ELŐSZÓ.

Hiába mondják nekünk, válaszszátok külön a magánéletet a közélettől; tudjatok érzelmesek lenni, mint a német, praktikusok, mint az angol, elmések mint a franczia; költők azok, a nélkül, hogy politizálnának. Irjatok úgy, hogy az elmondott mese ne legyen feltünően magyar történet, tele a közélet lármájával; hogy tudja azt élvezni akármi nemzet szülötte is, egy szóval: ne irjatok mindig irányregényt.

Nem lehet szót fogadnunk; lehetetlen az.

Nálunk minden életregény, minden családi dráma annyira össze van nőve a nemzet közéletével, az általános bú és öröm, a történelmet alkotó közemelkedés és sülyedés minden egyes életregény alakulására oly határozott befolyással birt mindenkor, hogy ez alaphangot semmi költő nem mellőzheti, a nélkül, hogy élethűtelen, vagy épen frivol ne legyen.

Kérdezzétek meg a családi szakadások okait, – közélet viszályaira fognak visszavezetni.

Kérdezzétek meg nagy jellemek kiemelkedését, elbukását, – politikai catastrophákat fogtok találni.

Kérdezzétek meg a feldúlt életpályák viszontagságait, kérdezzétek meg az elszegényült falvak urát, – a közélet kuszált viharaira utalnak vissza.

Tudakoljátok az özvegyek könyeit, miért hullanak? az árvák sóhajait, hová repülnek? – azok mind-mind országos bajokhoz fognak elvezetni.

S ha rokonszenv után vágyó kebletek egy ideálért sóhajt, férfi vagy nő eszménykép legyen az, ott is fogjátok érezni, hogy a ki csupán az ábrándozónak volt ideálja, az csak félig töltötte be a szivet, s egész embernek azt ismerjük el, a ki nemcsak magának élt.

Saját légkörünk ez. Ezt lehelljük ki, ezt lehelljük be, mint éltetőt, mint fojtót; ez keserít, ez édesít, mint a gyümölcsöt a hegyi lég, melytől a szőlő édesebb lesz, a torma pedig keserűbb, mint a csendes lapályi kertben.

Nálunk mindenki benne él a közéletben; a munkás ettől várja jobb sorsát, a kereskedő üzlete felvirágzását; a tudománynak ez ad vállára szárnyat, vagy lábára lánczot; a jellem ebben edződik aczéllá, vagy olvad salakká; ennek saját cultusa van, saját dogmái, saját költészete és különösen saját divatjai.

Ki ne tudná, csak másfél évtized alatt hány politikai eszme vált uralkodó divattá közöttünk? hány áldozatot és mily nagyokat vitt magával? a kiknél az több volt, mint divat, s a kik hívek maradtak még akkor is eszméikhez, midőn azok már kimentek a divatból.

E korszakot igyekezett visszatüntetni regényem, melynek bizonyosan számos hibái között első helyet foglalhat az, hogy több munkája volt benne az emlékezetnek, mint a képzelmi erőnek.

Ismerős alakokat egyébiránt ne keressen e regényben az olvasó. A fényképezés szép tudomány, de nem művészet. Az életirás a historicus feladata, nem a költőé. Regényem nem élő személyeket, hanem a kort igyekezett híven visszaadni.

Pest, aug. 18-án, 1862.

Jókai Mór.