A CSILLAGLÖVÉS.
Reading edition
Hazatért Csaba bátyjai táborába, azok együtt ültek a táltosokkal és vezérekkel a nagy sátorban, mely Attila után üresen maradt.
Két testvér már ekkor gyülölettel égett egymás iránt; egy egész világ jutott nekik örökségül, hogy tudtak volna rajta megosztozni?
Mikor a harmadik testvér is megjelent a sátor alatt, akkor kétszerte nagyobb lett a testvérek haragja, mert Attila legjobban szerette, s éltében is mindig mondá, hogy ez fogja az ő birodalmát fentartani, a hogy azt az alirumna megjósolá. A főtátos kézen fogá Csabát s oda vezeté Attila fegyverzetéhez, mely mellett daczosan állt a másik két testvér, egymást szemeivel méregetve s irigyen lesve, mit fog Csaba választani azok közől?
Csabának pedig megteltek a szemei könynyel, midőn meglátta azt a koronát és elgondolta, hogy nincs többé a világon méltó fő, mely azt viselje, és a kardot, utána gondolva, hogy a kar, mely azzal világokat rettentett, oly csendes és hideg most!
– Ne adjátok se a koronát, se a kardot, mondá elfogódott szívvel, az én homlokom, az én karom nem elég erős azokat viselni, adjátok nekem Attila tegzét és puzdráját, én beérem azokkal!
A két testvér nagyot nevetett fölötte. Gyermeknek játékszer kell! Nem irigyelték tőle a nyilakat; hadd vigye magával.
Csaba pedig kiment a sátorból a nyilakkal, s félrevette magát egy berekbe, hol a forrás vize mellett eltemetett hősök sirkövei álltak.
Ott leült az egyik sírkőre s fejét tenyerébe hajtva gondolkozott, mit tegyen a bűbájos nyilakkal.
Egy nagy gondolat támadt szivében.
Felfeszíté az ideget s ráfektetve az ezüst tollú nyilat, felemelé azt és mondá:
«Menj jó nyilam, atyám nyila, Isten nyila, a hová én most küldelek. Repülj fel-fel egész az égig, ott keresd meg azt a csillagot, a mely Attiláé volt hajdan, és hogyha esik az lefelé a véghetetlen égből, löveld meg, szegezd keresztül, hogy soha le ne huljon az égből.»
Azzal elpattantá az ideget: a nyíl szállt egyenesen fel a magasba, sebesebben mint a hogy a madár tud szállani, mindig feljebb, mindig feljebb, míg egészen eltünt Csaba szemei elől, és nem esett vissza többé.
Estenden azonban, midőn bealkonyodott az ég s kezdtek a csillagok egyenkint megjelenni rajta, íme egy fényes jel volt látható a menny boltozatján: egy ezüst nyíl alakja, mely hegyével egy fényes csillagban végződik.
– Atyám nyíla! mutatott fel az égre magasztos diadallal Csaba vezér s mind a népek ott körüle áhitattal tekintének a csodálatos égi jelre, mely úgy tünik fel, mint egy nyíllal meglőtt csillag, melyet reptében ellőttek.
Három éjjel látszott fenn az égen a megnyílazott csillag, azután eltünt az égben. A bűvös mondás nem engedte, hogy leessék, hanem elment az bujdosni világtalan világokig. De valahányszor nagy harczok készülnek itt a földön, megjelenik az emberek fejei fölött az atya nyila, a csodálatos ragyogó jel, melylyel egy égi kéz az emberekre nyilazni látszik s napokig fenyegetve áll az égen s azután megy ismét odább ismeretlen útjaira.
A bölcsek üstökösnek nevezték el a csillagot, de ők sem tudják, hogy miért hordja ott azt a nyilat szívébe lőve? honnét jön, hová lesz? s miért jelenik meg mindig emberek romlása előtt?
Ha egyszer az a nyilas csillag le talál esni a földre…