← Table of contents
Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.)

Klein és Ábelesz.

Reading edition

(A gizehi pergamenlapokból.)

Vala pedig Ádámnak két fia: Klein és Ábelesz.

Klein gabonaszenzál volt. Ábelesz pedig juhszőrkereskedő.

Daczára annak, hogy testvérek valának, nem éltek együtt békességben.

Onnan támada pediglen közöttük az ellenségeskedés, hogy Ábelesz a juhszőrrel együtt gabonát is vásárolt egy közalapítvány-uradalmi bérlőtől, a mi által jelentékeny rebachtól ütötte el Klein urat.

Ezen ok miatt először csak maguk között zsörtölődének, később azonban a hírlapi nyiltterekben folytatták a személyeskedést.

Az egykori tőrténetírók följegyzéseiből kiderül, hogy az ekkori hírlapoknak sok jövedelmet hajtott ez a nyiltterezés.

Az egymásra szórt vádak és gorombaságok mindig vastagabbak lettek, s ki tudja mi lett volna a vége, ha egy sajtóhiba más fordulatot nem ád a dolognak.

Ábelesz ugyanis ezt irta a nyilatkozatába: «Klein te nem vagy igaz ember!» – a «Paradicsomi Hiradó» pedig így hozta ezt a kifejezést: «Klein te vagy gazember!»

A sértett gabonaszenzál a magtár padlásáig ugrált mérgében.

Alig várta, hogy személyesen találkozzanak.

Ez meg is történt másnap az utczán.

A szemtanúk hiteles följegyzései szerint a következő párbeszéd folyt le közöttük:

– Na csakhogy megfogtalak te gyapjúharisnya! – kiáltott Klein.

– Nem félek tőled korpás zsák! – felelt vissza Ábelesz.

– Hát, hogy mertél te engem gazembernek nevezni, te becsületrágó? – ordítá Klein és mellen ragadta Ábeleszt.

Ez férfias bátorsággal ugrott hátra, azután orrára csapván a czvikkerét, így szólt:

– Uram, ha ön dsentlmen, és kifogása van személyem ellen, akkor cselekedjék úgy, mint dsentlmenhez illik; ha pedig ön párisi gamin vagy bécsi hendelfanger, akkor legfeljebb a policzáj közvetítésével társaloghatunk.

Klein meghökkent, a hóna alá nyúlt, kivette onnan a hőmérőt s kezében tartá addig, míg csak le nem higgadt a nyugodt állapot fokaira, azután elővett egy névjegyet és e szavakkal nyujtá át:

– Segédeink elvégzik a többit.

Ábelesz fejet bólintott rá, és nyugodt, hideg arczczal sétált tovább.

Másnap a városon kívül hat ember szállott le az omnibuszról.

Klein volt és Ábelesz, meg a szekundánsok.

A legidősebb segéd elővette a Bolgár-féle párbajszabályokat és azokra hivatkozván, szavukat vette, hogy egymást nem lövik agyon, sem a segédeket oldalba.

A felek két darab sápadt igent bocsátának a ködös levegőbe.

Ekkor Klein és Ábelesz kétszáz lépésnyire mentek egymástól, a segédek pedig az omnibusz alá bujtak.

Onnan kiáltott a vezénylő segéd:

– Fáj!

Klein behunyta a szemeit, Ábelesz bedugta a füleit; a kakasok hideg csikorgása hangzott a levegőben és ezután két iszonyú durranás.

E pillanatban az omnibuszos lovai megijedtek és elragadták az omnibuszt. A segédek közül, kinek a fülén, kinek a lábán, kinek a gyomrán ment át a kerék.

Irtózatos ordításukba belevegyült a Klein üvöltése:

– Wáj mir!

– Mi baj? kérdezte a vezérszekundáns, a kinek csak a nyakán ment át az omnibusz.

– Agyonlűtt az Ábeles.

– Már hogy lőtt volna agyon?

– Csak vizsgáljanak meg kérem, érzem, hogy golyó van bennem.

Nézegetik, tapogatják, levetkőztetik, összeforgatják, debizony nem találtak rajta olyan lyukat, a mi golyótól származott légyen.

– Hát az Ábelesz? kiáltott fől az egyik segéd.

Csak most jutott eszükbe, hogy Ábelesz is van a világon.

Ott feküdt az árokban, összeguborodva, mint a sündisznó.

Kiemelik onnan, hát meg van halva, annyira meg van halva, hogy soha ember úgy még meg nem volt halva.

Klein göndör haja egyszerre kiegyenesedett: a rossz lelkiismeret belevágta oldalaiba a sarkantyúját: elrohant onnan és meg sem állott Hamburgig, a hol mint a későbbi histórikusok kiderítették, jegyet váltott Amerikába és Panama-hózentráger-gyárossá lőn.

Ábeleszt pedig fölbonczolta a rendőrorvos és konstatálta, hogy a «nagymérvű drukk és a pisztoly pukkanása következtében előállott, kívülről előzetesen befelé és belülről oldalt tekervényesen ki – lefelé ható szívszélgörcshűdetiütetimeneti ijedelvény» okozta halálát.

Illustration from Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.)
Explore with AITake your curiosity a little further.

Reading settings