← Table of contents
Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.)

Jób.

Reading edition

– A gizehi pergamen-lapokból. –

Vala pedig abban a régi jó világban egy Jób Tivadar nevű nyugalmazott filozófus professor, a ki odahagyván kathedráját, földet vásárolt és gazdálkodott.

Volt neki a földeken kívül nyolcz derék ökre, három tarka szamara, tizenhat fekete birkája, hét jogász fia, három eladó leánya és különféle aprómarhája.

Ezeken fölül volt egy sárkánya is, a ki miatt nagy keserűsége lett volna az ő szívének, ha nem lett volna filozófus.

A felesége volt pedig ezen sárkány és nyelvében rejlék az ő félelmetességének mivolta.

Történt pedig, hogy valami Eördög botorkálván arra, rábeszélé Jób Tivadart, hogy adná el az ő állatait és venne azok árán miskolci részvényeket.

Jób Tivadar eladá állatainak harmadrészét, és vőn az árukon részvényeket.

Valami más ördög török sorsjegyeket kínált neki.

Jób Tivadar eladá az ő állatainak másik harmadrészét, és vőn az árukon török sorsjegyeket.

Ismét jöve valami ördög és szegedi általános takarékpénztári részvényeket kínála neki.

És Jób Tivadar eladá minden állatait és teleraká az ő ládáit papirossal.

Felesége pedig fölötte nyelvelt mindezen dolgoknak miatta.

Történt pedig, hogy egy napon épen ebédelének s a karalábé-czuspájzig jutának, midőn lihegve ért be Aligfázó Tihamér, az ő barátja, és kiált vala nagy hangon:

– Barátom, Jób, az Eördög megszökött. A miskolczi részvényeket fölapríthatod fidibusznak.

Jóbné elájult.

Jób filozófushoz illő nyugalommal merített mégegyszer a karalábé-czuspájzból s vállat vonva mondá görögül:

– Míriz olezáncz!

Alig törlé le homlokát Aligfázó, midőn Jóbnak egy másik barátja Zsótár Fridrik lépett be és kiálta ez is az ő torkából:

– Barátom, Jób! szomorú hírt hozok: a török sorsjegyek elvesztették az értéküket!

Jóbné elájult.

Jób pedig ismét teleszedé a tányérát karalábé-czuspájzból és vállat, szemöldöt vonva görögül felelé:

– Míriz olezáncz!

És jöve a harmadik barátja: Billegő Sebestyén szomorúan kiáltván:

– Barátom, Jób! a szegedi általános takarékpénztári részvényeket add el fontszámra! mert belevágott a spekulációba a menydörgős ménkű!

Jóbné elájult.

Jób pedig ismét hidegen felelé:

– Míriz olezáncz!

És Jób negyedszer merített ekkor a karalábé-czuspájzból.

Belépett ezután a levélhordó és tőn két leveleket az asztalra.

Jób megvárta, míg a felesége magához tér, azután odamutatott kanalával a levelekre és filozófushoz illő rövidséggel mondá:

– Ott!

Jóbné fölkapá az egyik levelet s elájult, azután fölkapá a másik levelet és méginkább elájult.

Jób ekkor ismét teleszedé a tányérát karalábéval, és intett barátjának, Billegő Sebestyénnek, hogy olvassa.

Az első levél így szólt:

Tisztelt Jób úr!

Van szerencsém értesíteni, hogy fiai részt vettek a Janszki-féle tüntetésen s e miatt dutyiba kerültek.

Tisztelettel

Krampusz Banifácz.

A második levél pedig:

Tekintetes Jób Tivadar filozóftanár úrnak.

Értesítem önt, hogy három leánya megszökött. Amint halljuk valami szengerájba szerződtek énekeseknek.

Tisztelettel

Fúria Ludmilla, laánynevelőintézet-tulajdonos.

Jób egészen kikotrá a tálat s így szólt:

– Míriz olezáncz!

Fölocsúdott pedig ekkor az ő bordája és fölnyitván az ő arczának hangzatos vágányát, ily szavakat visított férjére:

– Te balek, te filozófus szamár! Te amerikai karalábhernyó! Oda vannak az ökreid!

– Míriz olezáncz! – felelé Jób.

– Oda vannak szamaraid és birkáid és minden vagyonod!

– Míriz olezáncz!

– Gyermekeid nincsenek. A fiúk dutyiban ülnek, a leányok pedig Cigánybárót énekelnek valami szengerájban.

Felkele ekkor Billegő Sebestyén és odaszóla Jóbnak:

– Hallod-e, ne hagyd magadat csuffá tenni, hiszen ez az asszony nem hagy rajtad egy mákszemnyi becsületet sem!

– Hadd kerepeljen: Míriz olezáncz! – felelé nyugodtan Jób és rágyujtott a makrapipájára.

Kerepelt pedig az asszony tovább, úgy, hogy a három jóbarát parafával volt kénytelen bedugni füleit.

Estefelé Jób igen furcsa kelevényeket érzett támadni a talpain.

Barátai megvizsgálák a kelevényeket, s kijelenték, hogy a kelevények tudományos neve: tyukszem.

És nagyon sok tyukszem támada ezen estén a filozófus talpain, úgy, hogy csak a sarkain tud vala megállani.

Nagyon billegő lévén pedig az ilyen állapot, Jób Tivadar jónak látta lefeküdni.

Belépett ekkor a baromorvos és megvizsgálván Jóbnak baját, kijelenté, hogy a sok karalábé evéstől származának a tyúkszemek, s adott Jóbnak pécsi tyúkszemtincturát, hogy azzal kenegesse.

Fölötte nagy szaga vala pedig e tincturának, olyannyira, hogy a kanárimadarak leszédülének helyeikről és Jób felesége kiment a szobából és az ablakon át veszekedék Jóbbal, hogy a bútorokat is tönkre akarja tenni, mert a szag beleveszi magát még a falakba is.

Megboszankodék pedig ezen a filozófus és telerakván a dohányzacskóját, czindhölczlit vőn magához és kiüle a szemétdomb tetejére.

És vakargatá ott az ő talpait cserépdarabokkal, amiért is harmadnapra kipotyogának az ő tyukszemei.

Odajöve ekkor az ő három barátja és örömmel kiáltának fől:

– Jób! visszakapod a vagyonodat!

– Hogy, hogy?

– Bizonyítványt adunk neked arról, hogy a tinctura nem használt és ezer aranyat fogsz kapni.

És cselekvének amint mondák és Jób kapott vala 1000 aranyakat.

Fiai ekkor szabadulának ki a dutyiból és leányaitól is kapott levelet, akik nem szengerájba mentek volt, hanem elszökének három derék bárócskával és ezek feleségei levének.

Nagy vala pedig ezen a napon az öröm. Bő ivás tartatott, amelyen Jób a földig itta le magát.

De ez őt nem zsenirozá, mert őneki minden állapotra meg vala a vigasztalása ebben a bölcs mondásban:

«Míriz olezáncz!»

Illustration from Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.)
Explore with AITake your curiosity a little further.

Reading settings