EGY CSÓK, EGY SZÓ.

I. Katalin czárnő udvaránál egy új szépség jelent meg, Serbatoff herczeg kisasszonya, Alexandra. Akkoriban két embernek volt legnagyobb befolyása az udvarnál, egyik volt a nagyhatalmú miniszter Potemkin, a másik a szépszemű herczeg Momonoff, a czárnő kegyencze. A rossz világ azt mondja, hogy Momonoff szép szemeinek aligha nem volt olyan nagy befolyásuk az ország sorsára, mint Potemkin nagy eszének.

Azonban Momonoff szép szemei épen úgy nem találtak hivatalos állásukban akadályt arra, hogy a szép udvarhölgy bájait megpillantsák, mint Potemkin országos elméje az állam bonyodalmaiban, hogy e bájak elnyerése végett egy új diplomatiai cselszövényhez kezdjen.

Momonoff szép szemei azonban elég jókor észrevették, hogy Potemkin abban fárasztja országos talentumait, mint csábíthassa el az ifju herczegasszonyt, s hogy az ártatlan ellen vetett ármányt meghiusítsa, – ő maga csábítá el az ártatlant.

Katalin nem sokára megtudta ezt, s minthogy egész Európaszerte el van fogadva az az elv, hogy két hivatalt egy ember nem viselhet, Momonoff az egyikből elbocsáttatott és a másikba akként helyeztetett be, hogy nőül kellett vennie Alexandrát, ki különben nem csak szép, de gazdag is volt; s azonfelül Momonoff úrnője kegyéből nyolczszáz negyvenötezer rubel értékű ajándékokkal lőn elhalmozva, ide számítva azokat a drága ékszereket is, miket menyasszonya számára kelengyéül kapott.

Azok között volt egy csodaszép tüzű brilliánt. Nem annyira nagysága, mint színtelen tisztasága, szép köszörülése határozá meg értékét a műértő szeme előtt.

Egy jókedvű órában azt a furcsa kérdést intézé Alexandra férjéhez:

– Ugyan kedvesem, mondd meg igazán, miért kaptad te e szép gyémántot Katalintól?

– Megmondhatom, de úgy őrizd meg ezt a titkot, mint a mely mind a kettőnk fejébe kerülhet.

– Esküszöm, hogy nem mondom senkinek.

– Én is esküdtem a czárnénak, hogy nem mondom senkinek, s látod: neked mégis megmondom. Egy csókért.

Alexandra adott neki kettőt, hogy legyen nyeresége rajta. S aztán felfogadta minden szentekre, hogy ezt a szót titokban fogja tartani.

Meg is tartotta – egész a legközelebbi udvari bálig, a mikor a szép brilliántot homlokkötőjén viselte.

Ott találkozott Orloff herczegnővel; ez volt legbensőbb barátnéja. Orloff herczegnő magasztalá a szép brilliántot s kérdezé, mi volt az ára?

Momonoff herczegnő mosolyogva súgá neki:

– A férjem kapta egy csókért, én kaptam tőle kettőért. De senkinek ne mondd, mert ebből baj lehetne.

Hiszen nem is mondta Orloff herczegnő senkinek, csak épen Romanzoff tábornoknénak, ki igen bizalmas barátnéja volt, ez ismét oly híven őrzé a titkot, hogy Korzakoff herczegnőn kívül egy léleknek sem szólt felőle, míg Korzakoff herczegnő oly discrét volt, hogy Daskoff herczegnőt kivéve, mindenki előtt elhallgatá a mit tudott; mely barátságos titoktartás mellett úgy került a dolog, hogy éjfél után már Potemkin herczegnő is birtokában volt a hitbizománynak, ki tudná hanyadik bizalmas barátné traditiója nyomán. Potemkin herczegnő pedig nem volt Momonoff herczegnőnek barátnéja, hanem a czárnénak első és legcselszövőbb udvarhölgye.

– Milyen gyönyörű gyémántja van Momonoff herczegnőnek, szólt, figyelmeztetve a czárnét Potemkin herczegasszony.

– Az ám, szólt Katalin közönyösen, ráismerve ajándékára, – drága lehetett.

– A herczegnő azt mondja, hogy a férje kapta egy csókért, ő a férjétől kettőért.

* * *

Az udvari bál után Momonoff herczeg és herczegnő szokás szerint aludni mentek, meghagyván pitvarnokaiknak, hogy déli két óra előtt őket fel ne lármázzák.

Hanem biz azok hamarább fellármázták a nyugvó herczegi párt, alig egy órai pihenés után pokoli dörömbözést mívelve az ajtón.

– Mi az? Ki merészel?

– Ő méltósága a rendőrfőnök kivánja tiszteletét tenni – tíz asszonyság kiséretében.

Már erre a szóra fel kellett nyitni az ajtót.

A rendőrfőnök igen udvarias volt.

– Bocsánatot kell kérnem, hogy ily órában alkalmatlankodom. A czárnőnek van egy kis rendelete herczegségtek számára. Tudva, hogy ily órában férfi női hálóterembe be nem léphet, ezen asszonyságokat hoztam magammal a szükséges szertartáshoz.

Momonoff ijedten nézett a mondott asszonyságokra; öles nagyságú dámák voltak, sűrűn lefátyolozott franczia hölgykalapokkal, iszonyú öklökkel, a miken szétfeszült a finom svéd kesztyű s rettenetesen tudtak egymás mellett glédában állni; hanem legyező helyett mindegyik egy-egy nyirfa-galyat tartott a kezében.

A rendőrfőnök egy rózsaszínű levélkét nyujtott át Momonoffnak, melyben ez volt irva:

«Egy csókért, egy szóért, – tíz asszony, száz vessző.»

Az udvarias hivatalnok illedelmesen visszahúzta magát, a tíz asszonyság előlépett, kettő karon ölté Momonoffot, a többi becsukta maga után az ajtót s hogy azután minő szertartást hajtott odabenn végre, azt bizonyára senki sem tudta; annyi bizonyos, hogy mikor visszajöttek, sajátságos legyezőik nagyon el voltak kopva. A rendőrfőnök igen udvariasan vett búcsút a herczegtől, a tíz asszonyság ismét glédába állt s egyszerre induló léptekben eldefilirozott.

A főhivatalnok jónak látta Momonoff biztatásául felhozni, hogy olyan asszonyságokat hozott magával, a kiknek titoktartásáról kezeskedik.

Hanem azért ezt a történetet is csak megtudta a világ.