MUZEUMBA VALÓ PÉLDÁNYOK.

Ketten ültünk az estebédnél. Főnököm Isztriczi és Papi Penyige János több tek. nemes megyék táblabirája, és én, akkoriban királyi táblai hitesjegyző. Főnököm alacsony zömök pohos ember volt, hetven éves, de azért még segitség nélkül fel birt ülni a kocsiba, s rendetlenebb fejszédüléseket kivéve, kitünő egészségnek örvendezett. Szerette a zsiros ételeket és az ó borokat, a tábla határozataiban pedig jobban megnyugodott, mint az evangeliumban. Minden ünnepnapon meglátogatta az egyházat, pénteken és szombaton bőjtölt, nagycsütörtökön gyónt. Ha csak azért el nem kárhozik, mert táblabiró volt, isztrici és Papi Penyige János okvetlenül üdvezülni fog. Engem nemcsak örömest szenvedett maga mellett, hanem szeretett is, meglehet azért, mert annyiról, mint Pesthez Rio Janeiro, rokona voltam. Hetvenéves koráig nőtelenül tenyészett, s ez okozhatá, hogy a természet hosszu folyást engedett véges napjainak. Fiatalabb korában csinos domestikák sürgölődtek udvarában és termeiben, de azokkal csak azt akarta bebizonyitani, hogy kitünő aesthetikus. Soha sem sirt, ritkán mosolygott; acélos organismusáról visszapattantak a kül- és belbenyomások.

Miként fenebb emlitém, 18** october 20-diki estéjén ketten ültünk az estebédnél, ő, és én. Igazán szólva ő csak ült az estebédnél, én vacsoráltam is. Főnököm rendkivül félt a nehéz álmaktól, s hogy könnyű álmai legyenek, üres gyomorral, de tele fejjel tért nyugalomra. Minden este két itce ó bor kisérte alvó teremébe. Alvótermének ablakai alatt minden éjjel hangversenyt adtak a komondorok és kuvaszok, mert hortyogása a falu déli szélétől a falu éjszaki széleig elhallott. Szerencsénk volt, hogy nem vacsorált, mert ha vacsorált volna, fejünk felett szakadt volna össze a XVI. század par excellence erős architecturája, melynek hirhedt előnyeit, góth stilben épült comicus külsejü lakháza képviselte.

Ma elmarad a Tarkli! korábban fogunk lefeküdni, mert korábban fogunk felkelni; szólott főnököm, felállott az asztaltól, jó éjt kivánt s nehézkes léptekkel távozott.

Negyven éven keresztül minden este tarklizott jurátusaival; nagy dolgok élén állhat az öreg ur, gondolám magamban, hogy az ma elmaradt. Kevéssel azután én is lenyugodtam.

A mi soha sem történt, ő ébresztett fel álmaimból.

Uramöcsém egy napi utra készűljön el, de izibe! Kocsisom fog már, a reggeli készen van, nem szeretném, ha várakoznom kellene.

Azt én sem szeretném! gondolám magamban, mert egy hétig mindig duzzognál miatta. Katonásan felöltöztem, katonásan reggeliztünk, de az öreg nagyon is paposan ült a kocsiba. Legujabb attilája, és zsinoros inexpressibléje, legelegansabb fekete selyem mellénye fedé testét, csizmaszára ragyogott a fénymáztól, ezüst sarkanytyu s az aranyrojtok sem hiányzának. Bajusza, ha egy hétig bajuszkenőt evett volna, sem lehetett volna hegyesebb.

Kedves bátyám tán tanácsos lett, s e magas kegyet megy megköszönni.

Szarva közt keresed a tőgyit, Gazsi öcsém! Mándra megyünk Buciékhoz. Ketten megyünk el, hárman jövünk vissza.

Minthogy az öreg ritkán tréfált, nem volt könnyü tréfáit megérteni.

Fiu! azután előre megmondom, kezet csókolj Polin kisasszonynak, mert nem sokára hasznát láthatod magas kegyeinek.

Az öreg nyilatkozatai a helyett hogy utbaigazitottak volna, még jobban megzavartak.

Az öreg az ut folyama alatt folyvást csinositotta és egyengette magát, bajuszát legalább is huszszor kipödörte.

Mit mondsz a bajuszkenőm illatára, Gazsi?

Azt hogy tiszaujlaki kedves bátyám, még pedig a javából!

Találtad Gazsi! Rojkó készitmény, Londonban sem készitnek különbet. Hát attilám mit vétett?

A hunnok királyáé sem lehetett különb kedves bátyám; fogadni mernék, hogy Kostyál öntötte.

Találtad Gazsi!

Bátyámnak vagy paroxismusa van, vagy észkerekei bomlottak meg, gondolám magamban, s rendkivül elszomorodtam. Midőn legjobb kedve volt, sem bolondozott ennyit egy hét alatt sem.

Üss ki Sándor, nem sokára, ha isten segit, magam is kiütök; kiáltott bakon ülő inasához, s jóizüen kacagott.

Mi is mindannyian kacagni kezdtünk, de egyikünk sem tudta, melyik mit kacag.

Háromnegyedkettőre hajtattunk be Mándon Buciékhoz.

Buci Polin s fitestvére Buci Arthur a tornácon várakoztak reánk, s már meszsziről mosolyogtak. Két tagból állott az egész Buci-család. Arthur Mándon az atyai házban élvezte harminc évi katonai szolgálatjának érdemlett nyugalmát.

A mint a kocsi megállott, bátyám azonnal a földön termett, össze is rokkant volna, ha én hirtelen, szinte észrevétlenül fel nem tartom, s rögtön lábra nem állitom.

Gazsi ezt jól adtad, megmentettél a zavartól, jutalmul tied csibukom; ezeket mondva, erőtetett könnyüséggel lépdelt a lépcsőkön felfelé. Mindenütt nyomban követtem.

Polin kisasszony! szavamat megtartottam; engedje át kacsóit, hogy azokat ajkaimhoz emelhessem.

Polin kisasszony átengedte kacsóit, s bátyám azokat ajkaihoz emelte. Hasonlót tettem én is. Csaknem kificamodott ajakam a ráncokban. Arthur a nyugalmazott kapitány mindkettőnket megölelt, s megcsókolt. Én láttam a történteket, de még ekkor mit sem értettem az egészből. Bátyám, Arthur s én kandallós szobába vezetteténk, hol én szivarra gyujtotam, az öregek pedig melengették magokat, Polin kisasszony, miként mosolyogva felemlité, intézkedni távozott.

Mig odajár, lesz szerencsém őt bemutathatni.

Bucy Polin ötvenötéves lehetett, magas sovány egyéniség. Fiatalabb korában nem lehetett rút, legalább a régibb hagyományokban piros ajkairól, sugár termetéről, égszemeiről itt ott emlités történik. Egy debreceni diák meg is énekelte, még pedig trocheusokban. Bucy Polin nálánál mindig magasabb születésü egyénekkel koketirozván, ez okozta, hogy ötvenötéves koráig leány maradt, s dacára jelentős vagyonának s akkoriban meglehetős külsejének, főkötő alá sem élte tavaszában, sem élte nyarában nem juthatott. Ez őt eleinte boszantá, későbben kétségbeejtette elannyira: hogy negyvenöt éves korában bizonyos ludimagister által udvaroltatott magának, de kétheti turbékolás és gitározás után, összehorpadt kellemeitől az is megugrott.

Szeretett bátyám Penyige János mikor, és hol ismerte meg, az alkalmasint azok előtt is titok marad, kik egykoron a spectabilis biographiáját irandják.

A két öreg annyira neki hátalt a meleget pazarul adó kandallónak, hogy szeretett bátyám akkor kezdte magát legkellemesebben érezni, midőn mi pas des deux majd megfultunk; az ő attilájának fél szárnya pedig elhamvadt; az ős ruha szerencsétlen szárnyánál, még hunkirály barbar áldozatai sem szórhattak kellemetlenebb illatot. A spectabilis mint majd minden táblabiró, egyetlen öltönyt hordozván magával, e niederlagén vigasztalhatatlan lőn. A nyugdijazott huszárkapitány megkinálta ugyan egy mentével, de az szeretett bátyámnak dolmánynak is szűk lett volna.

Kétnegyed háromra ültünk a gazdagon ellátott asztalhoz.

Polin kisasszony praesideált, mellette jobb kézen bátyám feszengett gombostűkön az elhamvadt attila-szárny miatt. E szárny-hiány még udvarlás röpteiben is gátolta.

Midőn legkomolyabbnak kellene lennem, akkor tétetem a sors által legnevetségesebbé – szólott bátyám komoly nevetségesen.

Kedves Jankóm, nincs kitől geniroznod magadat, jegyesed s testvérem ülünk az asztalnál, bizonyos lehetsz benne, hogy mi meg nem itélünk, válaszolt Polin tele gyengeséggel.

Egy perc alatt minden világos lőn előttem, kedvem volt volna megőrűlt bátyámat megsiratni. Hetven éves vőlegény, és ötvenöt éves menyasszony. Ily későn még a tropusok alatt sem házasodnak.

Egy természeti tüneményt is kénytelen vagyok megemliteni. A hetvenéves Penyige Jánosnak több foga volt, mint az ötvenéves Bucy Polinak.

Egyetlen Jankóm azt hiszem, elég jókor esküszünk két órakor.

Valamivel jókorabb ohajtanék, angyalom, megvallom nem szeretek éjszaka utazni; talán hat órakor.

So so Schwester, um sex Uhr; mormogott közbe a kapitány, s a huszonhatodik karánsebesi csigát temette el.

Amint legjobbnak gondoljátok édeseim, Jankót már is ugy tekintem, mint férjemet, s közvetlen rendelkezése alá bocsátom magamat.

Főnököm zsiros ajkaihoz emelé a Polin paradicsomalmás kacsóit.

Én könnyen megfejthető okokból a lehető legszorosabb étvágygyal falatoztam.

Arthur sógor! te rendkivül keveset eszel, tán változásod van?

Bátyám ezt az észrevételt akkor tette, mikor Arthur sógor már egy tányér levest, huszonhat darab csigát, és másfélfont marhahust fogyasztott el.

Nem vagyok normalis állapotban, annyi bizonyos válaszolt Arthur bágyadtan, már tegnap este éreztem némi változást, nem is ettem három tál kocsonyánál egyebet vacsorára.

Én folytonos nevetés és sirás között oscilláltam.

Polinom angyalom! parancsolsz a szalonkából?

Csak essentiájából fogok kérni, tizenöt éve minden husos eledeltől őrizkedem.

Miután fogaid kihullottak, gondolám magamban, s a szalonka essentiájára vad pillanatokat vetettem.

Néhány órák multával egyedül maradok a Bucy telekben! Szólt Arthur fájdalmas hangon.

De rendezett udvarral, s kamrával, felelt Polin vigasztalólag.

Arthur kiderült.

A fekete kávétól majd mindannyian a falra másztunk, olyan erős volt, a kezünkbe szolgáltatott csibuk három percnyi szivása után pedig bátyám és Arthur elaludtak, én pedig a gutaütés elől a szabadba rohantam – szellőzni.

Polin öltözködéshez fogott, és öltözködött épen hat óráig.

Urambátyám perzselt atilában, Polin kisasszony karmazin vörös selyemruhában mentek az esküvőre, Arthur kapitányi formaruháját öltötte fel, s ugy kisérte őket sarkantyusan a parádéra.

Az oltár zsámolyán Polin elájult, urambátyám emelte karjaiba. Urambátyám minden szót fortissimo ejtett ki, Polin pianissimo. Arthur a reglement szerint viselte magát, s nem is mosolygott; én valóságos kinpadon állottam, szemeim kidüledtek a fuldoklástól, kicsibe mult, hogy ki nem pukkantam a kacajinger miatt, miként későbben hallottam egy szemlélődőtől, nagyon hasonlitottam a makk-kétszemhez.

Az egyház előtt két kocsi várt készen, az oltártól egyenesen a kocsikba léptünk Az előlmenő kocsiban Polin és urambátyám ültek, a hátulsóban én, és Arthur.

Soha sem láttam férfit felvertebbnek mint bátyámat, soha asszonyt levertebbnek mint Polint. Csak az vigasztalt, hogy e szélsőségek okvetlen kiegyenlitendik magokat.

Még kétezer ölet alig haladtunk az első kocsi megállott.

Mi is megállottunk.

Urambátyám szállott ki.

Egy negyed óra mulva ismét megállottunk.

Polin nagysám szállott ki.

Valamivel későbben ismét megállottunk.

Mindketten kiszállottak, a rosz ut miatt.

Urambátyám lakáig tizenegyszer állott meg az első kocsi. Arthur nevetett, kevéssel azután szitkozódott, mert kocsink felfordult, s ő hosszában egy tövisbokorba esett.

Odahaza halmozott asztallal vártak; urambátyám a legerősebb borokból hozatott. Polin nagysám theázott, a mint észrevettem, öregem csészéjébe titokban egy darabka mákonyt szalajtott. Arthur annyit evett, mintha agyon akarta volna magát enni, nem is aludt egész éjszaka, hanem folytonosan egy pincserrel mulatott, ki meg véletlenül épen semmit sem kapott enni.

Másnap tizenegy órakor reggeliztünk, tiz óráig urambátyámat még domesticusai sem szemlélhették. A reggelinél tréfásabbak voltak a házaspárok mint valaha, a két vén szerelmes nem győzte a kávét édesiteni, s ugy udvaroltak egymásnak, mint Romeo és Julia Romeo és Juliában.

Reggeli után Arthur haladéktalanul haza ment, én dolgozószobámba siettem, hol csakhamar főnököm által lepettem meg.

Gazsi öcsém, mit mondasz nőmre? láttál-e nemesebb vonásokat?

Soha!

Láttál-e uriasb külsőt? ismertél-e magasztosabb belsőt?

Soha!

Ugy van Gazsi, soha: megnőszültem s boldog vagyok. Tudod szeretett öcsém, midőn az embernek van mit apritani a tejbe, azután meg a pénzesláda sem üres, észszerű utódokról gondolkodni, az ember könnyen meghal, s nem szeretné, ha hagyományában idegenek, vagy ellenségek dulakodnának. Igaz-e Gazsi?

Igaz kedves urambátyám!

Fiu! azt mondom, megbecsüld asszonyodat, és jó dolgod lesz, de csak gyéren járj körülötte, mert inadhoz kötöm a sarkodat. Fiatal menyecske mellett veszedelmes a juratus, tudom öcsém magamról… ugy kutyálkodjál, hogy megsrétezlek.

Nem tudtam nevessek-e vagy haragudjam. Hetvenéves férj és ötvenöt éves asszony között én mint házasságrontó! Még a gondolatra is kilelt a hideg.

A második hétben már Polin kormányozott, de urambátyám még mindig boldog volt. A negyedik hétben nagy ebédeket és még nagyobb vacsorákat adott Polin, bátyám keveset evett, de annál többet ivott, a vendégek boldognak kiáltották, ő hallgatott.

A második hónap végével szegényebb sorsu, de csinosabb fiatal legénykék is hivatalosak lőnek Penyige nagysám estélyeire, urambátyám mogorván ült és pipázott, Polin nagysám udvaroltatott magának, sőt táncolt is. Boldog férjnek kiáltaték ki másodszor, sőt harmadszor is urambátyám, de már nem hitte.

Fél év mulva Polin nagysámtól rendesen vénsasnak cimezteték urambátyám, a pénz fogyott, de a bor is, mert urambátyám rendetlenül ittas volt.

Egy év mulva, egyszer a fiatalság előtt vén bolondnak nevezte Polin nagysám urambátyámat. Urambátyám ugy leitta magát, hogy ki kellett az estélyről vezetni.

Polin nagysám rendetlenkedni kezdett, olykor olykor hitelezők is jelentkeztek. Urambátyám rendesen ittas volt.

Executio jött az ősi udvarra. Urambátyám mit sem tudott róla, mert betegen feküdt a legvégső szobában. Amint a vagyon fogyni kezdett, fogytak a fiatal vendégek is, két év mulva pénzért sem lehetett volna egyet találni. Polin nagysám gondolkozóba esett, s annyira gondolkodott, hogy hajfürtei is elhullottak. Megnézte a beteget, száraz szemeit megtörülte keszkenőjével s ugy távozott. Urambátyámnak mindegy leendett, ha nedves szemeket törült volna is meg, mert ő már ez időben nem látott, nem hallott, csak szuszogott.

Polin nagysám asztalhoz ült, számba vette az ingóságokat, s azokat árulni kezdette. Kevésből sokat ő sem tudott teremteni. A nagy gondolkodásban most már az epe is elöntötte.

Kesergő arccal ment be urambátyámhoz.

Kedves Jankóm, csehül állunk, ha nem segitesz! nincs-e valahol pénzed dugaszban.

Urambátyám nem felelt, miután a halottak nem szoktak felelni közönbösebb kérdésekre sem.

Még nekem kellett huszonöt forintot kölcsönöznöm, hogy a vén bolondot eltakarithassuk.

Arthur az esküvő után két hétre mindent pénzé tett, s Amerikába vitorlázott. Nem akart testvére boldogságának lába alatt lenni.

Ő mint tapasztalt huszárkapitány, jól tudta, hogy hetvenéves férj egy ötvenöt éves asszonynak sem elég.