A NŐKKEL NEM TANÁCSOS TRÉFÁLNI.

Első feleségem egyike volt a legkülöncebb természeteknek. Kedélye, mint novemberhóban az idő, majd minden percben változott, most derűs volt, majd esős, sőt olykor szeles is. Különös szenvedélylyel viseltetett gesztenyeszinü hajfürteim iránt, az edénynemüek között pedig oly szeretettel rombolt, hogy egypár hét alatt rendesen kétszer is kellett vásárolni a rimaszombati cserepesektől. Ha szép és kellemes a nő, sokat tűr az okos férj, én pedig nagyot tartottam arra, hogy az okos férjek közé számítassam.

Mindketten az incivilasatió egy égbekiáltó bünében sinlődtünk; t. i. féltettük egymást.

Ha csak a szomszédhelységbe rándultam, már nyugtalanná tőn, ha pedig szemeláttára társalogtam valamelyik szembeötlőbb szépséggel, görcsöket kapott, odahagyta a társaságot, és a szolgálókon és a rimaszombati készleteken boszulta meg magát. Ilyenkor a legnagyobb remegés között tértem szállásomra, s nagynehezen csak ugy sulyegyenezhettem a kitörendő vihart, ha az indulatoskodást én is mindjárt a kapunál kezdettem, s nőm teremébe véres szemekkel, összehuzott szemöldökkel, és ráncos homlokkal nyitottam be.

Különös, hogy bár nőm egész mértékben érezte a szerelemféltés gyötrelmeit, s azt is jól tudta, hogy én e tekintetben kevéssel vagyok jobb Othellonál, mégis egyike volt a legcoquettabb asszonyszemélyeknek, kiket valaha ismertem. – Mosoly nélkül nem is tudott férfival beszélni, szemei folytonosan játszottak, s az udvarlást a legegyügyübb s mindennapibb dandytól is elfogdta.

Én méltó joggal félthettem nőmet, mert igen szép volt. Nyulánkabb és karcsubb termet nem volt egész Pozsonymegyében, gömbölyü kicsiny lábai és kezei mintául szolgálhatának Sanzionak, gyönyörü gömbölyü, – szőke hajfürtökkel buján fedett fejecskéje pedig lord Byron Ágnesére emlékeztetett. Egy szóval annyira szép volt, hogy Pozsonyban, hol veszettebb a civilisatio, nem maradhaték vele biztosan, s leutaztam vele a kevésbé veszedelmes Szathmárvármegyébe, hol az udvarlást a senyorok avval kezdik, hogy a nő olcsóbb s izléstelenebb gyűrűjét, egy drágább és izlésteljesebbel kicserélik.

Szakaszon telepedtünk meg. Miután Szakaszon csak egy görbe orru ispán és nyulbőrkupecek fordultak meg, minden tekintetben biztositottnak hittem legdrágább kincsemet.

Homo proponit, deus disponit: a vidékre nem is gondoltam, egészen megfeledkeztem, hogy a szép asszony hire szerte repül szabadon, s ragyogása parancsol az éjnek, elfeledtem, hogy Don Juan százmértföldnyi tért is becsatangolt egy kedves asszonyért; elfeledtem, hogy a közel Nantűn nemcsak szép nő lakik, hanem szép férfi is.

Ugy jártam, mint ki a mennykő elől a tölgyfa alá rejtette magát.

Letelepedésünk harmadik hetében, meglátogatott bennünket a nantűi nagyvilág, s e nagyvilágban Geniékkel azonnal barátságot is kötöttünk.

Genie Tivadar charakterrel quietált huszárkapitány volt, ép, egészséges, mintegy harminckét éves, szép és derék férfi. Neje, a husz éves Jacinta szépség királynéja lehetendett nemcsak e nyomoru provinciának, hanem a mérhetetlen orosz birodalomnak is. Nem emlékszem, hogy valaha szebb nőt szemléltem volna, az én meglehetős szépségi hirben álló nőm ugy enyészett el mellette, mint elenyészik a Sarepta az Ananasz mellett.

Még most is előttem vannak a nagy kifejezésteli égszin szemek, a vékony rendes vonások, a tiszta, finom halvány bőr. Hát a lábak és kezek? s általában az egész termet? nem a valónak, de még a költészetnek is munkát adott volna ily nőt teremteni.

Mint majd minden szerelemféltő férj, ugy én is azonnal bele tudtam szerelmesedni akármiféle szépségbe, s mig nőm felett argusszemekkel őrködtem, igen keveset gondoltam azzal, hogy ő mit fog mondani. Szerencsétlenségemre azonban nőm épen igy gondolkodott, s a nélkül, hogy az én érzelmeimet kileshette volna, épen olyan óriásilag szeretett bele Geniebe, mint én Genienébe.

S innen könnyen kimagyarázható, miért fogadtuk mindketten nyilt karokkal Geniéket. Én nem győztem a huszárkapitányt magasztalni, nőm pedig a huszárkapitánynét, pedig állitásainkkal ellenkezőleg, neki a kapitány, nekem pedig a kapitányné tetszett.

Én nem voltam jobb nőmnél, nőm nem volt jobb nálamnál. Mindketten roszak voltunk, vagy legalább akartunk lenni.

Három egész hónapig hasonló fegyverekkel és hasonló szerencsével manoevriroztunk; egy keserves őszi nap délutánján azonban csupa véletlenségből oly dolgoknak jutottam birtokába, melyek az előnyt egy időre nekem átszolgáltatták.

Generalis vadászaton voltam Erdődön. Generalis vadászat nem annyit tesz, hogy a generalis is vadászik, mert akkor a kapitánynak is jelen kellene lenni, hanem annyit tesz, hogy általános nagyszerü hajtóvadászat van. Én jelen voltam, a kapitány is igérkezett, – de mint okos ember nőmnél maradt Szakaszon. Temérdek vad jött felém, de én egymásután hibáztam, különben jó lövőnek tartatva, resteltem a dolgot, menteni sem igen tudtam magamat, s tele rosz sejtelemmel boszankodással és Rheumával, még mielőtt a vadászat véget ért volna, hazahajtattam szakaszra.

Fertelmes ut volt, resteltem a hosszu falun végig kinlódni, hanem annak elején leszálltam a kocsiról, s a kert ösvényén gyalog mentem be udvaromra. Udvarom közepére már kihatott a cselédség kacaja és hincározása.

Rosz jel! gondolám magamban, nőm, vagy nincs hon, vagy szerfelett el van foglalva, különben siri csend volna az alsó departementében. Legelőször is egy boglyas szolgálóval találkozám.

Hol van nőm? kérdém kissé ingerülten.

Benn van a szobában, vendége van a teinsasszonynak – felelt a kérdezett.

Kicsoda? Erőtetnem kellett magamat, hogy zavarodásomat e pimasz szolgáló észre ne vegye.

Teins Genie kapitány ur!

Benyitottam a szobába. Ajkaik egy ujnyi távolságban is alig lehettek egymástól. Nőm elpirult, Genie felugrott, felém rohant, átölelt, és megcsókolt. Judás, gondolám magamban, de hallgattam, mert eszembe jutott angyali neje, kit imádtam. Mathesis nélkül is ki lehetett calculálni, hogy a mult percben csókolkodniok kellett, de arra sem volt nehéz reflectálni, hogy ilyenkor hallgatni arany, beszélni pedig spodium.

Barátom uramról azt hittem szenvedélyes puskás, hogy tudott e nevezetes vadászatról elmaradni?

Még Szakaszra sem értem, midőn gyomrom fájni kezdett, kedves nejénél megállottam, szivességéből egy findza fekete kávét ittam, azt hivén, hogy a fájdalom szünni fog, s tovább mehetek, de bizony gyomrom állapota egy cseppet sem változott, kénytelenittettem itt megpihenni.

Szerfelett örülök e bizalomnak, annyival inkább, mert ilyen ködben vadászni csakugyan nem a legmulatságosabb dolog.

Genie vacsorára is nálunk maradt, vacsora után piquetiroztunk, elnyerte 20 pengő forintomat, megett egy szelence Sardinámat, megcsókolta feleségemet, s gyomorgörcs nélkül hazalovagolt Nantűre. Visszaadom a kölcsönt, gondolám magamban, s elkezdtem feleségemmel perelni.

Lenka angyalom, te javithatlan vagy kacérságoddal, ma holnap megölsz, miután pedig én nemcsak hogy félek a haláltól, de okom is van soká élni, hogysem idő előtt megölj, inkább váljunk el.

Akár e percben, ilyen bornirt medvével nem nagy öröm együtt élni, nem én tégedet, de te ölsz meg engemet nevetséges szerelemféltéseddel, minden alávalóságot képes vagy rólam feltenni, pedig jól tudod hogy egyedül szeretlek igazán és hiven, utoljára még azt kivánnád, hogy idegenekkel ne is társalogjak, hanem mint valami apáca folytonosan szobámba zárkózzam, ha tudtam volna hogy ilyen bolondos leszesz, inkább soha sem mentem volna férjhez, – váljunk el, én nem bánom, tudom az a bajod, hogy már meguntál, megjövendölték azt nekem előre, – mulass kedvedre, tudom nemsokára meghalok! – ezeket egy huzomban elmondva, elkezdett pityeregni.

A könyűk az asszonyok legerősebb fegyvereik közé tartoznak; olvadozni kezdett szivhártyám nyakába borultam, engedelmet kértem, megcsókoltam, és parforce elhitettem magammal, hogy nőm egészen ártatlan. A jövő percben már ő is egészen kiderült, tréfásan megtépte üstökömet, megsimogatott, s azt állitotta, hogy noha Geniet csinos embernek tartják, de ő ki nem állhatja, csak miattam látja szivesen, és sohasem tudná szeretni.

Miután mind ezen állitásait esküvel erősité, nyugodtan mentem aludni.

A bájos Jacintával az erdődi sokadalomban találkoztam, ez események után először. Egész reggel kizárólagosan velem társalgott, s nem egy szavából vehettem ki, hogy rokonszenvvel viseltetik irántam.

Milyen nagy szerencsétlenség, hogy a csaknem tökéletesen egyforma természetü egyéniségek az életben legtöbbször igen későn találkoznak. Ah nagysám, miért nem ismertem én önt ezelőtt öt évvel.

Szavaimra egy hosszút sohajtott, s karomat gyengéden megszoritá.

Kora ifjuságomtól kezdve, egész életemen keresztül a költőiséget, és mysticismust vadásztam, hallgatag, halovány égszemű lényekről álmadoztam, lényekről, kiket egy eszmékben és érzelmekben gazdagabb olvasmány ábrándokba ringatott, kiket a zene tragicum-mindenhatósága édesen keserü fájdalmakkal árasztott el, kik a holdvilágos éjszakákat szerették, s a nyári napok illatos alkonyát. Ah miért nem ismertem önt ezelőtt öt évvel Jacinta?!

Jacinta egy nagyot sohajtott, karomat erősebben megszoritá.

Számüzve a civilisatio töltöttkáposztás, és kolbászos légköréből, egy ily teremtéssel a Somo sierrán is boldog fogtam volna lenni. Grassálhatott volna miattam az 1817-iki éhség, az 1831-diki cholera, ilyen nő oldala mellett egyetlen panaszt sem hallott volna a teremtő ajkaimról. Ah Jacinta, Jacinta!

Jacinta egy hosszút, és nagyot sóhajtott, kiejtett egy vég kanavászt kezeiből, s oly epedve tekintett felém, hogy én akaratlanul két lépést hátráltam, s egy tót sátor csecsebecse romjai felett állapodtam meg.

A kár a városbiróság által azonnal megbecsültetett, s én kénytelenittettem huszonöt forintot fizetni.

Ily felfedezésért, mint a minőt tettem, huszonöt forint kevesebb a semminél.

Mint declarált szerelmesek váltunk el, Genie meg volt boszulva.

Hazatértemkor nőm iszonyu arckifejezéssel fogadott. Szemeinek villámlásaiból könnyen kiszámithatám és beláthattam a kitörendő vihar nagyságát. Villámháritóról haszontalanul gondolkodtam, midőn nőmnél mennydörgött, a villám az üvegbe, sőt a selyemkelmékbe is beütött. Béketürés volt az egyetlen óvszer ellenében, ahoz folyamodtam, a szoba közepén szótalanul állottam meg.

Szörnyeteg! hűtlen csábitó! azért távozott oly derűs kedélylyel az erdődi sokadalomba, mert bizonyos volt benne, hogy ott Jacintával fog találkozni. Mindent tudok, mintha csak oldalatoknál voltam volna, szentségtörők! S uram, ön még tőlem hűséget mer követelni? még gorombáskodik midőn nékem Genie udvarol? Gyönyörü méltányosság, mondhatom, felséges jutalom zárdai hűségemért. Oh de hiszen várjon csak ön, drága férj, majd visszaemlékezendik még az erdődi sokadalomra, de ugy hiszem, hogy akkor már késő lesz. Kérem mentse magát!?

Angyalom engedj meg, de egy ideje azt kelletik hinnem, hogy nem minden időben vagy tisztában magaddal, ily gyermekségért oly nagy zajt csinálni, a legszelidebben szólva illetlenség. Tudhatod lelkem, hogy vannak convenience-szabályok, melyeket meg nem tartanunk lovagiatlanság, sokadalomban ismerős nővel találkozni, s ha dolgainkat végeztük, annak szolgálatunkat fel nem ajánlani, nemcsak erőszakos megsértése a társas formáknak, hanem valóságos blasirtság.

Csak hallgass kérlek… a férfiak mindig ki tudják magokat menteni, szegény nőknek ellenben semmi sem szabad; ti udvaroltok, szépet tesztek, szivességet tanusitottok, s az mind a convenience rovására történik; de ha mi udvaroltatunk magunknak, ha szivességet teszünk, készen álltok gorombaságaitokkal, s nemtelen gyanusitásaitokkal. Tudd meg, ha Genienének fogsz ezentul udvarolni, én mindannyiszor Genievel udvaroltatok magamnak.

Megcsókoltam perlekedő Lenkámat, engedelmet kértem tőle, s megigértem, hogy soha többé udvarolni nem fogok.

Mi folytonos harcban éltünk, keresztül kasul szőve a legkellemesebb fegyverszünetekkel. Capitulálni egyikünk sem akart, a békepontokat minduntalan elfogadtuk, csakhogy azokat egyikünk sem tartotta meg.

Geniének névünnepe egy szombatra esett, marquirtabb viszonyban éltünk velök, hogysem az e vidéken divatozó névnapi köszöntéseket kikerülhettük volna. – Szeles, esős pénteki nap délutánján befogattam lovaimat, nőmet wasserdicht a szekérre pakoltam, s áthajtottam Nantűre. Mikorra az udvarra behajtattam; az már tömve volt idegen szekerekkel.

Többen leszünk mint gondolám, szóltam nőmhöz gyengéden – lelkem, előre figyelmeztetlek, büszkén és komolyan lépj fel, hogy okom ne legyen boszankodni, ne mosolyogj minduntalan, ne kacsingas minden pimaszra, s tánc közben ne hányd vesd magadat oly eszeveszetten, mint valami porkolábné, kosarat ne osztogass ugyan, azt nem kivánom; de azt követelem, hogy kizárólag quadrillet táncolj.

Legyen, miként akarod, de szabad legyen nekem is követelnem, hogy ne igyál tul a mértéken, ferbliasztalhoz le ne ülj, ne udvarolj Genienének, sem azoknak, kiket nem szenvedhetek, s ne játszad az őrült szerecsen szerepét, ha táncközben egyik vagy másikkal élénkebb társalgásba keveredem.

Még jóformán nem is köszöntünk mindenkinek, midőn nőmet a helybeli oláh pap csinos fia keringőre felhivta, ki feledve igéretét, száguldva repült el mellőlem, s kézről kézre adatva, csak a keringő végeztével hanyatlott pirosan mint főtt rák, egy ruganyos pamlagra.

Kedvem lett volna felé rohanni, és őt szétszaggatni, de azon percben, midőn feléje közeledém, hogy szemrehányásaimmal elhalmozzam, Genie kapitány ereszkedék melléje.

Vérem agyvelőmhöz tolult, visszatántorogtam a játszóterembe, s ott elkezdtem ferblizni.

Hűtlen lett hozzám nemcsak nőm, de szerencsém is. Egymásután hánytam el ötpengőseimet, midőn Lenka a játszóterembe lépett, már kölcsönpénzzel játszottam.

Palikám, lelkem, állj fel egy szóra, azután ismét leülhetsz, fontos közlendőim volnának.

Egy ingerült tekintet volt minden válaszom.

Játszótársaim mosolyogni, nőm könyezni kezdett. Még egy szemrehányó pillanatot vetett felém, s távozott.

A jövő percben mindent megbántam, megsajnáltam nőmet, kit minden különcségei dacára végtelenül szerettem, felálltam ülőhelyemből s addig tétováztam a mulatók között, mig végre nőmmel egyedül találkozhatám.

Lenka, te rettenetes vagy, hogy kértelek, ne táncolj keringőt, s te kérésemet annyira nem méltatod figyelmedre, – hogy mindjárt belépésünkkor karodat nyujtád az oláh pap fiának.

Lelkem, tudhatod, hogy a nélkül is mások lenézésével vádoltatom, – bár ki kért volna fel keringőre, könnyebben visszautasithatám, mint e candidatust, ki a milyen egyszerü, épen olyan aprehensivus; te magad állitottad, hogy az ember igen sokszor engedni kénytelenitetik a conveniencének.

Ismét mint legjobb barátok váltunk el, békekötésünket egy őszinte csókkal pecsételtük.

Quadrillet játszott a zenekar. Fél etiquetéből, és egész kiszámitásból a házasszonyát, a kedves Jacintát kértem fel. Genie nem maradt adósom, ő nőmet kinálta meg karjával, mit az elfogadott. Azon percben elkomolyodtam, elhagyott előbbi nyugodtabb kedélyem, összehuztam szemöldökömet, s mindenfelé vadszemeket vetettem. Nőm észrevehette nyugtalanságomat, elkezdett mosolyogni, mi ingerültségemet tetőpontra csigázta.

Vis a vis állottunk.

Boszuságomban udvarolni kezdettem szép táncosnémnak, de kedélyem annyira ingerült volt, hogy a szerelem édes kifejezéseit is szokatlan hangon ejtettem, mi feltünvén táncosnémnak, zavarodtan kérdezé, mi okozza nyugtalanságomat.

Geniet soha sem találtam kedélyesebbnek, a quadrille kellem lehetőségét egészben kimerité, folytonosan élénk társalgásban részelteté csapodár nőmet, mosolygott, hajlongott, sőt suttogott is. Lenka figyelmére sem méltatott, mintha e pillanatban legboldogabb volt volna a világon.

Erőmet hanyatlani éreztem, fejem szédülni kezdett, eszeveszetten csókoltam meg táncosném kezét, s kirohantam a teremből.

Lenkám, férjed roszul van, siessünk segélyére!

A quadrille-colonne megbomlott, mindenki tánc előtti helyét foglalá el, Genie, nőm, és Jacinta utánam siettek az udvarra.

Én az udvar közepén fennhangon rendelkeztem kocsisommal, háromszor ismételve, hogy pár perc alatt készen álljon szekerem az udvar közepén.

Mindenki hirtelen távozásom okát tudakolta, csak nőm vetett felém gunyos pillanatokat. Megvallom rendkivül szégyeltem magamat, s miután magamat másként nem menthettem, kénytelenitettem fillenteni:

Szerfelett roszul érzem magamat, kénytelenitetem távozni, engedelmet kérek, hogy egy percnyi változás zavart idézett elő a mulatozás rendes folyamában.

Nőm és Jacinta valamit suttogtak együtt, azzal magamra hagytak.

A kocsis előhajtott, én siettem köszönni. Nagyobbrészt mosolygó arcokkal találkozám.

Remélem kisérni fogod beteg férjedet – szóltam Lenkához fél gunynyal.

Egy tapodtat sem távozom a mulatság végeig; testi bajaidban talán tudnék segiteni, de lelki bajaidban csak az isten lehet orvosod!

Ha most nem követsz, soha többé házamnál ne mutasd magadat, mert…

Nőm gunyosan lenézett, hátat forditott s eltünt a vendégek között. Kacagtam, de lelkem sirt a boszutól; e percben csakugyan eltökéltem, hogy nőmet soha sem eresztem szemeim elé, de midőn kivül a falun egyedül éreztem magamat, indulatom engedni kezdett, s a józan gondolkodás karolta át lelkemet.

Igazán felvéve hibás-e nőm!? de hát mit vétett? táncolt!? táncolni nem vétek; táncosával társalgott!? társálogni nem vétek; mosolygott!? mosolyogni nem vétek, de suttogott a kapitánynyal; ez vétek, ez illetlenség. Uristen! hát nem suttognak sokszor a legártatlanabb emberek; hát nincsenek tárgyak, melyek magukban véve a legártatlanabbak, és mégsem szeretjük, hogy szomszédjaink hallják azokat. Hiszen ha a nő rosz akar lenni, ezer utja van férjét kijátszani, a nélkül, hogy legkisebb gyanura okot volna kénytelen szolgáltatni. Addig ne féltsük nejeinket, mig szemünk láttára kacérkodnak, mig jelenlétünkben udvaroltatnak maguknak, mig előttünkk engedik át kezecskéiket valamely dandynek.

Megforditatám szekeremet, s ugyaazon uton, melyen jőttem, tértem vissza Geniékhez, mintegy 200 lépésnyire a háztól állottam meg. Leszálltam a szekérről, és csendesen lábujjhegyen közeledtem a gyertyafényben uszó épület felé.

A mulatság még javában tartott, egy félreeső ablakból leskelődve mindent kivehettem. Nőm egyedül ült a pamlagon, szép fejét jobb karjára nyugasztá, s gondolataiba látszék elmélyedettnek.

Szerettem volna berohanni a terembe, térdre esni előtte, s engedelmet esengeni annyi méltatlan bántalmakért.

Hát ha mégis bűnös! gondolám magamban, s folytattam leskelődésemet.

Egy pillanatra a vendégek felé vetém szemeimet, mire visszatekintettem, Genie ült nőm oldala mellett.

Alkalmasint rólam emlékezett meg a kapitány, mert nőm gunyosan mosolygott. Ismét szerettem volna szétszakgatni, ismét megátkoztam a percet, melyben oltárhoz vezettem, ismét elhatároztam, hogy soha sem eresztem szemeim elé.

A világon nincs nagyobb szerencsétlenség mint az ingerlékeny organismus. Mit évek alatt teremtünk, egy perc alatt képesek vagyunk elrontani, össze nem forrasztható láncokat szakgatunk szét, sebeket ütünk, melyek begyógyitására nem létezik ír birtokunkban.

Nőm egy kék selyem hullámzatos kendőt emelt ajkaihoz, s azt több izben forrón megcsókolta. E kendőt házasságom első napjaiban ajándékoztam nőmnek, azt első pillanatra felismertem.

Erős metszést éreztem szivemben, könyűim megeredtek.

Nőm ártatlan, bizonyosan ártatlan, ki kelletik őt engesztelnem. Haladéktalanul visszatértem alkalmatosságomhoz, azzal az eltökélt szándékkal, hogy egyenesen az udvarra hajtatok, s nőmmel együtt térek Szakaszra. Férfiui büszkeségem azonban győzött gyengeségemen, kissé könnyebb kedélylyel vágtam magamat ülésembe, s egyedül hajtaték visza lakásomba.

Ha szeret, bizonyosan megtöri lelkét, ő közelit meg szerelmével, reggel visszatér, s én ölelő karjaimba zárom, s forró csókjaimmal halmozom el.

Ez édes reményben aludtam el; igen igen szép álmaim valának.

Későn, tizenegy órakor ébredtem fel. Kedves nőm helyett kellemetlen szakácsnéja lépett a terembe. Nyugtalanul vártam egész estig, másnap, harmadnap.

Ide s tova tiz éve mult, hogy Geniéknél névnapot ültünk. Lenkát az időtől fogva nem láttam soha.

A nőkkel nem tanácsos tréfálni.