A FEHÉR LAP.

Gaussin kisasszony fiatal szinésznő volt, Bouret úr pedig fiatal boltossegéd, mikor egymással megismerkedtek.

Mikor megismerkedtek, még Gaussinnak nem volt híre, Bouretnek nem volt vagyona: egyik sem adhatott a másiknak egyebet, mint saját magát. De hát nem elég sok-e ez? Ha az ember a kedvesének úgy átad mindent, hogy magának nem tart meg semmit.

Fiatalok voltak és szerették egymást.

Később Gaussin hírt szerze magának; a hír aranyat is terem (nem nálunk, hanem másutt), hullott a koszorú, vers és louisdor a kedvencz művésznő lábaihoz; hullottak hasonló mértékben sebzett szívek is lábaihoz. A szíveket ott hagyta, a többit megosztotta Bouretval; a koszorúkon pihentek együtt, a verseken nevettek együtt s a louisdorokat elköltötték együtt.

Bouretnek ekkor sem volt még semmije, csak jó szerető szíve; hanem hiszen ez is Gaussiné volt.

– Nem maradok én mindig ilyen szegény, mondá az ifju szerelmes kedvesének; nekem álmaim vannak, a mik azt jósolják, hogy még egykor milliomos leszek; oh az ilyesmit csak akarni kell. És ha egyszer én nekem egy millióm lesz, akkor te neked meg egy milliód lesz és egy sous-d. Egy sous-t tán érek magam is – ráadásképen?

A szerető megölelte s azt mondá rá, hogy ő ezt a «másik» milliót tartja meg.

A fényes álmok nem hagyták nyugodni a nagyravágyó ifjut, egy napon búcsut vett Gaussintól. Elindult a szerencsét üldözni.

– De nem akarok adósod maradni, im egy üres lapot hagyok nálad, nevemmel aláirva, két tanú által előttemezve, felül a czimzet saját kezemmel: «Gaussin kisasszonynak; kötelezvény: Én alulirott kötelezem magamat…» a többit töltsd ki te, majd ha milliomos leszek.

Azzal megcsókolták egymást, Isten tudja hányszor és hányadszor? s elváltak.

Ez elválás után Gaussin kedélye nem volt többé az, a mi eddig; valami búskomolyság vett erőt rajta; ez átvonult szerepein is, ártott hirének s lassankint elfogyasztá a koszorúkat, verseket és louisdorokat. Mert ilyen a művész dicsősége.

Bouret pedig milliomos lett.

Merész vállalatok, előre tekintő lélek, jóltevők hátát kellő időben zsámolyul használni tudó bölcseség, s hozzá egy kis háborús világ, léggömb sebességgel emelék fel az óhajtott millióig.

Persze, hogy a mint az első milliója megvolt, a szegény Gaussin nem jutott többet eszébe.

És azután jött a második millió, jött a tizedik, jött a századik, utoljára hatszázezer livre évi jövedelme volt, a mi papirosra lefordítva tesz a mi pénzünk szerint hat millió osztrák értékű forintot.

No akkor meg már épen nem gondolt a szegény kis Gaussinra.

Ah, hisz már akkor az udvarhoz volt bejárata; a hol a világ első szépségei voltak egy kalitban, a kiknek nem is ő udvarolt, hanem azok neki. Kinek jutott volna itt eszébe a régi Gaussin?

Azaz, hogy néha még is eszébe jutott ez a név, mikor a főkönyvében lapozgatott s egy betöltetlen szám figyelmezteté, hogy van egy általa régente kiadott charta bianca, még pedig egy könnyelmü szinésznő kezében, a ki majd annyit irhat rá, a mennyit neki tetszik.

Többször fel is szólíttatá ügynökei által Gaussint majd barátságosan, majd hivatalosan, hogy adja elő azt a fatalis fehér lapot, irjon rá valami összeget, legyen az száz, vagy kétszázezer frank, szabja árát, de ne tartogassa tovább magánál, mert az a magas financiér számításait untalan zavarja.

Gaussin azonban nem egyezett. Minden barátságos és hivatalos felszólításra azt felelte, hogy nem adja a fehér lapot, mert az neki egy milliót ér.

Világos, hogy régi szaván akarja fogni a bankárt az impertinens creatura s egy kerek milliót akar tőle facsarni.

Félmilliót már igért Bouret a fehér lapért, de Gaussin nem adta elő.

Egyszer nagy szüksége volt XV. Lajos királynak pénzre.

A bankároknak saját házaikban való meglátogatását nem III. Napoleon találta fel; ezt tette XIV. Lajos Bernát Samuval, a kinek az apja egyházfi volt, és XV. Lajos Bouretval; és e magas kitüntetés a bankároknak mindig sok pénzükbe került. A Croix Fontaine-i pavillont, melyben Bouret fejedelmét megvendégelte, négy millió bánta meg.

A király ép oly kegyelmes volt, mint Bouret engedékeny. A sok magas kegyosztalék között az is előhozatott úgy «en passant», hogy jó volna azt a hóbortos Gaussint törvényesen kényszeríteni, hogy bizonyos «fehér lapot» a bankár aláirásával adjon elő, s egy megitélendő sommával elégedjék meg, nehogy még zavarba hozza a nagy financiert, épen akkor, midőn a fejedelem pénzügyeinek rendezésére áldozza fel tehetségeit. – Oh hisz ezen legkönnyebb segíteni.

Gaussin kisasszony ellen rögtön kiadott egy lettre de cachet, ő egy kis időre elvándorolt a Bastillebe; de zsöllyeszékben vitték, nem történt semmi baja. Az alatt hivatalosan felnyitották fiókjait, meglelték a lepecsételt levelet, melynek hátuljára volt irva «Bouret kötelezvénye», azt a törvényszék elé vitték; ott felbontották.

A fehér lap már be volt töltve.

És mi volt a kötelezett összeg?

«Én alulirott, Bouret János, kötelezem magamat – a szegény kis Gaussint holtomig szeretni.»

Egyéb semmi.

… Tizenhét esztendő múlva Bouretnak nem voltak se milliói, se palotái; hanem az adósok börtönében halt meg, s eltemettetett hitelezői költségén.