CSALAVÉR. (continued 2)
Reading edition
– Barátom! kiált fel Atlenkó. Hisz ez a te ön csinálta embered majom.
– Darvin theoriája szerint az ős ember, Homo primigenius. Sőt a mai emberhez hasonlítva, még tökéletesebb példánynak nevezhető. Az által, hogy a testén szőrt visel, fölöslegessé teszi a Jaeger-normálöltözetet. Az is jó, hogy négy keze van; meglátod, milyen sokra viszi ez, ha egyszer bankigazgató lesz belőle!
– Ah! S volnának neki ahhoz való szellemi tehetségei?
– Nagyszerűek. Autogennetos! Bizonyítsd be ennek a régi világbeli halandónak, hogy «kétszer három = négy».
E parancsszóra a mondvacsinált ember fogott mind a két kezébe egy aczél triangulumot s azokkal elébb mindenféle volapükzenét produkálva, végre ezt a verset énekelte hozzá volapük nyelven, a szöveghez méltó melódia szerint:
«Tel kilgul jenbal folgul Ergo = telna kél jen fol! Quod fuit demonstrandum!»
Magyarul:
Két háromszög lesz egy négyszög: Ergo kétszer három = négy. Q. F. D.
Tudniillik, ha a két ◸◿-öt összeteszik, lesz belőle egy □.
– Látod? Flenob! Hogy még maga a «Kebetósz pináx» sem áll meg többé az újkor fogalmai szerint. Az, hogy kétszer kettő négy, ma már meghaladott álláspont. Láss egy mnemotechnikai csodát a számvetés terén. Fejtsd meg ezt autogennetos: «ha tizezer részvényes fejenkint összeád száz forintot s azt nyolcz igazgatótanácsos kilenczfelé elosztja, kubusra emeli, gyökeret kihuzza belőle, mi marad a cassában?»
Autogennetos: tizezer részvényes: multiplikatum per 100 forint, divisium per 8 igazgatótanácsos, elevatum ad duo; extracto radice: summa summarum = 0: æquale zero.
– Látod, milyen gyorsan ki tudja számítani. S ezt az embert én teremtettem. A tudomány segítségével.
Atlenkót kezdték a menekült társai oldalba taszigálni.
– No te ugyan jó helyre ugrattál be bennünket! Hisz itt rosszabb, mint Szibériában, rosszabb, mint az ezüstbányában! A tudósok országában, a hol a hús, kenyér nem megenni való, asszony, férfi nem egymást szeretni való!
– Megálljatok csak, majd most én jövök a magam tudományával, biztatá őket Atlenkó: s azzal egész akademikus büszkeséggel a vállára ütve a dilekelnek, azt mondá neki:
– «Pökum dogisko kamadel!» volapükből magyarra fordítva: «hátrább az agarakkal kollega!» A te emberalkotási tudományod merő bliktri!
– Bliktri-e?
– Bliktri hát. Volapük nyelven is «bliktri». Az én emberalkotási methodusomhoz képest.
– Hát te is foglalkoztál emberalkotással?
– Elhiszem azt. Csakhogy a te autogennetosod egy vakarcs az én diabolodomáromhoz képest. Nem használtam én ahhoz a te ősanyagodat, a stoicheiost, a miből az első ember vétetett. (Hát ezer esztendő csak elég tapasztalatot nyujthatott, hogy ez az anyag mizerábilis rossz.) Az én anyagom az «alastorozoma».
– No annak még hírét sem hallottam.
– Dehogy nem! Hát az «osztrakitesz lithosz?»
– A tengertajték?
– Az hát! A miből «Aphrodite Anadyomene» alkotódott.
– Hogy ez nekem nem jutott eszembe. De hogy csináltál bele «pneumát?» (Lelket.)
– Hát a «phos pseüdes»-szel. (Bolygó tűz.)
– «Milát lelit!» kiálta fel a dilekel. (Ez a felkiáltás magyarul igen durván hangzik: «ezer mennydörgős mennykő!») S itt van az a te…
– «Artigenes»-em.
– Még a neve is találóbb! Artigenes! Újonszülött? Hozd elém, ha veled van!
Atlenkónak nem is kellett inteni: «Artigenes» tudta a mestere akaratát és előjött a menekültek közül.
Csalavér volt az. Hosszú haja a földet söpörte utána. A csalán-fonálból szőtt ing áruló ránczokban tapadt termetéhez, szeme ragyogott, ajka nevetett, a tiz ujja vonaglott, mint a macska körme, mikor hamiskodik.
– Mondd meg, ki vagy? szólt hozzá Atlenkó.
Erre a leány elkezdett danolni. Valóban ez a «diabolodomár»-ok beszéde.
«Én vagyok az – én vagyok az eprész lányka: Szeretőm ha megkivánja, Ha az erdőn nem találom, Ajkamon egy: – megkinálom!»
A dilekel letette a szemüvegét, hogy jobban lásson.
– Csodatünemény ez! S ez valóban tajtékkőből épült?
– Tapintsd meg, ha nem hiszed.
A dilekel megtapogatta s aztán elhitt mindent.
– S ennek a lelke a bolygó tűz?
– Majd meglátod mindjárt. Ez tud ám még arithmetikai feladványokkal szolgálni. Mondj egyet «Artigenes».
Erre Csalavér egy kis bodzafatilinkó előjátéka után ezt dallá volapük nyelven:
«Bali balse moszemönob Binönon se tel: Bali balkol kolmenkonob Binönon se bal».
Magyarul:
«Egyet egyből elveszek Lesz belőle kettő. Egyet egyhez hozzáteszek, Lesz belőle egy».
A dilekel meg volt akadva.
– God gufü! (Isten úgysegéljen), ha mindjárt trepanálják is a fejemet s norinbergi tölcsérrel szivattyúzzák bele a tudományt, még sem találom ki, hogy mi az?
– Egyél csak ebből az eperből, majd ettől kitalálod. Incselkedék Csalavér, hamiskás mosolylyal símulva a dilekelhez; a ki egyszer csak azon vette észre, hogy a diabolodamar a térdén ül s tömi a szájába a frissen szedett szamóczát, először szemenkint, azután marokkal.
– Nem! Nem ebből! Abból a másikból!
– «Ha az erdőn nem találom.» – «Ajkamon egy, megkinálom?»
– Igen; abból az egyből.
A diabolodamar elébb egy fricskával szolgált neki az orrára s aztán adott neki abból az «egyből».
Heúréka! Kitaláltam! Ujongott föl a dilekel. A rejtett szó a «kid» (csók). «Egy csókot egyből ha elvesznek, lesz belőle két csók: ha két csókot összetesznek, lesz belőle egy!» Éljen az új Oedipus!
– «Bafő! bafő!» zengé utánok a teljes chorus.
– De már most, édes dilekel, monda Atlenkó. Ha te magad nem sajnálod hozzányúlni a «kid»-hez és a «zib»-hez (csók és étel): engedd meg, hogy mi is hadd idvezüljünk a magunk módja szerint.
– Nem bánom, mondá ki a placetumot a dilekel; vágjatok yak tulkot, szedjétek fel a yamgyökeret, furjátok meg a borassuspálma derekát borért: egyetek, igyatok, a mennyi belétek fér. A mai nap új korszakot inaugurál a volapük ország történetében: a «kid» és «zib» szabadságának æráját.
– És tedd hozzá: a «dlira»-ét (ital).
– No még azt is. Te pedig ezentúl «dilekel kamadel»-em fogsz lenni (igazgatótárs).
– De elkülönített háztartással.
Erre aztán az összesereglett volapükedelek is mind hangos «bafő!» kiáltásban törtek ki, kiki hozzájutott a maga párjához, a közjegyző alig győzte a polgári házasságokat berubrikázni, a közszakács az összehordott sütni-főzni valót feldolgozni, és lőn hegyen-völgyön lakodalom, melyhez a jó példát Atlenkó a maga Achilleájával s a dilekel a szép Csalavérjával szolgáltatták. Az új korszak jelszava lőn a volapüktatban: «nem akarunk mi örökké élni: de a míg élünk, addig jól akarunk élni».
A korszakalkotó örömnap mámorteljes reggelén aztán az álmából nehezen ébredő dilekel e szókkal üdvözlé boldogságának sokszorozóját és elosztóját:
– Irj nekem e mai nap emlékére valami jeles mondatot az albumomba.
Csalavér fogá az aidiographont (örökké-irótoll) és e nevezetes igazságot jegyzé fel az album collodium hártyalevelére:
«Gletikum fog ka bal notal, de bal votik nolel meg.»
A mi, ha philologiai ismereteink nem csalnak, annyit jelent magyarul, hogy:
«Nagyobb bolond, mint egy tudós, csak egy másik tudós lehet.»