ZAM-MIDI.
Reading edition
1839-ben kilenc hónapot töltöttem B…-ben bizonyos távol rokonomnál, ki a vadászsoron meglehetős szállodát tartott bérben. Az első emeletben két szoba s egy csinos alkoven állott rendelkezésem alatt. Tőlem balra a 14. számu osztályzatban, mely három szobából, egy nagyobb salonból, s egy előcsarnokból állott, X. olasz marquis szállásolt gyönyörü fiatal nejével, komornik- és komornával, s egy Afrikában született szobaleánynyal, kit Zam-Midinek neveztek.
Zam-Midi gyermek volt, alig 16 éves; arcát feketére festette Afrika napja, de lelke fehéren maradt. E gyermek maga volt a jóság és szelidség. Többször találkoztam vele a folyosón, irányában mindenkor leereszkedőleg viseltem magamat, mi szivében szeretetet, és bizalmat ébresztett irántam. Többször beszélt nékem hazája ormairól, hegyeiről, folyóiról, rengetegeiről, s olyankor mindig könyezett. Beszédét mindenkor örömmel hallgattam, mint valami regényt, vagy költeményt, melyet a természettől tanult meg, s nekem elszavalt.
Napról napra örömestebben csevegtem e fekete virággal, de legörömestebb csak akkor, midőn senkisem látta. Hiába! szobaleányokkali társalgásból, ha mindjárt Afrikában születnek, se nagy dicsőséget aratunk mi europai gentlemenek. Annyit azonban lelkiismeretesen állithatok, hogy Zam-Midi iránt mindent inkább éreztem, mint szerelmet. Szerettem vele csevegni, tréfálkodni, magam sem tudom miért? meglehet épen azért, mert észrevettem, hogy ő irántam tulságos ragaszkodással és bizalommal viselteték.
Előre kell bocsátanom, hogy 19 éves, nőtelen, diákos ember voltam, s az egészen ártatlan szobaleányviszonyok egy cseppet sem geniroztak A marquis gyönyörü nejével az operában volt. Midi nálam ült egy karszékben, én pamlagomon nyugodtam. Tizenkilenc éves fiatal nőtelen ember pajkosabb kérdésektől sem iszonyodik, főleg midőn azoknak nemtelen célokat nem fektet alapjául.
Hagytál-e kedves emlékeket Afrikában?
Szüleimet, s a természet szépségeit.
Ezen emlékek veled születtek, s veled fognak meghalni; mást értettem. Gondolkozott-e szived Afrikában szerelemről?
Igen!
Nem maradt-e szived ilyetén gondolatja hazádban?
Nem!
Szüleiden, s a természet szépségein kivül tehát, Afrikában nem szerettél senkit?
Soha senkit!
Mennyivel boldogabb s nyugodtabb vagy, mintha szerettél volna! Visszatérsz-e még valaha hazádba?
Szeretnék visszatérni!
Igyekezzél, hogy szerelem nélkül csókolhasd meg hazád földjét. Europában egymást is alig tudjuk szerelmünkkel boldogitani, hát még egy ismeretlen, egy messze haza gyermekét! Neked a mi szerelmünk halál volna!
Igazad van… és én már mégis szeretek!
Izgatottan ugrottam fel pamlagomról, azt hittem engem fog nevezni.
Szerencsétlen Midi! fekete és fehér! a világosság megöli a sötétséget. Az ébenfa kiszárad a mi földünkben. Szerencsétlen Midi, te megölted magadat!
A leányka szemérmesen nézett a földre, valamivel későbben rám szegezé onyx szemeit, azután fájdalmasan mosolygott. E percben szebbnek tetszett nékem Afrika éjszakája, mint az europai nappalok.
Én örömest meghalok azért, a kit szeretek! – felelt a fájdalom édes hangján, s egy gyöngyöt hullatott ki szemeiből.
Megérdemli-e választottad, hogy úgy szeresd? Van-e sziv e roppant városban, mely szivedet megérdemelje?
Szivemet és a halhatatlanságot Siare völgyében! Meg kell halnom érette, hogy megérdemeljem!
S biztositott-e szerelméről?
Szavát adta, kinyilatkoztatván: hogy Afrikában hideg lesz s feketén fog világolni a hold, midőn elfeled!
Megkönnyebbültem, annyit legalább biztosan kipuhatoltam, hogy nem én vagyok választottja.
Elváltunk. Keserüen édes gondolatok cikáztak keresztül agyamon. Afrika virágai, folyói rengetegei jutottak eszembe… a szerelem… és Zam-Midi.
Három nap mulva a történtek után Nestroynak egy bohózatát adták. Megjelentem a szinházban, s rendkivül jól mulattam. Szomszédném, a külvárosból tejárusné, oly jóizüen kacagott, hogy a rendőrség kénytelen volt felszólalni a vidor kedély ezen illetlen kitörése ellen. A véletlen ugy akarta, hogy a kedélyes tejárusnővel ugyanazon sörházban költsem el estelimet. Most még sokkal derültebb kedélyben találtam, annyival inkább, mert most sem a közönséget, sem a rendőrséget nem genirozta falakat döntő hahotáival. Ismételve végig kellett hallgatnom e bohózatot; – Frau Liz – igy nevezték több ismerői – előlről kezdve végig ismételte Nestroy momusát, s minden elmondott jelenetet ismételve megröhögött. Most tapasztaltam életemben először, hogy jóizü kacagás közepett rettenetes étvágyat nyer az ember s minden eledel jobban izlik. Minden nálam találtató pénzemet felettem és felittam. Pedig nem ettem meg huszonöt pár virslit, és nem ittam meg 8 itce sört, mint baloldali szomszédom, egy kétszázfontos szíjgyártó, kinek arca vörösebb volt a cinobernél. Tele gyomorral és üres erszénynyel tértem szállásomra.
Amint a vendéglő ajtaján beléptem, egy fekete köpenybe burkolt sugár magas férfi surrant el mellettem. Szemei mint arragoniai tőr ugy világoltak. Megrettenve huzódtam félre, ő szótalanul haladt el mellettem. Ezen ember vagy kalandról jő, vagy tolvaj, gondolám magamban, s vizsgálódva haladtam fel a lépcsőzeten.
Zam-Midit a folyosón talátam; a folyosó nyitott ablakánál állott, s fejét kis kezére hajtva tekintett le az utcára. Annyira el volt mélyedve gondolataiba, hogy megjelenésemet sem vette észre, mit én haladéktalanul felhasználva, lábujjhegyen, nesztelenül állottam meg háta mögött. Ügyekeztem szemlélődési irányát feltalálni, mi csakhamar sikerült is; az utcán sebesen haladó fekete köpenybe burkolt férfit kisérte pillanataival. Az ismeretlen egy utcakanyarulatban nemsokára elveszett. Midi azonnal megfordult, a mint megpillantott, elsikoltá magát, én azonban bizalmasan helyeztem kezemet ajkaira.
Találkoztam kedveseddel Midi! esküszöm, hogy mindent titokban fogok tartani.
A leányka ajkaihoz emelé kezemet, s hulló könyei megnedvesiték ujjaimat.
Prio egyedül van, ki engemet szeret hazátokban, megölném magamat, ha őt is elvesziteném.
Prio tehát Afrika szülöttje? – kérdeztem kiváncsian.
Midi ajkaira helyezve gyönyörű ujjait, hallgatást intett.
E pillanatban nyitott a marquis a folyosóra. Midi mint nyil tünt el mellőlem, én mozdulatlanul tartottam meg helyemet.
Fiatal barátom, vigyázzon magára! Nekünk europaiaknak halál mindenféle szerelmi viszony Afrika szülötteivel. Ők ugy szoktak nyilatkozni Megajándékoztál sziveddel, én azt minden áron: birni akarom, vagy magad hagyod örök birtokomban, vagy gyilkommal veszem ki kebledből. Fiatal barátom vigyázzon magára!
A marquis mosolyogva hagyott el. Én boszankodtam e meglepetésen, annyival inkább: mert épen semmi hasznát sem vehettem a marquis, meglehet a legjobb szándékból nyujtott tanácsainak. Midit sajnáltam, féltettem; hogy a marquise őt sem kimélendi meg tanácsaitól, melyek szobaleánya irányában bizonyosan szemrehányásokká fajulandnak.
Izgatottan nyitottam szobámba, s igen soká nem tudtam elaludni.
Csakhamar mint minden a világon, e jelenet is feledve lőn általam, s a marquis által. Többször találkoztam vele azután, többszőr beszélgettünk egyet, másról, de a nékem nem épen kellemes meglepetésről egyetlen szóval sem emlékezett.
Midivel gyakrabban csevegtem a folyoson azután is; midőn Priot felemlitém, a helyett hogy örült volna, mindannyiszor elkomolyodott.
Egy hónap alatt legkisebb változatosság sem történt életünkben, mindannyian napi foglalkozásainkat végeztük, vagy megszokott szórakozásaink után futkostunk. A vendéglőhez egy meglehetős terjedelmü kert is volt csatolva; én ebédem végeztével lementem a kertbe, hogy ott meglehetősen meleg nap után kedves tavaszillatot élvezhessek. Egy jó órát időzhettem már, amint Zam-Midit felém közeledni észrevettem. Szinte két hónap alatt nappal soha sem szemléltem ily közelről. Fekete merino felöltönyben volt, kihajtott hó fehér galérral. Ében fürtei közé gondatlanul egy fehér rózsabimbó volt tűzve. Boichot meséire emlékeztetett, melyben az ördögök angyalok képében jelennek meg; csakhamar azonban készakarva kitöröltem e képeket emlékemből, s a jó és szelid Zam-Midit választottaink közé soroltam.
Szemeiből élénk fény ragyogott, de e ragyogásban erény tündökölt és szeretet. Arcbőre sima volt és fekete, mint az ébenfa, keskeny, de rendes hajlásu homlokán a gyermekgondtalanság játszott. Vastag szegélyü ajkai keleti gyöngyöket mutattak.
Arca örökké nyugodt volt és egyforma, örömben és fájdalomban. Lelki életére csak hangjaiból lehetett következtetni.
A marquis családostól kikocsizott a népkertbe; Zam-Midi is szabadságot kapott hogy elmehessen, de Zam-Midi Prio nélkül nem tud mulatni.
Zam-Midi jó leány, s a leghűségesebb szerető. Zam-Midi megérdemli, hogy Prio boldogságot teremtsen számára.
Nagyszerű bánat van az én szivemben; beteg az én lelkem; Zam-Midi szeretne meghalni.
Mi baj talált kis bohó! talán csak nem csalt meg kedvesed. Hiszen mindössze rövid ideje ismerkedtetek, és szeretitek egymást, lehetlen, hogy Prio még megunt volna, ilyen hamar mi europaiak sem szoktunk feledni.
Más baja van Zam-Midinek. A marquis ma ebéd alatt azt mondta, hogy nemsokára Olaszhonba fog utazni. Akkor követnem kell e családot, melynek tulajdona vagyok, s meg kell válnom Priotól, s talán örökre.
Ezeket mondva a leányka, keservesen sirni kezdett.
Prio ha igazán szeret, bizonyosan módot találand, hogy viszontláthasson. Beszéld el kedvesednek a mit hallottál, s vigyázz arra, mit válaszolni fog.
Még mintegy két óráig fecsegtem a leánykával. Szinte jól esett szivemnek tapasztalnom, mennyi örömöt talál szavaimban. Ezalatt tökéletesen bealkonyodott.
Egyike lőn azon igéző estéknek, melyek a nagyobb nyári forróságot megszokták előzni.
A ki boldog volt, boldogabbá lőn, a ki szenvedett, kétszeresen szenvedett. Hársfa árnyaiban vontuk meg magunkat, s egy gyeppadon helyet foglaltunk. Zam-Midi Afrikáról, s az ősi tűzhelyről kezdett beszélgetni. Örömmel hallgattam a költeményeket, melyek hegyeken, tengereken keresztül kisérték a számüzöttet, s melyeket nékem ártatlan lelke könyük között szavalt el.
Ezalatt rokonom cselédei is megjelentek a kertben, s a nap eseményeiről kezdtek beszélgetni.
Azt mondjátok boldogok a műlovagok, az egész dolguk mulatságból áll és játékból, a mellett roppant fizetést húznak s sokszor még ajándékokat is kapnak a közönségtől.
Ezeket rokonom szolgája mondotta.
Én most is azt mondom, hogy boldogok. Inkább volnék Bajazzo a Soulie társaságában, mint első kocsis akármelyik hercegnél.
Ezeket rokonom kocsisa válaszolta.
A szolga folytatá:
Azért beszélsz igy, mert valamint a közönség, ugy te sem látod mi történik a cirkus háta megett. Láttad volna csak azt, mit én ma láttam, tudom nem kivánkoznál ezen komédiások közé.
Magam is figyelmessé lettem, Midi meg nyugtalankodott is.
Hát mit láttál? kérdé a kocsis kiváncsian.
Nem tudom melyik, vérig korbácsolta a szerecsent, elannyira, hogy társai eszméletlen állapotban szállitották egy külön szobába. Azt is hallottam, hogy meghalhat e baromi bánás következtében.
Zam-Midi egyetlen sikoltást hallatott, azután ájulva rogyott össze lábaimnál. Szerencsére a domesticusok mit sem vettek észre, egyedül voltam tanuja e meglepő, de egyszersmind szerfelett kellemetlen jelenetnek.
Midőn magához jött, legelőször is felém emelé sötét szemeit. Azután megszoritá kezemet, azt ajkaihoz emelé, és oly hangon esengett, miszerint gyengének éreztem magamat bárminő tagadó válaszra.
Nemde, midőn mindnyájan legnyugodtak, el fogsz engemet kisérni?!
Hová? – kérdezém nem kevéssé meglepetve.
Majd foglak én vezetni. Ha egyedül mennék, könnyen letartóztathatnának, s megtörténhetnék, hogy nem láthatnám, és nem vigasztalhatnám kedvesemet.
Én gondolkodva, ő kissé nyugodtabban tértünk szállásainkra.
Pontban 11 órakor kopogtatott ajtómon. A hold teljes fényben ragyogott, midőn elindultunk. Utcák hosszu sorain vezetett keresztül, mig végre, egyik külváros keskeny utcájában csinnal épült, tiszta külsejü kisded ház előtt megállottunk.
Várj meg engemet; mindössze legfeljebb félórát mulatok. Imádkozni fogok, hogy az ur megjutalmazzon jóságodért. A kisded lakba lépett, én künn maradtam.
Elfordultam az épülettől, a halvány holdra vetém pillantatomat. Nem láthattam semmit, de hallottam fájdalmas hangokat és zokogást.
Mig én künn ábrándokba sülyedtem, benn két lény szenvedett. Ugyanazon hold világitott felettem s a szenvedők felett.
Midi korábban jelent meg, mint igérte.
Siessünk! – szólt titokteljes hangon, – szivem megrepedhetne közelében, s én nem teljesithetném fogadásomat.
Siettünk, mennyire csak lehetett. Épen éjfélkor értünk a folyosóra. Midi erősen szoritá meg kezemet, s e szavakkal kivánt jó éjszakát:
Midi egyedül marad a világon… de csak addig, mig Prio a légbe szórja porait, hogy az orkán Afrikába vihesse – Zam-Midi poraival együtt.
Mielőtt el birtam alunni, soká gondolkodtam Zam-Midi szavairól. Másnap komoly sötét éjszaka lőn. Fekete felhők usztak a magasban, villám cikázott, s tompa dörgés hangozott közel és távolban.
Féltizenkettőkor kopogtak ajtómon; felébredtem. Zam-Midi azonnal megismertette magát. Ajtót nyitottam. Visszaborzadtam a látványtól. Zam-Midi széttépett kebellel, és szétzilált fürtökkel állott előttem.
Végezd be munkádat, hogy mindörökre megáldhassalak! kisérj el utoljára Priohoz.
Féltem volna nemmel válaszolni.
Ugyanazon uton, melyen tegnap haladtunk, értünk el az emlitett kis lakhoz. Épen éjfélt ütött, midőn a kis ajtón belépett. Mintha lecövekeltek volna, reszketve állottam meg az ablak alatt. Imádkozni kezdtem magamért, és talán a Prio lelkéért.
Mintha valami láthatatlan erő késztetett volna, betekinték az alacson ablakon. Prio holtan, kiteritve feküdt a padlaton, Zam-Midi épen azon pillanatban csókolta meg a hideg ajkakat, és feküdt melléje.
Szaladtam, a mennyire erőm engedé, de még fele uton sem lehettem, midőn a karmeliták tornyában vészre kongatták a harangot.
Fényben úszott a város egy része, a fekete felhőket vörös szalaggal szegte be az alant pusztitó bősz elem.
Visszapillantottam. A kisded ház, melyben Prio és Zam-Midi egymás mellett nyugodtak, lángtenger volt. Élő és halott egyszerre hamvadtak el.
Zam-Midi megtartotta fogadását. A szeretők porait vad orkán ragadta magasra, s szórta szét Afrika térein, azon hazában a hol születtek.