HÖLGYVÁSÁR.

Oh kedves Pestem!

Te szép, deli, fiatal város, országunk diadémja, kit büszkén, kit szeretve említ minden magyar, s nem tartja boldognak magát, míg téged nem látott, s valahányszor a távolból meglátja tetőid, lelkesítő önérzet dagasztja keblét, s valami történik falaid közt, bú vagy öröm, az egész ország búja, öröme az. Jaj volna annak, ki körüljárva a földet, azzal jönne vissza, hogy van város az ég alatt, melyet látni szebb, melyben élni jobb, melynek férfiai lelkesebbek, hölgyei bájolóbbak, mint tieid!

Én tudom, hogy mit tesz tégedet szeretni? mert voltam tőled távol. Nyugalomban éltem másutt, benned veszély várt reám, és én mégis visszajöttem hozzád.

Sírtam, midőn megláttalak s leborulék földedet megcsókolni…

Gyakran elmerengek jövendő alakod felett s látlak évek, évtizedek mulva, megnőve, megszépülve:… a pompás panoráma a dunaparti házsorokkal meghosszabbult, az egyenes palotasor a Dunában tükrözi magát; a pompás márványkikötőben egyik hajó a másikat váltja,… amott egy roppant bazár nyilik meg oszlopos csarnokaival, melyben a világ kereskedőnépe rakja ki bámulatra az ipar remekeit,… emitt jótékony épületek emelkednek nagy betűkkel homlokaikon: kórházak, szegények intézetei, lelenczház, vakok, némák, őrültek menedéki,… ott ismét a vigalom és művészet tanyái tünnek elő izletes pompával, látogatott szinházak, a felcziczomázott circus, a pantheon alakjára épült festő és szobrász akadémia,… majd a tudományok csarnokait látom, iskolák, muzeumok, közkönyvtárak előtt visz el útam, mik a nemzet irodalomkincseit s a világtudomány egyetemességét őrzik, hirdetik,… künn a Rákoson egy egész új gyárváros épült, melynek magas vörös kéményei egyre füstölögnek,… a Városliget már a városon belül esik s pompás népkertté van alakítva, a pávák szigetén, a Diána-szigeten látogatott hotelek vannak, a külföldiek legkedvenczebb szállodái, a Margitsziget már a város átellenébe jutott s mintegy annak ölében fekszik; egy folt a paradicsomból!… a kőbánya hűs pinczéi a város utolsó házainál kezdődnek,… a nagypiaczon, a szénatéren pompás artézi kutak lövellik víztömegeiket a medenczét emelő márványnymphák tagjaira, s mind e vidám és komoly, gyönyörű és érdekes tünemény felett, mint országos oltárok emelik magasra karcsú tornyaikat a szentegyházak;… most lassankint leszáll az est; a harangok megkondulnak s bezugják a várost,… valami névtelen, alaktalan zsibongás terjed a város fölött, a néptömeg rajzik minden utczán,… ekkor egyszerre ezernyi ezer fény gyulad elé, mintegy varázsszóra; a gázvilágítás lepkéi, rózsái, csillagai égnek mindenütt, utczákon, boltok kirakatai előtt, a szökőkutak óriási kandelaberein, a sétányok vadgesztenyefái között, a csodás lánczhidon végig s keresztül a tündéri alaguton a várhegy alatt egész az istenhegyi városig fel, hol a leggazdagabbak nyári palotái állanak…9)

Mi ez? Kápráznak szemeim? vagy a képzelet tündére, ki az imént egy századdal elébb hordott szárnyain, most két századdal vetett ismét hátra?

Micsoda elhagyatott hely ez? mögöttem homoktorlatos avar, náddal benőtt ingoványok, előttem nagy messze egy szegényes helység, alig lehet városnak nevezni, melynek elsötétült utczáján egyetlen falábon álló olajlámpa boszantja az éj nyugalmát… Egy tornya sincs, csak a vége felé látszik fehérleni valami rongyos török mecset minaretje…

Hol vagyunk? Minő szomorú kép áll előttünk?

Ez Pest a tizenhetedik század közepén…

Fogjuk be ajkainkat s félve tekintsünk jobbra balra, mert itt egész éven át dögleletes a levegő, s a szűk sikátorok szegletein rablók, orgyilkosok leskelődnek.

Nincs egy ép ház sehol, az utczák szűkek, rendezetlenek, minden ötödik ház összedőlt rom, vagy elpusztult telek, alig van egy pár emeletes ház az egész piaczon, valami gazdag rácz kereskedők házai, idomtalan contignatiós tetőkkel, a mai kigyó-utcza táján van felállítva a sertés-állásuk, a hol mindig kész e czélra a posvány. Ez az egész kereskedése Pestnek… A király-utczától kezdve a nagy-hidutczán végig egy büzhödt árok vágja keresztül a város közepét, melynek partjait embermagasságnyi dudva lepi, s a mely házak az ároknak feküsznek, vesszőből font és sárral tapasztott sövénynyel vannak bekerítve;… a legutolsó rongyos kalyiba ott van, a hol most a redoutépület10) áll, azzal vége a városnak;… még távolabb, valahol a kereskedelmi csarnok környékén látszik egy nagy deszkabódé, mit magtárnak szokás használni, onnan egész az Almay-udvarig egy nagy tó feneklik, melyben estenkint pokoli énekkel vannak a békák,… a mi azon túl látszik, az mind avar sivatag, terméketlen, uttalan homokbuczkák; a magyar nemzeti szinház helye s az egész körülfekvő környék nyomorult veteményes kertekkel van elfoglalva, s a Terézváros helyén kezdődik a török temető… a Dunán egy pár rongyos bárka van kikötve, s a török hadak számára hajós hid vonul egyik parttól a másikig, silány, rozzant kompokra és dereglyékre rakva; az utczákon alig lézeng emberi alak, ha kettő megy együtt, nem szólnak fenhangon, csak lassan suttogva; hiába hallgatod, mit beszélnek? örmények azok, ráczok vagy czinczárok, legjobb esetben németek, kik kézművesség után élnek itt… Magyart kivánságból sem látsz, elkerüli ez a várost, vagy ha kénytelen bemenni, mint ezt a jó Bocacius megírta magáról, csak legfelsőbb parancsolatra cselekszi, elébb testamentomot tesz otthon s hálákat ád az Istennek, ha ismét háttal fordulhatott a «valóságos pestises tanyához».

Ez Pest alakja a tizenhetedik század közepén.

Ezen időben Hadzsi Baba, a stambuli leghiresebb rabkereskedő, megtudván titokban előre a serailon keresztül tartott összeköttetéseinél fogva, hogy e nyáron Pest alatt nagy tábor fog összevonatni, mielőtt üzlettársai valamit sejthettek volna, hirtelen hajóra rakta áruit, s a Fekete-tengeren át és a Dunán felvontatva becses teherrel rakott bárkáját, még jóval elébb megérkezék Pest alá a tábor összpontosítása előtt.

Ott horgonyt vetve a Duna szélében, felcziczomázá hajóját keleti szőnyegekkel, virágokkal s kiállítva a hajó orrára egy csomó szerecsen eunuchot, mindenféle zengő hangszerekkel, megütteté a dobokat, hogy visszhangzottak bele a budai hegyek.

A törökség rögtön felcsődült a budai bástyákra s meglátva a felpiperézett hajót, lengő zászlóival, mik az árboczról lelógva, a hullámokat seperték, kiváncsivá lőn megtudni, mit árulnak rajta? s többen csónakra ülve áteveztek hozzá.

A kerek föld legszebb hölgyei voltak ott vásárra kiállítva!

A mint a legelső török ittassá nézte magát e gyönyörű áruczikkeken, sietett vissza, pénzét magához venni s úgy jönni ismét, utközben elmondta tiznek, husznak e látmányt, nem tarthatva magát elragadtatásában s nemsokára százával siettek a csónakok a paradicsomot szállító hajóhoz.

Hasszán basa, az akkori budai vezér, meglátván palotája ablakából e tolongást s megértve annak okait, elküldé kegyenczét, Yffim béget, hogy azonnal tiltsa el a népséget a vásárlástól, mielőtt ő maga a vezér számára ki nem választá a javát, s ha van valami megtekintésre érdemes a rabnők között, azt vásárolja meg háreme számára.

Yffim bég szaladt legottan kihirdetni a tilalmat városszerte, s miután a csónakok egyenkint elmaradoztak a hajótól, ő maga beleült a vezér függönyös sajkájába s átevezett Hadzsi Baba hajójához.

Az emberkalmár észrevéve a közeledő díszsajkát, kijött elé a hajó párkányára s arczra borulva várta, míg az odaérkezik s odanyujtá nyakát Yffim bég elé, hogy arra hágva lépjen fel hajójára.

A bég magas leereszkedéssel adá tudtára a kalmárnak, hogy a budai vezér számára, ki minden magyarországi basák főparancsnoka volt, – jött a kiállított áruneműkből válogatni.

Hadzsi Baba még egyszer földre veté magát, ezt hallván, s áldá a napot, mely e hajóra virradt, és a vizet és evező lapátot, mely azt odáig szállítá, s még azt az anyát is, a ki azt a papucsot készíté, a melyben Yffim bég az ő hajójára lépett.

Azzal kezet csókolva a bégnek s nagyobb tisztelet jeléül pofon vágva azt az eunuchot, a melyik legközelebb állt a béghez, azon tiszteletlenségért, hogy legközelebb mert hozzá állni; – bevezeté őt a titkok titkainak teremébe.

Nehéz aranynyal átszőtt pokróczok fedék a hajó bejárását melyeket félrehajtva, ismét másik kárpit tünt elé, sötétvörös virágos selyemből, s ezen keresztül már hallható volt az édes dal és csevegés, mely belülről jött, s midőn a selyembojtok egy rándulására e függöny is kétfelé vonult, akkor egy harmadik fehér mousselin-szövetű lepel maradt a bemenők előtt, melyen keresztül ezek a terembe láthattak, a nélkül, hogy a bennlevők által észrevétetnének.

Tizennégy delnő játszott, enyelgett egymással, vigan kergetőztek a hajó padmalyáról lefüggő perzsa szőnyegek között, elrejtőzve s nagyot nevetve, ha rátalált a másik; egyik mandolint pengetett, öt vagy hat karéjban tánczolt, lágy zengzetű dalt énekelve hozzá, egy más csoport hintázta egymást egyik gerendáról a másikra átkötött pokróczshawlon.

Mind oly ifjak voltak még, minden égalj szépségeiből válogatva, hogy a szem eltévedt rajtuk, ha választani kellett a szivnek.

Yffim bég sokat látott már ilyfélét, de most még sem állhatá meg, hogy arczát kissé mosolyra ne vonja, vállára ütvén a kalmárnak.

– Te a paradicsomot loptad meg, Hadzsi Baba.

Hadzsi Baba keresztbe veté kezeit mellén s megrázta szakállát alázatosan.

– Mind saját neveléseim e leányok, uram. Egy sincs közöttük a ki édes anyjára emlékeznék, legkisebb gyermekkoruktól fogva az én ápolásom alatt virultak fel; én nem kereskedem nagy korukban elfogott rabnőkkel, azok rendesen agyon sírják magukat, durczásak, ideje korán elhervadnak, s még a többit is elrontják. Csecsemő korukban vásárlom a lyányokat; mennyi költségbe, mennyi fáradságba kerül, a míg egy ily virág felnő! de legalább örülhet, a ki leszakasztja. Nézd uram, egyik oly tökéletes, mint a másik; tekintsd ama karcsú liliomot, ki ott az angoraszőnyegen tánczol, láttál-e ily termetet valaha? mely hajlik jobbra-balra, mint a banán-fa virágzó ága. Az egy georgiai leány, kit még születése előtt vettem. Apja, mikor házasodott, nem birt a lakomára való pénzzel s odajött hozzám, eladva száz dinárért legelsőbb születendő gyermekét. Hja uram, kevés pénz, de hátha sohasem született volna gyermeke? hátha fia lett volna? és azóta mennyiszer meghalhatott volna! bizonyára nem fogod sokalni az árát, ha azt mondom, hogy ötszáz arany. Nézd, most lerugja himzett papucsait, ah ily lábakat, ily gömbölyü, sima, fehér lábacskákat nem hiszem, hogy találj másutt. Ötszázat mondtam? Ennek ára uram hatszáz arany.

Yffim bég műbecslő képpel hallgatá a kalmár szavait.

– Vagy tán jobban fog tetszeni ama méla képű szűz ott, ki a magányt keresve, ül ama rózsafa árnyában. Lásd uram, csak e rózsafák mennyibe kerülnek nekem! Leányaimnak soha sem szabad rózsa nélkül lenni, mert a rózsa legjobban illik a leányhoz, s a rózsaillat legjobb tanító a szerelemre. Az ott cserkeszfőnök leánya, együtt fogták el apjával, anyjával; a durva férfi, nehogy neje kezünkre jusson, megölte azt; de gyermekét megölni nem volt már ideje, s én vettem meg azt; ez a bánatos szín sokaknak tetszik, kik örülnek rózsákat ültetni fehér földbe, csókkal pirosítni halvány szűz arczot. Nem adom alább hétszáz aranynál, nem sietek vele, hisz még gyermek.

Yffim bég mordult rá valamit.

– Az a pajkos delnő, ki a shawlon hintázza magát, fejét jobbra-balra hajtogatva, Chinából kerüle hozzám, hol szülei kitették a piaczra. Termete első tekintetre nem sokat igér, de hogyha hozzá érsz, mintha forró bársonyt tapintanál. Ezt is ötszáz aranyért adom, csupán neked uram, másnak két annyiért.

Yffim bég helybenhagyólag bólintott fejével.

– Látod azt a szőke hölgyet, ki most arany fésűvel huzza végig még aranynál is becsesebb hajfürteit; ez az északi szigetekről került hozzám, egy hajóról, melyet a Kapudán basa a tengeren fenékbe lövetett; nem kérdem tőled, hogy láttál-e ily gazdag szőke hajfürtöket? csak azt kérdem, hogy született-e halandó leány valaha ily vakító fehérségű arczczal? melybe mintha a hajnal mártotta volna rózsás ujjait, akként vegyül a legbájolóbb pir.

– Igen, de ez arcz ki van festve; monda gyanakodva Yffim bég.

– Kifestve uram? kiálta fel Hadzsi Baba méltatlankodással. Nálam kifestett arczok? Ah, jer és győződjél meg róla.

S azzal félreszakítva a mousselin-leplet, belépett a terembe Yffim béggel.

A férfiak láttára egy pár a bujósdit játszó hölgyek közül sikoltva bútt el szőnyegei közé s csak később üté ki onnan kiváncsi fejecskéjét az összefogott redők közül. A georgiai délczegen folytatá tánczát; a chinai még kaczérabb, kihivóbb mozdulatokkal lóbálta magát a hintán; az északi szigetek szépsége körül hagyta omolni vállain aranyt játszó hajfürteit; egy ép barna-piros arczú czigányleány tarka, czafrangos öltözetben, szalagok közé font hajjal, bámészan állt a belépő bég elé s azt tetőtől talpig összenézte, megfogta annak selyem kaftányát, ujjai közt morzsolgatva azt, mintha kelméjének értékét akarná megbecsülni; míg egy gyermekded néger leányka, arany kösöntyükkel karjain és lábain, ámbrával füstölte körül a vásárra jött vendéget, tiszta email szemeivel s korall-piros ajkaival nyájasan mosolyogva reá.

Valót mondott a rabkereskedő. E szegény leányok közül egy sem tudta azt, mi a szégyen? Egykedvüen vagy épen jó kedvvel tekintének a vásáros elé s iparkodott mindegyik megtetszeni neki, remélve, hogy elviendi őket onnan s gyöngyöket és drága ruhákat s rabszolgálókat veend számukra.

Hadzsi Baba a legutóbb említett szépséghez vezeté a béget s felemelvén fehér köntösének szegélyét, azt megnyálazá s megdörzsölé vele a kétségbe hozott pirosságu arczot, s miután a kelme fehéren maradt, diadalmasan fordult a vevőhöz.

– Hah uram! én festett arczokat árulnék? Hát azért volna nekem minden igazhivő shah, emir és khán előtt hitelem? nem az én kertemből kerülnek-e mindazon virágok, kikkel a Bayrám ünnep napján a Sultana Valideh a legnagyobb császárt megajándékozza, s kiket egy hét mulva a szultán legkedvesebb padisahjaihoz szokott nőül adni? Soha uram! még csak indu bayadéreket sem tartok, csupán azért, mert fogaikat bethellel narancssárgára festik, s szemöldeiket bearanyozzák; istenkáromlás valamit igazítani azon, a mit Allah tökéletesnek teremte! A szerecsen leány azért szép, mert fekete, a görög azért szép, mert barna, a lengyel azért, mert halovány és az olasz azért, mert piros: kedvesek a szőke fürtök, kedvesek a feketék, s tűz lakik a kék szemekben, valamint a sötétekben, s mind ezt Isten alkotá, hogy az emberek örüljenek neki.

Míg az érdemes embercsiszár ily nemes hévvel ömlengett, Yffim bég nagy komoly képpel végig járta a termet, s minden függönyt félrevonva, mogorva tekintettel szemlélé azoknak lakóit, kik mindannyian pompás keleti öltözeteket viseltek, s henyélve és czukorpálczákat szopva, hevertek pamlagaikon, vagy daloltak és énekeltek.

Hadzsi Baba mindenütt nyomban kisérte a török urat s minden leányról annyi ajánlatost tudott mondani, hogy a jó urnak valóban nagy határozottsággal kellett birnia, hogy választani tudjon közülök.

Már egész a terem végére jutott, midőn véletlenül a legfélreesőbb szegletbe tekintve, egy hölgyet pillanta meg, ki a többitől egészen elkülönítve látszott. Egyszerű fehér gyapjulepelbe volt burkolva, csak feje látszott ki, s a mint azt a bég felé fordítá, egyszerre elállt annak szeme szája, lábai ott maradtak vele.

Ez volt a szépség országában a királynő arcza! Soha ily pillantást, ily égő, világló, villanyozó szemeket, mint az övéi! A büszke, szabad homlok, mely alatt két szenvedélyes szemöld szivárványlott, diadem nélkül is méltóságot sugárza szét, arcza, a hányat pillantott, annyi indulatkifejezést válta, az első látásra szilaj volt, mint a fürdőben lepett Diána arcza, a másodikban félelmes, mint a futó Daphneé, lassankint szelid fájdalom változtatá át vonásait, merengve nézett maga elé, mint a megcsalatott Sappho a lábainál terülő tengerbe, mely égő szerelmét eloltandó vala.

– Kalmár! szólt bámulatából félig-meddig magához térve a bég. Te engem meg akarsz csalni, micsoda égből lopott húri ez itt, hogy meg sem akarod őt nekem mutatni?

– Bizonyára jó uram, szólt ijedten a kalmár, jobb ha elfordulsz tőle, s nem gondolsz reá többet.

– Hadzsi Baba! vigyázz magadra. Ha netalán másnak adtad el őt már, vagy magadnak akarnád őt megtartani, olyasmit veszthetnél rajta, a mit többet nem nyersz vissza.

– Apám szakállára mondom uram, nincs miért megnézned e némbert.

– Hm! talán termete hibás? gondolá magában Yffim s inte a hölgynek, hogy bocsássa le magáról leplét. Az rögtön engedelmeskedék s felállva, végig bocsátá termetén a könnyü palástot.

Ah! A bég szemei kápráztak. Alig hivé, hogy a mit lát, az nem egyéb, mint tündéri ábrakép. Oly tökéletes volt a hölgy alakja, mintha remekszobrász márványból faragta volna a szerelem-istennő oltárára, s a derekát átszorító ezüst abroncs csak azért látszott oda övezve lenni, hogy kitünjék, mennyire fehérebb termete az ezüstnél.

– Átok nyelvedre, gonosz fecsegő! fordult Yffim bég a kalmárhoz; ki üres beszéddel egy óra óta lopod tőlem az időt, s megfosztasz a paradicsom szépségeinek látásától. Mi ára e hölgynek?

– Hidd meg uram, nem neked való az.

– Mit? te emberfejű kutya! azt hiszed, koldussal van dolgod, a ki nem tudja kifizetni a mit kérsz? Én Hasszán basa, a budai vezér számára jöttem vásárlani, a ki úgy szokott alkudni, hogy a mit ezer aranyon tartanak neki, kétezeret ád érte.

A leány meghallva e szavakat, szokatlan mosolyra derült arcza, két nagy tüzes szeme úgy világított e perczben Yffim bég felé, hogy annak szemei nem kápráztak jobban, mikor a tengeren járt s két nap sütött arczába, egyik az égről, másik a víztükörből.

– Sőt inkább, oh uram, szólt földig hajolva a kalmár, oly olcsón adom e leányt, hogy árából láthatod, miszerint holmi alsóbb mushirok számára tartogatom azt, ha egy ilyennek jönne hozzá kedve, átengedném, – nem mondok sokat, – átengedném neki száz dinárért.

– Istenkáromló te! ki a teremtés remekét ekként ócsárolod. Tizezer dinárt kell érte kérned, vagy a mennyivel kevesebbet kérsz, talpadra veretem bambussal.

A kalmár arczra veté magát a bég előtt.

– Ne vedd meg őt uram, bizonyára nem jót kivánsz sem magadnak, sem uradnak, a midőn őt háremébe akarod vinni.

A bég azt gondolá: bizonyosan hangja rút a delnőnek, azért oly olcsó, s felszólítá, hogy énekeljen előtte egy dalt, ha tud.

– Ne kivánd tőle azt uram! könyörge a kalmár. Késő volt; a leány az első szóra kezébe vőn egy mandolint s végig futott húrjain, mint szellő az æolhárfán; s elkezde énekelni a legcsengőbb, a legédesebb, a legforróbb hangon egy arab szerelmi dalt:

A bégnek nem volt mást tenni, mint felugrani s összevissza pofozni és ütlegezni Hadzsi Babát, a miért egy szóval merte megkisérteni, hogy őt e leány megvételéről leverje.

A kalmár tűrte az ütlegeket, s mikor vége volt a mulatságnak, ujra azt mondá:

– És én ismét azt tanácsolom te neked, hogy meg ne vedd urad számára e leányt.

– Mi hibáját tudod, te nagy bagoly? Értelmes dolgot mondj, mert ha hazudni találsz, árboczfádra akasztatlak fel czégérnek.

– Elmondom uram, ha meghallgatod. E leány nem első gazdájánál van már, csak a kiket én tudok, hogy őt birták, vannak öten. Ezek mind nyomorultul vesztek el uram, méreg, pallos és selyemzsinór által. Akárhová belépett, a szerencsétlenséget vitte azon házhoz; lakott töröknél, tatárnál, magyarnál; egyenlő balsors érte mindazokat: az Iblisz11) ellen, a ki benne lakik, nem volt hatalma sem a prófétának, sem a messiásnak, sem a bálványoknak, romlás és végveszély az ő ajkainak lehellete, a ki őt megöleli, annak számára már ássák a sírt, s a ki őt meglátta, annak jobb lett volna világtalanul születni. Ezért könyörgöm neked még egyszer, oh uram, hogy engedd e némbert valami szegény mushirnak, kinek fejéért nem kár, ha legördül, s ne vidd a veszélyt olyan magas házba, mint Hasszán basa palotája.

A bég megrázta fejét.

– Gazembernek hittelek, ostobának tapasztaltalak; szólt a kalmárnak s azzal inte a leánynak, hogy burkolja magát palástjába s kövesse őt.

– Allah tanum, hogy én intettelek; én mosom kezeimet, rebegé Hadzsi Baba.

– A leány követni fog, te küldj pénzedért utánam.

– A próféta lássa meg lelkemet, uram. Ha csakugyan akarod elvinni e leányt, én nem adom őt pénzért. Nehogy azt mondhassam egykor, hogy ily nagy ember tőlem vette kész pénzen a romlást. Fogadd őt ajándékba urad számára.

– Elfeledém megkérdeni: mi neve e hölgynek?

– Megmondom uram, de kérlek, hogy valahányszor ajkaidra veszed nevét, el ne mulaszd utána mondani: mash Allah; mert e nő neve ördög-név és bizonyára ő nem ok nélkül viseli azt s nem hazudtolta meg soha.

– Mondjad, és ne fecsegj.

– E hölgy neve: «Azraële»… Allah hatalmas!…