezik a lőpor a felső papirból az alsóba alá a veszedelmes látogató mellén.

– Nos uram; szólt az ügyvéd, a pisztolyt önmellének szegezve. Ide adja ön azt a rongyos húszezer forintot, vagy akar velem együtt repülni?

A bankár homlokán a félelem halálverítéke gyöngyözött.

Abban a veszedelmes pillanatban egyszerre megragadja egy kéz az ügyvéd kezében a pisztolyt hátulról, kicsavarja azt abból, mielőtt elsüthette volna.

A hű könyvvivő volt az, ki a félig nyitott irodaajtón át a rejtélyes látogató után leskelődött s a mint annak gonosz szándékát megtudta, odalopózott háta mögé s ügyesen lefegyverzé azt.

A hűség és a düh oroszlánná tették az ábrándos halavány fiút. Kemény küzdelem után sikerült a gonosz látogatót a földre leteperni s aztán a nagy pokróczba, mely a padlót takarja, bele hempergetni, hogy nem mozdulhatott többé.

Ekkor szaladt aztán az öreg bankár hajadon főtt, slafrokban, papucsban Ny. P.-hoz fel a vármegyeházra segítséget kérni.

Ny. P. rögtön ment maga a bankár-házhoz fogdmegeivel, s azoknak őrizetére bízva a megkötött gonosztevőt, miután az előleges vizsgálatot és vallatást megtette, még egy rövid üdvözlésre ott maradt a bankárnál.

Az egész család együtt volt, mindenki áldotta az egeket a szerencsés megmenekülésért és magasztalta a fiatal könyvvivő bátor és elhatározott hősi fellépését a veszély perczében.

Az öreg bankár maga is el volt érzékenyülve. Köny ragyogott szemében.

Miksa reményei virágzottak. Most van itt a percz merni mindent. Most megközelíté az elérhetetlent; a szép fekete szemek oly bíztatólag ragyognak felé. Ő a nap hőse.

– Gyermekem: szólt reszkető hangon a bankár az ifjúhoz; te ma derék ember voltál: életemet, vagyonomat mentetted meg. Ezért megjutalmazlak; jer ide.

Az ifjú tétova léptekkel járult eléje, térdei reszkettek; a bankár kezét nyujtá felé, ő térdre borult s megcsókolta a kezét; volt pedig abban a számára egy öt forintos bankó…

Ez volt a jutalma.

Z. Miksa aztán kiutazott Amerikába, ott tíz esztendeig «dohányban csinált;» akkor visszajött, volt félmilliója. Még mindig szerette a szép Szulamithot és sietett azt fölkeresni.

Az pedig már akkor régen férjnél volt; volt öt gyermeke és nyomott egy mázsa nyolczvannégy fontot, a schmuckja nélkül.