Studiummal egy hónap alatt csodákat tehet ügyes nő a zongorán.

Magamon kivűl voltam örömömben, midőn az esküvőről szállásomra hajtatánk. Szathmárról házasodtam, hol nőm teljes fényben ragyogott. Az ifjak irigyelték szerencsémet, a férfiak hallgattak, az öregek ugy nyilatkoztak: természetéhez nézve okosabban is választhatott volna. Én nem hallottam és nem láttam semmit. Tökéletesen boldognak éreztem magamat.

Az utban hazáig négyszer pihentettem lovaimat, de legalább is tizenhatféle gratulatiot kellett hallanom:

Barátom, erényesebb nőt nem is választhatott volna; – ezt mondá legnagyobb ellenségem, ki nőmnek leánykorában udvarolt.

Az urnak van legszebb neje az egész vidéken; – ezt olyan egyén mondta, ki az aestheticát Lőcsén tanulta.

A tekintetes ur neje igen gazdag; – ezzel egy izraelita hitelezőm köszöntött.

Önnek neje igen ájtatos, az áldás bizonyos ön családéletében, – ezt egy lelkésztől hallottam.

Nőm termetének s alkatának leirásával, egy katona-ismerősöm örvendeztetett meg.

Málcsi nagysága a legszelidebb asszony lesz az egész világon; e kitétellel az ispánné szakácsnéja hizelgett, ki azelőtt nőm családjánál állott szolgálatban s kit Málcsi kisasszony minden áldott nap megcibált, vagy megpofozott.

Hallhattam ezenkivül jövendöléseket, szerencsekivánatokat, szép szavakat, melyek mind jövendő boldogságomat tárgyalák.

Végre haza érkeztem; szeretett Amáliámat csinosan és izléssel rendezett termekbe vezettem, s tele kebellel és óriás reményekkel kezdettem meg a legigézőbb családéletet.

Egy egész hetet a legnagyobb boldogságban töltöttem el. Nőm szeretetreméltó szerepet vállalt ellenemben, azt hiba nélkül betanulta s oly ügyesen játszotta el, hogy többször akaratlanul kiálték fel: Lőni kell, ki nem házasodik, én vagyok a legboldogabb halandó az egész világon.

Ha az ember nőstény-krokodilust venne nőül, az első hétben még talán az is megbecsülné magát.

A második hét első vasárnapján hideglelésben feküdtem, Málcsi pedig egész nap mulatott a helységben. Szegényke hogy szórakozzék, egész héten át; nem csoda, ha idehaza megunja magát. Minden szemrehányástól megkiméltem őt.

Hétfőn a szakácsné keresett fel kisirt szemekkel és véres orral. Zokogva panaszkodott, hogy szeretett nőm oknélkül irgalmatlanul megkinozta. Sajnáltam bár, mégis elégtétel nélkül kellett elkergetnem, szeretett Málcsimat nem compromittálhattam.

Csütörtökön kocsisom panaszkodott, hogy ő egy percig sem szolgál, ha napról napra bécsi tök vastagétellel traktálják. A szakácsné sorsában részesült. Nőmet még mindig imádtam, s igy neki volt igazsága.

Szombaton nőm lépett dolgozószobámba, divánomra vágta magát, s gyengéden szólitott, foglalnék helyet mellette. Haladéktalanul engedelmeskedtem.

Angyalom Fricikém, azt megengeded, hogy folytonosan nem dolgozhatom, ha pedig nem dolgozom; rendkivül unatkozom.

Édesem, az unatkozás a falusi élettel jár, azt mindenkor a legjobb akarat mellett sem lehet elkerülni.

De hátha én tudnék egy módot? szólott csintalanul.

Szólj szerelmem, mindenem,… – feleltem olvadékonyan.

A zongora használatlanul ott hever dolgozótermemben, a legszükségesebbeket még szüleim házánál megtanultam, ügyes tanitó mellett, szorgalommal sokra vihetném s unalmas óráimat a legnemesebben üzhetném el.

De hol van az ügyes tanitó? – kérdezém, erszényemre gondolva kissé komolyabban.

Fenn várakozik az ebédlőben, ügyes és nemes fiatal ember, azt állitja, hogy egy hónap alatt virtuoz fogok zongorázni, ellenkező esetben egyetlen krajczárt sem kiván.

Mennyit kiván szerelmem, hogy virtuozzá müveljen.

Angyalom Fricikém, veled kiván szerződni.

Küld be, elfogadom.

Nőm hirtelen eltünt, pár perc mulva a mestro nyitott szobámba.

Külsőről itélve, huszonöt, huszonhat éves lehetett, magas nyulánk egyéniség. Egészen fekete öltönyben, hegyes orral, vékonyszegélyü ajkakkal, fekete szemekkel, szemöldökkel és hajfürtökkel, sáppadt arcszinezettel hasonlitott Mephistofeleshez, de azért nem volt érdektelen. Volt rajta valami nagyvárosi, az is meglátszott arcain, hogy nagyvárosban nemcsak lakott, hanem élt is úgyancsak.

Apostolo Pharao, zongoramüvész szolgálatjára!

Méltóztassék helyet foglalni. Mintha már valahol szerencsém lett volna uraságodhoz.

Egyenesen Cremonából jövök, Pesten két napot mulattam.

Bár hol, de látnom kellett. Azonban nem forciroztam.

Uraságod tehát bizik magában, hogy nőmet egy hónap alatt virtuozzá avatandja.

Signore! bizonyos vagyok benne.

De gondolja meg uraságod,… egy hónap vajmi rövid idő.

A signorának vajmi fogékony lelke van, methodusom piu celebri, a siker elkerülhetetlen.

Én uraságod nyilatkozatában megnyugszom. S most legyen szives uraságod fáradságának diját meghatározni.

Tiz darab arany! – válaszolt annyi nyugalommal és büszkeséggel, mintha azt kivánta volna tudtomra adni, hogy tiz darab arany mesteri ügyessegének csak féldíját jelölheti.

Feleljen meg uraságod igéretének s én a legörömestebben teljesitendem dijbeli kivánatait.

Kölcsönös köszönések közöt elváltunk.

Bizonyosan láttam őt valahol, e gondolattól nem birtam szabadulni, előbb vagy később, de bizonyosan eszembe ötlik a hely, hol a maestroval találkőztam. Fejem ugy tele volt különnemü gondolatokkal, hogy szórakozás, azaz jobban szellőzés végett a szabadba nyitottam.

A mint a tornácra léptem, nőm szobájából ördögi gunyhahota csapta meg fűleimet. Apostolo Pharao és Amália nőm kacagtak – bizonyosan az én együgyüségemen.

E kacaj Apostolo Pharaonak és nőmnek sokba kerülhet, gondolám hirtelenében, s ingerülten nyitottam szobámba. Utánam csakhamar derült arccal nőm jelent meg.

Angyalom, Fricikém köszönöm, ezerszer köszönöm! – ezeket mondva forró csókot tüzött homlokomra.

Szerelmem, meg vagy velem elégedve?

Jobban mint valaha.

Minő renddel fog tanitani?

Mindennap délután két órát. A választást reám bizta, én hat órától nyolc óráig választottam.

Végtelenül örülök, hogy e tekinietben is eleget tehettem kivánatodnak, majd meglátom minő sikere leend tiz darab aranyomnak.

A legjobb, bizonyosan a legjobb. – Amáliám a nyakamba ugrott s ismételve megcsókolt, csakhamar azután távozott.

Apostolo Pharao Cremonából jött, hol a mennykőben találkozhatott volna. Amáliámmal; ki tudja mit fecseghetett Apostolo; nőm hamar kacag, az olaszok pedig viccesek. A zongora divatos hangműszer, zenéje kellemes, andalitó, költői; husz darab aranyat is örömest fizetek, azon bizonyosságban, hogy nőm virtuoz fog játszani. Bezzeg felséges leend télen át a kandalló mellet, csibukal és jó török dohánynyal végig hallgatni a nevezetesebb csárdásokat.

Denique megnyugodtam, de ki nem nyugszik meg a házasság első hetében.

Három nap a legsikeresebben végződött. Amáliám minden este zongora-petyegtetéssel altatott el; az nékem rendkivül tetszett. A negyedik napon épen a kertben sétáltam, midőn a tanóra elkezdetett, akaratlanul csaknem, de mégis lábujhegyen, a tanszoba kertrenyiló ablakához sompolyogtam. A zongora háttal állván az ablakhoz engemet sem Apostolo, sem Amália nem láthatott.

„Busul a vitéz“ cimü mazurt kezdte a Pharao

Nem felesleges bevallanom, hogy lengyel vagyok – de azért nem busultam, még ekkor nem volt okom a busulásra.

Amália és Pharao jót kacagtak, a nőm által elénekelt sentimentalis első soron.

Az olasz ezután megfordult, s legkisebb genirozás nélkül csókolta meg nőm hajfürteit.

Szerencsémre vasrostélyzat volt az ablakon, különben berontok s idejekorán mindent elronthaték.

A tanóra végeig leskelődtem, e napon nagyobb botrány nem történt.

Husz arany sem leendett sok Pharaonak, szólott nőm lelkesedetten az estebéd alatt, meglásd Fricikém, ez az ifju csodákat fog vélem müvelni; müvészete maga a tökély, manierjai elragadók.

A lelkemből beszélsz angyalom, manierjai valóban elragadók, én egészen el vagyok ragadtatva.

Holnap az Alvajáró jő, azután Bájital, későbben Lammermoori Lucia.

Azután meg a Sevillai borbély, folytatám annyi derüvel, mennyit arcaimra kidühösködhettem.

Ha a tökélyt elérem, estenkint kellemes órákat teremtek számodra.

Előre is reszketek a boldogságtól. Nem hazudtam, mert valóban reszkettem is.

Most hallgasd meg angyalom a legujabb mazurt.

„Busul a vitéz“, zongorához ült s eljátszotta.

Majd megfojtott az ingerültség. Felboszantott először, hogy lengyel vagyok, másodszor hogy csakugyan busultam. Megcsalt bár, mégis sajnáltam a hitszegőt.

Az ötödik napon nem leskelődtem; ebédre asparagust ettem, mit mindenek felett, még nőm felett is szeretvén, háboritlanul kivántam megemészteni.

A hatodik napon vendégem volt, bizonyos nyolcszor elkergetett bureaucrata, ki oly hosszasan és ostobául értekezett a XIX. század polilitikájáról, hogy nemcsak zongorázó feleségemről, de még pressant érdekeimről is megfeledkeztem, s mire eszméimet rendezhetém, már vacsorálni hittak.

A hetedik napon kilelt a hideg, a nyolcadik napon forróságom volt, a kilencedik napon névnapot ültünk, s ugy leittam magamat, hogy mire magamhoz tértem, már a tizedik napra viradtunk.

E napon menten minden földi érdekektől, Socratesi praecisioval foglaltam el ablak mellett helyemet.

A cremonai hegedű nem ád felségesebb hangokat, mint ez az akasztófáravaló olasz adott, hogy szeretett Amaliámat elcsábithassa.

A szerelem égből jő, hogy a földet menynyé varázsolja. Szökjél meg velem angyglom, cyprus aljában fogunk lakni, narancs és citrommal tartalak.

Szegény tapasztalatlan Amáliám, nem tudta, hogy a narancs s citromnak párja Cremonában két garas.

Guitárral altatlak el, s hárfa hangjaival ébresztelek.

A semmirekellő alig ha nem borbély, a civilisatio a guitárt régen számüzte a borbélyok, s biennis diákok karjaiba.

Nem leend más teendőd; mint szeretni, szeretni engemet, ki izzadni, fáradni fogok, hogy élv között, és kényelemben tölthesd napjaidat.

Hiszek néked Apostolo s már előre is boldognak érzem magamat – szólt Amália olvadékonyan s a cremonai apostol nyakába borult.

Istenem! mennyire fajult az emberiség, ha a régi apostoloknak ily könnyen hittek volna, már pusztán egy akol, s egy pásztor leendne.

De lengyel férjedet feledned kell mia caram, még pedig örökre.

Örökre fogom őt feledni Apostolo, örökre!

Azon pillanatban ugy meghültem Amália iránt, mintha Kamcsatkában voltam volna.

A mi pénzecskéje van, azt elcsalod, mert pénz nélkül az öröktavaszu Olaszországban is tél vagyon.

Nagy isten, hiszen ez a gazember valóságos rabló, Pharao per mops engem ki akar fosztani.

Megpróbálom kedvesem, a sikerről azonban jót nem állhatok, mert Fricim eszes ember.

Szerencsétlen Amáliám még Nymphomaniájában is Fricijének nevezett, és elismerte, hogy eszem van. Minden áron meg kell őt mentenem, ma még nem késő, holnap már késő lehet.

Az alvajáróból egy magándalt játszott a cudar maestro.

Amália odaolvadással hallgatta.

Nekem olyan paroxismusom volt, hogy szinte az ablakra kapaszkodtam.

A játék után kölcsönös ömlengések következtek, azután csók-zápor és ölelés-zivatar.

Most kell mennydörögnöm és leütnöm, holnap már odább állhatnak, s én pusztaságon, vagy sivatag rónán tombolhatok.

Odahagytam leshelyemet, s udvaromon termettem.

A tornácon Buvár József szomszédommal találkoztam, egy talpig becsületes emberrel.

Arcimat is eltorzithatá a benső indulat, mert e szavakkal köszöntött:

Frigyes, te veszett kedélyben vagy, tán kancád zabált meg, vagy Szajkó kopód gombostűtől fuldoklik.

Oh ha csak az volna Szepi, mosolyognám, nagy az én bajom, nagyobb a Chimborassonál.

Talán oldalbordád enyeleg szabadabban a makaronifalóval?!

Egy szót sem feleltem, hanem Szepit torkon ragadtam, s elkezdetettem fojtogatni.

Szemei kidüledtek, észrevettem, hogy értekezni akar.

Bitang, mi alapon fecsegsz ilyeneket, hogy mered Amáliámat gyanusitani?

Torkát szabadon eresztettem, hogy felelhessen.

A maestro tegnap maga dicsekedett vele a vendégfogadóban, hogy nőd imádja, s bármelyik percben megszökik vele.

Meggyilkolom mindkettőt, orditottam magamon kivül s elrohantam. Szepi galléron fogott.

Frigyes, te okos, eszes ember vagy, ne compromittáld magadat.

Hát mittévő legyek? kérdezém a confusio pianissimoján.

Várd be pajtás a hónap végét, s midőn nőd a zongorát tökéletesen kitanulta, küld Apostoloval együtt Cremonába. Céltalanul erőtetnéd őt oldalad mellé, mert tudnod kell: k****ból nem lesz szalonna.

Érzésteljesen öleltem meg szomszédomat, megcsókoltam, s megigértem, hogy tanácsa szerint fogok cselekedni.

A tizenegyedik napon a Bájitalt játszották. Én mosolyogtam.

A tizenkettedik napon Lammermoori Luciát. Én ismét mosolyogtam.

A tizenharmadik napon a Sevillai borbélyt. Én még mindig mosolyogtam.

Hét nap csak, és azok ömlengések között repültek el. Busan leskelődtem ez ablak alatt.

A huszadik napon megunták az operát, drámát kezdettek játszani.

Kedvem lett volna Apostolot megtapsolni, sokszor oly ügyesen játszotta szerepét.

Szegény Amáliámon megtetszett, hogy szerepei első szinpadi próbái.

Legutolsó nap Chivri Dianát adták, megsirattam örökre számüzendő Amáliámat; de ez utolsó drámában magam is megjelentem.

Pharao megtartotta lelki éberségét, Amália kissé megrettent. Arckifejezésem bizonyosan elárulta lelkiállapotomat.

A hónap utolsó napja ma vagyon, engedelmökkel én is megjelentem, hogy a sikerről személyesen meggyőződhessem.

Uram! ön csodálkozni fog, kedves neje a nagyságos asszony tökéletesen képzett zongora-virtuoz.

S más semmi? kérdezém észrevehető gúnynyal.

Amália fülig pirult, a cremonai maestro nem confundálta magát.

Énekel is, de e részben még sok tanulni valója van. Válaszolá olasz szemtelenséggel.

Ha ugy tetszik, fogjanak hozzá, egészen fül leszek! Nőm igen kedves divánján foglaltam helyet.

Amália sebesen játszott, tele affectatioval és charlatanismussal.

Pharao ur, ezennel ünnepélyesen szólitom fel önt, pártfogolja lelkiismeretesen kedvesét Olaszországban, különben ez asszony virtuozitása mellett éhen veszhet el.

Amália térdeire hanyatlott, esedezésre kulcsolá kezeit.

Visszataszitottam.

Apostolo szólani akart.

Egyetlen szócskát sem uram, én önt megkorbácsáltathatnám, de nem teszem, ön nemcsak csábitó, hanem alávaló gazember is, de egy asszonynak kedvese, kit egy órával ezelőtt a világ nőmnek nevezett, s ki becsületes nevemet viselte.

Takarodjatok semmirekellők Olaszországba a cyprusfa aljába, s egyetek narancsot és citromot. Fájdalom, de az én kertemben ilyesmi nem termett.

Asszonyom, isten áldja meg, én önt még igy is sajnálom, és mégis lehetlen másként cselekednem.

Mindent, mindent, csak a hitszegést s hűségtelenséget nem tudom megbocsátani.