SÉTA A HOLDVILÁGNÁL.

Midőn udvaromból az utcára nyitottam, épen tizet vert a piaristák toronyórája.

„Kedélyes kedélyben voltam, szerettem volna szeretni, és szerettetni“ ezt a kitételt olyan költőktől tanultam, kik elhitették magokkal, hogy a holdvilág az ő kedvökért teremtetett.

Mindenekelőtt a cigányvég felé fordultam, s elindultam kimért, de biztos léptekkel.

Szivem nyugodtan dobogott, mint bármelyik falusi kovács kalapácsa, – amit szobámban hon hagytam, kevéssel ért többet annál, mit magammal hordoztam; mielőtt pedig elindultam volna, álomra hunyta szemeit testben sárga, lélekben fehér kanálim, vagy mint mások nevezik, kanárim.

Nagy-Károlyban különben abban az időben még nem is voltak sem ezüstkanál-, sem kanáritolvajok, s ha olykor olykor egy kettő akadt is, az olyan világért sem mert volna jaquemar-keztyűt huzni, s a bálban quadrillet táncolni. – Kaputos tolvajoktól nem volt mit félni, a gatyások pedig nem igen merészkedtek zártfalak közé hatolni, és jobban szerették a szabad téreket, és a szabad téreken találtató tyukokat vagy libákat.

Azóta a nagy Europával haladunk mi is, kicsinyek!

Nem tartom feleslegesnek megmondani, miért tartottam a cigányvég felé, mielőtt azonban megemliteném, a cigányvég statistico-topographicus ismertetésébe bocsátkozom.

A csanálosi utca végén létező Bóreh-korcsmától, a vállaji utca végeig nyuló cikcakkos tért cigányvégnek nevezik; nem azért, mintha itt vége volna a cigányoknak, hanem azért, mert a város ezen vége kizárólagosan cigányoknak szolgál lakhelyül. Van a cigányvégen mintegy 50 lakható ház, s tiz szinte lakhatlan kunyhó; minthogy azonban nyáron át minden bokor szállást ad, kérem e kitételt csupán télen át alkalmazni. Ezen 50 lakható házban, s 10 kunyhóban más nemzetbeli megférne legfeljebb 250; – cigány lakik legkevesebb 500, aludván egymás hátán, s mulatván egymás nyaka közt. Minthogy a szó legszorosabb értelmében mindenök közös, keritést a világért sem fedezhet fel a szemlélődő; a belső határt legfeljebb is egypár cövek jelöli, melyhez garasos kötelen poltrás malac a legszivrehatóbban recitativozik. Éghajlatja egészséges, földe termékeny, cholerában egész Nagy-Károlyban a cigányok közől halt meg legkevesebb; a cigányvégi parkokban pedig a bürök és lapu lehető legbujábban tenyészik, sőt itt ott heleborus stipatus, és galagonya grandiflorákra is akadhatni.

Hogy a csalogányok, és stinglincek az ilyen nővényeket és fákat nem szeretik, arról a cigányok nem tehetnek, valamint az sem az ő hibájuk: hogy az ilyen vegetatio este felé bolondit, reggel korán csikarást, délben pedig émelygést okoz.

Mindezekből azonban még sem puhatolhatta ki a szives olvasó, miért tartottam én mindenek előtt a cigányvég felé?! Megmondom. Azért tartottam a cigányvég felé, mert ezen Fobourg 1436. számu házban lakott a hires Tigili Bori, ki teljes holdfénynél, ha az ember szeme közé és tenyerébe nézhetett – (de csak pénteken) előre meg tudott mindent mondani, mit az ember későbben csak akkor tudhatott meg, midőn már elmult, röviden: Tigili Bori par excellence jövendőmondó volt, még pedig érdeknélküli jövendőmondó. Ő maga sohasem kért egy garast sem, a mit adtak elfogadta, ha nem adtak legfeljebb ilyesmit kivánt az embernek: törjék el a lába tizenkétszer mig hazaér; vagy akaszszák fel!

Az asszonyproféta háza már külsőleg is megfelelt a vendég várakozásának, birván mindazon kellékekkel, melyek az efféle rendkivüli tulajdonokat folytonosan egyforma erőben fentartják, és titokszerü dolgokat látszanak tartalmazni.

A házacska három szegletre volt épitve, ilyenformán:

Az A B C ábra a frontispiciumot mutatja, mely vala fából és sárból; a hátsó részt képzelje utána a szives olvasó esőlegesen, azt azonban előre kikötöm, hogy phantasiája legfeljebb a napraforgó, és nádig bocsátkozzék. Az előrésze volt az épületnek legmagasabb, a hátsórésze legalacsonyabb, még pedig olyan furcsa arányban, hogy mig mindjárt elől egy öl magas granátos is megállhatott, hátul az ember bütyökujja is betörhette volna a fejét. Az épűleten egyetlen ajtó volt (lit. b.), mely oly alacsony volt, hogy csak hason lehetett rajta bemászni; egyetlen ablak (lit. a), mely gömbölyü volt, s melyen egy szopós gyermek ökle talán befért volna. Ezen ablak, s több architectonicus repedések és hézagok világitották az egyetlen terem belsejét, melyben az ember oly furcsa coluraturát kapott, mintha sugár szalagokkal stráfolták volna ki. A terem közepére volt helyezve a Tigili Bori ágya, a szegletekbe a különnemü instrumentok; mert Tigili Bori nemcsak proféta volt, hanem kuruzsló, babonázó, és boszorkány is. Minthogy bizonyosan tudtam, hogy ő rendkivüliségét egypár civilisált férfi, és nő is meglátogatta, bennem is roppant vágy keletkezett, ezen minden tekintetben érdekes ismeretségre.

A kitüzött helyen megérkezve, mindenek előtt kopogtatnom kellett, megtudandó, otthon van-e ő boszorkánysága, vagy a Gellért hegyére tett sétaseprüzést.

Egy a gyomor fenekéröl jövő hang helyett, minőt ily körülmények között várhattam, a legkedvesebb gégehang bontakozék ki a terem pókhálója közől, kopogtatásom után.

Ki van künn?

Idegen férfiu, ki Tigili Borival kiván szólani.

Tigili Bori a szomszédba ment egy szem vadgesztenyéért, tessék egy kissé várakozni.

Távoznom kellett vagy engedelmeskedni, az utolsót választottam.

Talán mióta megteremtették, sem világitott szebben a hold, mint ezen éjszakán; a legkivánatotosabb sikerrel kecsegtettem magamat. Megvallom nem kis érdeket költött bennem az ismeretlen leányka is (hangjából itélve annak kellett lennie) ki a titokszerüségeken belül e percben talán egyetlen vadgesztenyébe vetette minden bizalmát. Öt perc elmult a nélkül, hogy Tigili Bori s a gesztenye megérkeztek volna; elmult még öt perc, még tizenöt – sem Bori, sem a gesztenye.

Ugyan édes lelkem, mit gondol, nem jobb volna-e, ha én is benn várakoznám, ketten talán kevésbé unatkoznánk.

A hogy tetszik, csak Bori néni meg ne haragudjék?!

Lelkem; tudja meg, hogy a proféták nem szoktak haragudni, a ki indulatban van, azt sem mondhatja meg egy fertály mulva mi történik, nem hogy évekre előre tudna jövendőlni. Csak kinek keblében csend honol, az olyan láthat keresztül a jövendő falán s vakolatjain.

Miután észrevettem, hogy az ismeretlen fogoly állitásaimban meynyugodott, hasra vágtam magamat mint valami chinai antipes, s keresztül csusztam a kutyaszoritón. Csak midőn felállottam, vettem észre, hogy egy az ajtóba helyezett rohatag bécsi tököt zuspeissá préseltem. Fehér nadrágom proboscisa ugy nézett ki, mintha a nap e percben kelt volna fel, és sütött volna ki rónáiról. Még egy lépést haladva előre, fejemet aludttej-lávába mártottam, melyből szabadulni akarván, az orticulum plafondja emelkedett vállaim alatt. Meg kellett állapodnom, hogy az oraculum titokszerü fészkét levegőbe ne emeljen.

Menyire a holdvilág engedé, tanulmányozni kezdettem ismeretlen sorsosom külsejét. Fiatal leányka lehetett, mintegy 18 éves, magas sugár termettel, a lehető legnyáriasabb costuméban. Látnom kellett valahol, mert mentül hoszasabban nézdeltem, annál ismeretesebbnek tetszett előttem, találkoznunk kellett már ezelőtt, ha máshol nem, az utcán, vagy valamely inexpressible redoutban.

Hogy hivják galambom?

Zsuzsinak szolgálatjára!

A név meglehetősen hangzott eféle titokszerü találkozásokra.

Jövendöltet magának nemde? meg akarja tudni ki fogja nőül venni? egészséges-e kedvese? nem lett-e Zsuzsikájához hűtelen?

Egészen mást akarok megtudni, a mitől jobban félek, s a mi jobban érdekel mint mindezeknek a dolgoknak megtudása.

Szebb oldalaim közé tartozott, hogy az etiquette szabályokat a szobaleányok, sőt szolgálók irányában is megtartottam. Tigili Bori tulajdonairól kezdtem kérdezősködni.

Bori néni, azt hiszem a legrejtettebb dolgokat is meg tudja jövendölni?!

Bori néni mindent tud, mindent elcsinál és megcsinál; csakhogy meg is fizetteti ám magát.

Mintegy mennyibe kerülhet egy ilyen vadgesztenyeféle kuruzsolás?

Harminc garasba, meg egy selyem keszkenőbe!

Le Roi a hires francia felcser sem kivánt többet egy kis tapogatódzásért s egyetlen vadgesztenyéért.

De Bori néni ám nagyon hires asszony; egy héttel ezelőtt kisasszonyunk is meglátogatta, s azóta nem győzi dicsérni.

S meg tudnád-e mondani édes Zsuzsikám, a kisasszony mi járatban volt Bori néninél.

Maris asszony a szakácsné azt mondja, azt volt megtudni, hogy kell szertőjét az embernek ugy magához madzagolni, hogy többé el ne szabadulhasson.

S nem vetted észre, mit használt a kisasszony?

Pogácsát használt biz az, de hogy miből készitette azt nem tudom, mert együtt sütöttek főztek Bori nénivel. Azt láttam, hogy ezeket a pogácsákat Lajos báró ette meg.

Mig mi igy társalogtunk, léptek hangzottak a ház előtt.

A ki Nostradamust végig olvasta, azonnal tudhatta, hogy nem mindennapi lény közeledik. Az a mágnesszerü léghuzam, mi a vityillóban keletkezett; az a kisérteties lábcsoszogás mi kivülről hangzott; az a velőtrázó elfogultság, mi kebleinkben tábort ütött, meredező füleinkbe ilyesmit suttogott:

Tigili Bori künn áll az ajtó előtt:

Zsuzsi reszketni kezdett, alig hallhatólag szólott: urfi! én félek.

Ne félj galambom mig engem látsz, s árva tölgyfabotomat. Az árva tölgyfa oly antidotum, mely örökre elnémitja és elerőtleniti nemcsak azokat, a kik a multról tudnak beszélni, hanem azokat is, kik jövendölni képesek.

Idegen szagot érzek, – szólott künn valaki a gyomor fenekéről.

Karsamadiner! már ez azután müvésziesen boszorkányhang, már most én is elhiszem, hogy meg tudja jövendölni, holnapután szerda lesz-e vagy csütörtök!

Mindenre kérem, ne tréfáljon; megismertem a hangját, nem más van künn mint Bori néni.

Respekt! akkor hallgatok, én is szeretném megtudni: fakó lesz-e feleségem, vagy kesely!?

Két perc után egy negyedfél láb magas, fél majom, fél ember állott közöttünk. Amint engemet megpillantott, olyan szemeket nyitott, mint egy galambtojás, s a helyett hogy előbbre lépett volna, legalább két lépést hátrált.

Tán a kaplonyi utról hoztál gesztenyét, te vén pemete, hogy oly soká hagytál magadra várakozni? végezz Zsuzsival, de izibe, mert nekem idő kell, mig bajomat elbeszélem, s azon nem segit egy félvéka vadgesztenye sem.

Tigili Bori bátor fellépésemre minden bűvös fenségét elvesztette, s oly pimasz alakban mutatkozott, mint az első legroszabb susinkát áruló kofa.

A leányasszony haza mehet, majd holnap a mészárszékben tudósitom, mikor keressen fel; még e néhány szót sem ugy mondta, mint kellett volna, hanem mentül természet-alattiasabban, holott az ember az ilyen kuruzslótól némi természet-felettiséget várt volna.

Mind hárman kibúvtunk a szabadba. Tigili alkalmasint belátta, hogy velem jobban boldogul a csilagok s holdvilág alatt, mint a nagybányai retorták között.

Künn azonnal észrevettem, mi baja Zsuzsikának; valamint azt is kénytelenittettem elismerni, hogy e tekintetben Bori néni meglehetősen biztosan jövendölhet.

Tigili még pár szót váltott a kesergővel, mialatt tetőtől talpig megismerkedhettem nem épen érdektelen triposommal.

Miként emlitém, negyedfél láb magas lehetett; feje ugy nézett ki, mint valamely szénaboglya vihar után; szája hasonlitott a majoméhoz, szeme a bivalyéhoz, füle a szamáréhoz, foga a lóéhoz, lába az elefántéhoz, felöltönye francia zászlóhoz a lipcsei ütközet után. Sohasem lehetett szép, mi cigánynőben ritkaság – talán épen azért lett belőle boszorkány.

Te nagy hirben állsz Bori! rólad azt beszéli a világ, hogy rendes tagja vagy a gellérthegyi borstörő társaságnak.

Ha közelebbről ismerne, az urfi sem beszélne velem oly magasan. Sokat tud Bori, a mit az urfi nem tud, s a mit az urfi tudni szeretne.

Épen azért kerestelek fel, hogy a mit te tudsz, mindazt én is megtudjam.

A ki sokat kér, keveset kap. Negyven esztendőt nem lehet egypár órával kicserélni.

Attól függ Bori, mit adnak tódásban. Te beszélsz 10 órától éjfélig; én fizetek a mig élsz.

Bori összegörnyedt; alkalmasint kevéske rágást kapott ez ekkorig nem izlelt szavaktól.

Urfi! ha csak felét adja is annak, a mit igér, én egészen szolgálatjára állok.

Mindenekelőtt nézz szemeim közé. – Na, már most mondd meg meddig élek?

A meddig pontosan fizeti az igért évdijat. Engem tulél legalább ötven évvel.

Ki lesz nőm?

A kit legjobban fog szeretni!

Milyen lesz, szőke-e vagy barna?

Nézze meg az urfi esküvője éjszakáján; épen olyan haja és szeme lesz, mint most az urfinak!

Lesznek-e gyermekeim?

A tensasszonynak kedves és szép gyermekei lesznek!

Melyikünk fog előbb meghalni?

Akármelyik hal meg előbb, de annyi bizonyos, hogy szomoru lesz a temetés.

Az előzmények meggyőztek, miszerint kérdéseimre ha nem eléggé világosan is, de elég érthetően fog válaszolni. Mint a legszükségesebbet, – legelőször is, egy ötvenforintos bankjegyet csusztattam művész ujjai közé, azután egy sétára kértem fel, mely a cigányvég, csanálosi és kaploni utca hosszában 10 órától éjfélig tartott.

Megnevezd mindazon urakat és asszonyságokat, kik életben felkerestek, egyenkint, pontosan és hűségesen, azután elbeszéled mire kértek fel, vagy mi tárgyban biztak meg. Ha igazán szólasz, pártfogód leszek e perctől sirodig – ha hazudsz, vagy valamit eltagadsz; életedben soha se láss pecsenyét, holtod után pedig vigyen el az ördög.

Ugy legyen! – válaszolta Tigili Bori ünnepélyes hangon, azután elkezdett beszélni:

Legelőször életemben A. ispán ur látogatott meg, s az iránt kérdezősködött, hű-e neje vagy hűtelen? szeremcsémre azt válaszoltam, hogy hű; mert csakhamar utána B. ur látogatott meg, s tudakozódott A. urról; sejt-e valamit a titkos viszonyról s közötte már mint B. ur között. B. ur becsületes ember volt, sokkal többet fizetett A. urnál. C. kereskedő ur azt kérdezte, szerencsés lesz-e ha kártyázik? D. gyógyszerész-segéd ur: – soká él-e még a gyógyszerész? E táblabiró ur, tudja az melyik mindenét elprédálta, hol van pénz elásva? F. orvos ur, mikor lesz cholera? G. pénztárnok ur ki a legügyesebb lakatos a városban? H. urfi, tudok-e álomport késziteni? J. kért adnék neki valamit, a mitől a bajusza megnőne. K. ur bizonyos lányokról kérdezősködött, de a szivemre kötötte, hogy neje előtt egy árva szócskát se emlitsek e találkozásról. L. ur dajkát keresett, de nem akarta megmondani hogy kinek. M. ur huszonöt forintot fizetett, babonáznám meg hogy ne lenne olyan kövér. N. ur nevét kérdezte annak a lápibüröknek, mely az embert megöli. O. ur, kiről azt beszélik, hogy a nejét megölte, valami álomhozó szert kért; panaszolta: hogy már egy éve nem tud alunni. P. ur, tudja az a ragyás, rimánkodott, csinálnám meg, hogy X. kisasszony bele szeressen. R. ur megkért, mig oda lesz lesném meg ki jár házához.

S meglested?

Jó pénzért mért ne lestem volna!

S kit láttál?

Mintha nem tudná az ur… jobb lesz hallgatni.

S megmondtad T. urnak ki jár házához?

Nem mondtam, mert a ténsasszony kétszer annyit fizetett.

U urfi olyan szert kért, a mitől reggelig táncolhat, a nélkül hogy kifáradna. V. ur arra kért, tegyek lakatot a felesége szájára. Z. ur pedig husravalót igért, ha tyukszemeit elveszitem. – C. kisasszony orvosságért járt hozzám a sápadság, D. kisasasszony pedig a pirosság ellen.

S mit tanácsoltál nekik?

C. kisasszonynak borivást, D. kisasszonynak pedig ecetivást. F. tensasszony azt kérte, jövendölném meg, mikor teszik más állomásra a dzsidásokat. G.-né pedig az orvosnét kivánta megbabonázni, hogy ragyás legyen. H. kisasszony valami furcsa fű után tudakolódott; a szép Luiza pedig sirva kért, szerezzem meg számára Sándor urfit, különben a kutba ugrik. L.-né tudni akarta férje mikor jő haza; M.-né, mikor megy el; N. asszonyság – mikor hal meg. P. asszony azt kérdezte meddig lesz boldog kedvesével.

Ugyan mit válaszoltál a szép barnának?

Azt válaszoltam: mig kedvese az ablakon jár be hozzá, nem az ajtón!

De S.-né kivánt ám bolondot!

Ugyan mit kivánt, te nyeletlen seprü?

Azt kivánta, hogy a mennyi férfi a városban van, mind őt szeresse!

Furcsa a világ! férje pedig azt hiszi, hogy ő egymaga több az elégnél.

Ugyan valld meg igazán, B.-né volt nálad?

Nem volt! egyetlenegyszer az utcán találkoztunk.

Mondott valamit?

Azt mondta, ha az urfit elpusztitom, nekem adja selyem ruháját.

De már annál többet érek, mert az már ócska, azt még az őrnagy csináltatta.

Hát azt nem tudnád megmondani, kinél vannak a P.-né gyűrűi, kanalai, s aranyai?

Nem tudom!

Nem is gyanitod?

Ha gyanitanám is, szégyelném azt kaputos embernek megmondani!