Begeken Kelemen gyémántjai.

– Egy hírlapíró emlékirataiból. –

Engem is megszállt egyszer a drámaírás láza.

Hogy Gyulaival beszéljek: hétfőn kigondoltam, kedden neki fogtam, szerdán bevégeztem, csütörtökön odaadtam a színészdirektornak, pénteken betanulták, szombaton…

Hopp: mi marad akkor a történetből, ha egy szuszra kikottyantom!

Darabom címe volt: «Begeken Kelemen gyémántjai.»

Három nap alatt írtam az egészet, de reggeltől estig, estétől reggelig dolgoztam rajta.

Remek darab volt; csupa fordulat, csupa változás, tele élénkséggel, logikával, meglepetésekkel.

Szakítottam a sablonokkal: kilencz fölvonásban írtam a darabomat, s ezekhez véve a változásokat: összesen 23-szor járt föl és alá a függöny.

Hősömet átutaztattam az egész földgömbön; 2-szer megmérgeztettem, 4-szer megorgyilkoltattam, 3-szor vízbedobattam, 1-szer megöngyilkoltattam, 1-szer nyársrahúzattam, és 1-szer megtettem népfőlkelőnek Paraguaiban.

Ezeken kívül kisebb szerencsétlenségek is történtek a drámám hősével, u. m.: egyszer megscalpozták Braziliában, egyszer megette a czápa a Sárga tengerben, egyszer besorozták tűzoltónak Grönlandban, egyszer bepáczolták az emberevő pápuák, háromszor fejadót fizetett és negyvenkétszer tolonczolták ide-oda a föld kerekségén.

Szóval, ebben az egy darabban sokkal több esemény, lelemény és mese volt, mint Sekszpirnek az összes darabjaiban. Az igaz, hogy le is akartam vele főzni minden drámaírót, a kinek a neve a világ teremtésétől egész mostanig megfordult a színlapokon.

A darab legérdekesebb része az volt, mikor a hős testvéröcscsét Kokáliában fölakasztják.

A nézőtéren készül az akasztófa; kilencz vörös posztóba öltözött hóhér hurczolja elő az elítéltet és archimedesi csigasoron húzzák föl az akasztófa tetejére.

Mikor a színtársulatot meghívtam a darabom fölolvasására, az igazgató azt mondta, hogy ezt az akasztási jelenetet «töröljük.»

Méltósággal teljes indignációval tekintettem végig a nyomorult deszkaférgen, és kijelentettem neki, hogy egy szót sem fogok törülni.

A cím sem tetszett neki, azt mondta, hogy sok e betű van benne, lenne inkább Bagakon vagy Bogokon Kelemen, de erre azt feleltem, hogy fogalma sincs a jó nevekről.

A színtársulat többi tagjaí már a második fölvonásnál úgy berugtak, hogy egekig magasztalták a darabomat.

A harmadik fölvonásnál az operett-buffó és a drámai hős elaludt, a negyediknél pedig már magam is csaknem aludtam.

Másnap az igazgató kijelentette, hogy a darabnak több mint 9 tizedrészét törülni fogja, mert különben hajnali harangszó felé lenne vége az előadásnak.

Én viszont kijelentettem, hogy éppen ez az, a mit kívánok, mert a darabommal korszakot akarok alkotni a drámairodalom történetében, és nem bánom, akármit szól az igazgató, akármit szólanak a többi laikusok, nem törlök, nem változtatok benne semmit, hanem arról biztosítom, hogy zsufolt háza lesz.

A ki tudja, milyen angyali csengésű szó ez a direktori fülekben, az megérti, hogy miért fogadta el Zsebeházi Károly igazgató a darabomat.

Amint ezzel tisztában voltunk, azonnal mentem a fényképészhez és hatféle positurában levétettem magamat.

Legjobban sikerült a Heine-féle posé: lecsukott szemek, ökölre támasztott félorcza, melancholikus arczvonásokkal.

3 fényképész-kirakatban és 32 bolti-kirakatban ragyogott az arczképem ezzel az aláírással:

Zelenváry Balambér.

A «Begeken Kelemen gyémántjai» című dráma szerzője.

Ára 25 kr.

Hölgyek, urak, kofák, hordárok és inasok bámulták. a fényképemet.

Sajnos, hogy csak egy példány kelt el belőle, azt is magam vettem.

Óriási plakátok lepték az utczákat; s hirdették a dicsőségemet a következő szavakkal:

!!!ITT ELŐSZÖR!!!

Új látványos nagy dráma Zelenváry Balambértól.

Évadbérlet 43. Kukondvárosi Színház. Havibérlet 13.

Péntek, február 13-án

Begeken Kelemen gyémántjai.

Eredeti új, nagy látványos dráma 9 fölvonásban.

Írta: Zelenváry Balambér.

SZEMÉLYEK:

Begeken Kelemen Komjáthy J.

Első felesége: Elvira Závodszky Teréz.

Második felesége: Ludmilla Laczkó Aranka.

Öcscse: Begeken Habakuk Somogyi K.

Fia: Jónás Balassa J.

Beretva Herkules, hóhér Mikei L.

Roppantó Halmahágy, segédhóhér Kiss F.

Nyekkentő Dudárius, hóhérinas Dálnoki.

Kirántott Jeremiás, hittérítő Polgár S.

Dudva Bagovecz, konzul Sándor E.

Pogacseff Ipokoff, muszka tábornok Joó K.

Ylang-Gilang, kinai biró Tordai.

Ingalló-Gingalló, felesége Sarkadi B.

Ungurgyu Bagurgyu, szerecsen király Erszényes.

Tapajó Makajó, minisztere Halmi.

Bájó Táró Tarinda Makarinda, felesége Górné.

Nép, zulúk, testőrök, inasok, kreizlerek, tűzoltók, eszkimók, papagájok, emberevők, indiánok, papok, népfölkelők, tengerészek, angolok, hóhérok, németek és kutyák.

Az első fölvonás történik 1803-ban Portugáliában, a II-ik hat évvel később Braziliában és az északi sarkon, a III-ik Szerecsenországban és Varsóban stb.

Természetes, hogy valamennyi személyt nem lehetett kitenni a színlapra, mert a színtársulatnak tagjai nem voltak többen, s a többi 128 szereplőt műkedvelők pótolták, magam is beállottam szükségből gorillának, bár ezt nem tettem a színlapra.

Azt hiszik kérem, hogy drukkoltam? – Nem én: meg voltam győződve arról, hogy a darabom óriási sikert fog aratni.

Annyira bizonyos voltam ebben, hogy még délelőtt fogadtam egy talyigást a koszorúk elszállítására. Azt mondtam neki, hogy este 9 órakor álljon a szamarával a színház elé.

Minthogy a gorilla csak az 5-ik fölvonásban szerepelt, kiszámítottam, hogy csak úgy tíz óra tájban kell beleöltöznöm a majombőrbe, addig magamon tarthatom a szalonruhát, s amikor kitapsolnak, ebben jelenhetek meg a függöny előtt.

Délután megberetválkoztam, azután vettem hitelbe egy pár lakk-cipőt, egy pár mansettát és egy új inggallért. Este fél 7-kor beültem a Korona vendéglőbe és megrendeltem az egész étlapot.

Mikor a színházba mentem, már a karzaton ott volt minden hordár, kofa, baka, pesztonka, csizmadialegény és tömérdek gyerek. A földszinten gyülekeztek a diákok és nehány úri pár.

Az öltözőben bajuszokat és szakállakat raggattak a szinészek és szokás szerint szidták a borbélyukat.

Fölmentem a színpadra és lestem a függöny egyik hasadékán, miként gyülekezik a közönség.

Az orchester-mélyedés sarkában már ott állt a hordár, a kit én rendeltem oda azzal a koszorúval, a mit magam csináltattam ezen fölírással: «Zelenváry Balambérnak: zsení, alkoss tovább!»

Végre fölhangzott a zenekar indulója; magam választottam ki Liszt Ferencz Rákóczy-indulóját. Csudálkozva hallottam, hogy a dob nem ágyúz a zenében, az igazgató magyarázta meg, hogy zálogba kellett tenni a nagy dobot, mert különben nem tudták volna kiváltani a zálogházból a trombitát.

A függöny felgördült.

A közönség előtt ott állt Begeken Kelemen egy szalon közepén.

Homlokára tette a mutató újját és szép jambusokban így kiáltott:

A drága kincs hová, hová tüne? Találni nem tudom sehol, sehol! Az ég, ha kérdem, nem felel reá! S a föld, s a vad pokol hallgatva áll! Gyémántjaim, szép csillogó kövek, Megőrülök! a lelkem ködbe görnyed!

Inas (belép):

Mi az uram, min lelked tébolyog?

Begeken:

Te känguruh, a szádat fogd be most! S hogy megjegyezd, im vedd tenyéremet!

(Nyakonvágja az inast.)

Most belép az első felesége.

Elvira:

Mi szörnyű csattanás: lövés vagy a Csordásnak ostora?

Begeken:

Orczád vágányát fogd te is hamar, Mert megtudod, mi csattant e helyen.

Elvira (elájul).

Begeken:

Ah Elvira, te meghalál? Valál? Megyek világba! Senki nem talál!

(Fölveszi a bundáját és megy.)

Innen kezdődik a bonyodalom: Begeken, azt hiszi, hogy Elvira meghalt, s világgá megy. Útközben újra megnősül. Tahitiben elveszi egy szafaládégyárosnak az özvegyét. Elvira utána megy, de mindenütt egy várossal hátrább van. Begeken keresi a milliókat érő gyémántokat, s e közben fiai születnek és unokái.

50 esztendő mulva éri utól Elvira, akkor megölik egymást és kisül, hogy Begekennek sohasem voltak gyémántjai, hanem csak álmodta, hogy vannak, s mikor fölébredt, azt hitte, hogy valóban vesztett el gyémántokat.

Persze, ezt már akkor tudta volna meg a közönség, mikor pirkadni kezd a hajnal.

Sajnos, hogy a közönség nem értette meg a drámámat.

Az első fölvonás után morgás hangzott a színházban. Egy árva tenyér sem ütődött össze. Még csak a saját koszorúmat sem kaphattam meg a hordártól.

A második fölvonásban volt egy derült epizód. Ugyanis a talyigásom megúnta odakünn a várakozást és engemet keresve, betévedt a színpadra a zulukafferek közé, éppen akkor, midőn a zulu keményítő gyáros így kiált egy kundsaftjára:

– Ki vagy te, kétlábú barom?

Az én talyigásom ráfelelt:

– Én Pisze Gyömbér János vagyok a felsőtanyárul. Mán egy órája, hogy itt állok a szamarammal, osztán várom azta zurat, hogy vagy aggyék foglalót, vagy eemék, mer mán a hideg görcsöt húzott a talpajimba!

Daczára ennek a sikerült epizódnak, a közönség a második fölvonás után rettenetesen dühöngött. Jól hallottam, midőn azt kiabálták, hogy: «Szörnyű szamárság az egész!» «Pénzcsalás a publikumtól!» «Adják vissza a jegy árát!»

Én leültem egy sarokba a kulisszák mögé és itt reszkettem, bágyadoztam egyedül.

Mikor a harmadik fölvonást megkezdték az akasztási jelenettel, a közönség fölrohant a színpadra, kiszabadították az elítéltet és elverték először a hóhérokat, azután a színtársulatot.

A színtársulat engem vert el, én a talyigást vertem el, a talyigás elverte a szamarát, a szamár megrugta a talyigást, – olyan óriási zenebona lett a vége az én drámámnak, hogy még most is sokan sántítanak e miatt Kukondon!