FREDEGONDA.

Sokan tulzásnak hiszik, a mit a nagy britt költő lady Macbethről irt; ime az évkönyvek egy nőjellemet örökítének meg, a ki több volt annál.

Szép, magas, szőke hölgynek irják le Fredegondát, ki egy paraszt kunyhóban született, királynői termettel és királynői büszkeséggel.

Már maga a természet is aranyat termeszte fején, gazdag aranyvörös hajfürteiben, mikkel, mikor fürödni ment, egész márványtermetét körül betakarhatta.

Nagyon fiatal korában mint cseléd jutott be Chilperic király udvarába.

Francziaország akkor három testvér közt volt felosztva: I. Chilperic volt Páris és Soissons fejedelme.

A fejedelem nejét Andovere-nek hítták; jó, szelid, hű nő volt; gyöngéd és halovány, jótékony és házias. Egy nő a trónon, ki azért ül olyan magasan, hogy nők, anyák példányképül vehessék.

Öt gyermeke volt a királynak Andoveretől. Ez a szó megmondja, mennyire boldog lehetett.

Ekkor a lakomán a felszolgáló nők között meglátta a király Fredegondát. És ennek a látásnak szomorujáték lett a következése.

E pillantás óta a szép parasztleány a királyné udvarhölgyei közé vétetett föl; a királyné kedélye oly szűz volt, hogy még csak magában sem kérdezte azt, hogy «miért?»

Még ő halmozta el Fredegondát legjobban kegyével, vele közlötte örömeit. Bánatot nem ismert még; hiszen azt hitte, hogy férje szereti.

A király pedig már akkor őrült volt Fredegonda piros ajkai miatt.

Andovere királyné veszte már el volt határozva; csak mód és alkalom hiányzott hozzá. Válóperre semmi okot nem lehete kigondolni: a királyné hű volt, a királyné türelmes volt, a királyné anya volt. Valami ravaszságnak kelle segítségül jönni.

Andovere ekkor szülte hetedik gyermekét, az leány volt. Mindig óhajtotta titokban, hogy bár egy leánya lenne. A fiak nem anyjuké, ha megnőnek; azokat elviszi a hír, a dicsvágy, de a leány anyjáé marad és tovább szeret.

Most, hogy óhajtása teljesült, azon tanakodott udvarhölgyeivel, kik legyenek gyermekének keresztszülői?

Fredegondának volt egy ötlete.

– Ha oly kedves a legújabban szülött: hol lehetne annak jobb keresztanyja, mint maga a királyné és jobb keresztapja, mint maga a király?

Andovere oly kedvesnek találta az ötletet, oly hamar beleegyezett: ő és a férj legyenek gyermeküknek lelki atyja és anyja is.

Úgy is lett. A leányt, ki Bazine nevet kapott, a király és a királyné tartották a keresztvízre.

Aztán meg is indította mindjárt a király a válópert hat gyermekének anyja ellen.

Az volt a válóper alapos indoka, hogy a keresztkomaság által lelki rokonságba jött a király a királynéval s igy a közöttük létező házasság lelki vérfertőzésnek volt tekinthető, mely szörnyű bűnnek vezekléseül Andovere a poitiersi kolostorba záratott el.

De még ezzel Fredegonda nem jutott czélhoz. Chilperic testvérei, a másik két király, számadásra vonták testvérüket, miért taszította el Andoveret, s Chilperic azzal menekült meg előlök, hogy nőül kérte Galszuintát, egyik királyi testvére nejének hugát.

Az nem volt olyan közel rokonság rá nézve, mint a keresztkomaság.

Galszuinta nem hasonlított eltaszított nejéhez semmiben; büszke, heves, indulatos véralkatu volt; féltő és gyanakodó, a ki osztozni nem szeretett senkivel.

Az új királyné hamar észrevette a szerelmes pillantásokat, miket Fredegonda és a király váltottak egymással, s az elégtétel-vevésben sem volt késedelmező. Egyszer, mikor a kegyencznő nagyon is merészen vitte az udvar előtt közlátmányra a szégyenletes kitüntetés játékát, Galszuinta sem volt tartózkodóbb, s saját királynői kezeivel felpofozta férje kegyenczét, ott a király és udvaronczai előtt.

E bántalom nem lett megbocsátva neki.

Fredegonda egészen birta már akkor a király szivét, a mi neki fájt, az fájt Chilpericnek kétszeresen.

A király azonban úgy tett, mint a ki megtért. Még azon este, hogy ez történt, megjelent neje hálószobájában s elkezde neki hizelgő szavakat mondani. Magasztalá fekete szemeit, fehér vállát és különösen hollófekete hajtekercseit, miket arany diadém szorított össze.

– Királyném, szép kedvesem, milyen szépek lehetnek e sötét hajtekercsek hosszan lebocsátva.

A királyné el volt bűvölve férje gyöngédsége által; azt hivé, diadalmaskodott a pór eredetű vágytársnő fölött, s hogy diadala tökéletes legyen, lebontá hajtekercseit, engedte azokat térdig leomlani; hadd lássa a király, ki a rabnő kecseibe szerelmes, hogy a királyné még ebben is gazdagabb, mint az.

És, a mint hosszú két hajfonadéka leomlott, a király kezébe vette azokat:

– Milyen sima, mint a selyem, milyen fekete mint az éjszaka.

S azzal hirtelen nyaka körül csavarta a királynénak azt a sima selyem hajtekercset, s megfojtotta őt tulajdon szép hajával.

Ekkor aztán nem tétovázott tovább, nőül vette Fredegondát; a parasztleányból királynét csinált.

Brunehaut, a megölt királyné testvére, boszúra hivta fel férjét Sigebertet, a harcz kitört a két testvér között; Chilperic csatát csatára vesztett utoljára; győztes ellensége beszorítá Tournaybe s a várost ostrom alá vette.

Egy ára volt csak a váltságnak: a nőt, kinek tanácsára a gyilkosságot elkövette, kiadni a megölt testvérnek. És Brunehaut nem volt kevésbbé irgalom-ismeretlen, mint maga Fredegonda.

Menekülés nem volt már semerre; mindenütt győztes ellenség őrizte a város kapuit; de Fredegonda mégis tudott egyet: az üldöző király holttestén keresztül.

Férjétől hallotta egyszer titokban, hogy testvére Sigebert azon betegségben szenved, melyet ördöngösségnek neveztek azon időben; minden holdtöltekor rájön az, három éjjel egymásután, a mikor arcza eltorzul, szemeit elforgatja, ajkai tajtékot túrnak. Ezt a titkot testvérein kívül nem tudta senki. Sigebert, mikor rossz napjai közeledtét érzé, bezárkózott, nem bocsátott magához senkit, titokban szenvedett.

Egyszer két fogoly kémet hozatott maga elé Fredegonda, s így szólt hozzájuk:

– Könnyű volt győznötök, mikor királyotok az ördög szövetségese. Én visszabocsátalak benneteket élve, hogy nézzétek meg őt holdtölte három napján éjszaka, mikor sátrában fekszik; akkor látni fogjátok, hogy az ördög mint kényszeríti őt. Mire kényszeríti őt? Mind azoknak a lelkeit eladni, a kik mellette a csatában elesnek. Sigebert titeket a pokolra juttat mind. Ha nem mondtam igazat, akkor az én veszteségem lesz, hogy titeket szabadon eresztettelek; de ha igazat mondtam, lássátok, hogy megmentsétek lelkeiteket. Én fogadást teszek, hogy azon a helyen, a hol az ördöngőst meg fogják ölni, kolostort és templomot építtetek, azoknak lelkéért, a kik vele a kárhozatra mentek eddigi csatáiban.

Az akkori idők babonás hajlamai érthetővé teszik, hogy Sigebertet diadalmas serege közepett a legelső holdtöltén orozva meg lehetett ölni. És ez is Fredegonda munkája volt.

A vezértelen sereg vert hadként futott haza, a megölt király neje, Brunehaut és öt éves fia, Childebert, Fredegonda kezébe estek.

A halál kezébe estek akkor.

Ha nem volna egy nemtő, mely még a halálnál is diadalmasabb: a szerelem, ki szabadításukra jött.

Brunehaut szép volt, még szebb, mint meggyilkolt testvére; Chilperic legnagyobb fia, Merovée, már férfi volt; a fogolynő szépsége, szerencsétlensége meghatotta szivét; az anyján Andoveren elkövetett gyalázat tanácsot adott, mit tegyen: egy éjjel a szép özvegygyel és annak kis fiával a város bástyáin át megszökött. A ki Brunehaut-t szerette, annak gyűlölnie is kellett Fredegondát.

Csakhogy Fredegonda gyűlölete messzire hatott.

A roueni püspök, Pretextas, összeesketé a menekülőket; hanem Chilperic kiátkozá fiát, megtagadta beleegyezését e házasságtól; az ifju templomból templomba menekült az atyai harag üldözése elől, míg az orgyilok utolérte, melyet Fredegonda külde utána.

Követték többi testvérei: négynek rejtélyes halála volt már. Azt hiszik, hogy megmérgezték őket. Fredegonda saját gyermekeit óhajtotta a trónra juttatni.

Ekkor a fátumnak egy rövid villámsugára csapott közbe.

Egy délután Fredegonda három kis fia: Clodobert, Samson és Dagobert együtt játszottak a kertben, a legkisebb azon éjjel torokgyíkba esett, reggelre meghalt, utána való nap a másik és utána a harmadik. Három nap alatt üres volt az az egész világ, melyet koronás gyermekeivel népesített meg jövendőt látó lelke.

Ennek az asszonynak a fájdalmát nem oltotta el köny, ennek vér kellett.

Fizetett bérenczek egy mesét mondtak el a királynak, melynek vége halál volt.

Csak egy fia volt még Andoveretől: Clovis, alig tizenhét éves. Ártatlan gyermek még.

Ennek volt egy fiatal kertészleány játszótársa, az is tizennégy éves gyermek, a neve Viomara.

Mit tudtak ezek még, hogy mi a szerelem? Csak annyit tudtak, hogy egymást látniok jól esik, hogy arra a helyre leülhetni, a honnan a másik fölkelt, boldogság, s hogy azontul, ha egymás hangját hallhatták, nincs semmi kivánni való a földön.

Tehát a bérelt rágalmazók arra esküdtek a király előtt, hogy fia Clovis rábeszélte Viomarát, hogy mostoha anyja gyermekeit mérges illatú virágokkal rontsa meg. Ez a leány ölte el őket Clovis iránti bűnös szerelemből.

A király Fredegondára bizta a leányt, ő maga vetteté tömlöczre fiát.

A gyönge leánygyermek kínzott tagjai, mint a bimbójából kitépett alvó rózsa hullottak el a kegyetlen nő parancsára; de azért a gyönge leány egy hazug szót nem vallott szeretett játszótársára; még mikor utoljára kivitték is a máglyára, s meggyujtották körüle a rőzsekötegeket, az Istent hítta fel tanunak, hogy Clovis ártatlan.

Azon éjjel Clovist a noisy-i várkastélyból a vizbe hajítva, megfojták; a királynak azt mondák, hogy a kertészleány utáni keservében maga ölte el magát; épen úgy, mint a hogy elhitették vele, hogy első fia Merovée maga verte szivébe a kést, nem birva apja átkát tovább viselni lelkén.

S hogy senki ne maradjon élve a nagy királyi családból: az elvált királynő Andovere és leánya Bazine, egy napon haltak meg a kolostorban, nagyon hirtelen.

A király már ekkor öreg ember volt és Fredegonda még mindig fiatal.

A király már csak vadászatban találta szórakozását, Fredegonda talált mulatságot még másban is.

És a királynak volt bátorsága nyugodtan aludni oly nő karjai közt, a ki minden gyermekét megölte. És volt hite egy nőben, a ki mindenkit megcsalt. És tudott szerelmet keresni ott, a hol oly mérhetlen volt a gyűlölet.

A király öreg ember volt már és vadászni járt; egy reggel, midőn az elindulásra már trombitáltak az udvaron, a király lova, mikor eléje vezették, megbotlott és kitörte a lábát. Chilperic ezt rossz előjelnek vette, s e napról elhalasztá a vadászatot.

Azzal visszatért palotájába, s a más mulatságra szánt reggeli időt azzal vélte jobban eltölthetni, ha felkeresi Fredegonda hálószobáját.

Még homályos volt a szürkület ideje, a nehéz selyem függönyök lebocsátva, Fredegonda bársony nyugágyán aludt, háttal a belépő felé fordulva.

Hófehér karjai és válla ki voltak takarva, arany hajfürtei elömölve pihegő keblén.

A király a kezében levő lovagostor gombjával gyöngéden érinté Fredegonda vállát.

A királyné felébredt, s szerelmes mámorral suttogá:

– Már ilyen korán jösz, Landry? Hát elment már a király vadászni? Oh Landry, kedves Landry, illik ez? Így megháborítani álmomat.

Ezzel szemközt fordult Fredegonda. A királyt látta maga előtt.

Egyik sem szólt egy szót is a másiknak; a király sietve távozott el Fredegonda hálószobájából.

Rögtön összetrombitáltatta a vadászcsoportot, paripát hozatott elé s ment vadászni.

A míg a vadkant, a bölényt üldözé, végig gondolta magában, hogy emelte ő ezt a nőt, szurtos parasztleányból, a trón magasságáig fel? hogy űzte el érte igaztalanul első szerető nejét? hogy ölte meg érte a másodikat? hogy áldozta fel neki testvérét és hat gyermekét? s hogy kaczagott e nő buja szeretőinek ölelése között a király fölött, kinek koronáját a cselédek gúnyolják, a kik vele osztoznak, a kiknek elsőbbségük van fölötte! – És azután végig gondolta azt, mi volna ennyi bűnnek megfelelő büntetése? hogyan lehetne megtorolni ezt, hogy élők és halottak megnyugodnának rajta?

Valamit gondolt ki, a mi visszatéríté a vadkanok, hiúzok üldözéséből, de ezt a gondolatát nem mondhatta el senkinek; mikor kastélya parkján lovagolt, egy orozva ellőtt nyíl keresztül fúródott torkán s befejezte földi napjait.

Fredegonda tudta azt jól, hogy ily titok felfedezése után az a boldogabb, a ki a másikat hamarább megöli.

A király halála után fia született Fredegondának, kit Clotairnek kereszteltek.

Fredegonda háromszáz tanut esküdtetett meg rá, hogy az elkésett fiu még Chilperic ivadéka.

Hogy ily esküre szükség volt, jellemzi a nőt, s hogy ily esküdt elfogadtak, jellemzi a századot.

Az ifju királyfi mellé Landryt nevezte ki a királynő kormányzóul. Azt a kedves Landryt, ki majordomus volt Chilperic idejében.

Sigebert fia Childebert, az ausztrásiai király, a ki tagadta Clotaire törvényes születését, haddal támadta meg Fredegondát.

Fredegonda maga állt hadseregei élére, Childebertet leverte, s fiát egész Frankhon királyává tette.

Kár érte, hogy asszony volt; ha férfi lett volna, nagynak neveznék.