← Table of contents
Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.)

Egy regény története.

Reading edition

Pavlicsek Vendel buzgó napidíjas volt a városházánál.

Nappal írt a városnak. Éjjel olvasott magának.

Mikor egy éjjel a kölcsönkönyvtár utolsó regényét olvasta, az jutott az eszébe, hogy jó lenne, ha ő is regényírással foglalkoznék.

És ebből egyúttal az is kitünik, hogy Pavlicsek úr nem volt valami okos ember.

Pavlicsek úr bement a polgármesterhez és így szólt hozzá:

– Uram! Tudja meg, hogy mától fogva nem vagyok Pavlicsek Vendel, hanem Pálhalmy Adorján, és tudja meg azt is, hogy ezentúl nem fogom a mások gondolatait szolgamódon másolgatni, hanem igen is a magam gondolatait írom úri módon.

A polgármester egy szippanat füstöt bocsátott a levegőbe és így felelt:

– Jól van.

Pavlicsek, azaz hogy Pálhalmy Adorján elment a zsibárushoz és eladta neki az összes ágyneműjét; mert tudvalevő dolog, hogy a ki éjjel dolgozik, annak éji fekvőhely merőben fölösleges.

Hát nappal?

Aludni fog könyvein, iratain és babérain!

Az ágyneműért kapott tizenegy forintot és hatvan krajczárt.

Ezen a pénzen estére már túladott.

Hogy miket vett rajta, azt megmondja az alábbi jegyzék, a melyet később sepertek ki a szobájából:

Hó Nap KIADÁS Frt Kr.

nov. 6 1 db. csibuk 1 05

1 pakli dohány, gyujtó és pipaszurkáló – 89

2 liter bor – 60

300 ív papiros 3 –

1 liter tinta – 60

1 pokrócz a földre 1 20

2 db. Jókai (kicsiny és nagy) arczkép – 40

1 db. Hugó Viktor – 30

5 db. hering és fél klgr. juhtúró 1 40

1 db. Kock Pál – 30

5 db tollszár, csontgombbal – 40

1 db. erős fésű – 20

1 db. petroleum lámpa – 75

bele bél 1½ méter – 08

10 pakli gyújtó – 08

1 db. Petőfi Sándor (gyps) 2 50

1 pár papucs 1 20

1 pakli toll – 80

1 font porzó – 05

1 bajuszkefe – 20

összesen 10 60

tehát 11 60

azaz 10 frt 60. kr. 10 60

Maradvány 1 –

Ezt az egy forintot eltette. Gondolta, elég lesz addig, míg a regénye elkészül.

Mert kiszámította, hogy óránkint meg tud írni háromszáz sort, vagyis másfél óra alatt egy ívet. Tizenkét ív kitesz egy regényt, tehát ő 18 óra alatt könnyen megír egy regényt. Föl is osztotta magának, hogy két nap alatt fogja ezt elvégezni s harmadik napon elmegy a nyomdászhoz és eladja neki a regényét ivenkint 50 frtért, vagy ha annyit nem ád, legalább is 20 frtért, vagyis az egészet 260 frtért. Aztán kiszámította azt is, hogy ő így havonkint legalább is 7–8 ezer frtot összeír, vagyis egy év alatt 80–100 ezer forintot. Még holmi nyaraló és négyes fogat is megfordult az eszében, de erről számítást előre nem tett.

Miután a tömérdek csomagot lerakta az asztalára és a zsebeiből is kihurczolkodott, első dolga volt befűteni. (Hideg szobában csak versírók szoktak dolgozni.)

A kályha csakhamar vígan bömbölt, minthacsak osztozott volna Pálhalmy Adorján úr örömében.

A szobában langymeleg lett a levegő s Pálhalmy úr vetkezni kezdett.

Felső ruháit szétdobálta a szobában és könyveit is egy rakásra szórta. Azután a szoba közepére leteríté az új szőnyeget, a melyet azért vett, hogy a regény azon írassék.

Ez meglévén, kibontotta az egyik üveget és csak úgy pohár nélkül rémítő nagyot czuppantott a száján.

A bor savanyú volt. Pálhalmy úr összerázkódott tőle s pillanatig a levegőnek egy láthatatlan pontjára függesztette a tekintetét.

Azon gondolkozott, hogy a regényírók milyen borral szoktak élni, de erre nézve hiába keresett a levegőben és az emlékezetében adatokat.

Most aztán ledobta a kalapját és papucsokat húzván, a legboldogabb érzelmek között szedte elő a heringeket.

Tudvalevő, hogy a halaktól okoskodik az ember, mert foszfor van a hasukban. Én ugyan nem tudom ezt bizonyosan, de Pálhalmy úr bizonyosan tudta. Hanem hogy miért evett a heringekhez juhturót, azt hiszem, ezt sem én, sem ő nem tudta volna megmondani. Lehet, hogy csak azért, mert az íróféléknek szokott ilyen különös gusztusuk lenni; lehet, hogy olvasott valami ilyen ételről a francia szakácskönyvben. Elég az hozzá: Pálhalmy úr megevett 3 darab heringet és a juhturónak felét.

Ez megtörténvén, elővette az új bajúszkefét és tizenöt szál bajúszát széthúzta vele.

Eközben észrevette az írók arczképeit s föl is aggatá azokat a falra. A nagyobb Jókait az ajtóval szemközt, a kisebbet pedig az ajtó fölé. Húgó Viktor és a többiek költői rendben, azaz hogy anélkül fityegtek a falon.

Pálhalmy úr megelégedetten tekintett rajtok végig s elgondolta magában, hogy talán 100 év múlva az ő arczképét is árulni fogják a 40 kros fotografiák között.

Még Petőfi Sándor gipszszobra volt hátra. Ezt gondosan letörülgette s úgy állította föl az asztalra.

Ezek után csibukra gyujtott és kihúzta a tintásüveg stupliját. Beleigazította a tollat a szárba s a szőnyegre szórván nehány koncz papirost, maga is oda telepedett.

Az előkészületek tehát megvoltak. Most már csak maga a regény volt hátra.

Pálhalmy úr azon gondolkozott, hogy milyen regényt írjon; vígat-e Kock Pál modorában, rémeset-e Féval tollával, fantasztikusat-e Jókai humorával, vagy társadalmi-filozófiával teltet Hugó Viktor mintájára. Zolát nem szerette, mert a «Bugyberki Tárogatóban» rosszat olvasott róla.

Legtöbb hajlamot érzett magában egy szívreható komoly regény megírására.

Meghúzta hát ismét a pintest és belevágta tollát a kalamárisba.

Mindenekelőtt a czímet kellett megcsinálnia, mert hát tudvalevő, hogy a czím van elől.

Írt:

«A BARLANG VÉRES KÖRMŰ HIÉNÁJA.»

Nem tetszett neki: igen hosszúnak találta.

Kitörülte tehát és újat írt:

«SZELLEMI SÜNDISZNÓ A JÉGVEREM TETEJÉN.»

Ez igen tetszett volna neki, de nem tudta kitalálni, hogyan helyezze a sündisznót a jégverem tetejére és miért legyen az a sündisznó szellemi?

Írta tehát:

SZERELEM és RABLÁNCZ vagy a mexikói darúvadász.

S alá jegyzé:

REGÉNY. ÍRTA: Pálhalmy Adorján.

Ez elég szép volt. Mindjárt ki is cifrázta a betűket szép egyenletes vonalakkal.

Most aztán következett volna a regény.

Eszébe jutott, hogy először a regény hősével kellene tisztában lenni.

Belevágta hát a tollat a kalamárisba, azután ismét jót húzott a pintesből.

És ezek után hanyatt fordulván, megképzelte a regény hőseit.

Legyen a neve – így okoskodott magában – Szoborváry Tihamér. Mindenesetre, szép, fiatal, barna ember.

Illő dolog lévén pedig, hogy egy szép, fiatal, barna embernek kedvese is legyen, elhatározta magában, hogy ezt a kedvest Pacsirtavölgyi Eleonora képviselje.

Ez a hölgy kétségenkívül a világ legbájosabb szőke tündére lesz; mert ha a hős barna, a hősnőnek okvetlenül szőkének kell lennie.

Most már csak az kell, hogy ezek mit cselekedjenek olyan regényes dolgot, a mit érdemes legyen megírni.

Itt Pálhalmy úr újra meghúzta a pintest és hasra feküdt.

Szöktetés… zárda… éj… barlang… száguldó lovak… lopott kincsek… háborgó tenger… holdvilágos éjben rémítő akasztófa… azon egy ember… rémes temető… vörösbugyogós haramiabanda… háború… pokol… zivatar… várromok… pénzverő műhely a föld alatt… lidércz… vándorlegény… mennydörgős ménkű… uzsorások… mostoha anya… és olajfaerdő forgott az agyában; de csak nem tudott kiokoskodni ezekből semmi regényt.

Újra meghúzta tehát a pintest és elhatározta magában, hogy megkezdi a regényt; majd a toll összepercegeti a gondolatokat.

Kihúzta hát a kalamust a tintatartóból s rátámasztotta a papirosra.

Azon gondolkozott: miként kezdje el.

Ugy-e hogy:

«Midőn…

Vagy:

«Azontúl…

Vagy:

«Rémes éj…

Avagy:

«Egyedül…

Hasztalan törte a fejét: nem tudott belekezdeni.

A tollszárból szépen kicseppent a tinta. A nyelvét már ki is öltötte, hogy fölnyalja, de eszébe jutott, hogy kétféle szere is van a tintacsöppek eltüntetésére; alkalmazta is azonnal mind a kettőt.

Eltelt egy, eltelt két óra. A toronyban az éjfélhirdetés is elkongott már, de Pálhalmy Adorján még mindíg nem találta meg a kezdőszavakat.

Utoljára már dühös kezdett lenni.

Akkor meg még úgy se talált bevezetést.

Végre igen-igen megharagudott Pálhalmy úr: lekapdosta az arczképeket a falról, belecsapdosta a fáskosárba; fölrugta a tintás üveget, a papucsát pedig hozzávágta a túrós bödönhöz és lefeküdt, elaludt.

* * *

Másnap a polgármester ajtaján megint csak bealázatoskodott.

– Mit akar?

– Kérem ássan, talán tetszik emlékezni: Pavlicsek Vendel vagyok…

Illustration from Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.)
Explore with AITake your curiosity a little further.

Reading settings