A pásztor
Reading edition
A szőke Elvira nem hozott mást magával a zárdából, mint a szürke növendékruhát, és a rózsás ábrándokat.
Ez utóbbiak különösen egy pásztor alakját vették körül.
Mennyit álmodoztak ott a zárdában a boldog pásztorokról, a kik a zöld mezőn hófehér báránykák körében furulyáznak és találós meséket adnak föl egymásnak!
Az egyik növendék becsempészte a zárdába Petőfi költeményeit.
Mohó gyönyörrel élvezték ezeket a bűnös verseket: égő arczczal, égő szemekkel olvasták titokban; és ha a «testvér» meglepte őket, ijedten rebbentek széjjel, mint a galambok.
Ebben a tiltott könyvben voltak ám csak szép ismertetések a pásztorokról!
Milyen csudálatosan szép emberek azok a pásztorok! milyen forrón tudnak azok szeretni! milyen epedő a furulyadaluk! milyen szép a babájuk! Mennyi költészettel tudnak lumpolni a hortobágyi csárdákban!
Valamennyi zárdanövendék elhatározta titokban, hogy mihelyt hazakerül, azonnal hozzácsatlakozik egy szép pásztorlegényhez, és annak az oldalán fogja átandalogni az életet.
*
… Elvira égszínkék ruhában, fehér csipkés napernyővel, világos sárga, rózsaszín pántlikás szalmakalapban sétált le a dombon a völgybe.
A pásztort kereste.
A költői szép pásztort, a ki a virágos mezőn furulyahangokkal ábrándozik, a ki körül a bárányok keringőt tánczolnak, a ki mellett tulipános, rózsás selyemruhában ott van a szerető, s a völgy egy kis darab Arkádia.
Elvira keble egy pillanatra elszorult: megpillantotta a völgyben a birkákat.
A birkák nem voltak hófehérek, sőt inkább nagyon is barnák, mivelhogy az idén nem mentek át az úsztatón.
Amint Elvira kék ruhája megjelent a rét szélén, a nyájból egyszerre kivált két erős lompos komondor. Fületsértő ugatással rohantak feléje.
A juhász eldobta a szűrét, azután kezébe kapta hosszú gajmos botját és futott a kutyák után.
Elvira halálra váltan állt ott egy helyen, azt hitte, hogy rögtön széttépik az ugató fenevadak.
Szerencse, hogy a juhász utolérte őket a hosszú kampós bottal és úgy oldalba nyomintotta a két szörnyeteget, hogy hatot is hemperegtek a pázsiton.
Elvira odanyujtotta a selyemkeztyűs kezecskéjét.
A juhász levette a kalapját és egy pillanatig nézett a kis kézre, hogy mit csináljon vele, azután lehajolt és egy nagy czuppantást cselekedett.
– Ánnye de mögnőtt a naccságos kisasszony, Jés’uccse nem ösmertem rá! – szólt a legény őszinte meglepődéssel.
Elvira ábrándos szemekkel tekintett a juhászra.
Ragyás, naptól barna arczú legény volt ez; 16 szál sertéje kúszáltan szőkéskedett az orra alatt.
– Ugyebár kegyed pásztor? – kérdezte Elvira féloldalt billentve a fejecskéjét.
– Az vónék kéröm, birgepásztor, de mán nálunk úgy mondik, hogy juhász.
– És kegyednek is van subája?
– Csak egy ócska szűröm van könyörgök a hodályba, de mán ajis rongyos.
– És csakugyan be van a szűre újja kötve?
– Be vót könyörgök, de kirágták a kutyák, mivelhogy szalonnát éröztek benne.
Elvira kissé kedvetlenebbül folytatta:
– Szabad kérnem, hogy mutassa meg a furulyáját.
– A furulyámat? volt egy hosszú, de összetörtem a Galiba Trücsök fejin, mikor vereködtünk.
– A rózsája miatt, ugy-e?
– Dehogy is, könyörgök: bort ittunk a Nyavalyásnál, azután rányomta a botját a nagylábújjomra, hát ammiatt.
Elvira még kedvetlenebbül folytatta:
– Van önnek rózsája?
– Mán hogy úgy-e szeretőm? Most éppen nincs, hanem vót egy rücskös.
– És elhagyta?
– El ám, a zebatta.
Elvira azt hitte, hogy valahára ráakadt a poétikus oldalra.
– És ön nemde sokat búsult?
– Nem én könyörgök. Ittam egy félliter bundapálinkát a Nyavalyásnál, azután elvertem a Galiba Trücsköt, hogy kitőccsem a mérgömet,
Ezeket mondva, belenyúlt a juhász egy hólyagzsacskóba és valamit tett onnan a foga mellé.
– Mit eszik ön? Talán theát?
– Nem öszök én könyörgök semmit.
– Hát talán orvosságot vett be?
Nagyot röhögött a juhász.
– Nem biz én kéröm, csak ekkis bagót támasztottam a fogam mellé, hogy jószaga lögyön a pofámnak!
*
Elvira sohasem kereste többé a regényes pásztorokat.
